könyv

címke rss

A szavak bűnös ereje - 10 híres könyv, amit betiltottak

She2022.05.28, 18:52

Valljuk be, mindannyian láttunk már olyan filmet, fényképet, videót annyira durva tartalommal, hogy három napig rosszakat álmodtunk. És igazán egyetértettünk azzal, hogy be-, le- vagy kitiltották valahonnan. De hogy könyveket betiltani?! Hogy lehet egy könyv - ami mégiscsak egy emelkedett műfaj - társadalmilag olyan káros, hogy tiltólistára kerüljön. És most ne csak a sötét középkorra gondoljunk.

A szolgálólány meséjének elégethetetlen példányát árverezik el New Yorkban

Life.hu2022.05.28, 21:18

El nem égethető példány készült Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regényéből. A különleges, szimbolikus jelentőségű kötetet a Sotheby's június 7-ig tartó New York-i árverésén lehet megvásárolni.

Megjelent magyarul Molnár Tamás Európa zárójelben című könyve

Itthon2022.05.19, 16:08

Molnár Tamás Európa zárójelben című könyvének magyar nyelvű megjelenése kapcsán könyvbemutatót szervezett a XXI. Század Intézet. A laudációt Békés Márton tartotta, aki kiemelte, hogy Molnár Tamás már 1990-ben olyan aggályokat fogalmazott meg Európa kapcsán, amelyek manapság aktuálisabbak, mint amikor papírra vetette őket. A rendezvény kerekasztal-beszélgetése során Halkó Petra moderálása mellett Hidvéghi Balázs és Molnár Attila Károly beszélgettek a könyv legfontosabb gondolatairól a könyv fordítójával, S. Király Bélával. A meghívott vendégek mindannyian egyetértettek abban, hogy Molnár Tamás profetikus éleslátással írta le, hogy hoogyan ...

Most megoldódhatnak a Balaton több évezredes rejtélyei

Gazdaság2022.05.12, 09:23

Milliárdokat érő aranytartalék, kincseket rejtő elsüllyedt városok, tankok, bombák és fegyverek, horrorisztikus történeteket sejtető gyilkosságok – mindez a magyar tenger mélyén, nyugodt hullámsírba temetve. Ezeket a témákat dolgozza fel A Balaton legnagyobb rejtélyei című kiadvány, amely szórakoztató, történetmesélő stílusban íródott, így téve könnyen befogadhatóvá a rengeteg információt.

Könyv készül Matolcsy György írásaiból

Gazdaság2022.04.27, 08:52

Új könyv jelenik meg Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnökének a Magyar Nemzetben megjelent írásaiból.

Sosem hallott titkok derülnek ki az elhunyt, legendás magyar rádiós életéről

Life.hu2022.04.25, 10:20

Két évvel ezelőtt, 2020. április 23-án, hosszú betegség következtében hunyt el Győrffy Miklós. A legendás rádiós életéről hamarosan könyv jelenik meg.

Másképp gondolhatunk a tojásra egy új könyv hatására

[origo] Gasztro2022.04.04, 13:26

Michel Roux, az ikonikus séf a francia konyha szakértője volt. Több mint 30 éve ő volt az első séf, akinek az étterme három Michelin csillagot érdemelt ki Nagy-Britanniában. A Tojásvarázs című könyvében több mint 130 receptet kínál, közel 300 oldalon és 13 fejezetben, két csoportra osztva - áll a könyv kapcsán kiadott sajtóközleményben.

43 év után vittek vissza egy könyvet a Szabó Ervin Könyvtárba

Life.hu2022.02.27, 09:35

Ritka, ha egy eltűntnek hitt könyv visszakerül a könyvtárba. Félve a magas késedelmi díjtól, sokan inkább vissza sem viszik az otthon felejtett könyveket, a könyvtárak pedig egy idő után már nem is tudják követni, kinél lapulhatnak a kötetek.

Korábban nem publikált regénye jelenik meg Leonard Cohennek

Life.hu2022.02.26, 22:15

Leonard Cohen 1956-ban írt, korábban nem publikált regénye jelenik meg ősszel 15 korai novellájával és egy rádiójátékával együtt.

Janicsák Veca: "Ha problémába ütközünk, önmagunk legnagyobb ellenségei vagyunk"

Life.hu2022.02.25, 05:45

Se veled, se nélküled szerelmi drámát dolgoz fel Janicsák Veca legújabb dala, melyet az M2 Petőfi TV FRISS című műsorában is bemutatott. Az énekesnő először beszélt arról, hogy a dalszerzés mellett jelenleg egy könyvön dolgozik.

Több mint 800 ezer forint késedelmi díjat számolt össze egy budapesti könyvtár erre a könyvre

Itthon2022.02.21, 20:01

Egy 43 éve kikölcsönzött könyv került vissza a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba. A kötet címe is beszédes: Most boldog vagy? - a könyvtár a Facebook-oldalán osztotta meg a nem mindennapi történetet.

Életrajzi könyv jelent meg Kertész Mihályról, a Casablanca rendezőjéről

Kultúra2022.02.18, 09:58

Kertész Mihály - Egy filmes élet címmel könyv jelent meg a filmtörténet legendás magyar-amerikai alkotójáról, a Casablanca rendezőjéről.

