kormányülés

címke rss
Emmanuel Macron előre hozta egy nappal a kormányülést, hogy utána elutazzon pihenni

Emmanuel Macron előre hozta egy nappal a kormányülést, hogy utána elutazzon pihenni

Emmanuel Macron francia államfő kedden előre hozta egy nappal az eredetileg szerdára tervezett kormányülést. Ezt azért tette, hogy utána néhány napra – a mindenszentek ünnepére – elutazzon pihenni ismeretlen helyre. Ez is jelzi, hogy a bukott szocialista miniszterből lett migránspárti elnök esetében nagy a baj, ugyanis egy 40 éves embernél óriási gond lehet a háttérben, ha ennyire kimerült.

Megkezdődött a magyar-szerb kormányülés: soha nem volt ilyen jó kapcsolat

Itthon2018.02.09, 11:48

Magyarország és Szerbia között a politikai együttműködés soha nem volt olyan jó, mint most - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar-szerb közös kormányülésről.

Kormányülés: változtatnak a jogszabályokon a biztonság érdekében

Itthon2017.08.25, 16:31

Nem csak Magyarország, hanem az összes európai állam legfontosabb feladatának nevezte Kovács Zoltán, hogy javítson a biztonsági helyzeten. A kormányszóvivő a mai kormányülés szünetében közölte, hogy ennek érdekében a magyar kormány változtatna a jelenlegi jogszabályi környezeten, a jövő héten pedig abban a kérdésben is döntés születhet, hogy meghosszabbítsák a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. Reagált a holland nagykövet komoly diplomáciai surlódást kiváltó nyilatkozatára is, amely kapcsán a magyar kormány elvárja a holland kabinettől, hogy lépéseket tegyen.

Kisiskolásoknak tartott rendkívüli kormányülést Orbán Viktor

Itthon2017.03.17, 18:23

Gyerekek már sokszor jártak a Parlamentben, de hogy a kormány üléstermét is elfoglalják, arra ritkán van példa. Orbán Viktor egy osztálynyi diákot fogadott a dolgozószobájában.

Angela Merkelről és a metróról is kérdezzük Lázár Jánost

Itthon2016.12.08, 14:30

A 73. Kormányinfón biztosan téma lesz a közelgő uniós csúcs, a budapesti metróvonalakon kialakult helyzet és a német-magyar politikai kapcsolatok is.

Varga Mihály: Jelentős lehetőség a magyar vállalatoknak a szerbiai privatizáció

Gazdaság2016.11.20, 20:07

Jelentős lehetőséget tartogathat a magyar vállalatok számára a szerbiai privatizációs folyamat, amelynek keretében több száz állami vállalatot hirdetett meg Szerbia - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek vasárnap a dél-szerbiai Nisben, miután megbeszélést folytatott Goran Knezevic szerb gazdasági miniszterrel és Nenad Mijailovic pénzügyi államtitkárral.

A jó együttműködés folytatását várják a magyar-szerb kormányüléstől Belgrádban

Nagyvilág2016.11.20, 19:17

A jó magyar-szerb együttműködés folytatását várják a vasárnap a dél-szerbiai Nisben kezdődött közös kormányüléstől a szerb kormány tagjai. Ivica Dacic szerb külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott kétoldalú megbeszélése előtt a Pannon RTV helyszíni stábjának azt mondta: az ilyen kormányülések a jó és baráti viszony folytatását jelzik, és szinte már hagyománnyá váltak a két ország között.

Szomorú eladók, vidám vevők a boltzár eltörlése után

Itthon2016.04.11, 15:52

Soha nem volt még ilyen szélsőséges a hangulat a boltokban, mint hétfőn, körülbelül 20 perccel az után, hogy bejelentették: a kormány visszavonja a vasárnapi boltzárat. Egyébként hiába törli el a parlament akár már ezen a héten a vasárnapi boltzárat, több hétbe is telhet, mire mindenhol visszaáll a régi rend. A boltoknak ugyanis újra kell szervezniük a teljes munkafolyamatot a beszállítóktól a munkaszerződéseken át a hely bérléséig. A Westend már tárgyal az üzletekkel az új feltételekről. 

