kormányhivatal

címke rss

Blikk: Egy fejlesztési terv szerint a Sándor-palotába költözhet a kormány

Itthon2011.06.24, 09:45

A várnegyed megújításáról szóló fejlesztési terv szerint a kormány hivatala a Sándor-palotába, míg a jelenleg ott működő köztársasági elnöki hivatal a Nemzeti Galériába költözhetne - írja a pénteki Blikk. A Fidesz és a KDNP közös javaslatban kezdeményezi pénteken, hogy a kormány 2014-ig költözzön ki az Országház épületéből.

Nem tilthatják a házalást az önkormányzatok az ombudsman szerint

Gazdaság2011.06.13, 20:36

Nem tilthatják a házaló kereskedést a helyi önkormányzatok, és nem is írhatnak elő büntetést - állapította meg Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A kormányhivatalok az országban 36 önkormányzati rendeletet és három határozatot találtak törvénysértőnek.

Komoly vitákra számít Navracsics az igazságügyi reform miatt

Itthon2011.06.13, 11:13

Létrehozzák a közigazgatási bíróságokat, és 2013-ban létrejönnek a járási kormányhivatalok is - mondta Navracsiscs Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az általa vezetett minisztérium havilapjának adott interjúban. Navracsics szerint megérett a felülvizsgálatra az igazságügyi rendszer, az új szabályozást pedig ősszel fogadják el. A miniszter azt is elmondta, hogy ha vita alakul ki egy kormányülésen, akkor a miniszterelnök mondja ki a végső szót.

A kormányhivatal szerint kijátszotta a West-Balkán a kormányrendeletet

Itthon2011.01.19, 13:34

A főváros kormányhivatala megállapította, hogy a West-Balkán Kft. kijátszotta a kormányrendeletet, ami a kereskedelmi tevékenységek végzésére vonatkozik.

Gyors, de még nem tud mindent - leteszteltünk egy kormányablakot

Itthon2011.01.03, 19:56

Kígyózó sorok helyett majdnem üres irodák és készséges ügyintézők fogadták az [origo] munkatársát hétfőn az egyik újonnan megnyílt kormányablaknál. A január elsejével létrehozott komplex ügyfélszolgálatok az első tapasztalatok szerint egyelőre főleg a kisgyerekeseknek vagy gyermeket váróknak jelentenek könnyebbséget.

Megnyíltak az ügyintézést egyszerűsítő kormányablakok

Itthon2011.01.03, 10:54

Az országban 29 helyen nyíltak meg hétfőn az új hivatali ügyintézést lehetővé tevő kormányablakok, amelyeknél 29 hivatal ügyeit lehet egy helyen elintézni.

Az utolsó pillanatokban tesztelik a mindentudó kormányablakokat

Itthon2010.12.30, 12:37

Csak január 3-án, megnyitásuk napján jelenik meg az interneten az új hivatali ügyintézést lehetővé tevő kormányablakok listája. A kormányablakoknál 29 hivatali ügyet lehet majd intézni januártól. Az átszervezés több hivatali vezető szerint sem lesz zökkenmentes, de a kormány azt várja, hogy ha stabilan működik a rendszer, akkor rövidül a hivatalos ügyintézéssel töltött idő.

Könnyebb lesz az ügyintézés januártól Navracsics szerint

Itthon2010.12.29, 13:01

Január 3-án úgynevezett kormányablakok nyílnak Budapesten és a megyei jogú városokban, így könnyebb lesz az ügyintézés - mondta az MTI-nek Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. A kormányablakok huszonkilenc helyszínen, háromszáz munkatárssal és tizenkét órás nyitva tartással működnek majd.

A központosított hivatalokra 8 helyett 124 milliárdot szán a kormány

Gazdaság2010.12.10, 18:45

Az eredetileg tervezett 8 milliárd helyett már 124 milliárd forint szerepel a 2011-es költségvetésben az új közigazgatási rendszer működtetésére. A 19 megyei és budapesti hivatal "kormányablakaiban" 14 eddig szétszórt hivatal ügyeit lehet majd intézni.

A határidő már az ügyfeleknek kedvezne a hivatalokban

Archívum2010.12.03, 22:28

A kormányzati tervek szerint januártól munkanapok helyett naptári napokban fogják megállapítani azokat a határidőket, amelyeket a közigazgatási hatósági eljárásokban be kell tartani. Az új gyakorlat az ügyfeleknek kedvezne és illetménypótlékot vezetne be a januártól működő kormányhivatalokban.

A jövő év elején indul az adó- és vámhivatal összevonása

Archívum2010.10.01, 12:49

Várhatóan Nemzeti Adó- és Vámhivatal néven működik majd az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalból és a Vám- és Pénzügyőrségből összeolvadó szervezet. Az integráció 2011. január 1-jén kezdődik, első lépésben csak a vezetői szintek olvadnak össze.

