könyvkiadás

címke rss
Tízéves könyvkiadási csúcs dőlt meg a pandémia évében

Tízéves könyvkiadási csúcs dőlt meg a pandémia évében

Tízéves könyvkiadási csúcs dőlt meg a pandémia évében: 2020-ban adták ki a legtöbb művet, a példányszámok viszont csökkentek. Jellemzően öt-hatezer forintot költenek a vásárlók egy könyvvásárlás során - derül ki a Világgazdaság keddi számában olvasható összeállításból.

Rekordot döntött tavaly a hazai könyvkiadás

Gazdaság2021.06.11, 10:03

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) és a Tárki közös felmérése alapján a megkérdezett magyarok 31 százaléka több időt szánt olvasásra 2020-ban, mint a pandémiát megelőző évben. A növekvő olvasási kedv hatással lehetett a kiadott művek számának emelkedésére. 2010 óta tavaly jelent meg a legtöbb könyv (14 700), ugyanakkor a példányszámok évek óta csökkennek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) A könyvkiadás jellemzői című elemzéséből.

Még mindig a nyomtatott könyv a sláger

Gazdaság2019.09.20, 16:16

Az Egyesült Államokban kiadott könyvek 26 milliárd dolláros éves bevételt hoztak tavaly, ebből 22,6 milliárd dollárt nyomtatott könyvekre, míg csupán 2,04 milliárd dollárt költöttek e-könyvekre a vásárlók – összegzi a CNBC.

Tartják magukat a nyomtatott könyvek

Gazdaság2019.04.25, 06:09

Tartják magukat a nyomtatott könyvek, az online vásárlást egyre többen választják kényelmessége és a gyakori árengedmények miatt - mondta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a Világgazdaságban és a Magyar Hírlapban csütörtökön, a Budapesti Nemzetközi Könyvvásár első napján megjelent interjúban.

Meghalt Inge Feltrinelli

Kultúra2018.09.20, 20:14

Nyolcvanhét éves korában meghalt Inge Feltrinelli német születésű olasz fotográfus, az olaszországi könyvkiadás egyik legbefolyásosabb alakja.

Okosabbá tették-e a világot az intelligens gépek?

Gazdaság2018.04.28, 10:35

Az internet és az infotechnológiai forradalom ellenére a világ gyakran mégsem tűnik annyira „okosnak”. A technikai eszközök képesek felvillanyozni az embert, de el is butíthatnak bennünket. Vajon mitől függ, hogy az újításokat jól tudjuk hasznosítani? Erről szól Geoff Mulgan, a Nagy elme című sikerkönyve, amely most jelent meg magyarul a Pallas Athéné Könyvkiadó gondozásában.

Pallas Athéné Kiadó: Fókuszban a geopolitika és a közgazdaságtan

Gazdaság2018.02.16, 17:05

Összekötő kapocs szeretnénk lenni a minőség és az új, érdekes tartalom felé, mondta az Origónak Csizmadia Norbert, a PAIGEO Alapítvány elnöke, akivel a Pallas Athéné Kiadó létrejötte és az első könyvük megjelenése kapcsán beszélgettünk.

Ezek az önfejlesztő könyvek címeinek legnépszerűbb hívószavai

Gazdaság2018.01.06, 19:11

Van néhány olyan kifejezés, amelyek szinte garantálják, hogy a könyv címébe helyezve, sikerre viszik az adott munkát – legalábbis erre a következtetésre jutottak a BBC-nél. Azt vizsgálták, melyek a legerősebb hívószavak az önfejlesztő, anyagi függetlenséget ígérő, illetve nem tudományos igénnyel íródott üzleti témájú könyvek piacán. Bármilyen módszertan is szolgáljon az elemzés eszközéül, az biztosnak látszik, jól megválasztott címmel, félig adott a siker – a személyes és üzleti sikerességről szóló könyveknél.

Forradalmasítják a könyvkiadást és repülési tájékozódást

Gazdaság2017.09.26, 16:44

Összesen öt magyar startup tíz résztvevője kapott bemutatkozási lehetőséget San Franciscóban, a TechCrunch Disrupt 2017 fesztiválon, köszönhetően a Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade programjának. Az innovációs kiállítás, befektetői találkozó, akcelerátor- és inkubátorházak nagyszámú képviselői, valamint a nagyvállalati sztárelőadókkal színesített programok együttesen teszik különösen értékessé az eseményt a globális piacokat célzó kezdő vállalkozások számára. Így a magyar csapatok – immáron második alkalommal – ismét nagy várakozással tekinthetnek az izgalmas napok elé.

Előző
Következő