Mi a közös Kylie Jennerben és Hugh Laurie-ban? Mindketten könyvet írtak!

Life.hu2022.02.07, 08:42

Gyakran halljuk, hogy sohasem késő szakmát váltani. Számos világhírű sztár döntött úgy, hogy karrierje mellett, vagy után megpróbálkozik a könyvírással is: papírt és tollat ragadott, és sikerkönyvet írt. Volt, aki ennél is továbbment...

A férfi, aki megtalálta a halhatatlanság titkát

Tudomány2022.01.25, 17:32

A bölcsek kövét sokáig a legszentebb és legkeresettebb tárgynak tartották, amely nemcsak a fémeket változtatta arannyá, hanem tulajdonosát az egészség és a halhatatlanság hatalmával is felruházta. J.K. Rowling történetében, a Harry Potterben ezt a követ az egyik legerősebb varázsló hírében álló Albus Dumbledore régi barátja, Nicolas Flamel készítette. A történetet és a karaktert azonban nem a híres írónő találta ki, hanem csak felelevenítette az európai történelem egyik leghíresebb alkimistájának munkásságát.

Drámai vallomás: Aurelio kitálal drogügyleteiről és emberrablásáról

Life.hu2022.01.24, 13:07

Hamarosan börtönbe vonul a ValóVilág egykori győztese, Aurelio. Úgy döntött, a rács mögött tiszta vizet önt a pohárba, és megírja önéletrajzi könyvét.

Kifogytál az olvasnivalóból? Íme, januári könyvajánlónk

Life.hu2022.01.21, 15:00

Egy könyvmolynak időből, kávéból és olvasnivalóból sosem elég. Ám örök dilemma, hogy klasszikusokat, vagy kortárs irodalmat olvassunk? Mi ezúttal utóbbi mellett döntöttünk: négy frissen megjelent könyvet ajánlunk most nektek. 

Könyvidézetekkel közli az időt a kreatív óra

Techbázis2021.12.13, 17:52

Minden percre található megfelelő szöveg az adatbázisában.

Már angol nyelven is olvasható a mohácsi csata összefüggéseit feldolgozó kötet

Tudomány2021.12.06, 13:20

Bővítve és angol nyelvű változatban is megjelent a mohácsi csata egyetemes hadtörténeti összefüggéseit bemutató tanulmánykötet - tájékoztatta az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat titkársága hétfőn az MTI-t.

"Be is állt a klinikai halál" - Kajdi Csabán életmentő műtétet hajtottak végre

Life.hu2021.11.30, 18:28

Kajdi Csaba önéletrajzi könyvében sok múltbéli történetet mesél el, így azt is megosztotta, milyen életmentő műtétet hajtottak rajta végre. 

Magyarország és a világűr címmel jelent meg kötet a magyar űrkutatásról

Tudomány2021.11.30, 10:13

A magyar űrkutatás és űrtevékenység több évtizedes múltját és jelenét mutatja be a Magyarország és a világűr című kötet, amely több mint hetven szakértő anyaga alapján készült.

Vetéléséről vallott Várkonyi Andrea: "Tudom, milyen borzasztó élmény"

Life.hu2021.11.22, 09:38

Várkonyi Andrea sok mindenről vall könyvében. Olyan dolgokba avatja be az olvasót, amikről eddig soha nem beszélt. Őszintén nyilatkozott a vetélésről is, amiben sajnos sokakhoz hasonlóan neki is volt része. 

Várkonyi Andrea házasságáról árult el titkokat: "Ráhajtom a fejem a mellkasára, és mint a kisbaba, úgy alszom"

Life.hu2021.11.22, 06:51

Várkonyi Andrea nemrég megjelent könyvében árult el néhány titkot a házasságáról: kiderült, milyen férj is Mészáros Lőrinc. 

Így él most Mosolyka: "Érkező 'Csemetém' azért jön a világra..."

Life.hu2021.11.21, 11:21

Mélypontjai ellenére a ma már 33 éves Hotzleiter Fanny, azaz Mosolyka soha nem adta fel, igazi optimista, aki mindenből a legjobbat igyekszik kihozni. Mások motiválására eleinte blogot írt, majd könyveket adott ki, nemrég készült el a negyedik. 

Újabb kötet érkezik egy világhírű üzletembertől a befektetési alapokról

Gazdaság2021.11.18, 11:37

A Vanguard alapítója, John C. Bogle, egy tucat könyvet írt élete során, amik több mint 1,1 millió példányban keltek el világszerte. "A részvénypiac hamarosan visszatér az alacsonyabb hozamokhoz, a nagy ugrások csak átmenetiek, ne dőljünk be a gyorsan múló üzleti trendeknek" – hangzik Bogle aktuális tanácsa.

Halloween utáni borzongás a rémtörténetek atyjával

Thatslife.hu2021.11.18, 10:53

„Az emberiség legősibb és legerősebb érzése a félelem, a legősibb és legerősebb félelem pedig az ismeretlentől való rettegés."

