koncert

címke rss

Le akarták vitetni Gáspár Győzőt a színpadról: megtrollkodta Marics Petiék koncertjét

Life.hu2022.12.05, 08:09

Az Akvárium nevű szórakozóhelyen adott koncertet nemrég a ValMar, azaz Marics Peti és Valkusz Milán formációja. A koncert azonban egy ponton nem várt fordulatot vett, ugyanis megjelent a színpadon Győzike.

Győzike botrányt csinált Marics Petiék koncertjén - videó

Tévé2022.12.04, 18:52

Győzike is jelen volt a ValMar duó, vagyis Valkusz Milán és Marics Peti legutóbbi koncertjén, miután az Ázsia Expresszben mindannyian együtt szerepeltek. Gáspár Győző persze nem elégedett meg a néző szerepével: egy ponton felszaladt a színpadra, és magához ragadta a mikrofont, majd az Ázsia Expresszből ismerős szöveget ("One people kolléga!") kezdte el kiabálni – miközben Maricsék a biztonsági őröket hívták, megpróbálták visszavitetni a közönségbe. Természetesen mindez egy szervezett akció része volt, hisz Győzike utána még egy dalt is előadott, ahogy a videón látható. 

Videó: Adventi hangulat költözött hazánk legjobb luxusszállodájába

Travelo2022.12.06, 09:38

A Royal Opera House idei Diótörő című előadásának vetítésével és Nyári Károly adventi koncertjével debütál a Café Liszt zenei programja az Aria Hotelben. A sajtótájékoztatón mi is ott voltunk, ahol meghitt karácsonyi hangulat járta át az egész szállodát, és kedvet kaptunk az ünnepi készülődéshez.

Több ezer ember estéjét tette tönkre az Aerosmith

Tévé2022.12.03, 15:06

Az Aerosmith az utolsó pillanatban, nagyjából két órával a kezdés előtt mondta le a koncertjét az énekes, Steven Tyler betegségére hivatkozva.

Adele szemfényvesztéssel indította várva várt turnéját - rajongói megdöbbentek az énekesnő mutatványán

Life.hu2022.11.27, 14:38

A rajongók már annak is örültek, hogy végre ismét színpadra állt kedvencük, ám Adele nem érte be ennyivel. Közönsége percekre lefagyott attól a mutatványtól, melyet a Grammy-díjas énekesnő Las Vegas-i koncertjén produkált.

Megszólalt Péter Szabó Szilvia a váratlan elmeneküléséről

Tévé2022.11.27, 07:53

2022 a visszatérés éve a NOX számára: a zenekar hosszú szünet után újra aktív, új lemezzel és videoklippel jelentkeztek, november 27-én pedig minden eddiginél látványosabb produkcióval lépnek színpadra. A háttérben már évek óta zajlik a munka, és bár Péter Szabó Szilvia csupa pozitív visszajelzést kap a rajongóktól, a hosszabb távú terveiket a vasárnapi koncerttől teszik függővé – az énekesnő többek közt erről mesélt az Origónak.

Újra Budapestre jön a Deep Purple

Life.hu2022.11.24, 11:16

A hard rock és a heavy metál legendája, az angol Deep Purple ad koncertet 2023. július 16-án a Papp László Budapest Sportarénában.

Huszonöt év után újra Magyarországon koncertezik minden idők leghíresebb metálzenekara

Life.hu2022.11.22, 19:30

Utolsó budapesti koncertje után 25 évvel az amerikai Pantera újra fellép a magyar fővárosban. Minden idők egyik legfontosabb metálzenekara 2023. május 30-án a Barba Negrában játszik.

Mindenkit megijesztett Deák Bill Gyula

Tévé2022.11.11, 17:36

Elmarad Deák Bill Gyula hétvégi koncertje, többen a legrosszabbra gondoltak.

