könyv

címke rss

Harry herceg és Meghan Markle legrosszabb rémálma vált valóra

Life.hu2023.12.05, 10:10

Úgy tűnt a hercegi pár végre közelebb kerül Károly királyhoz, ám Omid Scobie könyve megint eltaszíthatja őket egymástól.

Itt van Meghan Markle legújabb botránya

Tévé2023.12.01, 12:39

Meghan Markle két és fél évvel ezelőtt egy interjúban azt mondta, két ember szájából is rasszista megjegyzés hangzott el a királyi családban. Ők a fiatal pár születendő gyerekének bőrszínéről beszéltek. Most kiderült, kikről lehetett szó.

Örökké nő - minden, amit a női lélekről tudni érdemes

Kultúra2023.11.29, 15:52

Megjelent Kalamár Hajnalka klinikai szakpszichológus, előadó,  több nagysikerű könyv társszerzőjének saját könyve, az Örökké nő.

Kétszer-háromszor kifosztotta már Magyarországot a pénzéhes kommunista elit

Itthon2023.11.26, 11:32

Az 1945 utáni időszak, a szocializmus, majd a rendszerváltás esztendeit kutatja évek óta Mező Gábor. Azokról a dolgokról ír vagy forgat dokumentumfilmeket, amelyekről sokáig nem tudtunk, nem tudhattunk, életveszélyes, később „csak" veszélyes volt ugyanis azokról beszélni vagy írni. A legsötétebb oldalát tárja fel a magyar történelem ezen időszakainak. (Nemrégen a Századvégnél jelent meg kiváló kötete, A kultúra megszállása címmel.) Most megjelent kötete pedig az 1944-45-ös délvidéki népirtásról szól, amely során több tízezer magyart öltek meg bestiális kegyetlenséggel. Decemberben pedig megjelenik A kultúra megszállása című köteténeek ...

A győzelem mellett dedikált könyvével is örömet szerzett Marco Rossi a székelyföldi szurkolóknak

8882023.11.22, 13:11

Kis híján 800 kilométer autózott Budapestre a vasárnapi Magyarország-Montenegró mérkőzés kedvéért Gruer László és fia, valamint régi barátjuk, Forgács Szabolcs. A 888-nak érdeklődésére elárulták, hogy egy ilyen meccsért, és egy ilyen látványos győzelemért akár kétszer ennyi utazást is vállaltak volna. Ráadásként, Marco Rossi is dedikálta nekik most megjelent könyvét. 

Hatalmas, drága terepjárót és luxusutat kapott ajándékba Jákob Zoltán egy munkatársa

Tévé2023.11.16, 11:28

A Nagy Ő a kemény munkát tiszteli, ezért a kollégáit mindig megjutalmazza.

Magyarázkodik a milliárdos Nagy Ő új barátnője

Tévé2023.11.14, 11:36

Lezajlott Jákob Zoltán könyvbemutatója, a milliárdos újdonsült barátnője azonban kihagyta. Vajon miért?

Élj úgy, hogy minél kevesebb dolgot kelljen megbánnod vagy elfelejtened!

She2023.11.10, 13:58

Biztos a te életedben is volt olyan könyv, amelyet már régóta szerettél volna kézbevenni, de az utolsó pillanatban mégis visszatetted a polcra és mást választottál helyette. Aztán egyszer csak hazavitted és miután elolvastad, sőt, amikor már belekezdtél, arra gondoltál: ezt kár volt halogatni. Az utóbbi időben én két könyvvel jártam így: a maga módján nagy kedvenc lett mindkettő.

Borgőzös könyvbemutató: bor nélkül lehet élni - de minek?

Tudomány2023.11.08, 18:16

Miért féltek annyira a férfiak a nőktől a 20. század elején? Hogyan indította el Jacqueline Kennedy és egy bunyó az amerikai borokat a fejlődés útján? Mi köze a monogámiának a borfogyasztáshoz? Vagy hogyan járult hozzá a meztelen fürdőzés az ausztrál borok sikeréhez? Ezekre a kérdésekre mind választ kaphatunk Kovács Tibor és Kupa Enikő Borgőzös évszázadok – Az újvilági bortermelés szórakoztató története című könyvéből.

G.w.M: Tönkre akart tenni egy hazug, pénzéhes banya

Tévé2023.11.06, 17:55

G.w.M saját bevallása szerint élete legnehezebb időszakán van túl, amiről akár könyvet is tudna írni.

Meghalt Szegő András

Tévé2023.11.01, 10:56

1994 óta írt a Nők Lapjába, könyvei jelentek meg, filmekben is volt pár kisebb szerepe. 75 éves volt. 