J. K. Rowling a világ egyik legsikeresebb írója, aki nehéz körülmények között kezdte pályáját

Unilife.hu2021.11.14, 19:28

A világ egyik legjobban ünnepelt írója, akinek könyvei által gyerekek ezrei szerettették meg az olvasást, manapság pedig felnőttek hadából csinál újra gyereket. Valószínűleg már rég kitaláltad, J. K. Rowlingról lesz szó.

Híres flóra- és faunaábrázolásokból nyílik kiállítás Kaposváron

Tudomány2021.11.15, 12:58

Az újkori, művészi szintű természettudományos ábrázolásoknak állít emléket a Rippl-Rónai Múzeum legújabb időszaki kiállítása, amely kedden nyílik Kaposváron, a desedai Fekete István Látogatóközpontban.

Bodrogi Gyula vadakat mesél

Kultúra2021.11.13, 10:32

"A vadnak nincs puskája. De csak azért, mert az agyán kívül minden szerve jobb, tökéletesebb, használhatóbb az emberénél. Jobban lát, jobban fut, jobb a hallása, szaglása, repül, ugrik, úszik...,  nincs szüksége ruhára, pénzre, késre, telefonra..." - ezt írja a Kossuth-díjas Bodrogi Gyula, a nemzet színésze a Vadakat mesélek című könyvének bevezetőjében. Aztán így folytatja: "A vad is vadászik. Csúnya, elítélendő, gyáva alapállásból: mindig az erősebb eszi meg a gyöngét. Igaz, a nyúl nem vadászik a nyúlra, farkas a farkasra, hiéna a hiénára, oroszlán az oroszlánra... Az ember mindenre vadászik, nyúlra, farkasra, hiénára, oroszlánra,, ...

Kitty Bich Thuy Ta vietnámi származású írónő magyar gyerekeknek ír mesekönyveket

Life.hu2021.11.12, 10:13

Kitty Bich Thuy Ta, vietnámi származású, de magyarnak vallja magát. Az írónő három éves kora óta Magyarországon él, és mindig is érdekelte a filmesek világa. Kitty 2018-ban írta meg első könyvét, idén októberben pedig a harmadikat dobta piacra, de nagy álmokat dédelget.

Normális emberek: Sorozat- és könyvajánló egyben

Thatslife.hu2021.11.09, 10:11

Egy sorozat, ami meghatott és felbosszantott egyszerre. Miközben néztem, annyi érzelem futott át rajtam, amennyi egyértelműen nem tekinthető átlagosnak. Szeretnéd ezt az élményt átélni? Akkor figyelj!

"Nagyon jó, hogy egymásra találtunk!" - Várkonyi Andrea boldogsága határtalan

Life.hu2021.11.05, 22:13

Várkonyi Andrea könyve még nem került ki a boltok polcaira, de már most hatalmas népszerűségnek örvend, ami nagy örömmel tölti el az újdonsült feleséget.

Elk.rtuk-bojkott Franciaországban

Nagyvilág2021.11.03, 16:16

Az óriási siker és érdeklődés ellenére sem árulják mindenhol Éric Zemmour világhírű filozófus, esszéíró „La France n'a pas dit son dernier mot" („Franciaország még nem mondta ki az utolsó szavát") című legújabb könyvét, sőt, vannak olyan könyvesboltok is, amelyek meg sem rendelik. Olyan esetek is vannak, hogy ugyan megrendelik, mert tudják, hogy óriási sikere miatt keresni fogják az olvasók, de végül sem a kirakatba, sem a polcokra nem teszik ki. Mindez azért érdekes, mert egy-egy Zemmour-dedikálásra több ezer (nem tévedés, több ezer) ember vár, a könyv a legnagyobb őszi könyvsiker, azaz, szélsőbaloldali ideológiai elkötelezettségbőől ...

4 tipp, hogy rávedd magad az olvasásra: A végén hálás leszel magadnak!

Sulilife.hu2021.11.01, 20:21

Amikor az embereket megkérdezik, miért nem olvasnak, általában azt az automatikus választ adják, hogy sajnos nincs idejük, ezért ritka, amikor olvasni tudnak. Ez egy érthető és logikus válasz, mégis, valami miatt nem lehet kifogás, hogy miért ne vedd rá magad az olvasásra.

A szokás hatalma - könyvajánló

Unilife.hu2021.10.28, 21:31

A 21. századi munkaerőpiacon akkor tudsz a legkönnyebben megmaradni, ha az „én-központú" hozzáállás helyett a „mi-központú" szemléletet alkalmazod. Ez első olvasatra furának tűnhet, hiszen a fejlődő nyugati országok mindenhol az individualizmust hirdetik. A karriered során viszont gyakran kerülhetsz olyan helyzetbe, amikor az információ megosztása eredményesebb, mint önmagad elszigetelése. Ehhez azonban már fiatalkorban el kell sajátítani különböző készségeket.

Megdöbbentő! Krausz Gábort megbilincselték és huszonnégy órára fogdába zárták

Life.hu2021.10.29, 13:18

A Séfek séfe című műsor sztárszakácsának, Krausz Gábornak nemrég jelent meg a Családom és egyéb receptfajták című könyve, melyben nemcsak recepteket, hanem személyes történeteket is megoszt az olvasókkal. 

