konzul

címke rss

Ukrajnának nincs jogalapja a beregszászi magyar konzul kiutasítására

Itthon2018.10.03, 19:59

Ukrajnának nincs jogalapja a beregszászi magyar konzul kiutasítására, ezért Magyarország az ilyen cselekedetekre a viszonosság elvén alapuló választ fog adni – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán Moszkvában az orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval folytatott megbeszéléseit követően, más témában tartott sajtóértekezleten.

Végzetes csapást mért a római sas Hannibálra, a sivatag dűnéi között

Tudomány2017.10.20, 04:10

Kétezer-kétszáztizenkilenc éve, Kr.e. 202 október 19-én zajlott le a mai Tunézia területén fekvő Záma mellett az ókori világ egyik legjelentősebb ütközete, Cornelius Scipio Africanus római proconsul légiói, és Hannibál Barkasz karthágói hadvezér csapatai között. A véres összecsapás a hosszúra nyúlt második pun háború lezárásaként Róma végső győzelmét hozta, amelyben Hannibál itáliai betörése után a köztársaság léte is veszélybe került.

Szijjártó: Emelik a konzulok számát

Itthon2017.08.24, 17:29

A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, nyolcvannal növelik a magyar konzulok létszámát, jelentős részüket Nyugat-Európába telepítik.

Meghalt a jekatyerinburgi konzul

Nagyvilág2015.12.29, 11:47

Meghalt Fábián Pál, Magyarország jekatyerinburgi konzulja, aki a hétvégén szenvedett autóbalesetet Baskíriában. 

Elítélték az izraeli konzul magyar fenyegetőjét

Itthon2015.11.23, 11:23

Közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt egy év, két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kapott az a férfi, aki ezév tavaszán az utcán életveszélyesen megfenyegette az izareli konzult és fiát.

Bangkoki robbantás: nincsenek magyar áldozatok

Life.hu2015.08.18, 11:17

Nem érintett magyar állampolgárokat a thai fővárosban hétfőn elkövetett pokolgépes merénylet, amelyben a helyi híradások szerint 27 ember vesztette életét.

Nyafognak az ausztrálok külföldön

[origo] utazás2013.03.27, 12:12

Az ausztrálok külföldi utazásaik alkalmával egyre gyakrabban kérik az ország helyi diplomáciai képviseletének segítségét még a legkisebb kellemetlenségük esetén is - idézi az AFP egy ausztrál kutatóintézet jelentését.

Vízum nélkül Örményországba

Travelo2017.10.10, 10:27

Vízum nélkül Örményországba

Szigorú konzulok várják az elveszett magyarokat

Itthon2008.02.13, 13:39

Se pénzük, se felhatalmazásuk nincs a magyar külképviseleteknek arra, hogy külföldön bajba jutott magyaroknak anyagi segítséget nyújtsanak. Ha valaki bajba kerül és szeretne hazautazni, akkor az esetek nagy többségében hiába várja a helyi konzulátustól, hogy kifizesse repülő- vagy buszjegye árát. Ugyanígy van ez a szállás-, telefon- és egyéb költségekkel. Az [origo] által megkérdezett konzulok szerint létezik egy szűk keret, amiből gazdálkodhatnak, de ezzel sokan visszaéltek, úgyhogy csak a nagyon indokolt esetekben előlegeznek meg pénzt bárkinek. Arról nem is beszélve, hogy van, aki azért kér segítséget a konzulátustól, mert nem jöön ...