körbetartozás

címke rss
Továbbra is keresi a rendőrség a 176 milliós kárt okozó MSZP-s Sápi Attilát

Továbbra is keresi a rendőrség a 176 milliós kárt okozó MSZP-s Sápi Attilát

Tipikus, a 2000-es évekre jellemző körbetartozós, illetve a költségvetést megkárosító ügyben továbbra is keresi a rendőrség a három éve nyomtalanul eltűnt Sápi Attila MSZP-s zuglói képviselőt, akinek őrző-védő cégét az adóhatóság felszámolta, és törölte a cégjegyzékből. A Toro Security System Vagyonvédelmi Kft. legalább 176 millió forint kárt okozott a költségvetésnek, mely gyakorlatilag elmaradt közterhekből jött össze. A céget még 2010-ben hozták létre, a felszámolási eljárás pedig 2015 októberében indult. A baloldali politikus 2016. január 5-én tűnt el, és a körözési törvény alapján 2106. január 5-ig biztosan keresni fogják, ha aaddig ...

Továbbra is rekordszinten hitelezik vevőiket a magyar vállalatok

Archívum2018.09.27, 12:21

Az Atradius hitelbiztosító „Fizetési szokások barométere" című elemzése szerint Kelet-Európában még mindig a magyar vállalatok hajlandók a leginkább a hitelre történő értékesítésre (57,6 százalék), és még mindig Magyarországon a legkevesebb a késedelmes kifizetés (26,7 százalék). A felmérésben több mint 1400 magyar és kelet-európai vállalat válaszait vizsgálták az Atradius elemzői.

Liberálisok: 30 napon belül fizessen mindenki

Archívum2017.06.06, 14:47

A Magyar Liberális Párt egy frissen bejelentett kezdeményezésével két legyet ütne egy csapásra: megtámogatná a kiscégeket a multikkal szemben és tőkét szabadítana fel a gazdaságban. Mindezt a 30 napon belüli fizetés kötelezővé tételével érnék el Fodor Gáborék.

Ezermilliárdos probléma a késedelmes fizetés

Archívum2013.09.18, 17:04

A vállalati hitelezés, azaz a késve fizetés vagy a nem fizetés ezermilliárdos problémát jelent a mai gazdaságban. A jogszabályok júliusban szigorodtak, ezeknek azonban a fizetési morálra gyakorolt hatására egyelőre várni kell.

Kapósak az építőipart megtisztító új szervezet helyei

Archívum2013.06.28, 09:11

Az építőipari lánctartozások érdemi csökkentésére életre hívott szervezet szakértői helyeire rövid idő alatt sokan jelentkeztek a Világgazdaság szerint.

Demján: Nekem is tartoznak

Archívum2012.11.29, 12:00

Közleményben ígért garanciát szerdán az Arcadom Zrt. arra, hogy a jogos követeléssel rendelkező beszállítóinak kifizeti járandóságukat. A Demján Sándor érdekeltségébe tartozó cég alvállalkozói szerdán félpályás útlezárással tiltakoztak Kecskeméten, amiért az elvégzett munkát az Arcadom nem fizette ki nekik. A cég az építőipart sújtó körbetartozásra hivatkozik, és azt is cáfolja, hogy 20-30 százalékon akarná felvásárolni a vele szemben fennálló követeléseket.

Lángoló tekintettel a multik ellen

Archívum2011.12.12, 08:29

Blokád alá vették egy áruházlánc raktárait, akciót indítottak a kilakoltatások ellen, sittet hordtak az adóhivatal elé - látványos akciókkal érték el a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének tagjai, hogy három év alatt pár száz fős laza szervezetből katonás sereggé nőtték ki magukat. Azért kezdték a reménytelennek tűnő háborút, mert elegük lett abból, hogy a jogrend sokszor nem ugyanazt diktálja, mint az igazságérzetük. Lelkészből lett kalandos életű vezetőjükről még ellenfelei sem feltételezik, hogy tisztességtelen szándékai lennének, de került már bajba keménysége miatt és azt mondja, addig nem áll meg, amíg a VÉSZ az útja végére nem ér.

