könyvbemutató

címke rss

A századfordulós Budapest botrányairól rántja le a leplet Borbás Edina regénye

Archívum2018.11.16, 19:35

A századforduló Budapestjének szexbotrányait dolgozza fel Borbás Edina új könyve, a Kék Macska. Az írónő korabeli újságcikkek alapján alkotta meg azt a világot, melyben – ahogy mondta – olyan jó elmerülni. A miniszterek, revütáncosnők és lokálok belügyeiről bőven talált feljegyzéseket, a hiányzó finom részletek megalkotását pedig a fantáziájára bízta.

Robin Cook: Az emberek már azt sem tudják, miről hazudnak

Kultúra2018.05.17, 23:22

Idáig 36 könyve jelent meg, írt már néhány forgatókönyvet is, miközben gyakorló orvos. De talán ugyanilyen érdekes adat róla, hogy 40 éven át kosárlabdázott szinte napi rendszerességgel. Most 78 éves, de rengeteg minden megmaradt. Robin Cook még mindig ír, gyógyít és továbbra is sportol. A hét elején Budapesten járt: a Sarlatánok című, a Geopennél megjelent könyvét mutatta be. A dedikálás előtt írói technikákról, tengeralattjárókról és a félelemről is beszélgettünk vele. Interjú.

Bemutatták az Időutazás, 130 év a torna történetében című könyvet

Sport2018.01.10, 15:03

Bemutatták az Időutazás, 130 év a torna történetében című könyvet, amely a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) sportágtörténeti sorozatának harmadik darabja.

Botrány a könyvbemutatón, Havas el sem ment Vona-könyve bemutatójára

Itthon2017.12.06, 11:20

A szexuális zaklatással vádolt Havas Henrik írt könyvet Vona Gáborról, a Jobbik elnökéről. Az írást délelőtt mutatták be, csakhogy rendhagyó módon a szerző, Havas Henrik el sem ment az eseményre. A sajtót pedig kizárták a teremből.

Steiner Kristóf, a vegán hedonista

[origo] Gasztro2017.11.26, 18:55

Az ismert tévésből bohém, utazó, vegán gasztroguruvá vált Steiner Kristófnak nemrég jelent meg második vegán szakácskönyve, „Kristóf lakomái" címmel. Ezekről a lakomákról, vegánságról, gasztrokedvenceiről, életstílusáról beszélgettünk vele, és persze arról, hogy miből lett a cserebogár, milyen utat is járt be, mielőtt nemcsak hogy teljesen növényi táplálkozásra váltott, de annak gyakorlatilag a magyar nagykövetévé vált. 

Cserna-Szabó András pacaljából ehetnek az őszi Margón

Kultúra2017.10.03, 14:52

A kortárs irodalom magyar és külföldi legjavát bemutató Margó Fesztivált idén már tizedszer rendezik meg október 19. és 22. között a Teslában. Az előadások és könyvbemutatók mellett koncertek és pacalfőzés is lesz.

Bemutatták Jókai Anna Átvilágítás című önéletírását

Archívum2017.09.15, 12:13

Jókai Anna egyszerre volt a magyarok közösségének szószólója és élő lelkiismerete - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a Pesti Vigadóban, ahol bemutatták a júniusban elhunyt írónő utolsó könyvét, az Átvilágítás című önéletírást.

Bemutatták a Mágusról szóló könyvet

Sport2017.03.13, 17:59

Hétfőn bemutatták Verebes Krisztina könyvét, amelyet Az én Mágusom, Verebes József címmel írt édesapjáról, az egy évvel ezelőtt elhunyt labdarúgóedzőről.

Elmarad a Karinthy könyvbemutató a gyásznap miatt

Archívum2017.01.23, 14:41

A nemzeti gyásznap miatt később tartják meg a mára tervezett Karinthy könyvbemutatót a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Mi az? Menő, vicces, és még a tanárok is ajánlják

Kultúra2019.01.08, 13:20

Kutyákkal próbálják meghódítani a gyerekeket és magát a gyerekkönyv piacot. Szerintünk jó úton járnak a hódítással: izgalmas, pörgős sztori, jó párbeszédek és humor jellemzik a BerGer Szimat Szolgálat első két kalandját. Ezek könyv formátumban jelentek meg, de ki tudja, meddig nő ez a világ. Erről is kérdeztük a szerzőket, Nyulász Péter írót és Ritter Ottó illusztrátort a sorozat második részének bemutatóján.

