konglomerátum

címke rss

Javuló kilátásainak köszönhetően rántották meg a GE-t

Az elmúlt három hét legnagyobb emelkedését produkálta a General Electric, miután az amerikai cég megemelte árbevétel előrejelzését ipari üzletágában.

Magyarországon is gyakori kőzetet talált a Mars-járó

Tudomány2012.09.28, 12:24

Az egykori folyékony víz eddig nem látott bizonyítékát fedezte fel a Marson a Curiosity. A NASA csütörtök esti sajtótájékoztatóján bejelentett eredmények szerint a rover leszállóhelyén, a Gale-kráterben egy vízfolyás hömpölygött a múltban.

Orbán szerint égett szag terjeng a baloldalon

Itthon2008.10.04, 12:31

Orbán Viktor szerint a baloldali konglomerátum "szellemileg és politikailag kiégett", a jobboldal viszont tettre kész, cselekedni akar és vannak tervei, ambíciói az ország bajainak orvosolására. A Fidesz elnöke szombaton a XIV. Polgári Gondola budapesti rendezvényén beszélt erről.

Lemondott a Samsung elnöke

Gazdaság2008.04.22, 08:46

Bejelentette lemondását kedden Li Kun Hi, a Samsung elnöke. A legnagyobb dél-koreai konglomerátum vezetője ellen befolyással való visszaélés és adócsalás miatt folyik vizsgálat.

A Sistem�nak nem kell az MTelekom

Gazdaság2007.05.10, 09:21

Az orosz Sistema konglomer�tum megint c�folta, hogy valaha is �rdekl�d�tt volna a Deutsche Telekomnak a Magyar Telekomban megl�v�, t�bbs�gi r�szesed�se ir�nt.

Az iraki megszállás kőolajügyletei után nyomoz az ENSZ

Nagyvilág2004.12.15, 20:16

Kirívó visszásságokat talált az ENSZ az Irak megszállását követően kötött kőolajügyletek vizsgálatakor. A Biztonsági Tanács könyvvizsgáló testülete szerint az amerikaiak alapította Ideiglenes Koalíciós Hatóság méretlenül hozta a felszínre és adta el az iraki kőolajat. A hatóság ráadásul sok újjáépítési munkát pályáztatás nélkül adott ki. Külön kiemelik Dick Cheney alelnök által vezetett Halliburton energetikai konglomerátumot, amely egy leányvállalatán keresztül tízmilliárd dolláros megrendeléshez jutott Irakban.

Előző
  • 1
Következő