Tóth Andi nagyon dühös: Nem értem, mi a f*szért kell erről magyarázkodnom

Tévé2022.11.09, 20:23

Ahogy korábban megírtuk, újabb gyanús dolog történt Tóth Andi körül, aki az utóbbi időben több felkérését is lemondott. A legutóbbi egy szolnoki koncert volt, amiről a szervező adott ki közleményt. A híreket meglátva Tóth Andi nagyon ideges lett és egy Instagram-sztoriban reagált a tőle megszokott sajátos stílusban.

Újabb gyanús lépés: Tóth Andi lemondta a következő koncertjét

Tévé2022.11.09, 17:35

Tóth Andi körül egyre rejtélyesebbek a dolgok. Azóta is folyik a találgatás, hogy vajon ő volt-e az az énekesnő, akit drogos állapotban kórházba kellett szállítani, de ő nem mondta még  egyértelműen, hogy nem ő volt, csak célozgat erre. Ráadásul egyre több dolgot mond vissza. 

Nick Carter elsírta magát a Backstreet Boys koncertjén

Tévé2022.11.07, 17:27

Sokkolta a hír a világot, hogy a mindössze 34 éves Aaron Carter meghalt. Testvére, a világhírű fiúcsapat oszlopos tagja, Nick Carter teljesen összeomlott öccse halálának hírétől, nemrég elsírta magát egy koncertjükön is. 

Új klippel debütált a NOX: bár eltelt 13 év, Péter Szabó Szilvia még mindig csodaszép

Life.hu2022.11.04, 18:07

Utoljára 13 évvel ezelőtt léptek együtt a színpadra. Akkor, népszerűségük csúcsán egyszer csak visszavonulót fújtak, ám most főnixként tért vissza a NOX.

Budapesten landolt a Back Street Boys magángépe - videó

Tévé2022.11.01, 19:05

A 90-es évek legsikeresebb fiúbandájának tagjai hazánkban készülnek nagyszabású koncertre.

Post Malone koncert közben szenvedett balesetet

Life.hu2022.10.31, 15:13

Post Malone bokája sérült meg, miután rosszul lépett az egyik koncertjén.

Megdöbbentő videó terjed Katy Perryről a neten: súlyos betegség állhat a háttérben

Life.hu2022.10.30, 17:21

Katy Perry az egyik koncertjén a kezével próbálta kinyitni önálló életre kelt szemét. Sokan azzal gyanúsították meg, hogy igazából egy cyborg.

Az amerikai világsztár Szoboszlai Dominik mezében koncertezett - videó

Sport2022.10.26, 16:47

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig magyar válogatotott focistája, Szoboszlai Dominik előtt tisztelgett budapesti koncertjén a világhírű 50 Cent és csapata.

Rémisztő felvétel terjed az interneten Katy Perryről - videó

Tévé2022.10.26, 10:52

Megdöbbentő felvétel szivárgott ki a 38. születésnapját ünneplő világsztár egyik koncertjéről, ami megijesztette az énekesnő rajongóit. Most szinte mindenki azon tűnődik, vajon mi történhetett Perryvel a felvétel pillanatában.

Asztrológusa nem javasolja, ezért nem utazik külföldre Csepregi Éva

Life.hu2022.10.22, 13:11

Csepregi Éva hisz a sorsban, mindig is spirituális ember volt, ezért a döntései előtt kikéri asztrológusa véleményét is. 

Gyász: a színpadon veszítette életét a népszerű énekes

Life.hu2022.10.17, 21:08

Felfoghatatlan tragédia történt Haiti talán leghíresebb énekese, Mikaben koncertjén: a sztár épp az egyik számát adta elő, ám hirtelen összeesett a színpadon. Már nem tudták megmenteni az életét.

Dollármilliárdokat veszít országuk, ha ezeket a fiúkat besorozzák katonának

Gazdaság2022.10.15, 09:32

Utolsó koncertjét adhatja szombaton a BTS nevű dél-koreai fiúbanda. A zenekar sorsa azonban az egész dél-koreai gazdaságra nézve jelentős hatással lesz, mivel az együttes már most is 26 közepes méretű vállalat gazdasági erejével bír.