Visszavonja a kormány a vasárnapi boltzárat

Itthon2016.04.11, 15:36

Visszavonja a kormány a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló döntést, így okafogyottá válik az MSZP népszavazási kezdeményezése. Az MSZP visszavonulásról beszélt, a KDNP lefagyott, a politológus szerint a Fidesz rájött, sok szavazóját veszítheti el.

Véletlenül újságírók is hallgathatták a zárt kormányülést

Nagyvilág2016.01.22, 22:38

Egy technikai hiba miatt a sajtószobában is hallgatható volt a szlovén és a magyar kormány zártkörű együttes ülése. 

Összeül a magyar és a szlovén kormány

Nagyvilág2016.01.22, 13:19

A magyar-szlovén együttműködés új dimenzióba lép a két kormány együttes szlovéniai ülése nyomán. Olyan megállapodások elfogadása várható, amelyek a két ország kapcsolatát tovább erősítik, stratégiai szintűvé teszik - mondta Szijjártó Péter.

Értékelik a kormány egyéves munkáját

Itthon2015.08.25, 08:37

Kormánykonferencián értékelik kedden a kabinet egyéves tevékenységét. A meghívott vendégek között van Cséfalvay Zoltán, Parragh László és Pálinkás József is. 

Lázár János elárulta, mi volt a kormányülésen

Gazdaság2015.05.07, 14:48

Jövő héten beterjeszti a kormány a 2016-os költségvetést. Jön a személyit, TB-kártyát és adókártyát kiváltó e-kártya. A lakosság dönthet arról, mely állami díjak csökkenjenek 2016-ban, az emberek véleményét a kormányhivataloknak kell megtudniuk.

Szijjártó Péter menesztése marhaság

Itthon2015.02.25, 18:20

Kormányülésen védte meg külügyminiszterét Orbán Viktor - értesült miniszterelnökségi forrásból az Origo.

A kormány már szerdán előveszi a devizahitelesek ügyét

Gazdaság2014.06.24, 15:47

A kormány már a szerdai ülésén megvitatja egy szakértői csoport munkaanyagát a devizahitelesek helyzetének megoldására a Kúria jogegységi döntése után – mondta a Reuters hírügynökségnek adott, kedden megjelent interjúban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Csak 2 milliót tarthatnak meg a prémiumból a cégvezetők

Itthon2013.12.11, 11:58

A kormány elrendelte, hogy a többit vissza kell fizetni a költségvetésnek.

Favágók szakították le a frakcióülés áramvezetékeit

Itthon2013.09.05, 17:20

Favágók miatt volt áramszünet a visegrádi frakcióülésen ma és tegnap is, miután a munkások véletlenül leszakítottak egy vezetéket, közölte az Elmü.

Orbán Viktornak hiányzott a demizson

Itthon2013.04.25, 17:13

Kihelyezett kormányülést tartott a kormány a Baranya megyei Kémesen, a napirenden helyi témák szerepeltek. A nyilvános ülésen Orbán  megígérte, hogy a kereszténydemokrata kormány nem hagyja leomlani a templomokat, kötetlen hangnemben érdeklődött, hogy áll az elkerülő út, amelyet megígért a választóknak, majd amikor a házigazda Tiffán Zsolt támogatást kért, szólt Varga Mihálynak, hogy készítse a pénztárcáját.

Oktatással kezdi az évet a kormány

Itthon2013.01.09, 11:48

Szerdán tartják az idei év első kormányülését, amelyen a járási rendszerről és a közoktatási rendszerről is szó lesz. Matolcsy György gazdasági helyzetértékelését is meghallgatják.