Katalin hercegné családjától retteg Harry herceg és Meghan: nagy dologra készülnek

Life.hu2023.10.31, 15:18

Egy királyi bennfentes állítása szerint hamarosan visszacsap a királyi család Harrynek és Meghannek. Katalin hercegné családja úgy döntött, hogy nem tűr tovább csendben, könyvet írnak az igazságról.

Megjelent G. Fodor Gábor A „késes" ember című legújabb könyve

Itthon2023.10.18, 14:31

Új kötettel jelentkezik G. Fodor Gábor politikai filozófus, a XXI. Század stratégiai igazgatója, aki A „késes" ember című könyvében ezúttal a gondolatháború síkjára kalauzolja az olvasókat - közölte a XXI. Század Intézet. 

Britney Spears teherbe esett Justin Timberlake-től

Tévé2023.10.17, 22:00

Justin Timberlake teherbe ejtette a popsztárt, de komoly beszélgetések után megegyeztek, hogy abortuszra kell mennie.

Alapítvány: már csak nyomokban tartalmazza a könyvet

Tévé2023.10.08, 11:09

Az Alapítvány első évada sokakat meglepett, mivel Asimov könyve valóban nem egy akciódús háborús sci-fi, mégis a készítők bátran nyúltak hozzá. Igaz, a könyv rajongói sokszor húzták a szájukat egy-egy fordulat kapcsán.

Ezreket spórolhatunk az iskolakezdésnél a könyveken, ha jól használjuk a keresőt

Itthon2023.09.19, 12:58

Az iskolakezdés minden család pénztárcáját megterheli, és ebben nagy része van nem csak a tanszereknek, de az iskolán kívüli plusz könyveknek, fejlesztő füzeteknek is. Van azonban néhány trükk, amivel akár ezreket is spórolhatunk, ha ügyesek és körültekintőek vagyunk.

Felfedte a titkát a milliárdos: egyszerű dolgokra van szükség ahhoz, hogy valaki sikeres legyen

Life.hu2023.09.12, 15:21

Bill Cummings hitel és bármiféle külső segítség nélkül építette fel milliárdos vagyonát. A hatalmas siker ellenére két lábbal áll a földön és ragaszkodik azokhoz a tulajdonságokhoz, amik oda juttatták őt, ahol most van. 

Spórolj a könyvvásárláson: nem mindegy, hogyan szerzed be az újat és adod el a régit

Life.hu2023.09.10, 14:25

Itt van az ősz, és vele együtt megérkezett az olvasás időszaka is. A könyvvásárlások alkalmával azonban egyre több pénzt hagyunk a kasszánál. Mutatjuk, hogyan takarítsunk meg évente akár több tízezer forintot.

Magyarország nem ellenség

Itthon2023.09.06, 10:34

Máthé Áron történésznek a magyar-ukrán kapcsolatokat hitelesen bemutató, az Alapjogokért Központ gondozásában megjelent könyve némileg hozzájárulhat ahhoz, hogy az ukrán politikai és véleményformáló rétegek eljutnak arra a következtetésre, hogy Magyarország nem ellenség.

Férfiaknak szóló szülésfelkészítő könyvet adott ki egy brit könyvkiadó

Nagyvilág2023.08.24, 16:14

Édesapám hasában, a férfi szülés csodája – ezzel a címmel ad ki egy könyvet a brit Glamour magazin címlapján nemrégiben terhes hassal pózoló, magát férfinak valló nő, Logan Brown. A férfi Instagram-profilján egy linket is megosztott, ahol a könyv előrendelhető.

Eddig nem látott fotók kerültek elő Amy Winehouse-ról

Tévé2023.08.21, 11:08

Könyvet ad ki a családja Amy Winehouse-ról, eddig nem látott fotók és naplójegyzetek is lesznek benne.

G. Fodor Gábor: Orbán Viktor a baloldaliak célkeresztjében

8882023.08.15, 18:24

Érdekes fejleményeknek vagyunk tanúi. A baloldalon most nem legyőzni akarják Orbánt, hanem meg akarják érteni. (Csak zárójelben teszem hozzá, ha megfordították volna a sorrendet, először megérteni akarták volna és aztán legyőzni, talán ma előrébb tartanának). Szóval, az elmúlt fél évben három könyv is megjelent azzal a szándékkal, hogy na már most itt a megfejtés, megértettük Orbán Viktort.

Mező Gábor könyve első a Bookline sikerlistáján

Itthon2023.08.08, 15:33

A Századvég Kiadó gondozásában nemrég megjelent, Mező Gábor A kultúra megszállása című kötet első a Bookline 31. heti sikerlistáján.

Szánthó Miklós Michael J. Knowles könyvéről: Abszolút meggyőzött

Itthon2023.07.27, 16:52

Az Alapjogokért Központ adta ki az MCC Fesztre látogató amerikai publicista és kommentátor Miért is szavazzunk a libernyákokra? – Átfogó, kimerítő szakmai útmutató című művét. 

