konyhai tipp

címke rss

A múlt héten ünnepeltük a palacsinta világnapját

[origo] Gasztro2021.02.22, 10:38

A palacsinta világnapja február 16-án, vagyis húshagyókedden volt. A jeles nap alkalmából kávés és japán palacsintát is készítettünk. Megnéztük továbbá, hogyan készítik a palacsintát a világ más tájain, és azt is, hogy Gordon Ramsay szerint milyen a tökéletes palacsinta. Persze nem minden a finom desszert körül forgott, hiszen készítettünk padlizsánkrémet, rakott padlizsánt és mediterrán kenyeret is. Heti gasztro-összefoglaló.

Ezentúl süsse így a krumplit, ha valami újdonságra vágyik

[origo] Gasztro2021.02.20, 13:59

A krumpli egy sokoldalú alapanyag, ezért is szeretjük annyira. Ráadásul mindig képes megújulni, így még többet hozhatunk ki belőle. Ez a recept is bizonyítja, hogy sosem lesz vége a krumpli uralmának, mert egyre több olyan étel üti majd fel a fejét, amit már első hallásra is imádni fogunk. Most csak annyit mondok: krumpli, méz, csípős szósz és persze a sütő!

Sok citromlé a lehető legkevesebb erőfeszítéssel – videó

[origo] Gasztro2021.02.18, 13:57

Friss citromlevet facsarhatunk kézzel vagy facsaróval. Ez a jól bevált szokás, senkinek nem jutna eszébe máshogy tenni. Még akkor sem, ha a félbevágott citrom kissé megszikkad a konyhapulton, mert nem használjuk fel időben. Ám itt egy trükk, amellyel úgy facsarhatjuk ki a citromot, hogy nem kell félbevágnunk. Csupán egy evőpálcára van szükségünk.

Nem a panírozás a legjobb dolog, ami karfiollal történhet

[origo] Gasztro2021.02.17, 09:23

Nálunk, ha előkerül a karfiol, általában krémleves vagy rántott karfiol készül belőle. Legalábbis eddig így volt, most azonban rátaláltam erre a különleges receptre, amely megváltoztatta a vélekedésemet a karfiolról. Levesként még megettem ugyan, de a rántott karfiol inkább a családnak készült, mert valójában sosem rajongtam ezért a zöldségért. Most azonban minden megváltozott ennek a receptnek köszönhetően.

5 gyakori sütési baki, amit sokan elkövetnek

[origo] Gasztro2021.02.17, 09:22

A sütésben és a főzésben az az egyik legfrusztrálóbb dolog, hogy néha órákat töltünk a konyhában, ám a végeredmény borzalmas lesz. Túl száraz, túl kemény, sűrű a tészta, kívül már barnul, belül nyers, morzsálódik és még sorolhatnánk a süteményes bakikat. Noha helyrehozni nem mindig lehet, azért tehetünk, hogy legközelebb ne kövessük el ugyanazt a hibát. Ám felmerül a kérdés: vajon mit kellett volna másképp csinálni? Ebből az összefoglalóból kiderül!

Mi legyen a megmaradt palacsintatésztával?

[origo] Gasztro2021.02.16, 13:38

A palacsinta világnapján minden a palacsinta körül forog. Alig várjuk, hogy a munkából hazaérve bekeverjük a tésztát, és meglepjük az egész családot ezzel a finomsággal. Csakhogy bizony előfordulhat, hogy elszámoljuk magunkat. Készítünk mondjuk két adag tésztát, és a fele megmarad, mert a család már degeszre tömte magát, kisütni ezért felesleges lenne. Mit lehet tenni ilyenkor?

Íme néhány extra segítség a konyhában - videó

[origo] Gasztro2021.02.16, 08:07

Könnyítsük meg az életünket a konyhában ezekkel a nagyon egyszerű, mégis praktikus trükkökkel. Nem kell extra erőfeszítéseket tennünk azért, hogy új dolgokat tanuljunk, elég megnéznünk ezt a videót. Nem is gondolnánk, mennyi bosszúságtól és fáradtságos többletmunkától kímélhetjük meg magunkat néhány praktikával. 