2030-ig Európában bárhol lecsaphatnak a terroristák

Itthon2016.11.02, 11:27

Eddig nem látható alapossággal mutatja be a nemzetközi terrorizmus teljes spektrumát az Antall József Tudásközpont legújabb kiadványa. A Terrorizmus elmélete és gyakorlata című mű a sokfajta különböző nézőpont szintetizálásával, enciklopédikus igényességével széles körű áttekintést nyújt a területről, így a mű kézikönyvként és tankönyvként egyaránt használható.

A rendszerváltás drogos állapot volt, most van a másnaposság

Kultúra2016.10.13, 18:55

Fabricius Gábor elsősorban reklámos kreatívként és filmrendezőként ismert, de a jövő héten már második könyve jelenik meg. A Más bolygó fő témája a kelet-európaiság mint sajátos lét- és tudatállapot, amelyet a főhős karakterén keresztül vizsgál a szerző. Wunder egy kereskedelmi tévé vezérigazgatója, akit az állam perbe akar fogni, így elmenekül az országból, közben pedig önvizsgálatot tart. Nyugatra utazik, és ezzel párhuzamosan elindul a rendszerváltás utáni nyugati utazása is, amikor még hátizsáknyi konzervvel fedezte fel az ígéret földjének tekintett kapitalista országokat. Egyszerre utazunk múltban és jelenben, közben pedig Euróópára ...

Már megint meztelen a szuperszexi síelő, Lindsey Vonn

Life.hu2016.10.03, 16:54

Tiger Woods golfbajnok egykori kedvese, most ismét megszabadult ruháitól, hogy népszerűsítse kedden megjelenő könyvét.

Dárdai a legvégén sportpszichológushoz fordult

Sport2016.05.25, 18:56

Dárdai Pál Magyarországra érkezett, hogy bemutassa az eddigi életéről és pályafutásáról megjelent könyvet. A Hertha vezetőedzője, aki nagyban hozzájárult az Eb-re kijutott magyar válogatott sikeréhez, azt mondta: a könyvét még nem olvasta vissza, de biztos benne, hogy jó lett, mert a feleségének tetszett. A könyvbemutatón beszélt arról is, miért kellett a szezon végén sportpszichológushoz fordulnia.

Sztárbloggerből lett első könyves szépíró

Kultúra2016.03.29, 14:21

Az Origo derítette ki tavaly decemberben, hogy 2015-ben ő kapja a Petri-díjat, és azt is mi írtuk meg elsőként, hogy idén tavasszal megjelenik az első kötete. Így is lett: nagypénteken az Írók Boltjában mutatták be Szaniszló Judit könyvét, amely a Beenged címet viseli. A zsúfolásig megtelt galériára nagy nehézségek árán, de feljutottunk, viszont a könyvet már nem tudtuk megvenni, mert az ott és akkor elfogyott.

Frei Tamás: "Itthagyom magam mögött a zűrzavart"

Life.hu2015.11.03, 11:23

Az író legújabb sikerkönyvében ismét éles párhuzamokat vélhet felfedezni az olvasó a könyben szereplők és a hazai politikiai- és gazdasági elittel. De vajon nem tart a megjelenés után rázúduló kényes kérdésektől?

Különös halálesetek, titokzatos tragédiák

Archívum2015.02.27, 18:58

Igazi öröm számunkra, ha a hazai könyvpiacon egy zenés darabot köszönthetünk a polcokon. Főleg, ha egy olyan klasszikus darab magyar változata érkezik hazánkba, ami a zenész legendák különös életével és halálával foglalkozik, mindezt eredeti dokumentumokkal, fotókkal és újságcikkekkel kiegészítve. 