Később dönt az útdíjról a kormány

Itthon2012.01.31, 13:04

A kormány néhány nap múlva dönt a BKV helyzetének megoldására benyújtott javaslatokról - mondta Tarlós István főpolgármester a keddi kormányülés után, amelyen a BKV finanszírozásáról tárgyaltak. A főpolgármester arról nem beszélt, hogy a kormány támogatta-e a havi tízezer forintos útdíjat, amelyet minden Budapestre érkező autósnak meg kellene fizetnie.

Szerdán dönthet a Malévról a kormány

Gazdaság2012.01.16, 20:00

Szerdán foglalkozik a kormány a Malév-üggyel, az Európai Bizottság a múlt héten szólította föl Magyarországot, hogy fizesse vissza a Malévnak nyújtott állami támogatást.

Index: Két százalékpontos kamattámogatást kaphatnak a végtörlesztő közszolgák

Gazdaság2012.01.16, 13:52

Az Index birtokába jutott NGM-előterjesztés szerint két százalékpontos kamattámogatást kaphatnak a közszférában dolgozók a devizahiteleik végtörlesztéséhez, a támogatott hitel összege pedig a gyerekek számától függ. Mivel már csak két hét van hátra a végtörlesztés határidejéből, a lemaradókat az árfolyamgát-rendszer tavaszi indulásánál kárpótolnák.

Tematikus üléseket tart a következő két hétben a kormány

Itthon2012.01.13, 07:43

A jövő héten három kormányülést tartanak, amelyeken az elmúlt másfél év eredményeit tekintik át - értesült az MTI. Január 16-án a Malév jövőjéről lesz szó.

Ebéd közben is a forint árfolyamát kérdezgette Orbán Viktor

Itthon2012.01.05, 14:32

Nem kell tartani az államcsőd fenyegetésétől - az [origo] információi szerint ezzel nyugtatta a szerdai kormányülés résztvevőit a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György szerint a helyzet várhatóan nem javul majd a Nemzetközi Valutaalappal tervezett tárgyalások kezdetéig. Az ülésen a miniszteri nyugtatás ellenére a miniszterelnök folyamatosan a forint árfolyama után érdeklődött.

Csütörtökön derül ki, miről döntött a kormány Sopronban

Itthon2011.12.14, 16:48

Sopronban tartott kihelyezett ülést szerdán a kormány, hivatalosan azonban még nem tudni, miről állapodtak meg. Az MTI úgy tudja, még nem született döntés Fellegi Tamás fejlesztési miniszter pótlásáról.

Kihelyezett kormányülés lesz szerdán Sopronban

Itthon2011.12.13, 13:34

Sopronban ülésezik szerdán a kormány. Orbán Viktor korábban azt mondta, szerdán döntenek arról, hogy miből teremtik elő a forint gyengülése és a növekedés elmaradása miatt kieső nagyjából kétszázmilliárd forintot.

A devizahitelek végtörlesztéséről is tárgyal vasárnap a kormány

Itthon2011.09.11, 15:58

A vállalkozásoknak még idén visszafizetendő 250 milliárd forintnyi áfa, a devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztése és az új közoktatási törvény is téma lesz a vasárnapi kormányülésen.

Az éjszakába nyúlt a lovasberényi kormányülés

Itthon2011.09.06, 11:12

Kedden délután fél négykor tart sajtótájékoztatót Orbán Viktor Lovasberényben a kétnapos kormányülés eredményeiről.

Adóemelésekkel és több adó behajtásával tömné be a költségvetési lyukat a kormány

Gazdaság2011.09.06, 18:13

A dohány, az alkohol és a gázolaj adójának emelésével és szigorúbb áfabehajtással foltozná be a kormány a gazdaság lelassulása miatt keletkezett költségvetési lyukat. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György gazdasági miniszter jelentette be a kétnapos kormányülés után, ahol Orbán jelezte azt is, a nehézségek ellenére folytatják az államadósság csökkentését.

Az önkormányzatokról és a devizahitelesekről is tárgyalnak a szerdai kormányülésen

Itthon2011.08.31, 09:30

A bürokráciacsökkentésről szóló újabb döntések és a közoktatási törvény tervezete is napirenden lesz a kormány ülésén.