Jamie Oliver három összetevős kenyérreceptje volt a múlt hét sztárja

[origo] Gasztro2021.02.15, 08:40

A múlt hét sztárja kétségkívül Jamie Oliver kenyere volt. Mindössze három alapanyag kell az elkészítéséhez, ráadásul villámgyorsan megvagyunk vele. Nem is csoda, hogy elrabolta olvasóink szívét az egyszerűsége és a nagyszerűsége. Ám a kenyér mellett számtalan finomságot is készítettünk a Valentin-napra készülődve, amelynek receptjeit szintén érdemes eltenni későbbre: Pavlova-torta, csokoládés semifreddo és csokoládé fondant került az asztalra. Heti gasztro-összefoglaló.

A krémesre sült fokhagyma az új kedvencünk a konyhában

[origo] Gasztro2021.02.12, 13:57

A nagymamám sosem hagyja ki az egész fokhagymát a tepsiből, ha krumplit süt oldalassal. Néha-néha ráakadtam a krémesre sült gerezdekre, és mindig elcsodálkoztam rajta, milyen isteni sülve a fokhagyma. Ennek ellenére sem gondoltam túl a dolgot soha, eszembe sem jutott használni a fantáziámat. Pedig a krémesre sült fokhagymában annyi lehetőség bújik meg, amennyit nem is sejtenénk.

3+1 könnyű és gyors reggeliötlet - videó

[origo] Gasztro2021.02.11, 07:21

Mi legyen a reggeli? Vannak reggelek, amikor a hűtő előtt állva egyre csak ez a kérdés pörög a fejünkben. Persze sietni kellene, hiszen máris késésben vagyunk, viszont annyi idő elmegy a gondolkodásra, hogy végül inkább kihagyjuk a nap első étkezését. Hogy legközelebb ne járjon így, inkább nézze meg ezt a videót, amelyből nemcsak új reggeliötleteket tanulhat, de ezeket ráadásul még könnyű is elkészíteni.

Hogyan gyorsíthatnánk fel a főzést a hétköznapok során?

[origo] Gasztro2021.02.09, 11:02

Senki sem szeret órákat tölteni a konyhában a vacsora és a másnapi ebéd elkészítésével. Főleg nem munka után, fáradtan. Szerencsére nem is kell, mindössze ezt az egyszerű tippet kell ellesnünk, hogy megkönnyítsük az életünket. Így minimalizálhatjuk az előkészítési időt!

Konyhai praktika: így lesz újra friss a brokkoli

[origo] Gasztro2021.02.09, 11:00

Bizony mindannyiunkkal előfordult már, hogy vásároltunk valamit, betettük a hűtőbe, aztán elfeledkeztünk róla. Így jártam a minap a brokkolival. Egy egész fejjel vettem, ám végül napokat töltött a hűtőben érintetlenül. Mire ráeszméltem, hogy még mindig a felhasználásra vár, már elvesztette frissességét. Mit lehet ilyenkor tenni?

A múlt hét az ínyencségek hete volt

[origo] Gasztro2021.02.08, 08:22

A múlt héten számtalan finomságot készítettünk: apácafingocskát, mogyorókrémes kenyeret, amerikai fánkot, krumplit húsgolyókkal és jó sok sajttal. Megtanultuk továbbá, hogyan lehet háziassá tenni a fagyasztott pizzát, hogyan panírozzuk be a karfiolt, hogy még az is finomnak találja, aki nem szereti, illetve hogyan készítsünk ropogós halloumit. Heti gasztro-összefoglaló.

Mit keres méz a szappantartóban? - videó

[origo] Gasztro2021.02.05, 08:02

Újabb izgalmas praktikákkal bővíthetjük konyhai tudásunkat. A következő videóból kiderül, mit keres méz a szappantartóban, hogyan lehet egy kis helyet nyerni a hűtőben és mit kell tenni, ha kicsorbult a sajtreszelő. Néhány egyszerű tipp, mely nagy segítség lehet egy rohanós hétköznapon.