"Álmomban sem gondoltam...." - nagy bejelentést tett Várkonyi Andrea

Life.hu2021.10.25, 23:08

Várkonyi Andrea október közepén jelentette be, hogy ötvözve pszichológusi és műsorvezetői tapasztalatait, megjelentet egy könyvet, ami a mérgező kapcsolatokról szól. Ezúttal a gyönyörű műsorvezető újabb meglepő bejelentést tett.

Ebben még van jövő? - A nyomdász szakma bemutatása

Sulilife.hu2021.10.24, 22:02

A tinta, amely nyomot hagy maga után, a bekötött papírtömb, az új könyv illata. Érdekel, hogyan készülhetett a kedvenc olvasnivalód, miután az író már végzett a szöveggel? Nem eshetünk abba a tévedésbe, hogy a nyomdák világa elavult, keresetlen terület. A nyomtatás kéz a kézben fejlődik a mai technológiával. Cikkünkben egy újabb képzést mutatunk be: a nyomdász szakmát!

KVÍZ: Melyik Harry Potter karakterhez fűződnek ezek a híres mondatok?

Unilife.hu2021.10.19, 19:37

Azok számára, akik szeretnek olvasni, ismerős lehet az a jelenség, miszerint előszeretettel gyűjtik ki a könyvekből kedvenc karaktereik legmeghatározóbb mondatait. Mi most a Harry Potter-rajongók tudását teszteljük!

Néhány klasszikus az őszre - ha még nem olvastad, érdemes bepótolni

Life.hu2021.10.13, 21:27

Tagadhatatlanul megérkezett az ősz. Az év egyik legszebb időszaka, amikor a színek, a fények egy kicsit megfakulnak, és már a levegő illatából lehet érezni az évszak változását. Ilyenkor jól esik bekucorodni a kanapéra egy hatalmas pokróccal, és egy jó könyvvel.

Nagy bejelentés tett Várkonyi Andrea: "Most végre elárulhatom nektek"

Life.hu2021.10.14, 09:40

Várkonyi Andrea úgy döntött, hogy pszichológusi és műsorvezetői tapasztalatait ötvözve könyvet jelentet meg. Útmutatót szeretne adni azoknak a nőknek, akik mérgező kapcsolatban éltek vagy élnek.

Müller Péter: "Kiderült, hogy anyám magnóra mondta élete legfontosabb emlékeit"

Life.hu2021.10.12, 19:36

Müller Péter nevét mindenki ismeri. Főleg azok, akik jártasak az úgynevezett spirituális irodalomban. Emellett azonban Müller Péter drámaíró, valamint Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, regényíró. Legújabb könyve pedig egészen döbbenetes...

Motivációs könyvajánló: Braskó Csaba Múzsája

Sulilife.hu2021.10.06, 16:59

A könyvesboltok ezer és egy motovációs könyvet tartogatnak számunkra manapság. Mégis most elhoztunk nektek egyet, ami kiemelkedik a többi közül! Nemcsak azért, mert a szerzője magyar, hanem azért is mivel regény formájában íródott. Így hát könnyebb, élvezetesebb olvasói élményt nyújthat számotokra!

TESZT: Melyik Leiner Laura könyvből idézünk?

Sulilife.hu2021.10.04, 18:14

Leiner Laura neve 2010-ben, a Szent Johanna Gimi című sorozatának megjelenésével robbant be a köztudatba, azóta pedig számos nagysikerű regény született még az írónő tollából.

Diana és Károly a titkosszolgálat embereinek kíséretében találkoztak szeretőikkel: meglepő részletekre derült fény

Life.hu2021.09.30, 07:29

Nemsokára piacra dobják azt a könyvet, amely a brit királynő és rokonsága biztonsági embereivel való kapcsolatába, közös munkájába enged betekintést. Az első részleteket nemrég hozták nyilvánosságra, amelyből kiderült, hogy Diana hercegné és Károly herceg titkos szerelmi viszonyait is végigkísérte a biztonsági személyzet. 

Gulyás Gergely: Elengedhetetlen az európai államok közötti minél szorosabb együttműködés

Itthon2021.09.21, 16:04

Józan ésszel senki nem vitathatja, hogy abban a világgazdasági versenyben, abban a globális versenyben, ami ma az immáron több mint 7 milliárd lakosú glóbuszunkat jellemzi, elengedhetetlen az európai államok közötti minél szorosabb együttműködés - értékelt a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten.

Amikre nincs magyarázat: minden idők legtitokzatosabb könyvei

Sulilife.hu2021.09.20, 15:29

Az emberiség története tele van olyan eseményekkel, adatokkal, emlékekkel, amiket a mai napig nem tudunk értelmezni. Ezek jelentése feledésbe merült az idők során, a jelen korban már szinte lehetetlennek tűnik, hogy megfejtsünk bármit is belőlük.

Tízéves könyvkiadási csúcs dőlt meg a pandémia évében

Gazdaság2021.09.21, 08:03

Tízéves könyvkiadási csúcs dőlt meg a pandémia évében: 2020-ban adták ki a legtöbb művet, a példányszámok viszont csökkentek. Jellemzően öt-hatezer forintot költenek a vásárlók egy könyvvásárlás során - derül ki a Világgazdaság keddi számában olvasható összeállításból.