Jóváhagyta a kormány az új közoktatási törvény tervezetét

Itthon2011.08.31, 11:28

Jövő hét elején hozhatják nyilvánosságra az 1993 óta hatályos közoktatási törvényt felváltó új jogszabály-tervezetet - írja az MTI a kormány szerdai ülésén elhangzott információkra hivatkozva.

Magyar Nemzet: Felcserélték a kormányülések napirendjét

Itthon2011.02.23, 07:30

Várhatóan a nyugdíjreform következő lépéseit érintő döntések is szóba kerülnek a szerdai kormányülésen annak ellenére, hogy a kiadott programban ez nem szerepel - értesült a Magyar Nemzet. A gazdasági reformcsomag átkerült a szombati napirendbe.

Orbán csitítgatta az egymásnak feszülő képviselőket a siófoki zárt ülésen

Itthon2011.02.11, 09:12

Több belső konfliktus is felszínre került a Fidesz és a KDNP háromnapos, zárt ajtók mögött zajló siófoki frakcióülésen, és az [origo] információi szerint a miniszterelnök személyesen próbálkozott meg ezek elsimításával. Ismét összecsapott az oktatási terveken vitázó Pokorni Zoltán és Hoffmann Rózsa, és vita támadt az alkotmányozás folytatásáról is, amelynek rendezésére Orbán egy "ellentmondást nem tűrő kompromisszummal" állt elő.

9,5 milliós szerződés aggasztja a kormánytitkokat féltő Navracsicsékat

Itthon2010.06.25, 15:09

A MeH-nek, az APEH-nek és a Molnak is dolgozott honlapja szerint az a cég, amelyik a közigazgatási minisztérium államtitkára szerint vitatható módon ismerhette meg az előző kormány ülésein elhangzottakat. A cég 9,5 millió forintot kapott a munkáért, de az nem egyértelmű, hogy az előző kormány mióta használta a cég technológiáját a kormányülések felvételeinek titkosítására. Egy az előző kormányhoz kötődő forrás szerint a cég szabályosan végezte el a munkát, a kormány titkai nem sérültek.

Sok apró lyukról beszélt Varga a rendkívüli kormányülésen

Itthon2010.06.06, 15:29

Nincsenek drámai eltérések a költségvetésben, de "sok lyuk van, sok helyen" - erről beszélt Varga Mihály, a gazdasági tényfeltáró bizottság vezetője a szombaton kezdődött háromnapos kormányülésen az [origo] információi szerint. A tanácskozás egyik résztvevője szerint többen kritizálták a forintgyengüléshez vezető fideszes és kormányzati nyilatkozatokat, Orbán Viktor pedig értetlenségét fejezte ki.

Simor ügyeit is vizsgálná az elszámoltatási kormánybiztos

Itthon2010.06.06, 18:40

Papcsák Ferenc fideszes képviselőt az úgynevezett elszámoltatásokért felelős kormánybiztosnak nevezte ki a kormány vasárnap. A miniszterelnöki szóvivő szerint az ő feladata lesz többek között a Malév és a ferihegyi reptér privatizációjának vizsgálata és Simor András jegybankelnök offshore-cégekkel való kapcsolatának kivizsgálása is.  

Fehér lapok mögé bújtatja titkait a kormány

Itthon2009.02.07, 18:15

Üres papírokat kaptunk a Miniszterelnöki Hivataltól, amikor a 2006-os zavargások idején tartott kormányülések összefoglalóit kértük ki. Bár jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy a dokumentumot nem lehet teljesen titkosítani, a hivatal úgy érzi, teljesítette, amit a törvény előír, még úgy is, hogy minden szót kitörölt a szövegből. Az illetékes államtitkár a megváltoztathatatlan, sötét múltra és nehezen meghatározható fogalmakra hivatkozik.

