környezeti katasztrófa

címke rss
Olajszennyezés ellen fejlesztettek ki új anyagot kínai tudósok

Olajszennyezés ellen fejlesztettek ki új anyagot kínai tudósok

A természetes anyagok szerkezetét utánzó habszivacsot fejlesztettek ki kínai tudósok, melynek segítségével különválasztható egymástól a víz és az olaj, vagyis alkalmas az olajszennyezés elhárítására.

A politika falazott, a vegyipari lobbi eltussolt

Tudomány2018.07.21, 10:12

1956 májusában borzalmas, rejtélyes betegség ütötte fel a fejét Japán Minamata városában. A központi idegrendszert megtámadó ismeretlen eredetű járvány sorra szedte az áldozatait, a szakemberek pedig sokáig tanácstalanok voltak abban a kérdésben, hogy vajon mi okozhatja az ijesztő tünetekkel járó kórt. A nyomok a város előtt elterülő öböl iszapjához, illetve a Chisso vegyipari konszern helyi üzeméhez vezettek.

Plasztikóceán: már a Mariana-árok mélyén is megjelent a szemét

Tudomány2017.08.01, 19:56

Döbbenetes, hogy az emberiség milyen elképesztő módon szennyezi és teszi tönkre a környezetét. A közelmúltban összesen 38 millió darab műanyag hulladékot találtak a civilizációtól távoli, csendes-óceáni Henderson-szigeten.

Három földrengés volt 20 perc alatt

Nagyvilág2017.04.09, 12:30

20 perc alatt három földrengés sújtott le Luzonban, a Fülöp-szigeteken. A legerősebb 5,9-es volt.

Nem tudunk mit kezdeni a hírhedt vörösiszappal

Környezet2015.10.04, 08:57

A timföldgyártás közben évente milliótonna-számra keletkező, erősen lúgos vörösiszap világszerte gondot jelent, pedig magyar kutatók már harminc éve felvetették az újrahasznosítás lehetőségét.

Illatos út: legalább nem kell evakuálni

Itthon2015.04.28, 23:39

Lakossági fórumot szervezett az Illatos úti, volt Budapesti Vegyiművek területén kialakult környezeti katasztrófahelyzetről kedden a Kulcs a városhoz, kulcs a közélethez nevű civil társaság. Az est egyetlen jó híre egy szakember szerint, hogy nem kell több kerületet evakuálni, a helyiek szerint viszont igen.

Ilyen volt a Tisza Csernobilja

Környezet2015.02.02, 10:44

Hatalmas haltetemek konténerekben, aggódás az ivóvíz miatt, félelem attól, hogy sosem lesz élő folyó a Tisza. Tizenöt éve történt a Kárpát-medence egyik legnagyobb környezeti katasztrófája. A cianiddal és nehézfémekkel szennyezett szennyvíz óriási pusztítást vitt végbe, de a Tisza feltámadt, és a vörösiszap-katasztrófával ellentétben ennek a gátszakadásnak nem volt halálos áldozata.

Alig maradt nyoma a vörösiszap-katasztrófának

Környezet2014.11.03, 18:22

A szakértők attól tartottak, hogy a gátszakadás utá az ajkai timföldgyár lúgos szennye hosszú évekre tönkreteszi a Torna-patak környékét n. Egy friss vizsgálat szerint ez mégsem következik be.

Elöntötték méreggel, majd építettek rá egy tiptop városrészt

Környezet2014.11.01, 14:31

Robbanó kövek, kék iszap a pincében, gyakori vetélés és születési rendellenességek: ezt okozta több mint 20 ezer tonna veszélyes vegyi hulladék egy amerikai kisvárosban, a Niagara közelében. Bemutatjuk a világ kevéssé ismert környezeti katasztrófáit.

Le a verebekkel! És negyvenmillióan meghaltak

Környezet2014.10.16, 10:37

A Mao Ce-tung meghirdette Nagy Ugrás egyik első lépése a kártevőnek tekintett verebek kiirtása volt Kínában, amely más intézkedésekkel együtt a 20. század legsúlyosabb éhínségéhez vezetett. Bemutatjuk a világ fontos, de alig ismert környezeti katasztrófáit.

Lefúrtak, és kitört a világ legnagyobb sárvulkánja

Környezet2014.10.14, 14:07

Geológusok szerint egy rosszul kivitelezett földgáz-kutatófúrás miatt folyik ma is a sár egy hatalmas iszapvulkánból Indonéziában. Az érintett cég erős földrengésre hivatkozik. Bemutatjuk a világ fontos, de alig ismert környezeti katasztrófáit. Ez a Lusi története.

Rekordbüntetést kaphat az olajkatasztrófáért a BP

Nagyvilág2012.11.15, 16:23

Az olajcég az Egyesült Államok legsúlyosabb büntetését, ötmilliárd dollárnyi bírságot kaphat.

