konvenció

címke rss

A demokraták elnökjelöltjükké választották Obamát

Nagyvilág2012.09.06, 09:12

A demokraták országos konvenciója hivatalos elnökjelöltté választotta Barack Obama jelenlegi elnököt.

Riválisa fegyverével lő McCain

Nagyvilág2008.09.06, 11:12

A korrupt washingtoni politika felszámolását és a pártok acsarkodásának megszüntetését ígérte John McCain republikánus elnökjelölt pártja könvenciójának zárásakor elmondott beszédében. Riválisa, Barack Obama is ezzel az üzenettel kampányol, úgyhogy már csak az a kérdés, kinek fognak hinni az amerikaiak. McCain annyira visszafogott volt, hogy még a hangját is alig lehetett hallani az arénában, ami erős váltás volt alelnökjelöltje szerdai keménykedése után. Az [origo] helyszíni tudósítójának beszámolója.

Támadásba lendült a republikánusok rúzsos pitbullja

Nagyvilág2008.09.04, 13:14

Felvette a kesztyűt az amerikai republikánusok alelnökjelöltje, Sarah Palin a párt elnökjelölő konvenciójának harmadik napján. Beszólt a kiválasztását firtató médiának, nekirontott a demokrata Barack Obamának, ami elég is volt ahhoz, hogy párttársai tűzbe jöjjenek. Rövid időre megjelent John McCain elnökjelölt is, hogy a több ezer küldött előtt összeboruljon a Palin családdal. Az [origo] helyszíni tudósítójának naplója a konvenció harmadik napjáról.

Többször beszólt Obamának McCain alelnökjelöltje

Nagyvilág2008.09.04, 10:55

Többször bírálta Barack Obama demokrata elnökjelöltet Sarah Palin amerikai republikánus alelnökjelölt pártja országos konvencióján. A CNN szerint ilyen macsó beszédet nem hallottak még nőtől. A konvenció hivatalosan is jóváhagyta John McCain elnökjelöltségét, aki az ABC televíziónak kijelentette: ő tudja, merre keresse Oszama bin Ladent, és ha elnök lesz, elkapja az al-Kaida terrorszervezet bujkáló vezérét.

Obama leszállt a földre a demokrata gyűlés végén

Nagyvilág2008.08.29, 10:58

Csütörtök este elmondta politikai pályafutása eddigi talán legfontosabb beszédét Barack Obama, a demokraták jelöltje az amerikai elnökválasztáson. A korábban költői magasságokban járó Obama a párt elnökjelölő gyűlésének zárásaként listaszerűen sorolta fel programját, odaszúrt McCainnek, és úgy tett, mintha észre sem venné, hogy bekerült a történelemkönyvekbe. Az [origo] amerikai tudósítójának beszámolója.

Már Bill Clinton is Obamát akarja elnöknek

Nagyvilág2008.08.28, 13:43

A néhány hónapja még Barack Obamát keményen kritizáló Bill Clinton egykori elnök is beállt a sorba, és támogatásáról biztosította a demokrata elnökjelöltet. A párt denveri konvenciójának harmadik estéjén beszédet mondott Joe Biden alelnökjelölt is, aki azt bizonygatta, hogy Obama a fontos külpolitikai ügyekben jobban eligazodik, mint riválisa, a republikánus John McCain. Az [origo] amerikai tudósítójának beszámolója a demokrata gyűlés utolsó előtti napjáról, ahol a párt hivatalosan is Obamát választotta elnökjelöltnek.

Hillary Clinton értékes ajándékot adott Obamának

Nagyvilág2008.08.27, 14:56

Feltétlen támogatásáról biztosította Hillary Clinton korábbi riválisát, Barack Obamát a demokrata párt elnökjelölő konvencióján. Az egykori first lady nagy szívességet tett azzal, hogy közvetlenül és egyértelműen üzent saját híveinek, akik közül sokan nem hajlandók Obamára szavazni. Clinton keményen támadta a republikánusok várható elnökjelöltjét, John McCaint. Az [origo] amerikai tudósítójának összefoglalója.

Michelle Obama beszédét megkönnyezték a demokraták

Nagyvilág2008.08.26, 14:21

Barack Obama hazaszeretetről és családról szónokló felesége és a váratlanul felbukkanó súlyos beteg Edward Kennedy volt a két fő attrakciója a hétfőn kezdődött demokrata konvenció első napjának. Ezen a gyűlésen fogják hivatalosan is elnökjelöltté választani Barack Obamát. Michelle Obama beszédét többen megkönnyezték, és a demokraták egyelőre a komoly témákat érintetlenül hagyták, a republikánusokkal folytatott kiélezett verseny miatt azonban várható, hogy keményebbé válik a hangnem a következő napokban.

Felteszik a koronát a megtorpant Obama fejére

Nagyvilág2008.08.25, 12:57

Keserű szájízzel ünnepelhetik történelmi jelentőségű elnökjelöltjüket a demokraták a hétfőn kezdődő konvenciójukon az Egyesült Államokban. A nagy felhajtással járó, négynapos gyűlésen kapja meg hivatalosan is a jelölést Barack Obama, aki a felmérések szerint egyre gyengébben szerepel republikánus riválisával szemben. Ráadásul néhány hónap csend után ismét kénytelen szembesülni a Clinton-problémával is. Az [origo] amerikai tudósítójának helyzetjelentése a demokratákról.

Clintonra is szavazhatnak a demokrata konvención

Nagyvilág2008.08.14, 21:28

Hillary Clintonra is szavazhatnak majd az amerikai demokrata párt országos konvenciójának küldöttei, amikor a novemberi elnökválasztásra kiválasztják elnökjelöltjüket - közölte csütörtökön a szenátornő Hillary Clinton és a várható elnökjelölt, Barack Obama kampánycsapata.

