Kondor Katalin

címke rss

Megismerhetők lesznek a Kondor-iratok

Itthon2003.10.06, 11:23

A nemzetbiztonsági szolgálatok soron kívül elküldik a Kondor Katalinnal kapcsolatos iratokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába, amennyiben találnak ilyet. A levéltárba érkező adatok pedig nyilvánosságra hozhatók lesznek. Kondor Katalin rádióelnökről a Népszava másfél hete jelentetett meg egy dokumentumot, amely szerint a rádióelnök a hetvenes években kapcsolatban állt az állambiztonsági szolgálat kémelhárításával.

Letahózta Kondort az MSZP rádiókurátora

Itthon2003.09.30, 13:36

A Magyar Rádió Rt. kuratóriumi elnökségének egy szocialista tagja letahózta Kondor Katalin rádióelnököt egy múlt heti nagykuratóriumi ülésen. A rádiós kurátor elismerte a történteket, és azzal magyarázta beszólását, hogy Kondor megjegyzést tett rá. A szocialista elnökségi tag nem zárta ki, hogy lemond posztjáról.

Kondor mindenképp nyerne a Népszava ellen

Itthon2003.09.27, 21:52

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint a rádió elnökének állítólagos ügynökmúltját nyilvánosságra hozó cikk is bizonyítja, hogy igazuk volt, amikor a teljes nyilvánosságot és a széles körű átvilágítást szorgalmazták ebben a kérdésben. Mint mondta: a jövőben is bármikor előfordulhat, hogy valaki előkap egy papírt és ezzel megpróbál zsarolni egy közszereplőt. Kovács László, az MSZP elnöke szerint az ügy gyorsan lezárható, ha a rádió elnöke felhatalmazza az illetékeseket, hogy hozzák nyilvánosságra az őt érintő adatokat, amennyiben vannak. Kondor Katalin, ha valóban eljárást indít a Népszava ellen - függetlenül a dokumentum hitelességéttől ...

A Népszava szerint Vári volt Kondor fedőneve

Itthon2003.09.26, 13:32

Dokumentumokat közölt a Népszava azon állításának alátámasztására, hogy Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke a hetvenes években kapcsolatban állt az állambiztonsági szervekkel. A lap pénteki száma szerint Kondort 1974 februárjában szervezte be a kémelhárítással foglalkozó csoportfőnökség. A rádióelnök csütörtökön azt közölte, a lap cikkeinek minden szava hazugság, és ezért pert indít a Népszava ellen. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint ez az eset bizonyítja, hogy igazuk volt, amikor a teljes nyilvánosságot és a széles körű átvilágítást szorgalmazták.

A Magyar Rádió elnöke tagadja az ügynök-vádat

Itthon2003.09.25, 18:13

A Népszava csütörtöki számában terjedelmes cikkben arról számolt be, hogy információik szerint Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke a ´70-es évek közepétől kapcsolatban állt az akkori állambiztonsági szervekkel. Kondor tagadta a vádakat, szerinte a cikk egyetlen célja a rendzavarás. A rádióelnök közölte: beperli a lapot.  

Bolgár György pert nyert Csurka István ellen

Itthon2002.11.28, 20:23

A Fővárosi Bíróság (FB) szerint Csurka István MIÉP-elnök megsértette Bolgár György, a Magyar Rádió volt munkatársa jó hírnevét, Kondor Katalin rádióelnök esetében viszont nem állapított meg jogsértést az FB csütörtöki másodfokú ítéletében.

Magyar Rádió: mégis közlik a Kossuth-hirdetést

Itthon2002.09.19, 18:51

Miután Kondor Katalin tisztázta a rádión belül a félreértéseket, elnöki jogkörénél fogva felülvizsgálta a korábbi álláspontot, és elrendelte a közlemény eredeti változatban történő közreadását.

Elmarasztalták Kondort és Csurkát

Itthon2002.07.11, 15:27

Megsértette öt egykori rádiós jó hírnévhez fűződő jogait Csurka István, a MIÉP, illetve Kondor Katalin, a Magyar Rádió Rt. elnöke - mondta ki csütörtökön meghozott elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Kondor és Csurka ugyanis arra tettek utalásokat, hogy a rádiósok azért mondtak fel, mert az ügynöktörvény alapján érintetteknek találták őket az átvilágítás során.