Elsüllyesztett szovjet atom-tengeralattjárók okozhatnak környezeti katasztrófát

Nagyvilág2012.09.25, 23:40

Víz szivárog meghibásodott reaktorába, ezért radioaktív szennyeződést okozhat egy Kara-tengeren több mint harminc éve elsüllyesztett szovjet atom-tengeralattjáró -  értesült az ARD német közszolgálati televízió. Egy másik, a Barents-tenger mélyén fekvő szovjet hajó tengeralattjáró pár éven belül ugyancsak szennyezheti majd a környezetét. Az orosz hatóságok mindkét esetben csak "lehetséges veszélyről" beszélnek nyilvánosan.

Így falták fel az olajszennyezést

Időjárás2012.09.12, 15:12

Legalább 200 ezer tonnányi kőolajat és földgázt fogyasztottak el baktériumok a Mexikói-öbölben öt hónap alatt a Deepwater Horizon fúrótorony katasztrófája után. A "nagy zabálás" ezután leállt, ám nem tudni, miért.

Mécsesek, legendák és vörös nyomok Kolontáron

Környezet2014.05.21, 14:13

Jóval kevésbé fognak a vörösiszap pora miatt szenvedni a kolontáriak és a devecseriek. A tározókat olyan földdel borítják be, amelyet a katasztrófamentesítéskor szedtek le a talaj legfelső rétegéről a környéken. A bányakapitányság és Devecser polgármestere egyaránt cáfolja a károsultak érdekvédelmi egyesületét, amely szerint radioaktív salakpernyéből lenne a fedőréteg. Képes riport Devecserről és Kolontárról.

Kazah cég örökölte a tiszai ciánszennyezést

Időjárás2012.05.21, 17:41

Már harmadik cég kezében vannak a Tiszán 2000 januárjában ciánkatasztrófát okozó romániai bányavállalat, az Aurul eszközei. Egy kazah vállalat hasznosítja a meddőhányó maradék aranyát.

Robbanó tóval termelnének áramot

Környezet2014.05.21, 14:21

Egyre gyűlik a metángáz egy afrikai tó fenekén, a földrengésveszélyes környéken már történt katasztrófa emiatt. A ruandai kormány áramot akar termelni a Kivu-tó gázzal telített vizével. A magyar geológus életveszélyesnek tartja a vállalkozást.

Katasztrófák, amelyekre nem számítunk - "fekete hattyú"-vészhelyzetek 2012-ben

Környezet2014.05.21, 15:43

Ultramélységű kőolajkitermelés Brazíliában, földrengésveszélyes gázkitermelés az USA-ban: a túlpörgetett iparágak éppolyan veszélyesek lehetnek a környezetre és egyúttal a népességre, mint a világszerte egyre szélsőségesebbé váló időjárás. Három olyan jelenségegyüttest mutatunk be, amely nem nyilvánvaló módon fenyeget környezetszennyezéssel.

A túlélő pingvinek

Life.hu2011.10.15, 23:16

Ők túlélték a katasztrófát...

"Gyönyörű ház, de nem tudunk tiszta szívvel örülni" - átadták az első új házakat Kolontáron

Itthon2011.06.24, 15:53

Kölcsön kanapéval, lábtörlővel, cserepes virággal és szilvás gombóccal szentelik fel új házaikat a vörösiszap-katasztrófa miatt elpusztult vagy lakhatatlanná vált kolontári házak helyett épülő új lakóparkba költözők. A népies stílusú házak minden új tulajdonost lenyűgöztek, de a kártalanítás miatt többen morgolódnak. Nem értik, miért van jelzálog a házakon, nem világos számukra, hogyan számolták az elpusztult ingatlanok értékét, és nem számítanak arra sem, hogy könnyű lesz megszokni a falu új arcát.

Radioaktív felhő Magyarország felett - van okunk félni?

Life.hu2011.03.22, 22:59

Március 18-án elérte az Egyesült Államok területét az a radioaktív felhő, ami a múlt hét pénteki cunamiban megsérült fukusimai reaktorból szivárgott ki. A sugárzó anyag a számítások szerint megkerüli a földet, Amerika után, az Atlanti-óceánon át Európába is eljut. De mennyire kell nekünk a felhő káros hatásaival számolnunk? Kérdéseinkre Koblinger László, az OAH (Országos Atomhivatal) főigazgató-helyettese, az Általános Nukleáris Igazgatóság vezetője válaszolt.

Aggasztó jelek kísérik a japán atomerőműben folyó küzdelmet

Időjárás2011.03.21, 08:34

Egyre több kritika éri a japán döntéshozókat a Fukusima I atomerőművet ért balesetsorozat kezelése miatt. Kommunikációs hibák sorozata tarkítja a kétségbeesett mentési erőfeszítéseket, amelyek viszont stabilizálták az erőmű négy, robbanások és tűz sújtotta blokkjának állapotát. Egy amerikai diplomáciai táviratból kiderül: a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség már 2008-ban jelezte, hogy a földrengések túlzottan megterhelik a japán erőműveket.

