kormányválság 2009
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyurcsány Ferenc lemondása
- Gyurcsány Ferenc
- Bajnai Gordon
- MSZP
- SZDSZ
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Túl kemény embert nem akar az MSZP
Legyen profi, bevállalós, elismert és mindenki számára elfogadható; meg azért inkább balos és ne túl öntörvényű - ilyen embert szeretne a kormány élére az MSZP az [origo]-nak nyilatkozó elnökségi tagok és képviselők szerint. Nehezíti a dolgukat, hogy van olyan alkalmasnak tűnő ember, aki a felkérés hallatán azonnal nemet mondott. A szocialistákat megérintette Gyurcsány bejelentett távozása, de azért ha bizonytalankodna, szívesen meggyőznék, hogy mindenkinek így jobb.
Gyurcsányt állítja példának egy Fülöp-szigeteki lap
Egy Fülöp-szigeteki lap Gyurcsány Ferenc lemondási szándékát, követendő példaként állítja országa vezetésének. Szerintük nyíltan, őszintén vállalta népszerűségvesztésének következményeit, és ezt tanácsolják az ázsiai ország vezetésének is.
A lett példára figyelhet Gyurcsány utódja
A lett kormányfő is belebukott a gazdasági válságba, miután távozását heves utcai zavargásokon is követelték. A pártok azonban elkerülték az új választást, és konszenzusos miniszterelnököt állítottak, aki stabil többséggel bír a parlamentben. Az EU jelenleg legfiatalabb miniszterelnöke választhat: további drasztikus megszorítások, államcsőd - vagy alkudozás a nemzetközi szervezetekkel további segélyért és engedményért. Lettország pár héttel jár előbbre azon az úton, amelyen Magyarország indult el Gyurcsány Ferenc szombati bejelentésével.
A lemondás nem old meg semmit
Kedden este maga Gyurcsány Ferenc jelentette be, hogy az MSZP elnöksége kiket javasol helyette kormányfőnek. Van-e esély arra, hogy a megnevezettek bármelyike kivezesse az országot a válságból?
Gyurcsány: "Pityeregni nem kell"
Pityeregni nem kell - írta internetes naplójában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton felajánlott lemondásáról. A kormányfő azt ígérte: a blog nem szűnik meg.
Öt miniszter májusi kormányváltással járna jól
Gyurcsány Ferenc bejelentett távozásával hamarosan megszűnik a kormány is. Egy év hivatalban töltött idő után háromhavi bérnek megfelelő juttatást - csaknem négymillió forintot - kapnak a miniszterek, ha megbízatásuk megszűnik. A Gyurcsány-kabinetnek négy olyan tárcavezetője is van, akik akkor járnának jól, ha csak május 5-e után lenne kormányváltás.
Nyomás alatt a forint, 308-nál az euró
A következő hetek várható politikai bizonytalansága nyomás alá helyezheti a forintot - mondta el a Bloombergnek Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője. Hétfő reggel érezhető eséssel indított a forint, és kérdéses, hogy erre miképp reagál a jegybank.
Wall Street Journal: Gyurcsány a válság legnagyobb áldozata
Ha valóban távozik Gyurcsány Ferenc, akkor ő lesz a pénzügyi válság eddigi legnagyobb áldozata - írja a Wall Street Journal gazdasági lap, amely szerint a magyarországi fejlemények egyértelművé teszik, mekkora nyomás nehezedik a leggyengébb országokra a nemzetközi krízisben.
Itt az utód! A 50 Cent-rejtély megoldása
Gyurcsány Ferenc március 15-én, ünnepi beszédében 50 Centre hivatkozott. Egy hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy kiderüljön, mit üzent Gyurcsány a nemzetnek a gengszterrapper emlegetésével.
Nincs pánik a piacokon Gyurcsány miatt
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétvégi lemondása nem okozott különösebb felfordulást a magyar piacokon, nagy részben a kedvező nemzetközi hatások miatt. A forint kora reggel ugyan gyengült, de azóta vissza is erősödött, a tőzsdei árak is estek, de aztán megindultak felfele, az állampapírpiac pedig meg sem mozdult. A befektetők az MNB mai ülésére várnak, ahol akár a kamatok emelésére is sor kerülhet.