Koppány

címke rss

Ma van Szent Márton, hazánk védőszentjének napja

Szent Márton a Szűzanya után hazánk második védőszentje. Szent István Koppánnyal való hadakozásakor az ő segítségét kérte, és a feljegyzések szerint zászlajára festette a képét.  Ekkortól, 977 óta Magyarország védőszentje. Az Árpád-korban a legtöbb templomot Szűz Máriának és Szent Mártonnak szentelték. Magyarországon több ereklyéje is megtalálható, például Budapesten a Forgách utcai Szent Márton templomban, és a Pannonhalmi Apátságban. Születésének egyik feltételezett helyén  épült Szent Márton tiszteletére a pannonhalmi bencés apátság, melyet szentmártonhegyi apátság néven is emlegettek.

Erőskezű királyként, népének apostolaként kormányzott Szent István

Tudomány2019.08.20, 17:47

Az államalapító uralkodó, I. (Szent) István nem csupán az egyik első magyar katolikus szent és Magyarország fővédőszentje. Már a kortársak és a nép is a földöntúli hatalom választottját, Istennek emberfeletti képességekkel és mágikus erővel felruházott küldöttjét látták benne. Az apostoli király címet a legenda szerint személyesen II. Szilveszter pápa adományozta számára, ami jelentősen megnövelte politikai befolyását a korabeli Európában.

Tudja-e, miért lett augusztus 20. Szent István ünnepe?

Tudomány2018.05.31, 19:47

Augusztus 20.-a a keresztény államalapítás, illetve Szent István és a kenyér ünnepe a legrégebbi magyar nemzeti ünnep. A középkori magyar királyság és államiság megalapítója 1038. augusztus 15-én hunyt el, és csak több mint hatszáz évvel később avatták hivatalosan is, a kánonjog szabályai szerint szentté, Buda 1686. szeptember 2-i bevétele után. Hogy akkor mégis miért augusztus 20. Szent István napja? Ennek jártunk utána.

Tudja-e, honnan ered az azt a hét meg nyolcát, és a kirelejzumát?

Tudomány2018.05.30, 20:40

Az istenkáromlás gyökerei még a magyarság pogány múltjába nyúlnak vissza. Az államalapító, Szent István király tette meg hivatalosan is államvallásnak a kereszténységet, ám a magyarság egy, az ősi hagyományokhoz és a törzsi közösségi életformához ragaszkodó része ellenállt a térítésnek, a kereszténységgel szembeni ellenérzésének pedig – többek között - a keresztény jelképeket és dogmákat szidalmazó káromkodásokkal adott hangot.

Megvan az új Koppány

Tévé2008.04.28, 12:35

Szombaton kiderült, hogy ki játszhatja el az egyik legfontosabb szerepet az István, a király jubileumi előadásán.

Ősz a tévé előtt

Tévé2007.09.05, 17:16

Nagy felfordulás idén még nem várható a hazai televíziózásban. Az RTL Klub jó ideje vezeti a nézettségi listákat, náluk még a haloványabb produkciók is jobban megélnek, mint a mostanság csak önmagát keresgélő TV2-nél. A két nagy kereskedelmi tévétől jelentősen lemaradva jön az m1, melynek kínálatát egyre inkább az idős korosztály böngészi, és ott iparkodik a Viasat, mely inkább az ötven alattiaknak próbál kedvezni megszámlálhatatlan mennyiségű sorozatával. Öt csatorna száz műsora, az esős, hervasztó napokra.

Feltámasztják Koppányt

Tévé2007.08.23, 10:46

Elindult az MTV saját Megasztárja, mely közel egy éven át hömpölyög majd: célja, hogy felfedezze az István, a király 25. születésnapjára az új Vikidált, Deák Bill Gyulát vagy Nagy Ferót. Az első részben bemutatták a zsűrit, a díszlettervezőt, a jelmezekért felelős szakembert, a néző megismerhette a körülményeket, a fiataloknak meg elmagyarázták, hogy mi volt 1983-ban és miért volt ez fontos akkoriban. A felnégyelt Koppányt próbálja meg összeragasztani az MTV: az első adás alapján még sikerülhet is a terv. Egymilliárdos költségvetés, ismert arcokból álló zsűri: lássuk, mit láttunk!

Koppány Fonyódra megy

[origo] utazás2009.05.29, 12:22

Burgonya-fesztivál Keszthelyen, István a király Fonyódon, Morcheeba Siófokon. Ha valaki szívesen elkerülné a várható hatalmas tömeget a fővárosban és a műrepülők versenyére, valamint a tűzijátékra sem kíváncsi, legjobban teszi, ha elutazik vidékre az előttünk álló hosszú hétvégén. Szállás- és programjavaslatok a Balaton környékén.  

Elpusztult a régóta keresett fekete gólya

Itthon2007.04.21, 15:12

Nyomára bukkantak a madarászok Koppánynak, a fekete gólyának. A madár Törökországban pusztult el, egy transzformátoroszlop aljában találták meg a maradványait. A műholdas nyomkövetővel felszerelt madárnak egy éve veszett nyoma.

Koppány utolsó menedéke

[origo] utazás2009.04.05, 08:23

Szerencsések vagyunk, hiszen itt az újabb hosszú hétvége. Mi mást csinálhat ilyenkor az ember, mint kihasználja a gyönyörű időt és elmenekül a városból. Eheti túránk helyszínéül a Bakony rengetegét választottuk, amelynek egy szeletét a festői Bakonybélből kiindulva jártuk be.

Kócsagokkal bulizik Margit, a gólya

Itthon2005.10.20, 14:57

Csak az egyik jeladóval felszerelt magyar gólya van meg, mégpedig Margit. Bár a gólyák végcélja Afrika, Margitra Bulgáriában találtak rá kócsagok és szürke gémek társaságában. Koppány viszont valószínűleg meghalt, mert jeladójáról utoljára szeptember 29-én érkezett hír.

Felmérés a hazai allergiahelyzetről

Allergia2004.10.10, 14:50

Koppány Judit főorvosnő és munkatársai annak néztek utána, hogy Budapesten és Pest megyében mekkora a légúti allergiás megbetegedések előfordulási gyakorisága, milyen tényezők kedveznek kialakulásuknak.

Brazília-Szenegál meccs Budán

Sport2003.03.05, 14:17

Emlékeznek, amikor Szenegál 6-0-ra megverte Brazíliát? Nemes Koppány, a világliga kispályás focibajnokságok szervezője állítja: ilyen is előfordult már, ráadásul itt a fővárosban. És ezzel a "csoda" még nem ért véget: a hétvégén induló pontvadászatban többek között Feröer-szigetek is pályára lép. Meg az [origo] csapata is.

Előző
  • 1
Következő