Szigorú teszt előtt áll a Paksi Atomerőmű is

Tudomány2011.03.18, 16:07

A magyar szakemberek optimistán tekintenek az Európai Unió atomerőmű-tesztje elé, Paks leállítása fel sem merült. Magyarország továbbra sem veszélyeztetett a japán atomhelyzet miatt - mondta Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója.

Mindent bevetve hűtik a japán atomerőművet

Időjárás2011.03.18, 16:33

Egyelőre lefújták a pihentető medencékben fekvő nukleáris üzemanyagrudak vízágyúzását a Fukusima-1 atomerőműnél a túl erős sugárzás miatt, de a helikopteres vízpótlás sikeres volt. Az 1-es blokk fűtőelemei háromnegyedrészt használhatatlanná váltak a katasztrófában. Egyeé magyar szakértő szerint bátrabb fellépéssel el lehetett volna érni azt, hogy az atomerőmű blokkjai kibírják addig, amíg a hűtésüket kívülről meg tudják oldani.

Buroksérüléstől tartanak a földrengés sújtotta japán atomerőműben

Időjárás2011.03.18, 16:36

A Fukusima I atomerőműben bekövetkezett balesetsorozatot együttesen okozta a 9-es magnitúdójú tenger alatti rengés és a tízméteres szökőár - meg az is, hogy elfogyott az erőművet hűtő dízelgenerátorokból az üzemanyag. A hat reaktorblokk közül háromban eleve üzemszünetet tartottak a földrengés idején, de ott az okoz gondot, hogy a fűtőelemek emiatt átmeneti víztározóban voltak.

Háromezer dollárt kaphatnak fejenként a világ legnagyobb mérgezésének áldozatai

Időjárás2011.03.02, 08:53

1,7 milliárd dollárral több kártérítés kaphatnak az 1984-es bhopali katasztrófa áldozatai. A történelem legsúlyosabb ipari-környezeti katasztrófájában mérgező gáz szivárgott a Dow Chemical vegyipari óriásvállalat indiai cégének gyárában. Az ivóvíz azóta sem egészséges a környéken.

Energiafűzzel gyógyítanák a vörösiszapos talajt

Időjárás2011.02.14, 17:34

Némi talajjavítás után erdőket, energianövény-ültetvényeket kellene telepíteni az iszapkatasztrófa sújtotta területekre a rehabilitációval foglalkozó, a kormány felkérésére létrejött tudományos konzorcium szerint. Lélektani okokból élelmiszernövények jó darabig nem jöhetnek szóba - a talaj szennyezettsége nem akkora akadály. Gazdaságkutatók szerint viszont a biodízelipar kiszolgálásának több értelme lenne.

Kisebbre nőnek a vörösiszapon nevelt növények - európai tanulmány

Tudomány2011.02.02, 16:16

Huszonöt százalékkal kisebbek a vörösiszappal szennyezett talajon nevelt növények, állapította meg egy európai vizsgálat. A magyar szakértő szerint semmi újdonság nincs az eredményekben.

Eljárást indíthat az Európai Bizottság a vörösiszap miatt Magyarország ellen

Időjárás2010.12.15, 14:50

Néhány héten belül hozza nyilvánosságra az Európai Bizottság, helyesen alkalmazták-e az uniós környezetvédelmi irányelveket a magyar hatóságok vörösiszap hulladékbesolása ügyében. Minősíthették volna veszélyes hulladéknak az ajkai szennyezést a magyar környezetvédelmi hatóságok, erre megvan a lehetőség az uniós jogban - közölték az [origo]-val brüsszeli források.

Változtatásra kényszerítené a Mal Zrt.-t a térség képviselője

Itthon2010.11.06, 19:58

Az ajkai térség fideszes képviselője el akarja érni, hogy a vörösiszap-katasztrófában érintett Mal Zrt. térjen át egy másik, veszélytelenebb technológiára. Közben a devecseri kisvállalkozások a fennmaradásukért küzdenek.

Hétfőre elkészül az új kolontári híd

Itthon2010.10.31, 20:47

Hétfőtől lehet közlekedni az új kolontári hídon, amelyet a honvédség épített. Az új híd a vörösiszappal elöntött település megsemmisült, és egy még lakható részét köti össze. Vasárnap este gyertyagyújtással emlékeztek a katasztrófa áldozataira a kolontári temetőben.