Hitte volna, hogy így is felhasználhatja a pattogatott kukoricát?

[origo] Gasztro2021.02.04, 11:33

Hogyan esszük általában a pattogatott kukoricát? Kipattogtatjuk, befűszerezzük, és megesszük filmnézés közben. Nem is hinnénk, hogy a popcorn ennél többre is képes, pedig de! Galériába szedtük azokat a képeket, amelyek bizonyítják: a pattogatott kukorica sokoldalúbb, mint hittük. Lehet csirkeszárny panírja, sajttorta feltétje, és még a farsangi fánkot is feldobhatja.

Mutatjuk, hogyan varázsoljon elő citromlevet a semmiből

[origo] Gasztro2021.02.04, 11:31

Bevallom, én mindig bajban vagyok a citrommal. Mindig megveszem a boltban, használok belőle egy keveset, aztán ott megy tönkre a hűtőben, mert utána már nem kell. Ez sem a környezetnek, sem a pénztárcámnak nem jó, úgyhogy muszáj volt kitalálnom egy okos megoldást. Persze némi gondolkodás után sikerült is!

Így tegyük háziassá a fagyasztott pizzát

[origo] Gasztro2021.02.04, 11:28

A házi készítésű pizza az igazi kulináris élvezet, ám a mirelit változat kerülhet villámgyorsan az asztalra. És bizony vannak napok, amikor csak a mirelit jöhet szóba. Megsüthetjük a szokott módon, vagy dönthetünk úgy, hogy a kezünkbe vesszük az irányítást, és néhány egyszerű tippel felturbózzuk a fagyasztott pizzánkat.

A sütőben sült túrófánk receptjéért mindenki oda volt

[origo] Gasztro2021.02.01, 08:50

A múlt hét legzseniálisabb receptje a sütőben sült túrófánk volt. Itthon mindenki imádja a fánkot, ám elkészíteni senki sem akarja. Olajszag a konyhában, ácsorgás a gáztűzhely előtt - ugyan ki vágyik erre? Ez a recept azonban megspórolja nekünk az időt és a kellemetlen szagokat is. Talán ezért volt ez az olvasók kedvence a múlt héten. Készítettünk továbbá hamburgerbucit, Jamie Oliver vegetáriánus quesadilláját, finom madártejet és édes túrós batyut is. Heti gasztro-összefoglaló.

Így spóroljunk időt és energiát a főzéssel

[origo] Gasztro2021.01.28, 11:09

A karantén alatt különösen nagy fejtörést okozhat a családoknak a mindennapos sütés-főzés, hiszen a digitális oktatás miatt sok gyermek kiesett a központi étkeztetésből. Minden nap főzni nagyon macerás és időigényes, arról nem is beszélve, hogy komolyabb tervezést igényel, és hamar kifogyhatunk az ötletekből. Sokan esküsznek a rendelésre, az azonban hosszú távon sem a pénztárcákat, sem a környezetet nem kíméli. A Gorenje összegyűjtött 4+1 praktikus tanácsot és ötletet a mindennapos otthoni étkezés könnyebbé tételére, hogy a maximumot hozzuk ki a főzésből.

Egyszerű konyhai tippek: friss petrezselyem a fagyasztóból

[origo] Gasztro2021.01.28, 08:32

A friss petrezselyemzöld aranyat ér a konyhában. Igen ám, csakhogy sokszor sajnos nem jutunk hozzá, hiába szeretnénk. Szerencsére ezzel a könnyű konyhai trükkel mindig lesz friss petrezselyem a fagyasztóban.