Soron kívüli kormányülés lesz vasárnap

Itthon2009.01.31, 16:12

Vasárnap soron kívüli kormányülésen egyeztetnek a miniszterek a Gyurcsány Ferenc által csütörtökön beharangozott reformokról - tudta meg az MTI. Gyurcsány ígérete szerint február 16-ára kész javaslatokkal állnak az országgyűlés elé, ezért van szükség a rendkívüli egyeztetésre. Kiss Péter kancelláriaminiszter meghökkentő mértékű átrendezést emleget.

Kész az újabb kormányzati prognózis

Gazdaság2009.01.28, 16:04

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerda délután, a kormányülés közben tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy Veres János pénzügyminiszter előterjesztette az újabb kormányzati prognózist, amely a makrogazdasági mutatókra vonatkozik.

Belenézünk a kormányülések összefoglalóiba

Itthon2009.01.21, 15:13

Az [origo] kikérte több kormányülés összefoglalóit a Miniszterelnöki Hivataltól. Erre egy keddi bírósági ítélet ad lehetőséget, amely - a TASZ kérésére - nyilvánossá tette az összefoglalókat. A MeH jelezte, hogy a kért anyagot a törvényes határidőn belül megkapjuk, bár az információk nagy részét így is titkosíthatja a hivatal.

Megvonná a kormány a gazdagok családi pótlékát

Itthon2009.01.19, 12:32

A jövő hét végére javaslatokat vár a gazdasági válság kezelésére a szociális- a pénzügy- és fejlesztési minisztertől Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő a vasárnap esti, rendkívüli és kibővített kormányülés után azt mondta, nem lehet csipegetni, átfogó cselekvésre van szükség, de pontos számokat nem mondott. A szociális miniszter szerint ma már belemennének az alanyi jogon járó családi pótlék megszüntetésébe.

Nyilvánosak lehetnek a kormányülések összefoglalói

Itthon2008.10.08, 17:50

Főszabályként a nyilvánosságnak kell érvényesülnie a kormányülések dokumentálásában is - mondta ki a Fővárosi Bíróság, amely első fokon úgy döntött, a MeH-nek ki kell adnia a TASZ számára a kormányülésekről készült összefoglalókat és azok mellékleteit is. A kormány ugyanakkor jogosan zárja el az ülések hangfelvételeit.

Kiad néhány eddig titkolt dokumentumot a MeH

Itthon2008.09.02, 18:01

Nyilvánosságra hozza néhány korábbi kormányülés dokumentációjának egyes részeit a Miniszterelnöki Hivatal. Az ülésekről készült összefoglalókat és mellékleteket eddig teljes terjedelmében zárolták, ezért a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet próbapert indított a hivatal ellen. A MeH most elállt korábbi álláspontjától, és ígéretet tett néhány teljes dokumentum, illetve néhány részlet kiadására.

A Mol miatt késik a magyar-horvát kormányülés?

Archívum2008.08.30, 14:40

Néhány héttel későbbre halasztják az eredetileg szeptember 4-re, Pécsre tervezett horvát-magyar együttes kormányülést a horvát fél kérésére.

Április 20-a körül adja át az SZDSZ a tárcákat

Itthon2008.04.02, 16:03

Az SZDSZ miniszterei a szerdai kormányülésen hivatalosan is bejelentették távozásukat - közölte a kormányszóvivő, aki azt is elmondta, hogy a szabad demokraták a koalíciós szerződés felmondásáig saját maguk is jelölhetik a lemondott miniszterek utódait. A délutáni kormányszóviői tájékoztatón április 20-át jelölték meg a tárcák tényleges átadásának dátumaként.

Nem adja ki Szilvásy a szexvideós jegyzőkönyvet

Itthon2007.02.28, 11:59

Hiába kérte a fideszes Pelczné Gáll Ildikó, hogy betekinthessen annak a kormányülésnek az összefoglalójába, ahol szó volt a gyermekpornográfiával kapcsolatos, nagy vitát kiváltott törvénymódosításról. A javaslattól azóta visszatáncolt a kormány.

