kormányválság 2009

címke rss

Ízlelgetik az előre hozott választást a szocialisták

Itthon2009.03.26, 13:45

Az előre hozott választás lenne a legjobb megoldás - állította az [origo]-nak egy névtelenséget kérő szocialista képviselő, akivel egy társa is egyetértett. Az MSZP-s képviselők többsége szerintük menekül ettől a lehetőségtől.

Jelezte területi igényeit az MSZP

Itthon2009.03.27, 10:38

Bár Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető hétfőn még a Fideszt korholta, amiért a hatalomra hajt, időközben az MSZP-nek is megjött az étvágya. Veres János pénzügyminiszter szerint természetes, ha az MSZP védi kormányzati pozícióit, Gyurcsány Ferenc kormányfő pedig blogjában írta, hogy őrizni kell a hatalmat. Egy MSZP-s képviselő az [origo]-nak azt mondta, érthető, hogy nem akarnak mindent feladni: jó káderek nem születnek pár nap alatt.

"Ez kezdett paródiává válni" - elúszik a hajó az SZDSZ szerint

Itthon2009.03.27, 16:42

A komolytalan kísérletezgetésnek akar véget vetni az SZDSZ Bokros Lajos miniszterelnöki jelölésével - állította az [origo]-nak egy szabad demokrata pártvezető. Bár az [origo]-nak nyilatkozó SZDSZ-es politikusok nem tekintik ultimátumnak Bokros jelölését, szavaikból az derült ki: nem nagyon bíznak már a tárgyalások a sikerében. A SZDSZ "valami fantasztikus" jelöltre vár.

Burjánzanak a vad ötletek a Der Standard szerint

Itthon2009.03.27, 11:37

Az osztrák liberális napilap, a Der Standard szerint az eddigi egyetlen komolyan vehető miniszterelnök-jelölt, Surányi György rájött, hogy csak szükségmegoldás lenne, ezért visszalépett. A lap szerint az új jelöltek egyre kevésbé fajsúlyosak.

Nem érti az MSZP, miért Bokrost akarja az SZDSZ

Itthon2009.03.27, 18:41

Bokros Lajost javasolja miniszterelnöknek az SZDSZ - jelentette be az MSZP és az SZDSZ küldöttségének tárgyalása után Fodor Gábor. Az SZDSZ elnöke szerint Bokroson kívül Surányi Györgyöt és Békesi Lászlót tartják elfogadhatónak, mivel azonban utóbbi kettő nem vállalja a jelölést, ezért csak Bokros marad. Az MSZP nem érti, miért akarja az SZDSZ a volt pénzügyminisztert, a párt elnöksége tanácskozik. Korábban felmerült, hogy az MSZP az Electrolux vezérét javasolná, ő azonban még a jelöltségig sem jutott.

Economist: Gyurcsány ravasz játékos

Itthon2009.03.27, 10:32

Gyurcsány Ferenc soha nem épült fel a 2006-os zavargásokból, kormánya pedig képtelen volt visszafogni az állami kiadásokat, és ez az összeomlás szélére sodorta a magyar gazdaságot - írja az Economist a miniszterelnök távozását elemző cikkében. A tekintélyes brit hetilap szerint ugyan az ellenzék fölénye egyértelmű, de Gyurcsány ravasz játékos, ezért egyelőre nem szabad leírni.

Bokrosról eddig hallani sem akart az MSZP

Itthon2009.03.27, 15:56

Az SZDSZ Bokros Lajos egykori pénzügyminisztert javasolja miniszterelnöknek, de épp ő volt az egyetlen, akinek jelölését kizárták a szocialisták az elmúlt napokban. A párt alelnöke, Mesterházy Attila szerint Bokros programja gazdaságilag biztosan jó lenne, de Magyarországon emberek is élnek, akiket nagyon hátrányosan érintene.

Orbán kezdi lerakni kormányzása alapköveit

Itthon2009.03.27, 13:17

Kivizsgálják a jelenlegi vezetés alatt történt állítólagos jogsértéseket, és erős államot hoznak létre stratégiai vagyonnal - Orbán Viktor Fidesz-elnök egy pénteki könyvbemutatón már leendő kormányzásának fő irányairól beszélt. Az ellenzéki vezető azt mondta, a szocialisták válságkezelő mekkmestert keresnek, egyik elejtett megjegyzéséből pedig kiderült, hogy szerinte akár kétharmados győzelmet is arathat pártja.

A korm�nyv�ls�g 300 forinton tartja az eur�t

Gazdaság2009.03.27, 09:49

A keresked�k nem v�rnak l�nyeges elmozdul�st az �rfolyamokban a korm�nyv�ls�g rendez�d�s�ig. Lehets�gesek �lesebb �rfolyam kileng�sek, de a forint er�s�d�s�vel szemben viszonylag szil�rd ellen�ll�st t�maszt a 300 forintos eur� �rfolyam. D�lel�tt h�romnegyed t�zkor 302,89 forinton jegyeztek eur�t.

Suchman szerint új elnököt kell választania az MSZP-nek

Itthon2009.03.27, 21:52

Suchman Tamás kormánybiztos szerint az MSZP-nek új elnököt kell választania, Gyurcsány Ferencnek pedig ki kell vonulnia a politikai folyamatokból. Suchman szerint a kormányfő már nem alkalmas a politikai folyamatok irányítására, ezért kezdeményezni fogja egy új pártelnök megválasztását. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerint méltatlan az országhoz, ami a miniszterelnök-jelölés ügyében történik.