Tizenkilencre húz lapot a járásokról beszélő Navracsics

Itthon2010.09.13, 09:46

Emberközeli, egyszerűbb és olcsóbb - így működhetnek az emberek mindennapi életét befolyásoló állami hivatalok, ha beválik Navracsics Tibor ötlete, aki múlt héten jelentette be, hogy a kormány a járási rendszer felélesztésén gondolkodik. A járások újbóli bevezetéséhez precíz munka kell, egymástól teljesen eltérő feladatot ellátó hivatalok - például helyi földhivatalok, víz- és építésügyi hatóságok - munkáját kell összehangolni, az önfejű, nagyhatalmú önkormányzatok ellenállását pedig le kell törni. Ha hiba kerül a rendszerbe, bonyolultabb, drágább és lassabb lesz a magyar hivatali rendszer, mint ma.

Navracsics: Szeptemberben kezdik a munkát a megyei közigazgatási hivatalok

Itthon2010.06.19, 21:43

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint a megyei közigazgatási hivatalok szeptembertől, a kormányhivatalok pedig januártól lépnek működésbe.

Megyei kormányhivatalok alá rendeli az ügyintézést a Fidesz

Itthon2010.05.19, 16:57

Az adóhivatal és a rendőrség kivételével megyei kormányhivatalok alá rendezné az összes megyei hatósági ügyintézést a következő kormány. Orbán Viktor leendő miniszterelnök szerint nem maradhat olyan bonyolult a megyei szintű közigazgatás, mint eddig volt.

A kormány szerint kontárok vagyunk az adatböngészéshez

Itthon2007.06.07, 15:54

Az állami szervek által kezelt személyes adatok biztonságáért aggódik a Társaság a Szabadságjogokért. Az APEH, az ÁNTSZ és az építésügyi hatóságok adatbankja ugyanis hamarosan törvényesen is hozzáférhetővé válhat a kormányhivatalok számára. Azt viszont semmi nem garantálja, hogy az adatokat szabályosan kezelik majd - állítják a jogvédők, akik egyébként maguk is szívesen betekintenének az adatvagyonba megfelelő körülmények között. A kormány szerint viszont ehhez szakértelem kell, ezért csak az állami szervek előtt nyitnák meg az adattárakat.

Tíz halott a Fülöp-szigeteki tájfunban

Nagyvilág2006.09.28, 15:28

Tíz ember meghalt a Fülöp-szigeteken, amelyen nagy erejű tájfun söpört végig. A vihar jelentősen megbénította az életet a kelet-ázsiai országban: iskolák, kormányhivatalok zártak be, a lakosság fele áram nélkül maradt.

Megtiltották a kocsimosást a briteknél

Nagyvilág2006.05.27, 17:42

Vízfogyasztási korlátozást vezettek be az aszály miatt London környékén, nem lehet kertet locsolni, kocsit mosni és feltölteni az úszómedencéket. Az egyik kormányhivatal adatai szerint Délkelet-Angliában egy főre jelenleg kevesebb víz jut, mint Szudán egyes részein.

A minisztérium védi a zaklatással vádolt kormányhivatalnokot

Itthon2004.08.18, 14:32

Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal elhallgatja annak a vizsgálatnak az eredményét, amely egy szexuális zaklatással gyanúsított kormányhivatalnok ellen indult. A kormányhivatal szerdai közleménye szerint az érintettek személyiségi jogainak védelme miatt nem hozzák nyilvánosságra a történteket. A vizsgálat során ugyanakkor a kormányhivatal azt tapasztalta, hogy a társadalom számos területén megjelenik a szexuális zaklatás, ezért most felveszi a harcot a számára eddig ismeretlen jelenséggel.  

A rendőrség nem vizsgálja a kormányhivatal zaklatási ügyét

Itthon2004.07.29, 07:34

A rendőrséghez egyelőre senki nem fordult az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalban történt állítólagos zaklatási ügyben. A kormányhivatal várhatóan augusztus közepére fejezi be a vizsgálatot, a munkatársnője molesztásával vádolt vezető ügyvédje azonban már most határozottan tagadja a vádakat.

Férfihónapot hirdetett Lévai kormányhivatala

Itthon2004.05.11, 12:36

Fotókiállításokból és beszélgetésekből áll a "Férfihónap" nevű, május közepétől június közepéig tartó programsorozat, amelyet az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal hirdetett. A fórumokon többek között a férfiak házimunkában vállalt feladatairól esik majd szó, a Svédországból érkező fotógyűjteménnyel pedig a "nőmozgalom fiai" előtt akarnak tisztelegni.

Teljes kudarc a prostitúció szabályozásában

Itthon2004.03.17, 10:30

Az elmúlt hónapokban egy tapodtat sem közeledett egymáshoz a prostitúció szabályozásának kérdésében a Belügyminisztérium és az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal álláspontja. A Lévai Katalin vezette kormányhivatal teljesen betiltatná a prostitúciót, büntetné az utcalányok szolgáltatásait igénybe vevő férfiakat, a BM ugyanakkor nem tervez szigorítást. A két hivatal között együttműködés nincs, a témával foglalkozó szakértői csoport a BM-ben november óta nem ülésezett.

Miniszteri fogadóórák lesznek a kormányban

Itthon2003.05.27, 18:57

Kéthetente szakmai kérdésekkel fordulhatnak ezentúl a miniszterekhez az MSZP-frakció tagjai. A kormányfő azt reméli a személyes konzultáció lehetőségétől, hogy azok az ügyek is megnyugtatóan rendeződhetnek, amelyeket a tárcák, illetve kormányhivatalok lassan vagy nem megfelelően kezelnek.

Előző
  • 1
Következő