Bírósági megrovás a Magyar Rádió elnökének

Itthon2002.05.09, 13:16

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt marasztalta el Kondor Katalint a Budakörnyéki Bíróság. A bíróság a büntetőeljárást megszüntette, és felszólította Kondort, hogy a jövőben tartózkodjon a bűncselekmény elkövetésétől. A felperesnek nem ítéltek meg kártérítést.

Soros-stop a rádiónál

Itthon2001.11.16, 08:13

Letiltotta a Soros Alapítvány közszolgálati műsorprogramok támogatására összesen 110 millió forint értékben kiírt pályázatán a rádiósok jelentkezését Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke. Miután a kiírás értelmében az egyes műsorok kizárólag a befogadó adó nyilatkozatát csatolva pályázhatnak, a vezetőség hozzájárulása elkerülhetetlen.

Zárul a közrádió belső vizsgálata

Itthon2001.10.08, 00:38

Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke a héten zárja le azt a belső vizsgálatot, amely Hollós János alelnök vezetésével a héten indult.

Belső vizsgálat kezdődött a Magyar Rádióban

Itthon2001.10.04, 06:51

A rádió vizsgálatát Kondor Katalin rendelte el, hogy megtudja, ki tájékoztatta arról a szocialisták alalnökét, hogy Hollós János alelnök utasítást adott ki az ellenzéki megszólalások cenzúrázására.

Kondor Katalin az MSZP segítségét kéri

Itthon2001.10.02, 20:22

A Magyar Rádió elnöke belső vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére: ki tájékoztatta félre az MSZP alelnökét az ügyben, hogy bármiféle belső utasítás korlátozná az ellenzéki pártok megnyilvánulásait a közszolgálati rádió műsoraiban.

Az MSZP szerint cenzúráznak a Magyar Rádióban

Itthon2001.10.01, 17:50

A Magyar Rádió belső utasítása alelnöki konzultációt rendel el minden olyan anyag esetében, amikor az ellenzék részéről kritika éri a kormány – állítják a szocialisták, akik szerint ezért nem került adásba Kovács László pártelnök szeptember 30-i sajtótájékoztatóján készült tudósítás. Az intézmény elnöke, Kondor Katalin részletes levélben válaszol majd az MSZP felvetéseire, az alelnök, Hollós János szerint pedig nincs  ilyen utasítás.

Az Orbán-interjúk készítője rádióalelnök lett

Itthon2001.09.07, 08:45

A várakozásoknak megfelelően Hollós Jánost, a Krónika főszerkesztőjét és Göblyös Istvánt nevezte ki a rádió alelnöki posztjaira Kondor Katalin, az intézmény elnöke. Amíg nem találnak a Krónika élére megfelelő embert, addig Hollós alelnöki teendői mellett a miniszterelnöki interjúk készítésében is részt vesz.

Négyszázmillió forintos hitelt kapott a rádió

Itthon2001.09.06, 07:29

Négyszázmillió forintos készenléti hitelt vett fel likviditási gondjainak megoldására a Magyar Rádió Rt. - tudta meg a Magyar Hírlap. Kondor Katalin elnök még szeptemberben szeretne új alelnökökkel dolgozni.

Szigorodó szankciók a Rádióban

Itthon2001.07.24, 07:46

A Magyar Rádió belső vizsgálata is megállapította, hogy a Vasárnapi Újság gyakran vét az objektivitás ellen, illetve hogy a műsor a "MIÉP rádiója". Kondor Katalin elnöki megbízatása augusztus 1-jén lép hatályba, s ekkor - mint elmondta - megteszi a "szükséges lépéseket", nem csupán a Vasárnapi Újsággal kapcsolatban, hanem minden olyan műsorral, amely miatt büntetést rónak a műsorszolgáltatóra. Kondor tegnap belső értekezleten bejelentette: Perjés Klárát, a gazdasági és környezetvédelmi szerkesztőség vezetőjét tenné meg a Kossuth adó főszerkesztőjének.

Előző
  • 1
Következő