Így lesz puha és gusztusos az újramelegített rizs

[origo] Gasztro2021.01.25, 08:44

A másnapos rizs kissé szikkadt, nem olyan finom és puha, mint frissen. Azt gondolhatnánk, hogy ebbe muszáj beletörődnünk, pedig nem. Ugyanis van egy trükk, amellyel még az újramelegített rizs is finom puha lesz.

Az újhullámos panírozott csirkemell volt az olvasók kedvence

[origo] Gasztro2021.01.25, 08:43

A múlt héten népszerű volt a kék rizs eredete, illetve sokaknak tetszett a gluténmentes, csokis kuglóf receptje is. Elhoztuk a háromösszetevős fánkgolyó, a vajas croissant, illetve a legfinomabb paradicsomos tészta receptjét is, mégis az újhullámos panírozott csirkemell volt az, ami elrabolta az olvasók szívét. Heti gasztro-összefoglaló.

Könnyű újjá varázsolni a kicsorbult konyhai ollót

[origo] Gasztro2021.01.20, 13:31

Azért szeretjük a konyhai trükköket, mert mindig új és kreatív megoldásokra sarkallnak minket. Olyan ötleteket is elleshetünk belőlük, amelyekre soha nem is gondolnánk. A kicsorbult konyhai olló megélézéséhez sem kell feltétlenül élező. Lesse el a videóból a trükköt, és varázsolja újjá régi, életlen ollóját!

Itt egy szuper trükk az alapanyagok lefagyasztására

[origo] Gasztro2021.01.15, 12:23

A minap be akartam tenni valami a fagyasztóba, de annyira tele volt, hogy egyszerűen nem tudtam. Nincs helyünk külön fagyasztót venni, ezért a hűtőét használjuk, csakhogy a hely véges. Így gondolkodóba estem: mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Szerencsére ráakadtam erre a videóra, amely adott egy szuper ötletet. Így könnyű helyet megtakarítani a zsúfolt fagyasztóban. Lesse el ön is a trükköt!

10 módja, hogyan dobjuk fel az egyszerű tésztaételeket

[origo] Gasztro2021.01.14, 08:43

Könnyen beleragadunk az egyszerű hétköznapokba, így amikor a főzésre kerül sor, akkor is inkább a jól megszokott recepteket választjuk. Hiába lesznek egy idő után unalmasak a folyton ismétlődő fogások, munka után egyszerűen túl fáradtak vagyunk ahhoz, hogy bármi izgalmasat kitaláljunk. Pedig néhány egyszerű trükkel még a leghétköznapibb tésztaételt is fel lehet dobni. Ezeket a praktikákat szedtük egy csokorba – mintegy segítségül. Ha nincs ötlete, mit főzzön, bátran nyúljon a jól megszokott receptekhez, majd dobja fel ezekkel a tippekkel. Így lesz egy hétköznapi tésztaételből izgalmas ízutazás.

9 tipp, hogyan lesz otthon is tökéletes a zabkása

[origo] Gasztro2021.01.12, 07:14

A legfinomabb zabkása mindenkinek mást jelent. Abban azonban egyetérthetünk, hogy ha nem vízben, hanem tejben főzzük meg, illetve a gyors zabot lecseréljük hengerelt zabra, végeredményében hatalmas lesz a különbség. Ráadásul csupán néhány egyszerű trükköt kell megfogadnunk ahhoz, hogy a zabkásánk finom és krémes legyen.

Mit tegyünk az életlen sajtreszelővel?

[origo] Gasztro2021.01.11, 13:35

Minél öregebbek konyhai eszközeink, annál inkább elhasználódnak. Ez persze természetes jelenség, ugyanakkor sokan nem tudják, hogyan varázsolják őket újra olyanná, mint amilyenek fénykorukban voltak. Vegyük például a konyhai reszelőt, amely bár elkophat, mielőtt megválnánk tőle, inkább élezzük meg újra!

