kormányválság 2009

címke rss

Bokros: Nem valósulhatott meg a programom

Itthon2009.03.31, 18:06

Kiakadt az SZDSZ, amikor Bokros Lajos szombaton kijelentette, nem vállalja a miniszterelnökséget. Kóka János szerint ez "furcsa színeváltozás", hiszen előtte maga Bokros hatalmazta fel őket, hogy hivatalosan is tárgyaljanak róla az MSZP-vel. Magyar Bálint különösen élesen bírálta Bokrost, aki viszont az [origo]-nak azt mondta: miután egyes szocialisták "neutronbombának" és szívtelennek nevezték, nem látott esélyt programja támogatására.

Öt külső embert hozna kormányába Bajnai

Itthon2009.03.31, 13:33

Az MSZP egyik vezetője szerint a miniszterelnöki posztra jelölt Bajnai Gordon öt kulcsfontosságú minisztérium élére hozna külső embert. Bajnai korábban jelezte, nem pártpolitikai szempontokat akar követni kormányzása során, de kormányának tagjairól csak parlamenti megválasztása után beszélne.

Az államszervezeten spórolna a Fidesz

Itthon2009.03.31, 00:59

Inkább az államszervezeten spórolna a Fidesz, és még nem döntöttek arról, kivonulnak-e majd, ha Bajnai Gordon kormányfőként szólal fel a parlamentben. Többek között erről beszélt az MTV Az Este műsorában Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.

Biztosra akar menni Bajnaival az SZDSZ

Itthon2009.03.31, 17:12

Szombat helyett vasárnap ülésezik az SZDSZ országos tanácsa, amely hivatalosan is dönt arról, hogy a párt támogatja-e Bajnai Gordon kormányfővé választását. Egy SZDSZ-es politikus szerint a szabad demokraták meg akarják várni, hogyan dönt Bajnairól az MSZP-kongresszus. Azt ugyanakkor szabad demokrata és szocialista forrásaink is kizárták, hogy Bajnai támogatása Gyurcsány pártelnöki posztjától függne.

Bajnai Gordon fájdalmas intézkedéseket ígér - nézze meg!

Itthon2009.03.30, 12:21

Fájdalmas, mindenkit érintő intézkedéseket ígért Bajnai Gordon kormányfőjelölt hétfői nyilatkozatában. Beszélt arról is, hogy csak átmeneti időre, feltételekkel vállalta a felkérést.

Bajnai "minimum-programja" csőd ellen lehet elég

Gazdaság2009.03.30, 14:33

A piacokra Bajnai Gordon kormányfői jelölése ellenére is semleges hatással van a belpolitikai helyzet változása - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzők. A feltételezett Bajnai-féle "minimumprogram" a fizetésképtelenség elkerülésére lehet elég.

Két hét, két akadály - a kormányfőcsere menetrendje

Itthon2009.03.30, 03:45

Bajnai Gordonnak előbb az SZDSZ országos tanácsának szombati ülésén, majd az MSZP vasárnapi kongresszusán kell támogatást kapnia, és csak utána következhet az a speciális parlamenti szavazás, amelynek sikere esetén azonnal elfogalhatja a távozó Gyurcsány Ferenc helyét. Ha minden akadályt legyőz, akkor április 14-én lehet belőle miniszterelnök. Ismerkedjen meg a kormányfőváltás menetrendjével!

A német lapok szerint kaotikus a magyar politikai helyzet

Itthon2009.03.30, 14:19

Zűrzavarok, hektikus keresgélés, tűzfészek, káosz - így jellemzi a német sajtó a magyar belpolitikai helyzetet. A Süddeutsche Zeitung szerint szükség van előre hozott választásokra, de előbb a "kölcsönös gyűlölet által vezérelt táboroknak" egy közös munkaalapot kell találniuk. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a kis pártokért aggódik.

A hőbörgő MSZP-sek is beálltak Bajnai mögé

Itthon2009.03.30, 16:25

Felsorakozott az előre hozott választástól mindennél jobban rettegő szocialista frakció nagy többsége Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt mögött. A frakció hétfői zárt ülésén az MTI szerint felmerült, hogy mégis Gyurcsány Ferenc maradjon a pártelnök, aki viszont azt magyarázta: azért mondott le, mert úgy érezte, szervezkednek ellene. Az [origo]-nak több névtelenséget kérő szocialista képviselő is azt mondta, nem tetszett az MSZP-seknek, hogy Bajnai szerződést akar aláíratni a képviselőkkel.

Bajnai: Fájni fog

Itthon2009.03.30, 13:48

Minden embert érinteni fog és fájdalmas lesz - így harangozta be programját Bajnai Gordon, az MSZP és az SZDSZ közös kormányfőjelöltje hétfői sajtónyilatkozatában. Kijelentette: embert próbáló időszak következik, amelybe azonban késlekedés nélkül bele kell vágni. A párton kívüli Bajnai fontosnak nevezte, hogy személyében olyasvalaki kerülhet a kormány élére, akinek nincsenek politikai ambíciói, ezért csak az ország érdekeit nézi majd.