kormányfő
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Izrael
- Orbán Viktor
- Medgyessy Péter
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Elégedett kormányfők az EU-csúcs után
A lengyel, a cseh és a szlovák kormányfő is elégedett a koppenhágai EU-csúcson elért eredményekkel. Medgyessy Péter miniszterelnök is azt mondta a tárgyalások utáni beszédében, hogy mindent elértünk, amit el lehetett érni.
Blair felesége csalókkal üzletelt
A sajtó és az ellenzék kereszttüzébe került Tony Blair brit miniszterelnök, miután felesége, Cherie Blair egy Ausztráliában elítélt szélhámos közreműködésével vásárolt meg két luxusvillát. Az egyébként törvényes ügylet miatt kialakult botrány egyik oka, hogy a kormányfő felesége kezdetben mindent tagadott, és csak később ismerte el, hogy együttműködött a csaló üzletemberrel. Az ügy legújabb fejleménye, hogy ellenzéki vádak szerint Cherie Blair-nek köze lehet ahhoz is, hogy felgyorsult a szélhámos kiadatási eljárása.
Dzurinda továbbra is a kedvezménytörvény ellen
Szlovákia alapvetően ellenzi a kedvezménytörvényt, a tervezett módosítással együtt is - jelentette ki Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő kedden Budapesten azután, hogy megbeszéléseket folytatott Medgyessy Péter miniszterelnökkel.
Medgyessy: a NATO-bővítésnek nincs alternatívája
Medgyessy Péter miniszterelnök a prágai NATO-csúcson tartott első sajtótájékoztatóján közölte: Magyarország a NATO-val együttműködve haderőreformot és -fejlesztést szeretne megvalósítani. A 46 ország állam- vagy kormányfője részvételével zajló csúcson szerda este Vaclav Havel cseh elnök ünnepi vacsoráján voltak először együtt a politikusok. Rendbontás egyelőre nem történt.
Vince Mátyás lesz az MTI-elnöke
Vince Mátyást, a HVG alapító főszerkesztőjét javasolja a Magyar Távirati Iroda Rt. elnökének a kormányfő. Az elnököt a kormányfő előterjesztése alapján a köztársasági elnök nevezi ki öt évre.
Elütötték a kerekező belga kormányfőt
Egy figyelmetlen autós fellökte a bicikliző belga miniszterelnököt, aki könnyebb sérüléseket szenvedett.
- címkék:
- kormányfő
- miniszterelnök
- autós
- Címkefelhő »
Medgyessy levelet írt Orbánnak
Medgyessy Péter miniszterelnök szerdán levelet küldött Orbán Viktornak, az Európai Néppárt alelnökének. Ebben arra kéri a volt kormányfőt: tisztségét felhasználva nyújtson támogatást ahhoz, hogy Magyarország a csatlakozási folyamat során minden kérdésben a lehető legkedvezőbb feltételeket érhesse el.
Szonda: Medgyessy a legnépszerűbb
A Népszabadságban megjelent Szonda Ipsos kutatás szerint továbbra is Medgyesssy Péter kormányfő a legnépszerűbb magyar politikus. A köztársasági elnök a 3. helyen áll, Orbán Viktor volt miniszterelnök pedig a 23. a listán.
Japánok elrablását ismerte be Észak-Korea
Az észak-koreai fővárosban tartott keddi találkozón Kim Dzsong-Il elismerte a japán miniszterelnöknek, Koidzumi Dzsunicsironak, hogy a hetvenes-nyolcvanas években elrabolt japán állampolgárok közül többen még életben vannak. Történelmében először fogadott japán kormányfőt a kommunista Észak-Korea vezetője.
A francia kormányfő bízik a gazdaság fellendülésében
Franciaország jövőre biztosan nem éri el a tervezett évi 3 százalékos növekedést, de a gazdaság fejlődése az ideinél várhatóan lendületesebb lesz - jósolta pénteken Jean-Pierre Raffarin kormányfő.