Mindenképp lesz felvétel a kormányülésekről

Itthon2006.12.06, 15:00

Megszavazták a koalíciós pártok, hogy az eredeti törvényjavaslattal ellentétben mégis készüljön hangfelvétel a kormány üléseiről. A sokat vitatott javaslat nem tette kötelezővé, hogy rögzítsék a kormánytagok beszélgetését, bár a kormányfő a blogján megígérte a dokumentálást, sokan tiltakoztak a javaslat ellen.

Nyilvános lesz a kormány éves programja

Itthon2006.12.02, 18:15

Jövőre nyilvános lesz a kormány éves programja a célkitűzésekkel, a határidőkkel és a felelősségmegosztással együtt: Azzal indokolta mindezt Gyurcsány Ferenc a kétnapos balatonőszödi kormányülés után, hogy az emberek értsék: mit, miért tesz a kormány.

A kényes román témákat kerülte Gyurcsány

Itthon2006.11.16, 16:57

Kerülték a kényes kérdéseket a román-magyar együttes kormányülésen. Bár tíz különböző témában írtak alá közös nyilatkozatot, nem érintették a romániai kisebbségi törvényt, Verespatakról pedig hivatalos óvatossággal beszéltek. Gyurcsány közölte, Magyarország csak részlegesen nyitja meg munkaerőpiacát, és megjegyezte azt is, a focit irigyli a románoktól.

Pénzügyes került az OEP élére

Itthon2006.09.27, 15:14

Felmentették a szerdai kormányülésen az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatóját, Kiss Józsefet. A vezetőcsere indoka, hogy az OEP-nek pénzintézetté kell válnia. Az új vezető, Major Zoltán egy bank leányvállalatától érkezik az egészségbiztosítóhoz.

"Brutális kúrával" küzd a láz ellen Gyurcsány

Itthon2006.08.31, 13:12

Belázasodott a miniszterelnök, de saját megfogalmazása szerint "brutális" antibiotikumos kúrába kezdett, hogy végig tudja csinálni a kétnapos kormányülést, a szombati kampánynyitót és a hétvégi félmaratoni futást.

Hiába várta Szijjártó a minisztereket

Itthon2006.03.07, 13:49

Hatból csak két meghívót tudott átadni személyesen a kormány tagjainak Szijjártó Péter, a keddi kormányülés előtt, hiába ácsorgott a miniszterelnök szobája előtt közel egy órán keresztül. A Fidesz szóvivője pártja nevében nyilvános vitára szeretne meghívni hat kormánytagot. Az MSZP később közölte: 10 politikusa kész vitatkozni, de más témakörökben, mint amit a Fidesz felvetett.

A kampány miatt keddre tették a kormányüléseket

Itthon2006.01.25, 17:02

A miniszterek kampányolása miatt jövő héttől nem szerdánként, hanem keddenként tartják a kormányüléseket.

Gyurcsány: Magyarország nem akarja Erdélyt

Nagyvilág2005.10.21, 12:25

Magyarország nem akarja Erdélyt, mert tudja, milyenek az aktuális politikai realitások - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a közös román-magyar kormányülés után. A megbeszélésen több megállapodás is született, melyek a vállalkozások kölcsönös támogatásán, az informatikai együttműködésen és a belügyminisztériumi megállapodásokon át a környezetvédelemig terjednek.

Közös román-magyar kormányülést tartanak

Nagyvilág2005.10.20, 16:55

15 dokumentumot írtak alá az első román-magyar kormányülésen csütörtökön Bukarestben. Ez az első alkalom, hogy a két kormány közösen ülésezik. A tanácskozáson Gyurcsány Ferenc magyar kormányfőn és román kollégáján kívül több mint harminc magyar és román miniszter, államtitkárok, államtitkár-helyettesek és főosztályvezetők vesznek részt.

Tüntetők zavarnák meg a román-magyar kormányülést

Nagyvilág2005.10.19, 08:30

Radikális romániai és magyarországi csoportok, ifjúsági szervezetek arra készülnek, hogy megzavarják az október 20-21-én esedékes bukaresti román-magyar kormányülést és az azt követő rendezvényeket - írja a Népszabadság.