Szokatlan konyhai trükkök, amiket érdemes kipróbálni - videó

[origo] Gasztro2021.01.04, 07:50

Új év, új lehetőségek - szokták mondani. Így van ez a konyhai praktikák világában is. Számtalan újdonságra számíthatunk ebben az évben is, amelyek garantáltan megkönnyítik a mindennapjainkat a konyhában. Ebből a videóból kiderül, hogyan lehet könnyen eltüntetni az odaégett szennyeződéseket az edényből, hogyan reszeljünk fokhagymát vagy szedjük ki a tojáshéjat a felütött tojásból. Nézze meg a videót!

Tippek, hogyan csináljunk helyet a hűtőben karácsonykor - videó

[origo] Gasztro2020.12.25, 14:19

Karácsonykor rengeteg fogás készül, és bizony, ha nem fogy el a nagyja, akkor a hűtőben a helye. Igen ám, csakhogy a hűtőnk kapacitása is véges. Mit lehet tenni, hogy minden beférjen? Lessük el ebből a videóból, hogyan csináljunk helyet a hűtőben az ünnepi finomságoknak.

Így kell tárolni a mézeskalácsot, hogy ne száradjon ki

[origo] Gasztro2020.12.18, 09:16

A karácsonyi készülődés szerves része a mézeskalácssütés. Vannak, akik napokkal karácsony előtt fognak hozzá a kis sütik elkészítésének. Persze jó okkal, hiszen olyan időigényes! Ugyan ki akar karácsony napján órákat elpazarolni mézeskalácskészítésre? Csakhogy, ha napokkal korábban sütjük meg őket, oda kell figyelnünk a tárolásra.

Ez a gyökérzöldség nagyon egészséges, mégis elhanyagoljuk

[origo] Gasztro2020.12.11, 09:22

A zellert legtöbbször a levesekhez használjuk, gyerekként pedig gyakran még onnan is kiszedjük. Pedig a zellergumó tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal, könnyen beépíthető az étrendbe, és egy sokkal sokoldalúbb zöldség, mint azt eddig hittük.

Ezzel a trükkel másodpercek alatt végzünk a krumplipucolással karácsonykor - videó

[origo] Gasztro2020.12.08, 09:25

Bevallom, én nem igazán szeretek krumplit pucolni. Elmegy vele egy csomó idő, ráadásul én szeretek figyelni arra, hogy minél vékonyabban pucoljam, ne faragjam el az egész krumplit. Ezért örültem nagyon, amikor ráakadtam erre a módszerre. Másodpercek alatt megpucolhatjuk a krumplit, és még kés sem kell hozzá. Nézze meg a videót!

Borospohárral is lehet születésnapi tortát szeletelni – videó

[origo] Gasztro2020.12.07, 08:23

A születésnapozás sokszor egy halom koszos tányérral, habos késsel és tortakanállal jár. Arról nem beszélve, hogy talán nem is olyan egyszerű felszeletelni és a tányérra egyensúlyozni a tortaszeleteket. Ezzel a trükkel azonban egy csapásra oldódnak meg a problémáink. Így lehet borospohárral születésnapi tortát szeletelni. Nézze meg a videót!

Ha így zárja vissza a keksz csomagolását, nem puhul meg – videó

[origo] Gasztro2020.12.02, 08:11

Bizony mindannyiunkkal előfordult már, hogy ha megbontottunk egy csomag édességet és nem zártuk vissza jól, akkor megpuhult, ehetetlen, élvezhetetlen lett. Egy kis figyelmességgel meg tudtuk volna menteni a maradékot, és mi sem csalódtunk volna akkorát, amikor beleharapunk, és azt érezzük, hogy puha. Így van ez a hengeres csomagolású kekszekkel is, amit nálunk soha senki nem tudott jól visszazárni, így a maradék rendszerint sajnos a kukában végezte. Pedig valójában nagyon könnyen kezelhető a helyzet. Nézze meg a videót!

Mit adjunk a rizshez, hogy még finomabb legyen?

