Körmendy-Ékes Judit

címke rss

Kovács György lehet az ORTT elnöke

Várhatóan Kovács György lesz az ORTT elnöke, mivel személyét mind Mádl Ferenc köztársasági elnök, mind Medgyessy Péter kormányfő elfogadhatónak tartja a posztra - írja a Népszabadság. A lap szerint Kovácsot már tavaly ajánlotta - a Körmendy-Ékes Judit lemondása után megüresedett - elnöki posztra Medgyessy Péter, ám Mádl Ferenc akkor még nem támogatta ezt a felvetést, így lett Hajdu István az elnök, akinek viszont idén lejárt a mandátuma.

Czeizel 200 ezer forintos büntetéssel megúszta

Itthon2003.12.18, 13:02

200 ezer forintos pénzbüntetésre enyhítette a Legfelsőbb Bíróság a Czeizel Endrére első fokon kiszabott másfél év felfüggesztett börtönbüntetést. A genetikust jogellenes, pénzért történő örökbeadás miatt fogták perbe, és bűnsegédként elkövetett családi állás megváltoztatása miatt marasztalták el. A béranya-per egy másik vádlottjának, Körmendy-Ékes Judit volt ORTT-elnöknek is enyhítették a büntetését, őt mindössze megrovásban részesítették. 

Felfüggesztett börtön mellé pénzbüntetést kértek Czeizelre

Itthon2003.12.09, 16:39

Az első fokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Czeizel Endre genetikusnak pénz-mellékbüntetés kiszabását is kérte az ügyész. Czeizel az elsőfokú bíróság szerint több ezer dollárt kapott, mert közreműködött külföldi örökbeadásokban. A vádlottak között van az ORTT előző elnöke, Körmendy-Ékes Judit is.

Döntésképtelen az ORTT

Itthon2003.01.06, 12:06

Mivel Körmendy-Ékes Judit ORTT-elnök december 31-i hatállyal felmondott, január 1-től a maradék négy fővel működésképtelenné vált a testület. Ladvánszky György MSZP-s tag szerint gondot okoz az átmeneti időszak, mivel késnek a döntések. A szóvivő szerint ugyanakkor jelenleg nincs terítéken nagyon fontos ügy, így nem okozhat nagyobb problémát a kimaradás. Ráadásul máskor is előfordult már, hogy 3-4 héten át nem ülésezett a testület.

Benyújtotta lemondását az ORTT elnöke

Itthon2002.12.05, 17:21

Benyújtotta hivatalos lemondását Körmendy-Ékes Judit, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke. Körmendy-Ékes vasárnap tudatta szándékát. Az elnök december 31-i hatállyal távozik posztjáról.

MSZP: az ORTT elnökének már korábban le kellett volna mondania

Itthon2002.12.03, 17:06

Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa szerint Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke politikai áldozatként mutatja be önkéntes távozását. Úgy véli: az elmúlt években számos szakmai hibát vétett a testület. Emellett szerinte Körmendy-Ékes magánéleti ügyei - a nem jogerős szabadságvesztésről szóló ítélet vagy legutóbb a telekügy - miatt is már korábban le kellett volna mondania az elnöknek.

Csak Orbánnal beszélt lemondásáról az ORTT elnöke

Itthon2002.12.02, 17:55

Napokon belül beadja lemondását Körmendy-Ékes Judit, az ORTT fideszes elnöke. Döntéséről a Fideszben egyedül Orbán Viktor volt miniszterelnökkel egyeztetett. Azt egyelőre nem tudja az elnök, milyen hatállyal mond le. Körmendy-Ékes szerint várható utóda, Ladvánszky György MSZP-s tag szakmailag alkalmatlan az elnöki posztra.

Körmendy-Ékes bejelentette lemondását

Itthon2002.12.01, 20:59

Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke vasárnap este A Hét című televíziós műsorban bejelentette, hogy lemond posztjáról. Hangsúlyozta azonban, még nem írta meg lemondását, és még azt sem döntötte el, hogy milyen hatállyal köszön el tisztségétől.