Harmincezer forintra emelték a diákhitel havi összegét

Gazdaság2005.04.20, 17:31

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy a jelenlegi 25 ezer forintról 30 ezer forintra emeli a diákhitel legnagyobb havi összegét - mondta Batiz András kormányszóvivő a kormányülést követően.

Közös magyar-román kormányülések lesznek

Itthon2005.01.17, 14:06

Idén ősztől közös román-magyar kormányüléseket tartanak. Az első ilyen találkozó Bukarestben lesz, és elsősorban a régió fejlesztési programjáról egyeztetnek majd. Az erről szóló megállapodás Calin Popescu Tariceanu román és Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő hétfői tanácskozásán született. A román miniszterelnök - akinek ez az első külföldi útja kinevezése óta - egynapos látogatáson tartózkodik Budapesten.

Hiller hiányzott a legtöbbször a kormányülésekről

Itthon2005.01.13, 15:34

A Gyurcsány-kormány tavalyi nyolc üléséről Hiller István kulturális miniszter hiányzott a legtöbbször, összesen háromszor. A miniszterelnök kétszer nem ment el kormánya ülésére. A Medgyessy Péter vezette előző kormányból maga a volt kormányfő vezeti a hiányzási listát, 12 alkalommal. Igaz, Medgyessy lemondása után bejelentette, hogy bár jogilag még 30 napig miniszterelnök, nem vesz részt a munkában. Medgyessyt Csillag István, Hiller István és Bárándy Péter követi a sorban. Több miniszter, például Kiss Péter egyszer sem hiányzott egész évben.

Jövőre 57 ezer forinttal kapnak többet a nyugdíjasok

Archívum2004.11.24, 17:15

Átlagosan mintegy 57 ezer forint lesz az egy főre jutó nyugdíjtöbblet a kormány jövő évi nyugdíjintézkedései nyomán, hangzott el a kormányülést követő tájékoztatón.

A hétköznapi gondok megoldását várja Gyurcsány

Itthon2004.10.11, 07:03

Az átfogó koncepciókat konkrétumokra fordítottuk le a kormányülésen - mondta a Népszabadságnak a hétvégi kormányülés után az egyik résztvevő. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meghallgatta miniszterei terveit, majd ismételten jelezte: az érdekli, hogy a hétköznapi problémák - parlagfűirtás, sorbaállás az okmányirodában - mikor oldódnak meg.

Gyurcsány a kabinetfőnöki székből irányítja a kormányt

Itthon2004.09.01, 17:15

Gyurcsány Ferenc kormányfőjelölt vezette a szerdai kormányülést Medgyessy Péter döntésének megfelelően. Közölte azonban, hogy nem ült bele Medgyessy székébe, mivel még mindig ő a legitim miniszterelnök. Ezért most a jelenlegi sportminiszter a kabinetfőnök székéből irányít.

Medgyessy nem vett részt a kormányülésen

Itthon2004.08.25, 13:14

Medgyessy Péter miniszterelnök nem ment el a szerda délelőtti kormányülésre, amelyet helyette Kiss Péter kancelláriaminiszter vezetett. A napirenden olyan kérdések nem szerepeltek, amelyek vitát válthattak volna ki.

Helyiek is étkeztettek volna Söjtörön

Itthon2003.11.06, 07:44

A kormányszóvivő korábbi nyilatkozatának ellentmond, hogy a Magyar Hírlap több helyi éttermet is talált, melyek vállalták volna a söjtöri kormányülésen az étkeztetést. A szóvivő korábban azt nyilatkozta, hogy a helyiek nem vállalták a szállítást, így a zártkörű meghívásos pályázatra jelentkező három étterem közül a budai Mágnáskert éttermet választották. Az egynapos program 2,4 millióba került, ebből 734 ezer forintot tett ki a kormányebéd.