Coface: A multik gyakorlata is ludas a körbetartozásokban

Archívum2011.02.10, 09:00

Amennyire ismert és számos oldalról kommunikált gondja a magyar gazdaságnak a körbetartozás, annyira nem történt semmi érdemleges a probléma megoldására, sőt, tavaly még tovább is romlott a helyzet - derül ki a Coface Hungary jelentéséből, amit a behajtási tevékenység során érzékelt tapasztalatok alapján készített el a cég.

Százmillió forint tűnt el a csongrádi elkerülő út építésekor

Archívum2011.01.06, 11:57

Több mint 100 millió forinttal tartozik csongrádi cégeknek a város elkerülő útját építő konzorcium, bár a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. már fizetett a fővállalkozónak - írja a Délmagyarország. A város önkormányzata két magáncég ügyének tekinti az esetet.

Fizetési szigort követelnek a Megyeri híd építői

Archívum2010.08.11, 12:10

Demonstrációt tartottak szerdán a Megyeri híd építésében közreműködő, ki nem fizetett vállalkozók, akik egyúttal három javaslatot tettek a kormánynak.

Áprilistól fedezetkezelő kell a nagy építőipari beruházásokhoz

Archívum2010.03.29, 16:29

Az áprilisban életbe lépő szabályok szerint a jövőben nem lehet fedezetkezelő nélkül jelentős értékű építőipari beruházást bonyolítani.

Áprilistól fedezetkezelő harcol az építőipari lánctartozások ellen

Archívum2010.03.16, 13:17

A jövő hónaptól fedezetkezelővel bővül azon, tavaly októbertől már hatályos jogi előírások sora, amelyek az építőipari körbetartozások ellen, az alvállalkozók védelme, az átláthatóság erősítése érdekében születtek meg az elmúlt időszakban. A Szécsényi és Társai Ügyvédi Társulás szakértője gyorsabb, átláthatóbb eljárásokra számít.

Építőipari demonstráció kifizetetlen számla miatt

Archívum2009.07.06, 15:13

Tizenhat géppel és harmincöt munkatárssal három órás útlezáró demonstrációt tartott a pécsi Wolfbau Team Kft. hétfőn az 58-as számú főúton, miután a cég hónapok óta hiába várja elvégzett munkájának ellenértékét.

Óriási a körbetartozás az építőiparban

Archívum2009.04.08, 12:55

Az építőipari körbetartozások összege már több, mint 400 milliárd forint - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének alelnöke a lánctartozás kezeléséről rendezett fórumon Nyíregyházán szerdán.

Céges vitáknál csak egyeztetés után jöhet a bíróság

Archívum2008.07.15, 00:07

A jövő év elejétől a jogi személyiségű cégek, így a kft.-k és a részvénytársaságok esetében ismét kötelező lesz az úgynevezett előzetes egyeztetés, azaz a feleknek meg kell kísérelniük vitájukat bírósági közreműködés nélkül, egyezséggel rendezni. Mai "körbetartozásos" világunkban mindez hasznos is lehet.

Erősödik a céges lobbi

Archívum2007.12.31, 17:19

Az átláthatóbb gazdaság, a kiszámíthatóbb piaci viszonyok és a körbetartozások mérséklése mellett a céges érdekek védelmét is célba vette a jogalkotás az év második felében megalkotott törvényekkel. Átültették a magyar jogba a tőkeegyesítő társaságok egyesüléséről szóló uniós szabályokat és megkezdődött az egyéni vállalkozásokra vonatkozó előírások modernizációja is.

Tömegsport a rosszhiszemű végelszámolás

Archívum2007.07.11, 14:36

Az idei év első félévében 2006 hasonló időszakához képest 29 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója. A leginkább kockázatos iparágaknak továbbra is az építőipar, valamint a kis- és nagykereskedelem minősülnek. A Coface Hungary szerint a tőkehiány, az elhibázott stratégiaválasztások és a kockázatkezelési kultúra majdnem teljes hiánya állnak az egyre rémisztőbb mértékű "körbetartozások" hátterében.