Donald Trump kedvenc könyve már Magyarországon is kapható

Itthon2023.07.26, 13:32

Megjelent az Alapjogokért Központ legújabb kiadványa, melyet Michael Knowles, híres amerikai kommentátor, elsőszámú bestseller író adott ki. Donald Trump, amerikai elnök így üdvözölte a „Miért is szavazzunk a libernyákokra?" című szerzeményt: "Kiváló könyv, merő élvezet az olvasása."

Demeter Szilárd: A tolerancia fogalma mára az elfogadás helyett a helyeslésre változott

Kultúra2023.07.22, 10:40

Megjelent a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának legújabb kötete, A valahol szabadsága - Rendhagyó hazaszótár. A kötet a XXI. Század Intézet 21 zsebkönyvsorozatának ötödik kiadványa. M. Dobos Marianne Demeter Szilárdot kérdezte Tusnádfürdőn.

Megjelent Demeter Szilárd új könyve

Itthon2023.07.11, 16:24

Új kiadvánnyal bővült a XXI. Század Intézet 21 elnevezésű zsebkönyvsorozata. A sorozat ötödik kötetében Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója sajátosan egyedi gondolkodás- és látásmódjába, világ- és magyarságfelfogásába enged betekintést a most megjelent A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című könyvében, amely G. Fodor Gábor politikai filozófus, az Intézet stratégiai igazgatójának szerkesztésében látott napvilágot.

119 évig nem vitték vissza a kikölcsönzött könyvet a könyvtárba

Nagyvilág2023.07.08, 15:40

1904. február 14-én valaki kikölcsönözte James Clerk Maxwell "Egy elemi értekezés az elektromosságról" című művét a New Bedford Free Public Libraryből. 119 évbe tellett, mire végül visszakerült a massachusettsi könyvtárba egy virginiai könyvtáros éles szemének köszönhetően.

Újabb nagy durranásra készül Meghan Markle: ezúttal Harry nélkül

Life.hu2023.07.04, 15:07

Meghan Markle és Harry herceg karrierje Amerikában nem úgy alakul, ahogyan ők ezt várták, de úgy tűnik, semmi nem tudja őket megállítani, legalábbis Meghant, aki hamarosan könyvírásba fog kezdeni.

Eltitkolt házasság és abortusz - Pécsi Ildikó legnagyobb titkairól rántotta le a leplet fogadott fia

Life.hu2023.07.04, 08:10

Idén lesz három éve, hogy Pécsi Ildikó távozott az élők sorából. A Kossuth-díjas színművész regényes életéről könyvet írt nevelt fia, L. Péterfi Csaba, aki Ildikó legnagyobb, legfélteteb titkait is felfedte.

Padlón vagy egy szakítás miatt? Olvasd el ezeket, és jobban leszel!

She2023.06.30, 11:32

Szakítani sosem könnyű. Akkor is nehéz, ha mi vetünk véget egy kapcsolatnak, és akkor is fáj, ha a másik szeretne véget vetni a szerelemnek. Akár így, akár úgy történt - az önsajnálat fázisa után -, profitálhatunk is belőle: tudatosítsuk magunkban, hogy mi mit rontottunk el, és a következő kapcsolatban mit csinálhatunk jobban (mindig van ilyen)!

Magyar szerzők írták meg a világ labdarúgásának történetéről szóló könyvet

Sport2023.06.20, 17:40

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a kiadó Debreceni Egyetem (DE) ünnepélyes keretek között mutatta be kedden B. Bába Éva történész-közgazdász, Dénes Tamás sportújságíró-futballtörténész és Sándor Mihály sporttörténész könyvét, amelyet a szerzőhármas a világ labdarúgásának históriájáról írt.

A Libri Csoport többségi tulajdonosává válik az MCC

Itthon2023.06.13, 13:27

Szerződést kötött a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány leányvállalata az SQ Invest Kft.-vel a Libri Csoport 67,48 százalékos részvénycsomagjának adásvételéről. A tranzakcióval az eddigi közvetett kisebbségi tulajdonos MCC válik a hazai könyvkereskedelmi és -kiadói piac meghatározó szereplőjének 98,41 százalékos tulajdonosává. A cégcsoport vezetésének összetétele változatlan marad, a korábbi többségi tulajdonos pedig igazgatósági tagként segíti a Libri Csoport további fejlődését - derül ki a Mathias Corvinus Collegium sajtóközleményéből.

Az amerikai elnök, aki hivatali idejében lett merénylet áldozata

Tudomány2023.06.10, 17:10

A hatvan éve meggyilkolt John F. Kennedyről, az Egyesült Államok 35. elnökéről jelent meg könyv a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában Az amerikai álom (vége) - John F. Kennedy címmel.

