kormányváltás

címke rss

"Ez szinte reménytelen helyzet"

Gazdaság2009.03.26, 22:58

Bárki is lesz Gyurcsány Ferenc utódja, mindenképp szembe kell néznie azzal a problémával, hogy nincs a válságkezeléssel kapcsolatban nemzeti konszenzus, azaz szinte minden társadalmi csoport mást és mást vár el tőle.

Medgyessy: Nem érzek elégtételt

Itthon2009.03.26, 12:12

Nem érez sem elégtételt, sem kárörömöt Gyurcsány Ferenc lemondása után Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök. Szerinte a lemondás emberileg nehéz helyzet, és Gyurcsány sem élhette meg jól. Előre hozott választásokat szeretne, és nem érti, az MSZP és az SZDSZ miért nem hagyja ezzel megújulni az országot. Ha mégsem lesz választás, Bokrost tartja a legalkalmasabb rendcsinálónak. Telefoninterjú a korábbi kormányfővel.

Surányi beszélt Kovács Lászlóval Brüsszelben

Itthon2009.03.26, 13:40

A miniszterelnökségre felkért Surányi György szerdán találkozott Kovács László uniós biztossal, az MSZP korábbi elnökével, utóbbi azonban nem kíván semmit sem elárulni a beszélgetésről. Kovács beszélt viszont arról, hogy milyen vezetőt tartana alkalmasnak a kormányfői posztra, és a leírás leginkább Surányira illik rá a szocialisták jelöltjei közül.

Benyújtották a Gyurcsány leváltásáról szóló indítványt

Itthon2009.04.07, 12:25

Formálódik Bajnai Gordon kormánya, a miniszterelnök-jelöltnél hétfőn négy miniszter járt, kedden hárommal találkozik, miközben azokkal is tárgyal, akiket meghív majd a kabinetjébe. A Népszabadság szerint Szekeres Imre, Kiss Péter és Hiller István megtarthatja miniszteri székét. Gyurcsány Ferenc kormányfő leváltásáról szóló indítványt kedd reggel nyújtották be.

Kikosarazta Bajnait a Fidesz, az MDF hajlandó egyeztetni

Itthon2009.04.07, 15:10

Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt egyeztetést kezdeményezett a Fidesszel, a KDNP-vel és az MDF-fel, hogy ismertesse velük válságkezelő programját - tudta meg az MTI. Az MDF elfogadja a meghívást. A Fidesz és a KDNP jelezte, nem hajlandó egyeztetni Bajnaival.

Könnycseppeket kapott búcsúzóul Gyurcsány munkatársaitól

Itthon2009.04.08, 17:54

Búcsúajándékkal lepte meg a távozó kormány tagjait Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szerdai utolsó kormányülésen. A nők egy ezüsttollat, a férfiak pedig egy ezüst mandzsettagombot kaptak. Gyurcsány a blogjában arról írt: kisebb ajándékot adott legközelebbi munkatársainak is, ő pedig könyvet, tollat, könnycsepeket és ölelést kapott.

Balra tekeri a kormányt az MSZP

Itthon2009.04.09, 08:45

A részleteit még nem is ismerik, mégis a kormányprogram módosítására készülnek az MSZP-sek. Az [origo]-nak nyilatkozó szocialista politikusok szerint üzenni kell a társadalomnak, a szegényebbeknek, a jómódúaknak pedig komolyabb szerepet kell vállalniuk a terhekből. Azt állították, nem puhítani akarnak a programon, de azt szeretnék, ha érezhető lenne, hogy az MSZP áll a kormány mögött.

Bajnai az új kormányfő

Itthon2009.04.16, 00:28

A parlament keddi ülésén 204 igen szavazattal miniszterelnökké választotta Bajnai Gordont, Magyarországnak tehát új kormánya van. Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnök arról beszélt a parlamenti ülésen, hogy olyan volt, mint egy illuzionista, Bajnai felsorolta kormányának tagjait és miniszteri fizetéscsökkentést ígért. A miniszterjelöltek máris vizsgáznak az országgyűlési bizottságok előtt.

Lendvai: Pénteken lesz nyilvános a kormányprogram

Itthon2009.04.15, 09:11

Várhatóan pénteken hozzák nyilvánosságra az új kormányprogram részletes intézkedési tervét - közölte az MTV Nap-kelte műsorában Lendvai Ildikó MSZP-elnök. Lendvai szerint a szocialista frakció többek között javasolni fogja az új kormánynak, hogy folytassák az Út a munkához programot.