Veres 4000 milliárdosra teszi a feketegazdaságot

Archívum2007.07.06, 18:27

Több szegmensben sikerült csökkenteni a feketegazdaság arányát az elmúlt két évben, de az összességében még így is megközelíti a bruttó hazai termék ötödét - számolt be Vees János pénzügyminiszter. A körbetartozások miatti bírságot főleg a nagy forgalmú cégekre szabják ki.

Megszavazták a lánctartozásokat felszámoló törvényt

Archívum2007.06.28, 11:58

Hétfőn 341 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül fogadták el a képviselők a vállalkozói körbetartozások mérsékléséről szóló törvénymódosítást. A felszámolást és a közbeszerzést érintő új szabályok a kihirdetést követő nyolcadik napon lépnek hatályba, így azokat már a nyár folyamán elindított eljárásokban is alkalmazni kell.

Szigorítják a körbetartozás elleni törvényt

Archívum2007.06.06, 09:41

Számos kisvállalkozót tettek tönkre azok a nagyobb cégek, amelyek évek óta tartoznak az elvégzett munka vagy a megrendelt szolgáltatás után. A körbetartozások visszaszorítását szolgáló törvény elfogadása után, várhatóan végérvényesen véget vetnek ezeknek az ügyeknek.

Megszüntetik a körbetartozási láncokat

Archívum2007.04.05, 07:04

A körbetartozások mérséklését tűzte ki célul az a javaslatcsomag, amelyet hamarosan az Országgyűlés elé terjeszt a kormány. A vállalkozói láncolatban hátrébb lévő kis- és középvállalkozások számára hatékony szabályokat kell alkotni ahhoz, hogy biztosan hozzájussanak pénzükhöz a fővállalkozótól - olvasható a Kormányszóvivői Iroda tájékoztatójában.

Biztosítékok a körbetartozások ellen

Archívum2006.08.16, 08:57

Az egyre nagyobb mértékű körbetartozások a mikro-, kis- és középvállalkozásokat érintik a legérzékenyebben. Ezért a közbeszerzési törvény módosítását célzó javaslat a fizetési fegyelem javítására törekszik. Az inkasszójog és az akkreditív biztosítása a láncszerű tartozások felszámolását jelentheti.

Ezermilliárd is lehet a körbetartozás

Archívum2006.06.01, 08:43

Egyes becslések szerint ezermilliárd forintra rúg a hazai vállalkozók körbetartozása. A lánc végén a kis- és középvállalkozások vannak, ők finanszírozzák a tartozásokat - írja a Világgazdaság.

Sz�chenyi-k�rtya: 25 milli�ra n�tt a keret

Archívum2006.05.31, 16:27

El�sz�r bocs�tottak ki 25 milli� forint hitelkeret� Sz�chenyi-k�rty�t a kis- �s k�z�pv�llalkoz�k t�mogat�s�ra - mondta el K�ka J�nos gazdas�gi miniszter abb�l az alkalomb�l, hogy �tadt�k az 55 000.�Sz�chenyi-k�rty�t. K�ka szerint a k�rtya siker�t az adja, hogy t�bb bank versenyez a v�llalkoz�k megnyer�s�re. A miniszter 150 milli�rd forint kiutal�s�ra tett �g�retet a k�rbetartoz�sok megsz�ntet�s�re.

�jraindult a L�nch�d faktoringprogram

Archívum2006.05.31, 16:18

A v�llalkoz�i k�rbetartoz�sok kezel�s�re vonatkoz� korm�nyzati l�p�sekr�l sz�l� hat�rozat �rtelm�ben a mikro- �s kisv�llalkoz�sok r�sz�re 3 sz�zal�kos �llami kamatt�mogat�ssal, m�dos�tott t�mogat�si felt�telekkel �s sz�ks�g eset�n hitelgaranci�val a gazdas�gi t�rca �jraind�tja a L�nch�d faktoringprogramot.

Információs rendszer a körbetartozások ellen

Archívum2006.05.17, 16:21

Mától bármilyen szakmai szövetség, kamara vagy más érdekvédelmi szervezet lehetővé teheti tagjai számára az Opten követelés-nyilvántartó rendszerének ingyenes használatát - jelentette be Tóth Tamás, az Opten Kft. ügyvezető igazgatója.