Kevés Clintonnak a felemás kompromisszum

Nagyvilág2008.06.01, 09:35

Kompromisszumos döntést hozott a demokrata párt a floridai és michigani előválasztási eredmények kérdésében: a két állam korábban távolmaradással büntetett delegáltjai részt vehetnek a nyári konvención, viszont fele annyi szavazati erővel bírnak majd. Hillary Clinton számára az utolsó szalmaszálat jelenthette volna, ha - korlátozás nélkül - ott lehetnek a két állam küldöttei a konvención, így viszont nem sikerült nagyot fordítania az elnökjelöltségért Barack Obamával vívott harcában.

Korrupcióellenes konferencia Balin

Gazdaság2008.01.29, 08:24

Korrupcióellenes konferencia kezdődött hétfőn Balin több mint száz ország részvételével - írja a Világgazdaság. A korrupcióellenes konvenció (UNCAC) végrehajtását értékelik, amelyet 2005-ben 140 ország írt alá.

Meghívás dj-gyilkosságra - megvannak a jegynyertesek!

Partytár2007.05.04, 14:02

A konvencióktól elrugaszkodó, előremutató szellemiségű dj-ket bemutató Kill the Dj partysorozat harmadik vendége JG Wilkes a legendás Optimo klubból. Az Optimo-dj-ket a világ minden részéről elárasztják meghívásokkal, és ők csak ott játszanak, ahová tényleg szívesen mennek - a budapesti meghívásra persze egyből igen volt a válasz. Megvannak a jegynyertesek.

Útnak indul a Vöröskristály

Nagyvilág2005.12.08, 20:54

Három napon át tartó viták után, csütörtök reggel végül elfogadták a genfi konvencióhoz csatlakozott országok küldöttei, hogy új emblémája legyen a Vöröskereszt és Vörösfélhold nemzetközi szervezetének. A Vöröskristályt - egy csúcsára állított, üres belsejű, vörös színű négyzet - a résztvevők kétharmada szavazta meg. Az új emblémát leginkább muszlim országok ellenezték.

Svájc a genfi konvenciót kéri számon Washingtonon

Nagyvilág2004.11.19, 03:20

Svájc elfogadhatatlannak minősítette az amerikai tengerészgyalogosok viselkedését az iraki Fallúdzsában, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy tartsa be a hadviselés szabályairól szóló genfi konvenciót.

Megkezdődött a republikánus elnökjelölt-állító pártkonvenció

Nagyvilág2004.08.30, 21:46

Hétfőn kezdetét vette New Yorkban a Republikánus Párt négynapos jelöltállító konvenciója, amelynek csütörtöki zárónapján a küldöttek hivatalosan is a párt elnökjelöltjévé választják George Bush amerikai elnököt.

New York fegyverben áll a republikánusok miatt

Nagyvilág2004.08.29, 18:01

New York 37 ezer rendőre hónapokon át készült arra, hogy megvédje a Republikánus Párt négynapos konvencióját és a nagyvárost a terrortámadásoktól, és megfékezze a rendezvény alkalmából várható nagyszabású tiltakozó megmozdulások szélsőséges elemeinek erőszakos kilengéseit.

Katolikus kórházban rejtőzött két palesztin terrorista

Nagyvilág2004.08.25, 20:44

Az izraeli hadsereg egyik elitegysége Betlehemben megrohamozott egy katolikus kórházat, ahol két körözött palesztin terrorista talált menedéket. A két terrorista már több mint egy éve bujkált a Szent Család szülészeti klinikán, amely ezzel a negyedik genfi konvenció értelmében elveszítette védett objektum jellegét.

Hivatalosan is Kerry a demokraták jelöltje

Nagyvilág2004.07.29, 07:43

Hivatalosan is John Kerryt állította elnökjelöltnek az amerikai Demokrata Párt. A Bush elnök legyőzésére készülő szenátor meglepetéseket is tartalmazó beszéddel készül a jelöltség elfogadására. A bostoni konvención több volt katonai vezető is megjelent azt hangoztatva, hogy Kerry képes lesz megvédeni az Egyesült Államokat.

Kerry felesége mozgósítja a demokratákat

Nagyvilág2004.07.28, 14:17

A reményt jelenti Amerikának John Kerry a Demokrata Párt elnökjelölő nagygyűlése, a  demokrata konvenció szónokai szerint. A második napjához ért gyűlésen az elnökjelölt felesége, Tereza Heinz Kerry, Ted Kennedy szenátor, az egykori vetélytárs, Howard Dean méltatták az elnökjelöltet. Beszédeikben közös motívum volt, hogy Kerry reményt hoz a félelem helyébe. A gyűlésen felszólalt a nemrég elhunyt Ronald Reagan fia is. Eközben a republikánusok egy Kerryről készült "szkafanderes" fényképpelé igyekszenek nevetségessé tenni az elnökjelöltet.

Feladja magát a volt jugoszláv vezérkari főnök

Nagyvilág2002.04.14, 15:47

Önként feladja magát a Nemzetközi Törvényszéknek Dragoljub Ojdanic, a jugoszláv hadsereg volt vezérkari főnöke, akit háborús bűncselekmények elkövetésével vádolja a hágai bíróság. A tábornok szerint a törvény és az alkotmány szerint védelmezte az országot, és betartotta a genfi konvenciók nemzetközi háborús előírásait.

Az USA alkalmazza a tálibokra a Genfi Konvenciót

Nagyvilág2002.02.08, 09:29

A tálib foglyokra vonatkozik a Genfi Konvenció, de az al-Kadia-tagokra nem - közölte az amerikai elnöki szóvivő. A konvenció kimondja többek között, hogy hogyan kell bánni a hadifoglyokkal.

Előző
  • 1
Következő