Allergiásoknak és vegán étrendet követőknek egyaránt hasznos sütiskönyv jelent meg

[origo] Gasztro2021.09.13, 11:59

A mentes sütiskönyv ötlete akkor született meg, amikor szerzőjénél közel tíz éve cölikáliát diagnosztizáltak, amit több más allergiájának felismerése követett. Kiss Mona először éppoly tanácstalanul állt az életmódváltás kapujában, mint a kezdetekkor mindenki, de hamar feltalálta magát. Elkezdett az alternatív lisztekkel kísérletezni, amelyekből a kitartó kavargatásnak-kevergetésnek köszönhetően rövid időn belül igazán finom ételeket varázsolt az asztalra. Receptjeit ezt követően a közösségi médiában is megosztotta, ahol hatalmas sikert aratott velük. Legújabb könyvében mind a 60 recept egyben vegán is.

A dögös jógaoktató elárulja, hogy szerezhetnek maguknak örömet a nők a telefonjuk segítségével (18+)

Life.hu2021.09.15, 10:41

Amber Sweetheart a világjárvány kirobbanása előtt jógaoktatóként kereste a kenyerét, viszont a koronavírus miatt új munka után kellett néznie. Ekkor talált rá a társkeresők izgalmas világára, ami rengeteg új kaput nyitott ki előtte.

KVÍZ: Felismered, melyik kötelező olvasmányból idézünk?

Unilife.hu2021.09.10, 10:57

Jó eséllyel mindenki olvasta őket (mindenki olvasta őket, ugye?!) a suliban, néhányat közülük szerettünk, néhányat pedig nem kedveltünk annyira. Volt köztük olyan, amin szenvedve küzdöttük át magunkat és volt olyan is, amit csak úgy faltunk, annyira lebilincselő volt. Bizony, a kötelező olvasmányokról van szó. Felismered, melyikből idézünk?

Mozgással nyiss ablakot a világra!

Gyogyzona.hu2021.09.11, 08:34

A Bethesda Gyermekkórház a Móra Könyvkiadóval együttműködve könyvet jelentetett meg MocorGO címmel. A kötet a szülőknek kíván hiteles és kézzelfogható segítséget nyújtani a gyermekek mozgásfejlesztéséhez, mellyel megalapozható a csemete fejlődése és ezzel akár a jó iskolai előmenetele is.

Nem lehetetlen! Élet a kötelezők után - Így szeresd meg (újra) az olvasást!

Sulilife.hu2021.09.09, 08:58

Manapság a fiatalok körében sajnos nem túl népszerű elfoglaltság az olvasás, ennek legfőbb oka pedig általában az, hogy sokan a kötelező olvasmányok miatti rossz tapasztalatokkal azonosítják ezt a tevékenységet. Ez pedig nagy kár, hiszen a könyvek számtalan felejthetetlen élménnyel tudnak gazdagítani.

Mesebeli installációk: ilyen, amikor nem csak olvasásra használod a könyveket - Galéria

Life.hu2021.09.09, 18:45

Egyesek számára az olvasás az egyik legjobb módja a kikapcsolódásnak, ugyanis a különféle történeteknek köszönhetően utazás nélkül eljuthatnak ismeretlen helyekre, fedezhetnek fel új kultúrákat. De mi történik akkor, ha a könyveket nemcsak olvasásra használjuk, hanem műalkotásként használjuk fel azokat? Megmutatjuk.

Tíz ok arra, hogy ma is olvass gyermekednek

Gyogyzona.hu2021.09.10, 10:05

Az egyik legszebb, a szülőséggel kapcsolatba hozható rituálé a felolvasásé: a szülő hangján életre kelő történetek amellett, hogy az elalvás előtti időszakban nyugodt, meghitt légkört teremtenek, számos pozitív hozadékkal bírnak a gyermek számára.

A kis bűvész, aki a világ egyik legnagyobb érsebésze lett

Tudomány2021.09.03, 14:50

Dr. Gloviczki Péter magyar származású érsebész, az Amerikai Egyesült Államokban működő Mayo Klinika érsebészeti osztályának nyugalmazott vezető professzora kapta idén a Semmelweis Egyetem legrangosabb kitüntetését, a Semmelweis Budapest Awardot. A világhírű szakember eredetileg bűvészként kezdte a pályáját, óriási sikert aratott az első Ki mit tud?-on, később azonban régi álmát követve az orvoslás felé fordult. Különleges életéről Kő András Varázsgömb és szike címmel írt könyvet. A professzor Semmelweis Egyetemen rendezett előadásán szó volt a kalandos életútról, a Mayo Klinikán töltött időszakról, az érsebészet fejlődéséről, valamiint ...

Még mindig a nyomtatott könyvek uralják a világpiacot

Gazdaság2021.08.17, 12:33

Az elmúlt években jelentősen megnőtt a világban az e-könyvek iránti kereslet. Mindazonáltal a friss statisztikákból az látszik, hogy a hagyományos, nyomtatott könyvek még mindig komoly fölénnyel uralják a globális könyvpiacot.

Orbán Viktor: Nyári könyvajánló

Itthon2021.08.19, 13:06

A miniszterelnök közösségi oldalán javasol olvasnivalót.

