kormányváltás

címke rss

Nagyot küzdött Kiss Péter, hogy villámhárító lehessen

Itthon2009.04.16, 16:06

A szakszervezetek és a kormány, illetve a szocialista frakció és a kormány között fog egyszerre közvetíteni Kiss Péter a társadalompolitikai miniszteri poszton, bár az MSZP elnökségének egyik tagja szerint erre a feladatra nem igazán alkalmas. Egy másik szocialista vezető szerint Bajnai ésszerű kompromisszumot kötött, amikor a nem kulcsfontosságú posztokon hagyott pártembereket.

Kisebb bürokráciát remél az új kormánytól az építőipar

Archívum2010.04.26, 13:10

Az építőipari ágazatot is sújtó bürokrácia érezhető csökkentését, az uniós fejlesztési források felhasználásának felgyorsítását, a lánctartozás rendezésének valós megoldását várja az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az új kormánytól - mondta Tolnay Tibor, a szervezet elnöke hétfőn az MTI-nek.

Elemzők szerint léphet az MNB, ha "túlerősödik" a forint

Gazdaság2010.04.26, 19:12

Bár a hétfői trend gyelőre nem utal erre, elképzelhető, hogy a Fidesz kétharmados választási győzelme nyomán nagyon megerősödik a forint. Londoni elemzők szerint ez esetben beavatkozhat a jegybank, a túl erős árfolyam elkerülése érdekében. Londonban egyébként egyértelműen pozitívan értékelik a parlamenti választás eredményét.

Nem kell foglalkoznia az elvégzetlen feladatokkal az új parlamentnek

Itthon2010.05.06, 15:36

Az új országgyűlés megalakulásával közel ezer interpelláció és hozzávetőleg száz benyújtott, de el nem fogadott képviselői indítvány semmisül meg automatikusan. Erre a sorsra jut a Sláger és a Danubius rádiók frekvenciájára kiírt pályázatot vizsgáló bizottság is.

Magyar Nemzet: Megússzák a vagyonosodási vizsgálatot a távozó kormánytagok

Itthon2010.05.07, 08:07

Megússzák a távozó kormánytagok a vagyonosodási vizsgálatot, mert az ezt előíró törvény hibás, a javítást pedig az elmúlt két évben a parlament kérése ellenére sem készítette elő sem a Gyurcsány-, sem az Orbán-kormány - írja a Magyar Nemzet.

Milliókat kapnak a távozó miniszterek és államtitkárok

Itthon2010.05.29, 08:51

Több mint hatmillió forinttal távozik hivatalából a Bajnai-kormány öt minisztere, de majdnem ennyi jár hét távozó államtitkárnak is. Kilenc miniszter 3,3 millió forintot fog kapni. Bajnai Gordonnak három havi fizetés jár, az MTI szerint ezt jótékony célra fogja felajánlani.

Elküld négy pénzügyminisztériumi vezetőt Matolcsy

Gazdaság2010.06.01, 22:18

Elbocsátja több vezetőjét a Pénzügyminisztérium - írja a Magyar Nemzet Online. Az értesülést megerősítette Matolcsy György kabinetfőnöke.

Orbán jelent meg Gyurcsány honlapján

Itthon2010.06.01, 13:29

Kedden délutánig Orbán Viktor miniszterelnök oldalára mutatott a www.gyurcsany.hu oldal, ahonnan egykor a korábbi miniszterelnök weblapját lehetett elérni. Gyurcsány oldala 2004 óta működik, és sokáig a miniszterelnök oldalára mutatott, a Fidesz-kormány hatalomátvétele óta azonban furcsa technikai helyzetet teremtett.

Vukovich Gabriella váltja a lemondott Belyó Pált a KSH élén

Gazdaság2010.06.11, 16:32

A Központi Statisztikai Hivatal egykori alelnöke, Vukovich Gabriella váltja Belyó Pált a szervezet élén. Belyó szerdán jelentette be, hogy távozik tisztségéből.