Ötven teherautóval hordják a vörösiszapot Devecserről

Itthon2010.10.24, 10:32

A tervek szerint vasárnapra Devecser valamennyi utcáját és udvarát meg kellett volna tisztítani a három hete kiömlött vörösiszaptól, de még nem végeztek a munkával. Vasárnap további teherautók és önkéntesek érkeztek, hogy az összegyűjtött vörösiszapos földet a lehető leghamarabb el tudják szállítani az ajkai zagytározóba.

Zárolták a Mal Zrt. vezérigazgatójának vagyonát

Itthon2010.10.22, 16:44

Zár alá vették a vörösiszapkatasztrófában érintett cég, a Mal Zrt. vezérigazgótjának, Bakonyi Zoltánnak a vagyonát. A rendelkezés Bakonyi ingatlanaira, és a cégben meglévő üzletrészére is kiterjed.

Nem világos, mekkora kárt okozott az olajkatasztrófa

Időjárás2010.10.21, 16:20

Jórészt megtisztították a Mexikó-öböl partvidékét, ám hat hónappal a BP fúróplatformjának felrobbanása után még mindig nem világos, milyen hosszú távú hatása lehet a térség élővilágára és gazdaságára az USA eddigi legsúlyosabb környezeti katasztrófájának.

"Ez egy Csernobil" - dokumentumfilm az iszapömlésről

Időjárás2010.10.13, 19:04

"Én ide vissza nem költözök, ez egy Csernobil. Itt rend nem lesz húsz éven belül" - mondja az iszapkatasztrófa egyik kárvallottja, a kolontári Holczer Balázs az OzoneNetwork dokumentumfilmjében, amelyet szerda este 19 óra 5 perckor mutatunk be tévécsatornánkon és internetes oldalunkon egyszerre. Az ajkai tározók rekultivációja egymilliárd forintba került volna már tizenegy évvel ezelőtt.

A Greenpeace szerint sok a veszélyes anyag a kolontári iszapban

Itthon2010.10.08, 16:06

Két laborban vizsgáltatta be a Kolontáron vett iszapmintáit a Greenpeace környezetvédő szervezet, és a vizsgálatok eredménye szerint a mintákban magas az arzén koncentrációja. Az MTA és ÁNTSZ korábban azt közölte, hogy a vörösiszap nem tartalmaz egészségügyi határértéket meghaladó mennyiségű nehézfémet. A Greenpeace szerint a különbség oka, hogy az MTA egy 1987-ben készült vörösiszapmintát vizsgált, a Greenpeace által felkért laborok pedig friss, kolontári minta alapján dolgoztak. 

Mindent letarolt a Marcalban a vörösiszap

Itthon2010.10.08, 23:57

Még nincsenek forgatókönyvek arra, hogy hogyan népesítsék be a lúgos vörösiszap miatt teljes élővilágát elvesztő Marcalt. A folyót sújtó iszapkatasztrófa több szempontból is veszélyesebb, mint a tiszai ciánszennyezés volt. A Marcal menthetetlen volt, de a Rába és a Duna valószínűleg megússza.

Iszapömlés: megmutatjuk, mi történhetett az első percekben

Időjárás2011.03.31, 14:33

Csernobilt emleget az OzoneNetwork az iszapkatasztrófa helyszínén forgatott filmjében az egyik károsult. Stábunk azt jeleníti meg számítógépes animációval, hogy mi történhetett a katasztrófa bekövetkeztének pillanataiban. A műsor október 13-án 19 óra 5 perckor kerül az OzoneNetwork műsorára.

Elmaradt segítség miatt panaszkodnak a harmadik elöntött faluban

Itthon2010.10.07, 21:21

A hétfői gátszakadás óta egy tűzoltó vagy katasztrófavédelmi szakember sem járt a harmadik iszappal sújtott faluban, Somlóvásárhelyen a település polgármestere szerint. Marton László azt állítja, magukra maradtak, de boldogulnának, ha legalább felszerelést kapnának.

Több iszap folyt ki Kolontárnál, mint olaj a Mexikói-öbölben

Tudomány2010.10.07, 11:48

Az elmúlt évtizedek ipari termeléssel összefüggő legnagyobb katasztrófái közé sorolható a hétfőn bekövetkezett kolontári iszapömlés. A tározó gátjának átszakadásával becslések szerint közel 1 millió köbméter lúgos vörösiszap szennyezte be a környező falvakat, a talajt és a vizeket, ez pedig meghaladja a Mexikói-öbölbe kifolyt olaj mennyiségét. A szennyeződés ma délelőtt már a Mosoni-Dunát is elérte.

Vörös óceánról is szólnak az iszapos világhírek

Nagyvilág2010.10.07, 16:26

A rendőrségi nyomozást emeli ki az iszapkatasztrófáról beszámoló külföldi lapok többsége. Az amerikai ABC csatorna úgy írta le a helyzetet, hogy "vörös óceánná" változtatta a környéket az iszapkatasztrófa.