Nem titkolózik tovább: hatalmas bejelentést tett Weisz Fanni - Fotó

Life.hu2021.08.09, 18:47

Weisz Fanni óriási bejelentést tett a közösségi oldalán, végre elárulta, mivel töltötte az idejét az elmúlt hónapokban. 

TESZT: Mennyire ismered a Harry Potter szereplőinek patrónusait?

Sulilife.hu2021.07.31, 19:52

A Potterverzum varázslatos világának fontos, ám kevés figyelmet kapó részét képezik a szereplők patrónusai. Tesztünkben most arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire ismered ezeket a különleges varázslényeket. Könyvmolyok előnyben!

KVÍZ: Felismered a kötelező olvasmányokat egy mondat alapján?

Unilife.hu2021.07.27, 11:15

Általános- és középiskolás éveink meghatározó részét képezték a kötelező olvasmányok, amiket a lelkesebbek végigolvastak, míg mások épphogy csak beléjük néztek. Ha te az utóbbiak közé tartozol akkor sem kell félned, hiszen az első mondatig tuti, hogy eljutottál, ehhez a kvízhez pedig másra nincs is szükség.

Ha romantikus olvasmányt keresel a nyárra

Sulilife.hu2021.07.27, 08:36

Nicolas Sparks megfilmesített bestsellere, a Szerelmünk lapjai örök kedvenc marad a romantika műfajában. A Szerencsecsillag című könyve pedig minden bizonnyal téged is megsiratott. Most viszont mégsem ezeket, hanem a Vissza hozzádot választottuk nyári romantikus olvasmánynak.

Soha nem látott felvételek láttak napvilágot a híres zenekarról

Life.hu2021.07.28, 14:31

Az Animal Cannibalsnek különleges könyve jelent meg. A Máté Péter-díjas rap csapat a Campus Fesztiválon mesélt a Life.hu-nak, miért is tartották fontosnak összegyűjteni a több, mint 30 év emlékét.

Mákszemnyi könyv és kilométeres cím - könyves Guinness rekordok, amelyektől le fog esni az állad

Sulilife.hu2021.07.27, 23:02

Akárki akármit mond, az olvasás igenis remek hobbi. Aki valaha is vette már a fáradtságot, hogy végig olvasson egy regényt, az tudja, hogy mennyi izgalmat tud tartogatni egy-egy történet. Az olvasással kapcsolatos különlegességek azonban nem érnek itt véget.

Pilát Gábor: Egy Férfi és egy Nő - Ne azt keresd, amid nincs, fedezd fel azt, amid van

Life.hu2021.07.26, 13:10

Újra a Life.hu-n olvashatjátok Pilát Gábor gondolatait kapcsolatokról, szerelemről, barátságról és persze a szexről is. Most az Egy Férfi és egy Nő című könyvéből olvashattok el egy részletet.

Ha egy barcelonai gyilkosságról keresel olvasmányt a nyárra

Sulilife.hu2021.07.16, 08:20

Ezen alkalommal a krimi szerelmeseinek kedvezünk nyári könyvajánlónkkal. Egyenesen Barcelonába repülünk, hogy olvasóként megfejtsünk néhány bűntényt.

Akciófigurák, könyvek, mozis jelmezek: elképesztő dolgokért fizetnek egyesek vagyonokat

Gazdaság2021.07.20, 18:05

Az nem meglepő, hogy egyes műtárgyak vagy régiségek már hosszú ideje kiváló befektetéseknek számítanak. Az viszont talán már kevésbé közismert, hogy még olyan gyűjtői tárgyak is hatalmas értékkel bírhatnak, mint - például - egy pokémon kártya. Megnéztük, melyek voltak a legkülönösebb, nagy értékű gyűjtői befektetések az elmúlt években.

Könyvek, amelyek a Balatonnál játszódnak – olvasnivaló a magyar tenger partjára

Travelo2021.07.27, 12:59

Terjedelmes családregény, ami magába szippantja az olvasót, nosztalgikus hangulatú kisregény, ami felráz, szatirikus írásmű, ami elgondolkodtat. Színes-szagos képeskönyv az egyik legszebb régióból, kultúrfürdő, merítkezés a 1900-as évek anekdotáiban, valamint a természettel, élővilággal kapcsolatos, tudományos igénnyel összerakott történetek. Igen, ezeket ajánljuk mindazoknak, akik olvasmányos, igényes könyveket vennének a kezükbe a Balaton partján.

Ha egy világjárványról keresel olvasmányt a nyárra

Sulilife.hu2021.07.15, 21:50

Márquez művei senkit nem hagynak szó nélkül a naturalista elemekkel átszőtt realista stílusa miatt. Ez teszi egyedivé és megosztóvá is az olvasók között. A következő nyári könyvajánló sorozatunkba a Szerelem a kolera idején című egyik legsikeresebb regényét választottuk.

Gyűlölöd a kötelezőket? Íme, néhány tipp a nyári olvasásukhoz

Sulilife.hu2021.07.14, 13:02

Ne hagyd befolyásolni magad a „kötelező olvasmány" elnevezéssel, hiszen közhely, de igaz: a kötelező nem feltétlenül rossz. Ráadásul néhány praktikával te is könnyebbé teheted az olvasást, megtalálhatod a módját annak, hogy ne érezd büntetésnek a kötelezőket.

