könyvpiac

címke rss

Ha ez halálugrás, majd elkap az olvasó

Archívum2015.05.12, 18:01

„Ugyanazt érzem, mint annak idején, amikor a kiadót elindítottuk. Akkor is rosszul ment a könyvpiac szekere, mindenki lebeszélni próbált, mondván, a fiatalok és a gyerekek úgysem fognak olvasni. Most szintén mélyponton van a szakma. Itt az ideje, hogy elinduljon felfelé.” – Ezekkel a szavakkal nyílt meg egy kicsi, de bejáratott ifjúsági könyvkiadó első üzlete. Az alapító, Katona Ildikó arról mesélt az Üzletrésznek, miért szimbolikus, hogy az Ulpius-ház egyik kiürült boltját vették át, hogy a könyves üzletben a misszió és a kivonás szavak a legfontosabbak, és hogy miért érdemes egy könyvkiadót startupnak tekinteni.

Valami épül az Ulpius-ház romjain

Archívum2015.06.10, 12:16

A könyvpiacot márciusban sokkolta a hír, hogy csődvédelmet kért a sikerkönyvekre szakosodott Ulpius-ház. A tulajdonos, Kepets András a hírek szerint azóta Kanadába menekült a felhalmozott milliárdos tartozások elől, csak Frei Tamást több százmillió forinttal rövidítve meg. 

Nyáry Krisztián lesz a Magvető igazgatója

Archívum2015.01.28, 14:04

Márciustól Nyáry Krisztián lesz a Magvető igazgatója, Morcsányi Géza pedig egy szinttel feljebb lép. Az átalakulások feltehetően azt célozzák, hogy letisztultabb profilú kiadók jöjjenek létre a Líra csoporton belül, továbbá fiatalítsák közönségüket és javítsák piaci helyzetüket, amihez elengedhetetlen a legmodernebb marketingeszközök használata. 

Kalózkodásra kényszerülnek a magyar tudósok

Archívum2015.01.25, 10:00

K. évi száz könyvet olvas el, hetente kettőt. Nyolcszáz papírkönyve van, de e-könyvei 38 gigabájtot tesznek ki. Ezek túlnyomó többségét illegálisan szerezte be a legkülönfélébb amatőr hackermódszerekkel: lopott jelszavakkal jutott be amerikai könyvtárakba, segédprogramokkal verte át a Google Booksot. K. (vagyis Könyvkalóz) doktori hallgató az egyik legnagyobb magyar egyetemen, identitását jogsértő tevékenysége miatt nem fedjük fel.

Az Alexandra magával ránthatja az egész könyvpiacot?

Archívum2014.04.18, 15:40

Korábban már írtunk arról, hogy az Alexandra könyvóriás komoly kihívásokkal küzd, és hatalmas adósságot görget maga előtt. Egy szakmai forrás szerint ha az Alexandra dől, dől az iparág is.

Drónok harca? Egyáltalán nem

Archívum2013.12.10, 13:31

December elején a fél világnak leesett az álla, amikor Jeff Bezos bejelentette, négy röpke év kérdése, és drónok lesznek az Amazon kiszállítói. Eközben szép csendben teszi a dolgát egy ausztrál startup, karöltve egy kis tankönyvkölcsönzővel. A terveik szerint a legközelebbi újításuk az ember által nem vezetett szállítás lesz. Ennek debütálását jövő márciusra lőtték be.

Túl csábító a kínai könyvpiac

Archívum2013.10.20, 11:53

Egyre több nyugati író dönt úgy, hogy az óriási kínai könyvpiacra való bekerülés fontosabb, mint a rezsim cenzorai ellen való kiállás. Ha az alkotók elfogadják, hogy változtatnak alkotásaikon, hatalmasat kaszálhatnak.

Együtt készülnek az Amazon érkezésére

Archívum2013.05.14, 10:17

Egymásra talált a könyvpiac két nagysága: az internetes könyvkereskedelmet vezető Shopline és az ország egyik legkiterjedtebb bolthálózatát üzemeltető Libri. A fúzió előnyeit elsősorban a tulajdonosok érzik majd meg, de kényelmesebb helyzetbe kerülnek a vásárlók is, szinte minden Libriben átvehetik majd például a rendelésüket.

Könyveket írnak, de nem léteznek

Tévé2012.11.04, 17:01

Ahhoz, hogy az ember könyvet írjon, még csak nem is kell léteznie - derül ki az utóbbi évek amerikai könyvterméséből, hisz egyre-másra jelennek meg sorozatkarakterek, kitalált szereplők írásai. Richard Castle krimijeit vagy Hank Moody sikerkönyvét éppúgy elolvashatjuk, mint az Így jártam anyátokkal-ban sűrűn emlegetett Tesókódex-et, a Városfejlesztési osztály fiktív településéről pedig még útikönyvet is lehet találni.

Olcsóbban itthon is robbanna az e-könyv

Archívum2012.09.04, 12:01

Nem azért nem olvasnak elektronikus könyvet a magyarok, mert kulturálisan konzervatívok, hanem mert szűkös a tartalmi kínálat és hiányoznak az olcsó technikai eszközök. Az idei könyvfesztiválon már bemutatnak digitális köteteket is, de még a legoptimistább szakértő is csak néhány év múlva számít az e-könyvek hazai robbanására.