[origo] Gasztro2020.11.30, 08:51

Rizs, bulgur, köles. Az én tapasztalatom az, hogy ha csupán sót teszünk ezeknek a gabonáknak a főzővizébe, nem lesz túl ínycsiklandó a végeredmény. Régóta kísérletezem, hogy mivel lehet finomabbá varázsolni őket. Végül a türelem és a kísérletezés meghozta gyümölcsét, tulajdonképpen több lehetőségünk is van, ha ízletesebbé akarjuk varázsolni a rizst, a kölest vagy a bulgurt.

Kiderült, mitől lesz igazán ropogós a sült burgonya

[origo] Gasztro2020.11.30, 08:46

A múlt héten sem volt hiány furcsaságokban. Kiderült, hogy egy olyan alapanyagtól lesz igazán ropogós a sült krumpli, ami sosem jutna eszünkbe. Piacra dobták továbbá az avokádós sört, illetve emberi sejtekből készítettek steaket. Emellett azonban több finomságot is készítettünk, mint a vegán töltött paprika, a spenótos gnocchi és a csilis forró csokoládé. Heti gasztro-összefoglaló.

Korszakalkotó konyhai trükkök mindenkinek - videó

[origo] Gasztro2020.11.27, 10:11

Előfordult már önnel, hogy egy konyhai trükk húzta ki a csávából a főzés során? Velem többször is. Azóta keresem-kutatom a jobbnál jobb konyhai praktikákat, nézem, mivel tudnék még magamnak időt és energiát spórolni. Így akadtam rá a következő néhány praktikára, amelyek mindenki életét megkönnyíthetik. Nézze meg a videót!

Sütés nélküli kókuszos desszert volt a múlt hét népszerű receptje

[origo] Gasztro2020.11.23, 08:25

A sütés nélküli kókuszos desszert hamar elrabolta az emberek szívét a múlt héten. Mindössze négy alapanyagra van szükségünk hozzá, és a legjobb benne, hogy körülbelül öt perc alatt megvagyunk vele. Emellett azonban elhoztuk a francia hagymaleves, a sárgaborsó-krémleves, a lencsefasírt és a sütőtökös rizottó receptjét is. Kiderült továbbá, melyik ecet mire való, hogyan mondjunk le a cukorról könnyen, és hogy világhírű lett a magyar csokoládé. Heti gasztro-összefoglaló.

Ezzel a trükkel egyszerű kiszedni a paprika csumáját

[origo] Gasztro2020.11.19, 08:57

A kaliforniai paprika egy közkedvelt csemegepaprika, nálunk például mindig van a hűtőben. Nem telhet el úgy reggel, főleg a téli időszakban, hogy ne együnk a szendvics vagy a tükörtojás mellé. Hiába fogyasztjuk olyan gyakran, a videóban szereplő trükköt én is csak most láttam először. Kétségtelen, hogy ezt a tippet alkalmazva nagyon egyszerű kiszedni a paprika csumáját, és felszeletelni a húsát.

7+1 könnyen kivitelezhető tipp a cukorbevitel csökkentésére

[origo] Gasztro2020.11.19, 08:55

A túlzott cukorfogyasztás nem tesz jót nekünk, ezt már régóta tudjuk. Nem ennyire köztudott azonban, hogy számos élelmiszer tartalmaz rejtett cukrokat, amelyek fogyasztására ugyanúgy oda kell figyelnünk. Mit tehetünk annak érdekében, hogy mérsékelni tudjuk a cukorfogyasztást? Mire kell odafigyelnünk az édességevés minimalizálásán túl? Hét plusz egy egyszerű tippet is mutatunk.

Így készülnek a legfinomabb zöldségfasírtok

[origo] Gasztro2020.11.18, 11:34

A zöldségben és gyümölcsben gazdag táplálkozás fontosságáról nem véletlenül olvashatunk mindenhol. Elengedhetetlen ahhoz, hogy a szervezetünk a megfelelő módon, egészségesen tudjon működni. Ám nem is olyan egyszerű a zöldséges ételeket beépíteni az étrendünkbe, ha eddig szinte csak húsban és szénhidrátban gazdag ételeket ettünk. Szerencsére van néhány aduászunk, amit bármikor előhúzhatunk a paklinkból. Az egyik ilyen a zöldséges fasírtok széles tárháza.