Novemberben kifizetik az 53. heti nyugdíjakat

Gazdaság2003.08.13, 17:56

László Csaba pénzügyminiszter a szerdai kormányülésen megerősítette, hogy a nyugdíjasok novemberben megkapják az 53. heti járandóságukat, és ebben a hónapban kifizetik nekik az éves nettó keresettől függő korrekciós összeget is - közölte Gál J. Zoltán a szerdai kormányülést követő tájékoztatón.

Medgyessy miniszterei kommunikációját bírálta

Itthon2003.05.19, 15:07

Reális az a kritika, amely a kormány kommunikációját éri - ismerte el Medgyessy Péter kormányfő a soron kívüli kormányülés utáni sajtótájékoztatón. Szerinte a minisztereknek aktívabban kellene kommunikálniuk.

Lengyelország: nem lesz autóút-matrica

Nagyvilág2003.03.11, 19:38

A lengyel kormány letett arról a tervéről, hogy autóút-matrica bevezetésével fedezze új autóutak és autópályák építését - közölte a keddi kormányülés után Leszek Miller miniszterelnök.

Zöld út a drágább Gripeneknek

Itthon2003.02.03, 18:49

A módosított Gripen-szerződés aláírására hatalmazták fel a honvédelmi minisztert a kormányülésen. Az eredetihez képest 32 milliárd forinttal kerül többe a szerződés, amelynek köszönhetően NATO-kompatibilis gépek védik majd a magyar légteret 2006-tól. 

Jövő héten dönt a Gripenekről a kormány

Itthon2003.01.24, 17:39

Jövő héten dönt a kormány a Gripen-szerződésről - derült ki a kormányülés után. A svéd féllel még tárgyal a honvédelmi tárca a kedvezőbb finanszírozás lehetőségéről.

Nincs döntés az üvegzseb-programról

Itthon2002.11.19, 17:58

A keddi kormányülésen nem született döntés az úgynevezett üvegzseb-programról, mert az előterjesztés két új ponttal egészül ki. A tervezetbe bekerül a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal hatáskörének bővítése, és az állami vezetők végkielégítésének az eddiginél szigorúbb szabályozása.

Medgyessy: nincs szükség megszorításokra

Itthon2002.08.10, 18:04

Nem zárkózik el teljesen egy előrehozott választás gondolatától Medgyessy Péter miniszterelnök, noha a kérdést nem tartja időszerűnek - derül ki a Népszabadságnak adott interjújából. A kormányfő szerint az előző rendszer lebontásában nem kis része volt, ezt a kémelhárító tevékenysége kapcsolatos kérdésre válaszolta. A mostani kormányülések lazábbak, mint az előző kabinet ideje alatt, viszont most jegyzőkönyv készül az elhangzottakról.  

Nyílt kormányülést tartanak a Városligetben

Itthon2002.05.28, 21:34

Az új kormány péntek délelőtti első ülését követően délután a Városligetben "nyílt kormányülést" tart - erősítette meg a hírt Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős politikai államtitkára.

Nyílt kormányülést tartanak a Városligetben

Itthon2002.05.28, 21:35

Az új kormány péntek délelőtti első ülését követően délután a Városligetben "nyílt kormányülést" tart - erősítette meg a hírt Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős politikai államtitkára.

Kormánykitüntetés a Sándor-palota felújítóinak

Itthon2002.05.23, 20:04

Az Orbán-kormány utolsó tanácskozásán, csütörtökön arról határozott, hogy szombattól megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Sándor-palota. Az utolsó kormányülést követően a leköszönő miniszterelnök kitüntetéseket adott át a felújításban részt vevő szakembereknek.

A pedagógusokon a sor

Itthon2001.08.28, 09:56

A mai egyetemi kormányülésen várhatóan a kihelyezett ülések gyakorlata alapján a tanárok és a diákok számíthatnak ígéretekre.

A pedagógusokon a sor

Itthon2001.08.28, 09:49

A mai egyetemi kormányülésen várhatóan a kihelyezett ülések gyakorlata alapján a tanárok és a diákok számíthatnak ígéretekre.

Előző
  • 1
Következő