kormányválság 2009

címke rss

Felajánlotta lemondását Gyurcsány

Itthon2009.03.21, 18:29

Két hét múlva lemond a kormányfői posztról Gyurcsány Ferenc - jelentette be maga Gyurcsány az MSZP tisztújító kongresszusának szombati napján. A kongresszust arra kérte, kezdje meg egy új kormány létrehozásának előkészítését, és tárgyaljon az ellenzéki pártokkal is. Az MSZP elmúlt hét éves kormányzását és saját tevékenységét is kritizálta, és azt mondta, az ő személye a reformpolitika legfőbb akadálya. A Fidesz előrehozott választást akar, és hétfőn kezdeményezi az országgyűlés feloszlatását.

Kellemetlen lehet a Fidesznek Gyurcsány távozása

Itthon2009.03.21, 17:08

Gyurcsányt lemondása betonozza be az MSZP-be, a visszavonulást a kormányfői posztról a jelek szerint komolyan gondolja az [origo] által megkérdezett politikai elemző, Krekó Péter szerint. Az MSZP-nek sem érdeke, hogy miniszterelnökként a nyakán maradjon Gyurcsány, így várhatóan keresik majd a kompromisszumot az SZDSZ-szel. A két párt közötti megegyezés buktatója Krekó szerint a válságkezelés mikéntje. Gyurcsány lemondása a Fideszt is kellemetlenül érintheti.

Ismét az SZDSZ-re szorulnak a szocialisták

Itthon2009.03.21, 17:18

A Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett kormányfőváltás lebonyolításához az MSZP-nek szüksége lesz más párt támogatására, és ehhez elsősorban az SZDSZ jöhet szóba. Gyurcsány reggel fel is hívta a liberális párt elnökét, Fodor Gábort, de az SZDSZ egyik vezetője szerint konkrétumok nem hangzottak el a beszélgetésen.

A BBC akadályként hivatkozik Gyurcsányra

Itthon2009.03.22, 00:40

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felajánlott lemondásával foglalkozik több tekintélyes külföldi híroldal. A BBC, amely "akadály miniszterlenökként" említi Gyurcsányt, kiemelt helyen számolt be a történtekről. 

Gyurcsány levonta a végre nem hajtott reformok tanulságát

Itthon2009.03.22, 14:31

Gyurcsány Ferenc a magyar politika egyik "legcsillogóbb, ugyanakkor legellentmondásosabb" alakja. A pénzügyi válság kormányválságba sodorta a Magyarországot irányító szocialistákat. Gyurcsány a végre nem hajtott reformoknak a konzekvenciáját vonta le. Politikai csoda, hogy az öszödi beszéd után eddig kitartott. Külföldi lapok Gyurcsány lemondásáról.

Bokros: Nem kívánok részt venni az MSZP játékában

Itthon2009.03.22, 14:34

Az MSZP hatalmi játékának minősítette a kormányváltást az MDF és Bokros Lajos, a párt EP-listavezetője, ezért hétfőn támogatni fogják a parlament feloszlatásáról szóló előterjesztést. Ha ez nem sikerül, akkor szerintük az ellenzéki pártoknak kellene kormányt alakítaniuk. Bokros vasárnap közleményben tagadta, hogy tagja lenne az MSZP-nek.

Külső embert szeretne kormányfőnek Fodor

Itthon2009.03.22, 23:04

Szélesebb társadalmi és politikai háttérrel rendelkező, nyitott nemzeti kormányt akar Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - mondta az MSZP vasárnapi elnökségi ülése után. A párt vezetése latolgatta, ki lehetne Gyurcsány utódja, neveket azonban nem árult el a kormányfő. Fodor Gábor SZDSZ-elnök szerint nem gondolkodnak koalícióban de egy hiteles, kívülről jött szakembert tudnának támogatni. A Fidesz nem kíván tárgyalni az új miniszterelnök személyéről.

Csőd ellen jó az átmeneti kormány, bukás ellen nem

Nagyvilág2009.03.22, 22:05

Csehországban és Romániában is a jegybank elnökére bízták egy rövid időre a kormány vezetését az 1990-es években, miután a belpolitikai viharok elsodorták a kormányt. Az átmeneti kormányok csak látszólag alapoztak tagjaik szakértelmére, támogatásukat a korábbi koalíciós pártoktól kapták. Fontos reformokat vittek véghez, de a bukástól nem mentették meg kiötlőiket.

Egy évre keres miniszterelnököt az MSZP

Itthon2009.03.22, 17:38

Egyeztetett az MSZP új elnöksége Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utódjáról. Konkrét nevekről is tárgyaltak, Kiss Péter kancelláriaminiszter szerint nem valószínű, hogy pártpolitikus lesz. Gyurcsány szombaton jelentette be, hogy két hét múlva lemond a posztról. Az MSZP egy évre keres miniszterelnököt, az új, szakértői kormány felállításában számít az SZDSZ-re és az MDF-re is.

Gyurcsány: A vártnál nagyobb lehet a visszaesés

Archívum2009.03.22, 22:01

A kormány számol azzal a lehetőséggel, hogy a hivatalosan jelzett 3,5 százalékosnál nagyobb lehet a gazdasági visszaesés idén - mondta a Reutersnak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő azt állítja, azért ajánlotta fel a lemondását, mert jelezni akarta az országnak, hogy a strukturális reformok elkerülhetetlenek.