Orbán emlékhelyet csinálna Kolontár elöntött utcáiból

Itthon2010.10.07, 09:32

Nincs értelme helyreállítani a vörösiszap által elöntött kolontári házakat Orbán Viktor miniszterelnök szerint, aki csütörtök reggel látogatott el a helyszínre. Orbán azt mondta, egy új telepet kell nyitni a faluba, az elpusztult részt pedig be kell keríteni örök mementónak".

A szövetekbe is beeszi magát a vörösiszap

Itthon2010.10.07, 10:49

A lehető leggyorsabban kell eltakarítani az Ajka környékét hétfőn elöntő vörösiszapot, az anyag ugyanis szépen lassan mindenhová beeszi magát és kiszárad, ami megnehezíti eltávolítását. Több helyen valószínűleg teljesen ki kell cserélni majd a földet, az elöntött házakban pedig valószínűleg nem maradhatnak meg a korábbi bútorok sem. Az Országos Kémiai Biztonsági Intézet vezetője szerint a takarítás "elég nehéz ügy".

Jó hír: nincs sok káros nehézfém a vörösiszapban

Tudomány2010.10.07, 17:36

Két helyen vettek mintákat a talajból a Magyar Tudományos Akadémia szakemberei kedden a Veszprém megyében bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa helyszínén. A mérések alapján sem a talajban, sem a vörösiszapban nincsenek számottevő mennyiségben az egészségre veszélyes nehézfémek. A szakemberek szerint a kiömlés hosszú távú hatásai a kármentesítés módjától és a gyorsaságtól függenek.

Csökken a lúgos hatás a Marcalban

Itthon2010.10.07, 09:02

Van remény arra, hogy a Rábában nem okoz környezetvédelmi kárt az Ajka melletti iszapömlés, miután a Marcalban sikerült csökkenteni a lúgos hatást - közölte a katasztrófavédelem. A MÁV bejelentette, hogy az érintett vonalon változik a menetrend.

A '90-es évek nagy játékosai állnak az iszapkatasztrófás cég mögött

Itthon2010.10.07, 19:48

Előbb magas állami pozíciókat töltöttek be, majd befolyásos gazdasági szereplők lettek a hétfői iszapkatasztrófában érintett nagyvállalat tulajdonosai. A céget elnökként most is képviselő Tolnay Lajosra egy korábbi munkatársa úgy emlékszik, hogy jó politikai kapcsolatai voltak, de "a farvízen ment, és nem mutatta magát". Ismerje meg a tulajdonosi kört és a cég felemelkedésének történetét!

Tapasztalt szakértőket kért Magyarország az EU-tól

Itthon2010.10.07, 22:30

Tapasztalattal rendelkező szakembereket kért Magyarország csütörtökön az Európai Unió katasztrófavédelmi szolgálatától az iszapömlés miatt. Az unió bizottsága csütörtökön segítséget ajánlott a kárelhárításban.

Cáfolják az iszapos sugárzásveszélyt az MTA szakértői

Itthon2010.10.07, 07:51

Veszélyes anyag az ajkai tározóból kiömlött vörösiszap, de senki nincs kitéve radioaktív sugárzásnak - közölte a Magyar Tudományos Akadémia szakértői csoportja, reagálva a sugárveszélyről elterjedt híresztelésekre. A szakértők megerősítik ugyanakkor, hogy az anyag bőrrel vagy a szemmel érintkezve károkat okozhat.

iWiW-csoport is segíti a vörösiszap-katasztrófa áldozatait

Itthon2010.10.07, 12:32

Elsősorban természetbeni adományokkal, ruhával és élelemmel szeretne segíteni az iWiW közösségi oldalon szerveződő klub a hétfői iszapömlés áldozatainak.

"A halak is nagyon meg fognak ritkulni" - védekezés a Marcalon az iszap ellen

Itthon2010.10.06, 12:40

Már messze az ajkai tározótól is zajlik a védekezés a hétfőn kiömlött vörösiszappal szemben. A Marcal folyó egyik partján fekvő településen, Mórichidán gipsszel próbálják semlegesíteni a lúgos folyadékot, de a helyiek attól tartanak, hogy vége lesz az éppen csak erősödő halállománynak. Videós riport az egyre terjedő iszapveszély elleni védekezésről.

Megúszták a felelősök az ajkainál 30-szor durvább iszapömlést

Nagyvilág2010.10.06, 22:14

Senkit nem vontak felelősségre, és a károsultak által elképzeltnél jóval kisebb kártérítést is csak két év pereskedés után fizették ki az USA-ban a 125 ember halálát okozó és négyezer embert otthontalanná tevő Buffalo Creek-i iszapkatasztrófa után. Az 1972-es iszapömlés sokkal súlyosabb volt, mint a hétfői Ajka melletti katasztrófa, de sok a hasonlóság is: a cégvezetők ott is az esőt okolták, a helyiek ott is azt állították, számítottak problémákra.