Ezermilliárdos körbetartozás Magyarországon

Archívum2006.03.27, 10:46

Akár ezermilliárd forintra is rúghat a vállalkozások egymás közötti tartozása, ám ennek mindössze a felét lehet számlával alátámasztani. Az úgynevezett követelés-nyilvántartókkal azonban sokat tisztulhat a kép.

Feketelista készült az építőiparról

Archívum2006.03.09, 11:29

Máris tizenötezer cég szerepel azon a tegnaptól hozzáférhető adóslistán, amelyet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével szerződött Opten Kft. üzemeltet. A sok tízmilliárd forintra duzzadt építőipari körbetartozásokban az egyik legnagyobb ludas a notóriusan késve fizető állam.

Rájár a rúd az ingatlan építőkre

Archívum2006.02.13, 12:35

Az építőipar stagnálása, a körbetartozások mellett a szigorodó jogi szabályozás is nehezíti az ágazat vállalkozásainak mindennapjait. A feketegazdaság fehérítését célzó kormányzati szabályozók tavaly nyáron, az építésfelügyeleti bírság pedig decemberben lépett hatályba, s gyakoribbak az ellenőrzések is.

Körbetartozási sokk az építőiparban

Archívum2006.02.06, 11:35

A hatalmas méreteket öltő körbetartozások elsősorban az építőipari ágazatot érintik, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) ezért munkabizottságot hozott létre a témakör vizsgálatára.

A bankokra is hat a k�rbetartoz�s

Archívum2006.01.30, 09:52

A hazai hitelint�zetek is kezdik �rezni a k�rbetartoz�sok kedvez�tlen hat�sait, �m m�g kezelhet�nek tartj�k a helyzetet. A bankok legink�bb a faktoringot �s az �thidal� hitelkonstrukci�kat aj�nlj�k a likvidit�si gondokkal k�zd� v�llalati �gyfeleknek.

Újabb garanciatörvényt akar Orbán

Archívum2005.12.12, 17:07

Munkahelyi garanciatörvény elfogadását javasolta Orbán Viktor Fidesz-elnök a kis- és közép-vállalkozásokat sújtó, körbetartozások kezelésére. A miniszterelnök szerint az ellenzéki vezető megint későn ébredt: a gazdasági miniszter a múlt héten bejelentette az erről szóló intézkedés-csomagot és már meg is kezdődtek az egyeztetések.

Körbetartozást generált az áfavisszatartás

Archívum2005.07.18, 08:58

Körbetartozási hullámot indított el a vállalkozások körében az uniós adószámmal rendelkező áfa-visszaigénylőknél elrendelt ellenőrzés. Az áfa visszatartása elsősorban a magyar tulajdonú cégeknél okozott fennakadásokat, a külföldi tulajdonúak inkább nyertek az intézkedésen - értesült a Népszabadság.

Építőipari feketelista a láthatáron

Archívum2004.05.27, 11:55

Az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) egy feketelistát készítene azokról a megrendelőkről, amelyek nem vagy csak nagyon hosszú késedelemmel fizetnek az építőipari cégeknek. A kivitelezők szerint az utóbbi időben jelentősen romlott a fizetési fegyelem, a körbetartozások mértéke milliárdos nagyságrendű is lehet - írja a Világgazdaság.

Horvátország kiheverte a háború okozta gazdasági sokkot

Archívum2001.08.09, 08:11

A jelek szerint Ivica Racan kormányának sikerült kivezetnie a nemzetközi elszigeteltségből Horvátországot. Elkezdődött a körbetartozások felszámolása, a bankrendszer konszolidálása, a külföldi tőke becsalogatása és a privatizációs tervek kidolgozása is. A magyar cégeknek kedvező, déli szomszédunk nem kötött megállapodást minden CEFTA-országgal, ezért a magyar áruk 10-20 százalékos árelőnnyel is versenyezhetnek a horvát piacon.

Előző
  • 1
Következő