Mérgező könyvet őriznek egy könyvtárban, még az érintése is halálos

Tudomány2023.06.10, 11:04

Létezik az Egyesült Államokban egy könyv, aminek lapjai káprázatos díszeket rejtenek. A páratlanul szép képek viszont halálos veszélyt jelentenek az emberekre.

Alapjogokért Központ: Az igazság az, hogy a béke jobb, mint a háború

Itthon2023.06.08, 18:53

"A populizmus az igazság kimondása, az egyszerű igazság pedig az, hogy a béke jobb, mint a háború" – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért központ főigazgatója a populista politikai mozgalmakat vizsgáló, A népszerűség átka c. könyv bemutatóján.

Egy zsidó lány, aki német tisztek feleségeinek varrt a koncentrációs táborban

She2023.05.21, 14:23

A második világháborút feldolgozó történetek mindig nagyon megrázóak és könnyeket csalnak a szemünkbe.

Jakupcsek Gabriella elárulta: fiúunokája nyár elején érkezik

Life.hu2023.05.18, 22:38

Miközben édesanyját gyászolja, egy kis boldogság is beköltözik Jakupcse Gabriella életébe és szívébe: hamarosan világra jön harmadik unokája.

Elárasztották a chatbottal írt könyvek a piacot

Techbázis2023.05.13, 09:51

Több száz, részben vagy egészében hamisnak titulálható e-bookot árul az Amazon.

Nyilvánosan vetettek máglyára több tízezer könyvet

Tudomány2023.05.10, 10:04

Kilencven éve, 1933. május 10-én érte el tetőpontját a hírhedt náci könyvégetések sorozata: Németország több városában nyilvánosan vetettek máglyára több tízezer, a nácik által „a német szellemet mérgezőnek" minősített könyvet.

Rettegnek a sztárok Britney Spears hamarosan megjelenő életrajzi könyve miatt

Tévé2023.05.09, 12:57

Hatalmas botrányokat ígér Britney Spears hamarosan megjelenő életrajzi könyve, melynek kiadását jogi aggályok miatt halasztották el. Az eredeti tervek szerint februárra ígért megjelenést most év végére halasztották, ugyanis a kiadó több komoly hangvételű, jogi levelet kapott hollywoodi sztárok képviselőjétől, akik rettegnek attól, hogy a popsztár említi-e őket a könyvében. 

Könyvbemutató: Lánczi András - Politikai megváltás

Itthon2023.05.08, 19:30

Lánczi András Széchenyi-díjas filozófus Politikai megváltás - Lehetséges-e racionális politika? című kötetét mutatták be a Budapesten hétfő délután.

Nem véletlenül nem búcsúzhatott el Katalin hercegné II. Erzsébettől - szándékosan tartották távol Balmoraltól

Life.hu2023.04.20, 15:40

A walesi hercegnének távol kellett maradnia Balmoraltól, míg más magas rangú királyi családtagok a királynőhöz rohantak, hogy végső búcsút vehessenek tőle. Az intézkedésre azért volt szükség, hogy ezzel akadályozzák meg Meghan Markle jelenlétét  – állítja egy királyi szerző.

Közgazdasági, társadalomtudományi munkák alapján született meg Matolcsy György olvasónaplója

Gazdaság2023.04.19, 15:44

Milyen trendek jellemzik a világpolitikát, a globális gazdaságot, a nemzetközi oktatást és az egészségügyet? Milyen válaszok adhatók ma hazai szemszögből ezekre a kérdésekre? Matolcsy György több mint tíz éven át heti rendszerességgel olvasta és elemezte vezető trendkutatók, nemzetközileg elismert professzorok, szakértők és véleményvezérek munkáit, azokat a külföldi társadalomtudományi könyveket, amelyek nemcsak látleletei voltak az adott kornak, de szerzőik nem egyszer megjósolták a jövőt. E kitűnő eszmékben és fontos adatokban gazdag kötetek mindenki számára egy-egy jövőbe mutató üzenetet fogalmaznak meg. Most, két évtizeddel e köönyvismertetők ...

"Kib.szottul nevetséges" - kegyetlenül megalázták Schumachert

Gphírek2023.04.11, 13:24

A Forma-1-es Haas csapatfőnöke, Günther Steiner az F1-es dokumentumfilm után a hamarosan megjelenő új könyvében sem kímélte a hétszeres világbajnok legenda, Michael Schumacher fiát, a jelenleg a Mercedes tartalékpilótájaként tevékenykedő Mick Schumachert.

Schmuck Andor Tinder-randijairól ír könyvet

Life.hu2023.03.31, 22:55

Schmuck Andor, a Tisztelet Társaságának elnöke leleplező könyvet ír azokról a hölgyekről, akikkel az elmúlt években randevúzott. 

Előző
Következő