Orbán szerint emberi hiba okozhatta az iszapömlést

Itthon2010.10.05, 18:59

Pintér Sándor belügyminiszter feladata lesz, hogy részletesen kivizsgálja a hétfői iszapömlést, így azt is, kit terhel felelősség a katasztrófáért - ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be kedd délután. A kormányfő szerint valószínű, hogy emberi hibára vezethetők vissza a történtek.

Vörösiszap: folyamatosan figyelni kell a kutakat

Tudomány2010.10.06, 08:57

Befejezte előzetes vizsgálatát a Magyar Tudományos Akadémia reggel kiküldött, terepi munkákban is gyakorlott kutatókból álló szakértői csoportja a vörösiszap-szennyeződés helyszínén.

"Nem biztos, hogy van hibás" - a MAL vezetői a katasztrófáról

Itthon2010.10.05, 18:40

Nem érzik magukat felelősnek a vörösiszap-katasztrófáért az ajkai tározót üzemeltető Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL) vezetői. Tolnay Lajos, a cég elnöke szerint ők betartották a technológiai előírásokat, és rendszeresen elvégezték az ellenőrzéseket. Bakonyi Zoltán cégvezető azt mondta: az sem biztos, hogy van hibás. Szerinte ilyen baleset még nem történt a világon sehol, így fel sem lehetett rá készülni. Videóinterjú a cég vezetőivel.

Hogyan lehet eltakarítani egymillió köbméter iszapot?

Itthon2010.10.05, 15:07

Takarítanak Kolontáron és a település környékén, miután hétfőn elöntötte a falut az Ajka melletti tározóból kitörő vörösiszap. Markolók, úttisztító kocsik, lapátos emberek próbálják eltakarítani az utcákat, házak falát ellepő iszapot. Nézze meg videón, hogy kezd magára találni az elárasztott falu!

Közel 700 millió liter olaj ömlött a Mexikói-öbölbe

Tudomány2010.09.24, 12:15

Videofelvételek segítségével határozták meg kutatók a Mexikói-öbölben történt katasztrófa nyomán a tengerbe jutott olaj mennyiségét. Az eredmények alapján a Deepwater Horizon balesete az eddigi legnagyobb tengeri olajkatasztrófának tekinthető.

Minden veszély elhárult a BP olajkútjánál az amerikai hatóságok szerint

Nagyvilág2010.09.05, 11:03

Lecserélték a biztonsági szelepet a Mexikói-öbölben felrobbant olajkúton, ezzel az amerikai hatóságok szerint minden további veszély elhárult az Egyesült Államok legsúlyosabb olajkatasztrófáját okozó baleset helyszínén.

Kipusztult a mangroveerdők fele

Időjárás2010.08.18, 18:13

Műholdképekről derült ki, hogy az eddig becsültnél 12 százalékkal kisebb a világ mangroveerdőinek területe. A korábbi mangroveterületeknek mintegy felén már kipusztult az erdő az emberi beavatkozás és a viharok miatt.

Elkezdik a BP megsérült olajkútjának végleges lezárását

Nagyvilág2010.08.02, 07:48

Hétfőn kezdhetnek hozzá a Mexikói-öbölben megsérült olajkút végleges lezárásához. A művelet egy hétig tart majd, és a végén teljesen bebetonozzák az öblöt olajjal beszennyező kutat.

További katasztrófák ellen védekeznek az olajmultik

Időjárás2010.07.23, 15:03

Nonprofit együttműködést szerveznek a világ legnagyobb nemzetközi olajcégei a Mexikói-öböl olajkatasztrófája nyomán. Négy óriáscég egymilliárd dollárt szánna egy gyorsreagálású rendszer kiépítésére, ami akár napi 100 ezer hordó olajat is képes lenne befogni.

Vihar miatt hagyják magára a megsérült olajkutat a Mexikói-öbölben

Nagyvilág2010.07.23, 11:39

Trópusi vihar közeledik a Mexikói-öbölben megsérült olajkút felé, ahonnan emiatt kivonják a kárelhárításon dolgozó hajókat. Két hétre leáll a mentesítő kút fúrása is. Eközben amerikai kutatók azzal vádolják a BP-t, hogy meg akarja vásárolni hallgatásukat.

Olajkatasztrófa: ezúttal Kínában robbant két olajvezeték

Időjárás2010.07.22, 13:34

Újabb két olajvezeték robbant fel, ezúttal a Sárga-tenger partján, mindössze egy nappal az után, hogy a BP végre sikeresen leszigetelte az április óta tartó olajszivárgást a Mexikói-öbölben. A balesetből Kína eddigi legnagyobb bejelentett olajszennyezése válhat, pedig az érintett céget, a PetroChinát már több mint egy éve figyelmeztették a veszélyre.