Így készíthetünk reggelit percek alatt - videó

[origo] Gasztro2020.11.17, 08:14

Újabb érdekes, ám jól működő konyhai és főzési tippeket szedtünk össze, amelyekkel egyszerűbbé tehetjük a hétköznapjainkat. A videóból megtudhatja például, hogyan pucoljon mandarint villámgyorsan, hogyan lehet reggelit készíteni percek alatt, és mitől lesz igazán finom a főtt tészta. Nézze meg a videót!

Lepény vacsorára – gyorsan, egyszerűen

She2020.11.11, 18:48

Mi az az örök kérdés, amely minden háziasszonyt érint, és amely hétről hétre fejtörést okoz? Igen, a heti menü összeállítása. Még akkor is, ha a család valójában csak este eszik otthon.

9 főzési tipp a világ legjobb szakácsaitól

[origo] Gasztro2020.11.09, 09:10

Egy csokorba szedtük a világ legjobb szakácsainak főzési tippjeit, hiszen a konyha megléte csak egy dolog, új készségek fejlesztésére is szükség van, hogy jó szakácsok legyünk. Ha csak ezt a néhány tanácsot megfogadjuk, már sokkal ügyesebbnek érezhetjük magunkat. Nézzük meg, mit tartanak a legfontosabbnak a világ legjobb szakácsai, ha főzésről van szó.

Ezekkel a trükkökkel könnyű rendet tartani a hűtőben

[origo] Gasztro2020.11.05, 08:41

A hűtő az a hely, ahol könnyen eluralkodhat a káosz. Vásárlás után csak bedobáljuk az alapanyagokat, nincs se kedvünk, se energiánk rendszerezni. Sőt, tulajdonképp ötletünk sincs, hogyan tarthatnánk rendet a hűtőben, hogyan rendszerezhetnénk az alapanyagokat vagy teremthetnénk extra helyet. Ebből a videóból azonban elleshetünk néhány nagyszerű trükköt, ami tényleg működik.

Őrült konyhai praktikák, mégis jól működnek - videó

[origo] Gasztro2020.11.03, 14:20

Sokaknak vannak nagyon jó ötletei, ha a főzésről vagy a konyhai praktikákról van szó, míg mások távolabb már nem is állhatnának a kreativitástól ezen a téren. Nincs ezzel semmi baj, hiszen szerencsére mindig gazdagodhatunk jobbnál jobb ötletekkel. Vagy éppen őrült, ám működő ötletekkel, mint ahogy ebben a videóban is láthatjuk. Nézze meg a videót!

Le lehet fagyasztani a megmaradt sütőtököt?

[origo] Gasztro2020.11.03, 07:59

Lehet, hogy imádjuk a tököt, de ha túl sokat vásároltunk belőle, képtelenség megenni, mielőtt tönkre menne vagy mielőtt megunnánk. Mit lehet tenni ebben az esetben? Semmiképp se hagyjuk kárba menni, hiszen van egy-két módszer a tarsolyunkban a tárolására. Milyen jó lesz a tavasz kezdetén is sütőtökkrémlevest vagy tökös muffint enni!

Lekváros buktát és karamellás almát készítettünk

[origo] Gasztro2020.10.19, 08:43

A múlt hét legkedveltebb receptjei a fűszeres almakrémleves és a lekváros bukta voltak. Teljesen megértjük, hiszen önmagukban is nagyon finomak, de szuperül kiegészítik egymást. Ebédre az almakrémleves után már csak a lekváros bukta lehet a ráadás. Emellett megtanultuk könnyen megpucolni a sütőtököt, kés nélkül felaprítani a petrezselymet, és kipróbáltuk a sajtgombóc levest is. Heti gasztro-összefoglaló.

Előző
Következő