Advent: valami véget ér, valami új kezdődik - ne maradj ki belőle te sem!

Archívum2014.12.18, 11:54

A karácsony előtti utolsó hétvégén a könyveké a főszerep. Beszélgethetsz a Life.hu sztárszerzőjével, Müller Péterrel, vagy a Bon-Bon zenekarral új könyve kapcsán. Amúgy könyvvel, kiállítás- vagy koncertbelépővel magadnak és szeretteidnek is kedveskedhetsz a karácsonyfa alatt.

Mészöly italozásokról és bundameccsekről mesélt a könyvbemutatón

Sport2014.12.09, 14:51

Megjelent a Mészöly Kálmán - A Szőke Szikla életregénye című könyv, amely a 61-szeres válogatott labdarúgó, korábbi szövetségi kapitány pályafutását mutatja be.

Bajor Lili: "Apu fentről terelget az utamon"

Life.hu2014.11.13, 09:43

Bajor Imre lánya, Bajor Lili is megjelent az édesapja életérő szóló könyvbemutatón, és a könnyeivel küszködve emlékezett édesapjára.  

Bud Spencer kórházban van

Life.hu2014.04.11, 17:00

Az olasz színész-rendezőt egy római klinikán ápolják. Fia, Giuseppe van mellette – értesült a német bild.de.

A legpornósabb kérdés (18+)

Life.hu2013.10.15, 15:34

Magyarországra látogatott Sasha Grey, több pornó-Oscar birtokosa. Katz Dávid riporterünk kérdése hallatán még ő is zavarba jött. Kihagyhatatlan videó.

Meztelenül, leláncolva, kutyatálból vacsorázni

Life.hu2015.02.05, 10:36

Neked belefér az ostorcsapás? Felizgat a fojtogatás? Akkor is, ha kedvesed fojtja beléd a levegőt, vagy akkor igazán? Mit jelentenek számodra a következő szavak: csizmasarok, bilincs, lakktrikó, izzás, fekete, fájdalomba ágyazott gyönyör? Lehet, nem izgat, sőt, talán taszít is a dolog, de mások nem csak ráléptek, hanem jól is ismerik az erotika különös, hatalommal és fájdalommal kikövezett útját, a szado-mazo szexet. A Sebző vágyak című könyv bemutatóján bőven lesz erről szó, sőt, számtalan BDSM-kelléket testközelből is megismerhetsz.

Leiner Laura: Bábel dedikálás

Life.hu2013.08.29, 15:27

Leiner Laura új könyvének, a Bábelnek dedikálásán jártunk. Rengeteg fiatal eljött az eseményre, és boldogan, névreszóló aláírásokkal, Bábeles bögrékkel és szatyrokkal indultak haza. Beszélgettünk pár rajongóval is, akik Laura könyve mellett az írónő stílusáért is odavannak, mert mindenkihez van egy-két kedves szava.

Így kell ronda hercegnőnek öltözni

Archívum2013.06.19, 16:26

Katie Price ismét megőrült. Legutóbb rózsaszín pónilónak, most pedig hatalmas, pink hercegnőnek öltözött. Férje pedig békaember lett. Van kérdés?

Jennifer Aniston fekete kismamaruhában parádézott

Life.hu2013.05.01, 19:03

Többször felmerült a gyanú, hogy a 44 éves Jennifer Aniston gyereket vár, de eddig minden hír kacsának bizonyult. A szép színésznő nem ártatlan - legutóbb is olyan ruhában jelent meg, amely akár terhességre is engedhetne következtetni.

Hű, de nagyon terhes már Shakira!

Life.hu2013.01.15, 23:32

Shakira hasa már szép nagy. Erről mindenki meggyőződhetett hétfőn, amikor ellátogatott, sőt beszédet is mondott édesapja könyvének bemutatóján Barcelonában.