Olajkatasztrófa: óriási teknőstojásmentés kezdődik

Időjárás2010.06.30, 11:11

Hatalmas teknőstojásmentési akció kezdődik az olaj szennyezte Mexikói-öböl térségében. Környezetvédő csoportok több tízezer tojást készülnek kimenekíteni a veszélyeztetett partszakaszokról Alabama és Florida államban. A tojásokat biztonságos terepre szállítják át.

Hagyni kéne eloszlani az olajat a Mexikói-öbölben, állítják brit kutatók

Időjárás2010.06.29, 17:48

Több kárt okoz az élővilágnak a Mexikói-öbölben az olajfolt helyenkénti felgyújtása és a szennyeződés eltüntetésére használt vegyszerek, mint maga az olaj; elég lett volna annyira távol tartani a partoktól a szennyeződést, amennyire lehet. A probléma pont az, hogy a politika nem teszi lehetővé a be nem avatkozás politikáját - mondja egy brit környezetvegyész.

Jóval több olaj szennyez a Mexikói-öbölben - gazdasági lapszemle

Gazdaság2010.06.21, 07:38

Akár napi 100 ezer hordónyi olaj is szenynezheti a Mexikói-öböl vizét, a mennyiségen vitáznak a BP szakértői és az amerikaiak - írja a BBC.

Nehéziszappal próbálkoznak az olajkatasztrófa ellen

Időjárás2010.05.26, 15:25

Hivatalosan is az amerikai történelem legsúlyosabb olajkatasztrófája történik a Mexikói-öbölben. A legóvatosabb becslés szerint eddig 22,7 millió liter nyersolaj ömlött a tengerbe, de Cousteau kapitány szerint súlyosabb a baj: az olajszenny a Golf-áramlatba kerülve elérheti Nyugat-Európát.

Olajkatasztrófa: nem tudni, mekkora a szennyezés a felszín alatt

Időjárás2010.05.21, 13:25

Azzal vádolja az Obama-kormányt több vezető amerikai oceanográfus, hogy nem végzett megfelelő tudományos elemzést a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa okozta károkról, és lehetővé tette, hogy a BP homályos információkat közöljön a szennyeződés mértékéről.

Kivizsgálnák a BP büntetőjogi felelősségét az olajszennyezés miatt

Nagyvilág2010.05.18, 17:46

Amerikai szenátorok szerint felmerülhet, hogy a Mexikói-öböl olajszennyezéséért felelős olajfúróplatformot üzemeltető BP félrevezette a kormányt, amikor azt bizonygatta, hogy képes megbirkózni egy ilyen balesettel. A társaság eközben egyre több olajat tud felszippantani egy tankerbe, ám a szennyezés jelentős része a mélyben is terjed, és egyes kutatók szerint hamarosan bekerül a Golf-áramlatba. A szennyezés miatt lemondott az amerikai bányászati hivatal egyik igazgatója.

Végre siker az olajkatasztrófa kezelésében

Tudomány2010.05.17, 07:38

Vasárnap végre jelentős lépés történt az amerikai olajkatasztrófa ügyében: a BP első ízben tudta megszüntetni a nyersolaj nagy részének tengerbe ömlését. Egy 1,6 kilométer hosszú vezetéket illesztettek a sérült csőhöz, és ezen keresztül felszíni tartályhajóba juttatják az olaj háromnegyedét. Eddig már több mint 15 millió liter nyersolaj ömlött a tengerbe, súlyos környezeti katasztrófával fenyegetve a part menti államokat.

Ott kellett hagyniuk a lángokban a kollégákat az olajfúró dolgozóinak

Időjárás2010.05.14, 14:59

A rémálom azzal kezdődött, hogy hatalmas víz- és iszapsugár lövellt a magasba a Mexikói-öbölben, 80 kilométerre Louisiana partjaitól. Azután, még mielőtt bárki bármit tehetett volna, az olajfúró platformot elborították a lángok - így emlékeznek vissza a felrobbant Deepwater Horizon dolgozói.

Mélytengeri veszedelem: az olajkatasztrófa képekben

Időjárás2010.05.10, 15:37

Több millió liter nyersolaj szennyezi a Mexikói-öböl vizét április 20-a, a Deepwater Horizon fúrótorony felrobbanása óta. A tengeri és part menti élővilágot közvetlenül fenyegető olajfolt megállíthatatlanul sodródik a szárazföld felé, és bár próbálkoznak víz alatt, a felszínen és a partokon is, még mindig nem tudni, mikor tudják a szivárgást megállítani. A katasztrófaelhárítás eddig 350 millió dollárba került.

