Kontextus
címke rss- kapcsolódó címkék:
- podcast
- Megadja Gábor
- Hortay Olivér
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Amit tudnod kell az izraeli arab támadásról
Az ukrajnai háború árnyékában több regionális konfliktus is kiújult, számos regionális hatalom érzi úgy, hogy fegyverrel eredményesebben tudja érdekét érvényesíteni - többek között erről is beszél a Kontextus legújabb videójában Kiszelly Zoltán politológus. A Jól értesült Optimista című műsorban a Századvég politikai elemzési igazgatója kitér arra, hogy ez csak a náluk nagyobb hatalmak csendes beleegyezésével történhet, amelyek a nagyobb játszmában sakkfiguraként használják saját érdekükben ezeket a regionális konfliktusokat.
Reviczky Gábor retteg a csontráktól: nem akar a fájdalomtól üvöltve meghalni
Súlyos beteg Reviczky Gábor, a Nemzet Művésze, az egyik leginkább szeretett magyar színész. Nemrég derült ki, hogy már 10 éve terjed szervezetében a rák, amely már nagyon előrehaladott állapotban van. A Századvég Youtube-csatornájának, a Kontextusnak adott interjúban a betegségről is kegyetlen őszinteséggel beszélt, de elmondta a véleményét rendezőkről és színészekről is. Nézze meg az interjút, ami végig nagyon érdekes, a jelentősebb témaköröket itt találja: 0'58: Mit tart a hűtőszekrényben és a vécében, ami nem odavaló? 1'33' Hogy van most? A kemoterápia hatásai 4'17" Így derült ki a betegsége 9'14" "Ez rettenetes nagy boldoogság ...
Tényleg lehallgat a mobilunk?
Idegenekkel beszélgetsz az autógumikról, és 10 percen belül jön a téli gumi hirdetés az Instán, Facebookon... és nem csak ott. A telefonunk, úgy tűnik, egyfolytában figyel. Tán még a gondolatainkban is olvas. Vagy ez csak paranoid összeesküvés-elmélet? - többek között ezekről beszél Jeszenszky Zsolt a Kontextus legújabb videójában.
Horthy: véreskezű antiszemita, vagy korszakos államfő? - videó
Hogy nézett ki a Horthy-korszak? Retrográd, vagy fejlődő időszak volt? És mennyiben felelős Horthy a vészkorszak tragédiájáért? Szakály Sándorral, a Veritas főigazgatójával, és Gali Mátéval, az MCC kutatótanára volt a Kontextus vendége. Nézze meg a legújabb adást!
- címkék:
- Kontextus
- MCC
- Horthy
- Címkefelhő »
Nem vagyok hajlandó halkan beszélni magyarul, én otthon vagyok
Interjút adott a Századvég youtube-csatornájának, a Kontextusnak a Ghymes együttes társalapítója és énekese, a Kossuth-díjas Szarka Tamás. Beszél arról, hogyan és hányszor alázták meg Szlovákiában, akár a napokban is (a globalista, az amerikai demokratáknak hizelgő, most megbukott szlovák kormány idején) és arról is, hogy volt, hogy kegyetlenül összeverték, mert magyar. Szombaton tartották Szlovákiában a választásokat, felvidéki magyarként kivételes figyelemmel követte az eseményeket, és mindenkit arra kért, menjen el szavazni a magyar pártra, a Szövetségre. A BESZÉLGETÉS TERMÉSZETESEN VÉGIG FONTOS, DE AZ ALÁBBI LISTÁN MEGNÉZHETI, HHOGY ...
- címkék:
- Kontextus
- Ghymes
- Szarka Tamás
- Címkefelhő »
Vidnyánszky Attilát és a Nemzeti Színházat dícséri a világ egyik legnagyobb színházrendezője
Interjút adott a Századvég YouTube-csatornájának, a Kontextusnak az egyik legnagyobb élő színházrendező, Valerij Fokin. Többször rendezett a Nemzeti Színházban, sőt, tavasszal itt a Lear királyra készül, Vidnyánszky Attilát pedig a barátjának tartja. Az Európai Unió - mielőtt az orosz művészeket kezdte volna büntetni a háborúért - a legnagyobb színházi díjjal tüntette ki: Peter Brook, Giorgio Strehler, Ariane Mnouchkine vagy Robert Wilson után. Most beszél - a színházművészeten kívül - a háborúról, miért tört ki, mire számít, és persze beszél az orosz elnökről is, elmondja, milyen embernek ismerte meg. Ugyanis Fokin egészen a háborúú ...
Ismerős Arcok: Szemben az aljasságokkal
Az Ismerős Arcok énekese, Nyerges Attila interjút adott a Századvég Youtube-csatornájának,a Kontextusnak. Azt mondja, az nem zavarja, ha őket támadják, de ha a közönségüket, azt nem tűri. A Nélküled című legendás dal szövegírója-énekese arról is beszélt, hányszor szembesült már életében a halállal, és miért bántja, hogy a rendszerváltás után elmaradt az elszámoltatás. A legfontosabb témák itt kezdődnek: 00:00 Bevezető 01:58 Ismerős Arcok: az Utolsó lemez 03:30 Budapest, Karácsony, a kommunisták visszatérése 08:48 Család 13:35 Őszödi beszéd, rendőrterror, Gyurcsány 30:06 A Nélküled 41:00 Az orosz-ukrán háború 45:04 Baaloldali ...
Nokiás doboztól a vak komondorig - Politikai botrányok a rendszerváltás óta - videó
Gondoltuk volna, hogy egy 10 milliós országban, harmincegynéhány év alatt ennyi botrányba keveredjenek a politikusok? Valójában persze nem lógunk ki fölfelé a nemzetközi átlagból, de a saját zűrös politikusainkra mindig jobban odafigyelünk. Néha gátlástalan bűnözők, néha szánalmas lúzerek, néha pszichopaták... kicsit groteszkek, kicsit cringe-ek... de mindegyik a miénk! - hangzott el a Kontextus legújabb videójában.
Nem biztos, hogy az ukránokat túl tudja élni a kárpátaljai magyarság
Rendkívül személyes hangú, sok tekintetben felkavaró interjút adott a nagy rendező, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnöke a Századvég Youtube-csatornájának, a Kontextusnak. Politikáról, Magyarországról, az ország jövőjéről. az SZFE-ről, a szánalmas kritikusokról vagy a baloldali ízlésterrorról is beszélt - sok más mellett. Természetesen az egész beszélgetés érdekes, de alább olvashatja, hol találhatja a LEGFONTOSABB RÉSZEKET: 01:45 – Nyugalom az új SZFE-n 3:00 – Aranydiplomákat nem akarta átvenni néhány színész 6:00 – Baloldali elvárás a fesztiválokon 7:16 – Gyiilkos, ...
Repedezik az ukrán front
Az ukrán ellentámadás túllépett a tetőfokán, a stratégiai tartalék bevetésével is csak egy ponton érték el az első orosz védelmi vonalat, amit tankokkal nem tudtak áttörni - többek között erről is beszél a Kontextus legújabb videójában Kiszelly Zoltán politológus. A Jól értesült Optimista című műsorban a Századvég politikai elemzési igazgatója kitér arra, hogy a brit Challenger 2 tankot is utolérte a végzete, a hónap második felében érkező 31 amerikai Abrams tank sem tud a fronthelyzeten fordítani.