kormánytag

címke rss
Orbán Viktor gyerekkori képekről próbálta kitalálni, melyik kormánytagról készültek - videó

Orbán Viktor gyerekkori képekről próbálta kitalálni, melyik kormánytagról készültek - videó

Orbán Viktor új videót osztott meg a TikTok-oldalán, amelyben a kormány tagjairól készült gyermekkori képek alapján próbálta kitalálni, hogy kit ábrázol a felvétel.

Jogtalanul vett fel közel kétmillió forint szabadságpénzt Fellegi

Itthon2012.03.23, 16:11

A Blikk pénteki számában azt írja: Fellegi Tamás jogtalanul vett fel több mint 1,9 millió forintnyi szabadságmegváltást, mert két állami posztjának betöltése között nem telt el a törvényben előírt harminc nap, így bent maradt szabadnapjait jóvá kellett volna írni. A miniszter irodája közölte: Fellegi még pénteken visszautalta a pénzt.

Az MSZP-nek és az LMP-nek sem tetszettek az első fideszes törvényjavaslatok

Itthon2010.05.20, 12:19

Nagy többséggel fogadta el a parlament csütörtökön a Fidesz első törvényjavaslatait, a kormány tagjainak jogállásáról szóló és a minisztériumok felsorolását tartalmazó törvényeket. A jogszabályoknak köszönhetően újra lesznek közigazgatási és helyettes államtitkárok, a minisztériumok száma pedig nyolcra csökken: a kormány szervezetének átalakítását a Fidesz mellett a Jobbik is támogatta, az MSZP és az LMP viszont tartózkodott, vagy nemmel szavazott. Nem támogatta a minisztériumi struktúrát a fideszes Demeter Ervin sem.

Először vállalta homoszexualitását francia kormánytag

Nagyvilág2009.01.25, 21:03

Először vállalta fel Franciaországban egy kormánytag a homoszexualitását. Az 57 éves Roger Karoutchit korábban Nicolas Sarkozy államfő is bátorította a coming-outra.

A kormánytagok fizetését csökkentené a Fidesz

Itthon2008.11.22, 12:56

A Fidesz törvénymódosításban javasolja a kormánytagok fizetésének csökkentését, valamint az állami cégek felügyelőbizottságainak és igazgatótanácsainak szűkítését, ezért hétfőn azt kezdeményezi, hogy Országgyűlés ezekről előbb szavazzon, mint a 13. havi nyugdíj korlátozásáról - jelentette be Balsai István, az ellenzéki párt politikusa szombati sajtótájékoztatóján.

"Nem akarták se Hornt, se Medgyessyt" - ős MSZP-sek a válságról

Itthon2008.09.13, 11:56

Gyurcsány körül elfogyott a levegő, Fodor pedig olyan gödörbe ásta magát, ahonnan nehéz lesz kijönnie - mondták az [origo]-nak korábbi szocialista kormánytagok. Egyikük szerint még Gyurcsány távozása sem lenne nagy ár a megegyezésért.

Júliusban vakációzik a kormánytagok többsége

Itthon2008.06.20, 07:23

A kormánytagok többsége júliusban vesz ki szabadságot, de lesz köztük olyan is, aki nem pihen. Többen Pekingbe is elutaznak az olimpiára - írja a Népszabadság.

Bűnvádi eljárást akar Basescu több kormánytag ellen

Nagyvilág2008.01.16, 18:02

Bűnvádi eljárás megindítását kérte szerdán nyolc volt és jelenlegi kormánytag ellen Traian Basescu államfő. Markó Béla szerint ez olyan, mintha bűnözőként kezelné őket a köztársasági elnök.

Idén nem oszt jutalmat Gyurcsány

Itthon2007.11.24, 18:40

A kormányszóvivő szombaton bejelentette, hogy idén elmarad a karácsonyi jutalomosztás a kormánytagok között. A miniszterelnök tavaly még jutalmazott, de később elismerte, hogy mégsem volt szerencsés lépés.

Áfacsalásról kérdezi a kormánytagokat az MDF

Itthon2007.06.08, 23:40

Minden miniszterhez azonnali kérdést intéznek az MDF képviselői a parlamanetben, hogy kiderüljön, melyik kormánytag volt az, aki a Manager Magazin szerint számla nélkül, áfamentesen fizette ki egy magánrendezvényét. Azt azonban sem a párt, sem a lap nem árulja el, ki volt az áfacsaló. Az étterem tulajdonosát az APEH megbírságolta.

Előző
Következő