A nap tudományos képe: az olajfolt mérete Budapesthez képest

Tudomány2010.05.10, 12:10

Egy Google fejlesztőnek köszönhetően megnézhetjük, milyen nagy a Mexikói-öbölben lebegő olajfolt a saját lakhelyünkhöz képest. Az április 20-án bekövetkezett környezeti katasztrófa súlyos veszélyt jelent a Mexikói-öböl élővilágára, és már elérte a Mississippi torkolatát is.

Hatalmas búvárharang állíthatja meg az olajfolt növekedését

Tudomány2010.05.07, 06:51

Még a sokat tapasztalt olajipari szakemberek számára is fogas kérdés, hogy miként lehet egy a tenger felszíne alatt 1500 méter mélyen lévő sérült vezeték esetében meggátolni az olaj szivárgását. Márpedig a Mexikói-öbölben súlyos ökológiai katasztrófával fenyegető olajszennyezés minél gyorsabb lokalizálása és az olaj utánpótlásának elzárása rendkívül fontos lenne. Éppen ezért egy különleges technológiát is bevetnek a szakemberek: egy 100 tonnás hatalmas búvárharang segítségével próbálnak gátat szabni a kiömlő olajnak.

Atommal az olaj ellen: szovjet módszert javasolnak a Mexikói-öbölnek

Időjárás2010.05.06, 14:59

Nukleáris robbantással fojtottak el más módszerrel kezelhetetlen, lángoló földgázkutakat a Szovjetunióban. Ezt a drasztikus megoldást javasolja a Komszomolszkaja Pravda a Mexikói-öböl olajszennyezése ellen is. Szakértők attól tartanak, hogy az olajfolt kisodródik az Atlanti-óceánra.

Egy olajszivárgást már megszüntettek a Mexikói-öbölben

Nagyvilág2010.05.05, 22:21

Egyet megszüntettek a három olajszivárgás közül a Mexikói-öbölben, bár a kifolyó olaj mennyisége ettől még nem csökkent jelentősen. A legkomolyabb kárelhárítási akció csütörtökön kezdődik, amikor elkezdik leereszteni a szivárgás felfogására készített beton-acél kupolát az 1500 méteres mélységbe.

Kiszáradhat a Jordán folyó

365 környezettudatos ötlet2010.05.03, 11:06

Már a jövő évtől kiszáradás fenyegeti a Jordán folyót - hangzott el hétfőn egy a Jordán környezet- és vízvédelmével foglalkozó nemzetközi konferencián, Ammanban. A mintegy 180 résztvevő - akik két napon át a folyó megmentéséről tanácskoznak - egy jelentést vitat meg, amely a maga nemében az első ilyen vizsgálat, és konkrét javaslatokat tartalmaz az Izrael, Szíria és Jordánia által rendkívüli mértékben kizsákmányolt folyó "rendbehozatalára",  felmérve ennek lehetséges költségeit is. A környezetvédők azzal vádolják Izraelt, Jordániát és Szíriát, hogy az elmúlt évtizedekben komoly károkat okoztak a Jordán ökorendszerében: a három orszáág ...

Felgyorsult az olajfolt terjedése a Mexikói-öbölben

Nagyvilág2010.05.01, 23:09

Háromszorosára nőtt az elsüllyedt olajfúró-platform alól származó olajfolt a Mexikói-öbölben. A szennyezés megakadályozásán küzdők erőfeszítéseit kedvezőtlen időjárás nehezíti. Vasárnap a térségbe látogat Barack Obama amerikai elnök, a szél várhatóan ekkor sok olajat sodor majd partra.

Így úszik a Balatonnál nagyobb olajfolt a Mexikói-öbölben - műholdképek

365 környezettudatos ötlet2010.04.29, 10:15

A műholdfelvételeken markánsan kirajzolódik a Mexikói-öböl vizében úszó olajfolt, amely már elérte a 150 kilométeres méretet, azaz másfélszer hosszabb, mint a Balaton. A meteorológusok legújabb előrejelzései alapján a dél-amerikai partvidéket már a hétvégén elérheti.

Felgyújtotta az olajfoltot az amerikai parti őrség

Nagyvilág2010.04.29, 09:18

A Mexikói-öbölben úszó olajfolt felgyújtásával kísérletezik az amerikai parti őrség, miután a múlt héten elsüllyedt egy olajplatform a térségben. Az olajszennyezés azonban így is egyre súlyosabb: 1500 méteres mélységben is szivárgást érzékeltek.

Újra úszik az ausztrál korallzátonyon megfeneklett teherhajó

Nagyvilág2010.04.12, 16:27

Hamarosan levontathatják a Nagy Korallzátonyról az ott megfeneklett kínai teherhajót az ausztrál mentőegységek. A környezeti katasztrófával fenyegető Shen Neng 1-ből kiszivattyúzták az olajat, és már lebeg a vízen, de még át kell vizsgálni a hajótestet. A mentőegységek munkáját a romló időjárási viszonyok sürgetik.

Előző
  • 1
Következő