13 okom volt - a sorozat, ami betekintést enged a „láthatatlanba”

She2021.07.12, 09:44

Bevallom őszintén, egyáltalán nem terveztem megnézni ezt a sorozatot. A könyvet, amit Jay Asher írt, anno félbehagytam, mert őszintén szólva untam.

Curtis és volt felesége egy éve szakítottak - Kriszti elárulta, mi segített neki továbblépni

Life.hu2021.07.09, 09:56

Curtis és volt felesége  egy éve vannak külön. Meszimerisz Krisztina most elárulta, miként élte meg a különköltözést és a válást.

Curtis exének egy év kellett, hogy kiheverje a szakítást

Tévé2021.07.09, 08:53

Curtis exe, Meszimerisz Krisztina csak nagyjából egy év alatt tette túl magát a szakításon, egyedülálló anyaként szerzett tapasztalatairól könyvet is írt.

Hat balatoni könyv óvodásoknak és kiskamaszoknak a magyar tenger partjára

Travelo2021.07.06, 08:21

Ragyogó napsütés, hullámzó víz, csicsergő madarak és lángos – melyik gyerek ne álmodna ilyen vakációról? Nos, ha mindehhez díszletként a Balaton is megjelenik, akkor van néhány ötletünk, milyen könyveket adjunk a gyerek kezébe, hogy nyaralás alatt is szívesen olvasgasson.

TESZT: Melyik Roxfort házat jellemzik ezek a szavak?

Sulilife.hu2021.07.03, 09:14

Sokat gondolkoztál már azon, melyik házba kerülnél, ha a Harry Potter-könyvek világában élnél? Ebben sokat segít, ha megnézed melyik szavak jellemeznek egy-egy házat, és átgondolod, melyikek jellemeznek a legjobban téged.

Emberek millióin segít könyveivel a pszichológus Edith Eva Eger: így élte túl a haláltábort

Life.hu2021.06.26, 20:59

A döntés című könyv írója holokauszttúlélő, aki a Felvidéken található Kassán született, de már 1949 óta az Amerikai Egyesült Államokban él és pszichológusként praktizál.

Árvák, akik bármi áron küzdöttek az életükért

Life.hu2021.06.25, 15:23

Két megható és egyben megrázó olvasnivaló. Vajon mi a közös a két történetben? Mindkét regény árva gyerekekről szól. Ártatlan kis lelkekről, akik bizonytalanságban, szülők nélkül tengődnek a nagyvilágban. Sokan közülük szó szerint megpróbálnak túlélni.

Élet a kötelezőkön túl: ezt olvasd a nyári szünetben!

Sulilife.hu2021.06.23, 13:26

A kötelező olvasmányok listája elég tetemes, a legtöbb iskolában pedig még a vakáció idejére is adnak olvasnivalót. Szerencsére azonban van élet a kötelezőkön túl is. A nyári szünet ideális időszak az olvasásra, amikor végre könnyebb, téged igazán érdeklő könyveket vehetsz a kezedbe. Ha még nincs ötleted, hogy mit olvass a nyáron a szabadidődben, akkor most adunk néhány tippet.

Rekordot döntött tavaly a hazai könyvkiadás

Gazdaság2021.06.11, 10:03

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) és a Tárki közös felmérése alapján a megkérdezett magyarok 31 százaléka több időt szánt olvasásra 2020-ban, mint a pandémiát megelőző évben. A növekvő olvasási kedv hatással lehetett a kiadott művek számának emelkedésére. 2010 óta tavaly jelent meg a legtöbb könyv (14 700), ugyanakkor a példányszámok évek óta csökkennek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) A könyvkiadás jellemzői című elemzéséből.

Ha tanulságos olvasmányt keresel a nyárra

Sulilife.hu2021.06.10, 05:25

A szakirodalmak és kötelező könyvek után, végre kedvedre választhatsz olvasmányt. Ha könnyebb szösszenetre vágysz Hawkingtól, akkor vedd kezedbe utolsó könyvét, amely élete munkájának kulcskérdéseit és azokról gondolt válaszait foglalja össze.

Így tanítanak önismeretre Irvin D. Yalom pszichoterápiás történetei: halál elkerülhetetlen, de még az életünkben szembenézhetünk vele

Life.hu2021.06.07, 12:19

Ha az igaz, és márpedig az, hogy minden elolvasott könyvvel közelebb kerülünk az önsimerethez, akkor még igazabb, hogy a pszichológiai témájú könyvek segíthetnek nekünk is feldolgozni vagy legalábbis megérteni életünk kríziseit. Irvin D. Yalom pszichoterapeuta művei a szépirodalom igényességégével és a pszichoanalízis szakmaiságával kiváltképpen a hasznunkra lehetnek, ráadásul úgy, hogy egy pillanatig nem unatkozunk és száraz okfejtéseken sem kell átrágni magunkat. Most két kötetét ajánljuk nektek, amelyek egészen biztosan maradandó olvasmányélményeitekké válnak. 