Bemutatták Stohl börtönös könyvét

Life.hu2012.10.19, 14:48

A könyv alig került forgalomban máris botrányok övezik. A sajtótájékoztatón Szili Nóra faggatta Stohl Andrást az élményeiről és arról, miért írta meg a könyvet. A színész azzal, hogy kiírta magából egy-egy nap eseményeit, egyben vissza is tekintett a napi történésekre, amelyből a könyv történetei születtek.

Ruttner György pont olyan, mint egy ember

Kultúra2012.04.11, 16:59

A Stohl- és a Damu-perben országos hírnevet szerző ügyvédről, Ruttner Györgyről végre könyv készült. A csodálatos férfi, családapa és életművész még a tortavágáshoz is ért, a lóval, a borral és a farmmal pedig mély vallásos kapcsolata van.  

Steiner Kristóf: Lélekbonbon-kóstoló

Life.hu2011.10.25, 10:20

A Lélekbonbon nem azért született meg, hogy bestseller, botránykönyv, ponyva, vagy modern Biblia legyen. A 72 történet - amelyek közül néhány egy-egy korábbi írásom vadhajtása - semmi más célt nem szolgál, mint hogy a legkisebbektől a legidősebbekig bárki megértse: az álmaink valóra váltása nem esetleges lehetőség, hanem mindenki számára kutya kötelesség.

Vona Gábor szerint Orbán Viktor képes kivezetni az országot a válságból

Itthon2011.07.17, 11:37

A Jobbik elnöke szerint a kormányfő "az elmúlt húsz év csapdájában vergődő ember, aki nem tud szabadulni a láncaitól". 2002-ben egyazon polgári körbe tartoztak ők ketten, de Vona kilépett onnan, miután pártot alapított.

"Érzelmek nélkül nem lehet politizálni" - megjelent Tarlós István életrajza

Itthon2010.12.01, 20:02

A politika mellett gyerekkoráról is ír, és kedvenc színésznőjét is megemlíti Tarlós István főpolgármester szerdán megjelent önéletrajzi könyvében. Az Otthonom - Budapest című 245 oldalas könyvet részben azért írta, hogy árnyalja a róla kialakult képet, szerinte ugyanis nemcsak a Rolling Stones gitárosáról állított valótlanságokat a sajtó, hanem róla is.

Könyv a sportágválasztásról

Sport2010.04.14, 13:14

Szerdán mutatták be a "Hogyan válasszak sportágat?" című könyvet, melyből 95 sportág ismerhető meg alaposan, szakemberek tanácsainak, sikeres sportolók beszámolóinak is köszönhetően.

Orbán: A gazdasági vészhelyzetet kell elhárítani

Itthon2009.11.10, 14:40

Nem fogadhatják el a magukat "nyugatosnak" tartó jobboldaliak a szélsőségeket és az erőszakot - mondta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke egy könyvbemutatón beszélt kedden, ahol az erős magyar külpolitikát hiányolta. Orbán szerint a magyarok helye akkor is a Kárpát-medencében lesz, ha ezért a mondatért rendkívüli kormányülést hívnak össze Szlovákiában.

Síturizmus helyett wellness a túlélésért

[origo] utazás2008.02.27, 13:16

Az Alpokban a turisztikai szolgáltatóknak - ha fenn akarnak maradni - a síturizmusról hosszabb távon át kell állniuk a wellness turizmusra - véli Jill Jäger brit klímakutató . Az emberiség által okozott globális felmelegedés miatt ugyanis ezentúl enyhe telekre kell számítani. Hosszabb távon az Alpok síelésre alkalmatlanná válik - jelentette ki berlini könyvbemutatóján. A turisztikai ipar pedig kénytelen lesz alkalmazkodni.

Tízezren kutattak múltjukban a Történeti Hivatalban

Itthon2002.09.02, 16:54

Eddig 9821 magánszemély kért betekintést a rá vonatkozó állambiztonsági iratokba az öt éve működő Történeti Hivataltól és a kutatás az esetek harmadában sikerrel járt. A kutatásra és személyes betekintésre kiadott iratok közel 180 ezer oldalt ölelnek fel - hangzott el a Történeti Hivatal hétfői könyvbemutatóján.

Előző
  • 1
Következő