60-szoros haszon az ORTT-elnök pincéjén

Itthon2002.11.30, 09:01

Egy most elkészült szakértői jelentés szerint mindössze 800 ezer forintot ér az a XXII. kerületi telek, amelyért ötvenmillió forintot fizetett ki az ÁPV Rt. tulajdonában levő Váltó-4 Libra Rt. Az ingatlanforgalmazással és -fejlesztéssel foglalkozó társaság két éve vette meg a telket Körmendy-Ékes Judittól, az ORTT elnökétől és annak testvérétől - írja a Népszabadság. Körmendy-Ékes a vagyonnyilatkozatában pinceként tüntette fel az ingatlant.

Az MSZP-s Ladvánszky esélyes az ORTT élére

Itthon2002.11.29, 14:13

Körmendy-Ékes Judit ORTT-elnök több közvetlen munkatársa máris távozott a hivatalból azt követően, hogy kiderült: az elnök valószínűleg lemond tisztségéről - állítja az ORTT egyik munkatársa. Az elnöki posztra leginkább Ladvánszky György, MSZP-s testületi tag esélyes, aki szívesen elfogadná a felkérést. Több ötlete is van, hogyan lehetne működőképesebbé tenni az ORTT-t, például sokkal több javaslattal élnének a törvényhozók felé.

Megírta lemondását az ORTT elnöke

Itthon2002.11.29, 08:50

A Magyar Hírlap információi szerint Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke már megfogalmazta lemondását, a levél azonban még nem érkezett meg az államfőhöz és a miniszterelnökhöz. A lap úgy tudja, a médiahatóság fideszes elnökét Ladvánszky György szocialista delegált válthatja az elnöki székben.

Távozhat az ORTT elnöke

Itthon2002.11.26, 08:56

Lemondásán gondolkodik Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke - a Magyar Nemzet szerint. Minderre akkor kerülhet sor, ha a parlament elutasítja a testület 2001-es munkájáról szóló jelentést.

Másodfokon enyhítették Lissák büntetését

Itthon2002.10.03, 14:01

A Fővárosi Bíróság egy év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre méréskelte két év nyolc hónap letöltendő börtönről Lissák Marcell büntetését. Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnökének férjét sikkasztással, csalással és közokirat-hamisítással vádolták.

ORTT: egészségtelenül erotikus a Big Brother

Itthon2002.09.24, 17:30

A valóságshow-k szereplőit is megilleti az emberi méltósághoz való jog, ami viszont sérült a Big Brother egyes adásaiban bemutatott jelenetekkel - állítja az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke. Körmendy-Ékes Judit személyesen arra is nagyon kíváncsi, hogy történt a szereplőválogatás, ugyanis szerinte furcsa végeredménye lett a válogatásnak.

Körmendy-Ékes Judit nem mond le

Itthon2002.07.25, 23:03

Körmendy-Ékes Judit, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke szerint a bíróság szerdán olyan enyhe ítéletet rótt ki rá, "amely a laikus számára is egyértelművé teszi", hogy semmiféle komoly vétséget nem követett el; egyúttal kijelentette, nem mond le az elnöki tisztségről.

Napokon belül ítélet a Czeizel-ügyben

Itthon2002.07.14, 12:58

Elsőfokú ítélet várható azoknak az örökbeadó szülőknek az ügyében, akik az ügyészség szerint 1994. és 1996. között pénzért adták örökbe csecsemőiket. Az eljárás iratai szerint volt köztük olyan is, aki kifejezetten azért esett teherbe, hogy a születendő gyermeket pénzért örökbe adhassa. Az ügyészség bűnsegédként vádolja Czeizel Endre orvosgenetikust, titkárát, és Körmendy-Ékes Judit ügyvédet, az Országos Rádió és Televízió Testület elnökét is.

Elévült egy vádpont Körmendy-Ékes ellen

Itthon2002.06.13, 11:46

A Czeizel-ügyben a bíróság az ügyészség indítványára úgy határozott, hogy elévülés miatt megszünteti a Körmendy-Ékes Judit tizennegyed rendű vádlott ellen közokirat-hamisítás miatt folyó eljárást. A családi állás megváltoztatásával kapcsolatos vádpontot azonban továbbra is fenntartották ellene.

Előző
  • 1
Következő