TESZT: Mennyire ismered a Pál utcai fiúkat? - II. rész

Sulilife.hu2021.06.01, 12:30

Legyen szó akár a regényről vagy az abból készült színdarabról, a Pál utcai fiúk történetét szinte mindenki ismeri. De vajon mennyire tudod a regény eseményeit a Pál utcai fiúk karaktereihez társítani? Töltsd ki a tesztünket, és derítsd ki most!

A kocsmáros mentette meg a cigányzenekar életét

Kultúra2021.05.30, 12:05

A legjobb barátom könyvét tartom a kezemben. A szerencse kovácsai - ez a címe. Végigsimítom a könyv borítóját, kinyitom, beleolvasok, becsukom, újra végigsimítom. Megindító érzés. Az író Mágó Károly, az Origo vezető újságírója, szerzőtársa pedig a testvére, Samuel Mago. A könyvön keresztül nekem adták családjuk évszázados történetének mozaikjait. Nekem. Nekünk. Mindenkinek. A család személyes történetein keresztül ismerhetjük meg, hogyan éltek a cigányok 100-150 évvel ezelőtt. Mikor hívták a cigányprímást úgy az asztalhoz, hogy "Uram, kérem, játsszon nekünk valamit", és mikor rendelték úgy, hogy "Hé, cigány, gyere, és húzd el a nótáámat." ...

10 000 ajándék Mészöly-kötet diákoknak a Libritől

Thatslife.hu2021.05.18, 16:43

100 éve született a XX. századi magyar próza egyik legfontosabb írója, Mészöly Miklós. Az évforduló alkalmából a Libri 10 ezer magyar középiskolást, főiskolást, egyetemistát ajándékoz meg egy az író öt novelláját tartalmazó kötettel. 

Van érvényes diákigazolványod? Akkor ingyen könyvet kaphatsz a Libritől!

Unilife.hu2021.05.19, 11:25

A Mészöly 100 nevezetű program a Libri és a Jelenkor Kiadó közös kezdeményezése, amelynek keretében Mészöly Miklós novellagyűjteményt kaphatnak a köz- és felsőoktatásban tanuló diákok.

Bridgerton család - könyv versus sorozat

Unilife.hu2021.05.13, 08:56

Úgy érzed, hogy a világ összes romantikus regényét elolvastad már? Te vagy egyszerre Elizabeth, Jane és Anna is? Akkor mutatunk neked egy egész családot, akikbe garantáltan beleszeretsz.

TESZT: Mennyire ismered a Harry Potter-sorozat varázsigéit?

Sulilife.hu2021.05.12, 14:00

Bármilyen idős is legyél, biztosak vagyunk benne, hogy a Harry Potter könyvek csodálatos világa téged sem került el. Akár kívülről fújod mind a hét könyvet, akár csak a filmek által ismered a történetet, valószínűleg neked is feltűnt, hogy varázsigékből nincs hiány. De vajon azt is tudod, hogy melyik mire jó? Most kiderül!

Mesterséges intelligencia az emberért vagy az ember ellen? - videó

Techbázis2021.05.12, 13:31

Dr. Tilesch György magyar származású, nemzetközileg is elismert mesterségesintelligencia-szakértővel beszélgettünk egy kicsit Mesterség és intelligencia címen megjelent könyvéről, a mesterséges intelligencia jelenéről, jövőjéről.

Olvasás nélkül kidobott forgatókönyv: írók, akik gyűlölték a könyvükből készült filmadaptációkat

Unilife.hu2021.10.27, 10:45

"Nem rossz, de a könyv jobb volt" - szól az ominózus mondat, ami legalább egyvalaki szájából elhangzik, ha egy regény filmes adaptációjáról van szó. Nem meglepő, hogy a leghűségesebb rajongók számára egyik adaptáció sem tudja felülmúlni a könyv nyújtotta élményeket, az elégedetlenkedő írók esete azonban már teljesen más kérdés.

Nincs olvasnivalód? Ajánlunk néhányat!

Unilife.hu2021.05.10, 11:11

A könyvek megjelenése óta rengeteg perióduson ment keresztül az olvasás milyensége, gyakorisága. Napjainkban szerencsére ismét divat lett olvasni, de felmerül a kérdés vajon mit olvastok Ti, amikor nem a szakirodalmakat bújjátok?

Pocketet a zsebbe - pici könyvek, óriási élmény

Unilife.hu2021.05.07, 11:49

Az olvasás az a tevékenység, ami közben elfelejthetjük a világ problémáit, a nehézségeket és a fáradalmakat, hogy ezek helyét élmények, történetek vegyék át. Azoknak, akiket vonz a könyv illata és a lapozás és erről nem szeretnének lemondani, eljött a megoldás!

Kiderült, meddig bírhatják a versenyfutást a könyvek az e-könyvekkel

Gazdaság2021.04.26, 15:46

Az okostelefonok, tabletek és e-könyv olvasók tömeges elterjedésével sokan azt jósolták, hogy a hagyományos, papír alapú könyvek hamarosan eltűnhetnek és a múlt részei válhatnak. Egy friss tanulmány azonban alaposan átrajzolja az erről a kérdésről eddig alkotott elképzeléseket.