koporsó

címke rss

Környezetbarát temetkezés - koporsók és urnák újrapapírból

365 környezettudatos ötlet2010.05.10, 08:53

Azt tudjuk, hogy a jó pap holtig tanul. A jó környezetvédő pedig nemcsak a haláláig jó környezetvédő, hanem azután is. A temetkezés megválasztása pedig ugyancsak nagy hatással van a környezetre. Gondoljunk csak olyan országokra, ahol egy-egy ember elhamvasztása a helyi szokásoknak megfelelően nagy mennyiségű fa elégetésével valósul meg. Az emberiség számára pedig pár évtizeden belül jelentős nehézségeket okozhat majd az, hogy hova is temessük halottainkat, mit is használjunk a hamvasztáshoz. Fosszilis tüzelőanyagot? Netán akkor már hidrogén lesz forgalomban? Milyen koporsóba feküdjünk bele, ha már kivágtuk az utolsó fát is? A témábaan ...

Végső búcsút vettek Fejtő Ferenctől

Itthon2008.06.13, 17:11

József Attila sírhelye mellett helyezték örök nyugalomra pénteken a 98 éves korában elhunyt Fejtő Ferencet, írót, újságírót, történészt. A temetésen díszőrség kísérte a koporsót, az elhunytat mintegy kétszázan búcsúztatták.

Tízezrek búcsúztak Milosevictől

Nagyvilág2006.03.19, 16:28

Tízezrek búcsúztak Belgrádban a parlament előtti téren Slobodan Milosevictől. A szerb zászlóval letakart koporsó előtt felszólalók Milosevic NATO- és USA-ellenességét méltatták, illetve a hágai törvényszéket kárhoztatták. A háborús bűncselekményekkel megvádolt néhai jugoszláv államfőt késő délután Pozarevácon temették el, de a szertartáson sem felesége, sem gyerekei nem voltak ott.

Tülekedés volt Milosevic ravatalozásánál

Nagyvilág2006.03.16, 16:15

Egy belgrádi múzeumban ravatalozták fel csütörtökön Slobodan Milosevic holttestét. A múzeum bejáratánál kisebb tülekedés volt a koporsó érkezésekor. Milosevicet szombaton temetik el családi házának udvarán.

Wojtyla-koporsót kínál egy olasz gyártó

Nagyvilág2005.07.07, 07:59

Az idén tavasszal elhunyt pápa nevére keresztelt koporsót hozott forgalomba egy olasz koporsókészítő. A koporsó pontos mása annak, amelyben II. János Pált felravatalozták a Szent Péter téren.

Eltemették II. János Pált

Nagyvilág2005.04.08, 15:05

Eltemették II. János Pált pénteken a Szent Péter-bazilika altemplomában - jelentette be délután a Vatikán. A volt egyházfő földi maradványait tartalmazó hármas koporsót 14 óra 20 perckor helyezték el az erre a célra kijelölt kriptában. A pápa síremléke hétfőtől lesz látogatható. A Szent Péter bazilika viszont már szombaton reggel 7 órától ismét fogadja a zarándokokat és a látogatókat.

Biztonsági rémálom három koporsóval

Nagyvilág2005.04.07, 16:13

A pápa pénteki temetésére több millió zarándok, tízezer rendőr, kétszáz állami vezető és száz bíboros készül. A temetés három órás lesz, amit Róma szerte 27 óriás kivetítőn lehet majd követni. A pápát hármas koporsóban helyezik majd örök nyugalomra a Szent Péter-bazilika altemplomában.

Eltemették Jasszer Arafatot

Nagyvilág2004.11.12, 15:05

Péntek délután eltemették Jasszer Arafat palesztin vezetőt. Előtte több ezres gyászoló tömeg rohamozta meg a Arafat koporsóját hozó jordániai helikoptert. Amikor a helikopter leszállt, a városrészben gépkocsiba rejtett pokolgép robbant, két ember meghalt, többen megsebesültek. Az elnök koporsóját várhatóan még naplemente előtt elhantolják. 

Légtérsértés miatt kiürítették a Capitoliumot

Nagyvilág2004.06.09, 23:59

Nem sokkal a közelmúltban elhunyt Ronald Reagan volt amerikai elnök koporsójának érkezése előtt kiürítették szerdán az amerikai kongresszusnak is otthont adót Capitolium épületét Washingtonban, miután egy kis repülőgép megsértette az amerikai főváros szigorúan ellenőrzött légterét.

Elindult utolsó útjára Ronald Reagan

Nagyvilág2004.06.08, 14:00

Felravatalozták Ronald Reagan földi maradványait a róla elnevezett könyvtárban, Kaliforniában. A koporsó előtt közel tízezer amerikai rótta le kegyeletét, köztük Arnold Schwarzenegger, az állam kormányzója. Kedden este az USA negyvenedik elnök testét Washingtonba szállítják, ahonnan az állami gyászszertartás után a család kérésére Reagan testét visszaviszik Kaliforniába, ahol a róla elnevezett elnöki könyvtárnál temetik majd el.