Feldolgoztak egy izlandi dalt, majd Mick Jagger kereste fel őket

Kultúra2022.10.11, 17:11

Noha a hetvenes évek amerikai rock- és blues zenéi által inspirálódott Kaleo soha nem törekedett hangzásában arra, hogy igazán mainstream előadóvá váljon, mégis kevesebb, mint egy évtized alatt a műfaj egyik legnépszerűbb képviselői lettek. Az izlandi Kaleo október 11-én csütörtökön a Barba Negrában ad koncertet.

Meztelen mellek miatt állt le Robbie Williams koncertje

Tévé2022.10.11, 15:28

Érdekesen indult Robbie Williams új turnéja Londonban, egy női rajongó ugyanis egyből megmutatta a melleit az énekesnek – aki aztán reagált is a látványra.

Újra Budapesten lép fel Diana Krall

Life.hu2022.10.11, 15:26

Hetedik magyarországi koncertjét adja jövőre Diana Krall. A kétszeres Grammy-díjas, világhírű kanadai dzsesszénekes, zongorista és zeneszerző 2023. május 21-én lép fel a Budapest Sportarénában.

Szomorú hír a rajongóknak: elhalasztja budapesti koncertjét Justin Bieber

Life.hu2022.10.08, 09:31

Ahogyan arról már szeptemberben mi is írtunk, egészségügyi állapota miatt lerövidítette Justice című világkörüli koncertturnéját. Most pedig kiderült, hogy későbbre tolja budapesti fellépését is, amely a jövő március 11-én lett volna a Papp László Budapest Sportarénában.

Dér Heni bugyiban énekel

Tévé2022.10.07, 22:12

Dér Heni látványos showt adott elő, melyhez szexi öltözéket választott. 

Súlyos fertőzést kapott el a Coldplay frontembere: egy ideig biztosan nem léphet színpadra

Life.hu2022.10.06, 20:29

Több fellépést le kellett mondani a Coldplay frontemberének, miután komoly fertőzés támadta meg a tüdejét. Az orvosok három hét pihenést rendeltek el neki.

Fergeteges James Bond filmzenei koncert várható az Arénában

Itthon2022.10.06, 17:44

60 évvel ezelőtt csendült fel először az ikonikus Bond főcímzene, hiszen 1962. október 5-én mutatták be az első James Bond filmet, a Dr No-t. A kerek évforduló alkalmából 2022. december 7-én a Papp László Budapest Sportarénában a Budapesti Operettszínház szólistái, Füredi Nikolett, Janza Kata, Nádasi Veronika, Polyák Lilla, Dolhai Attila és Homonnay Zsolt a legnagyobb Bond filmslágerekkel idézik meg a világ leghíresebb titkosügynökének rejtélyes világát.

Minden rekordot megdöntött idén a Budapest Park

Kultúra2022.10.06, 13:16

Az idén tíz éves szórakozóhely és kulturális komplexum csúcstechnológiás hangrendszerrel és lenyűgöző látványvilággal indította - három év után végre a tervezett időpontban - idei évadát, amely minden eddiginél sikeresebbnek bizonyult. Rengeteg külföldi világsztárt és a hazai zenei élet krémjét vonultatták fel, amire közel 610.000 ember volt kíváncsi.

Idei utolsó koncertjére készül Majka

Life.hu2022.10.05, 20:49

Nagyon futott a nyári szezonban Majka szekere, teltházas rendezvények sorát tudhatja maga mögött, de ő is tisztában van vele, hogy egy kiadós pihenés nélkül nem lehet ezt sokáig csinálni.

Kemény döntést hozott Rúzsa Magdi

Tévé2022.10.05, 08:37

Mióta hármasikrek édesanyja lett, Rúzsa Magdi élete teljesen átszerveződött. Nagy döntésre jutott ezzel kapcsolatban. 

"Rám jött a szapora, szóval bocsi" - megszakította koncertjét a népszerű rapper

Life.hu2022.10.04, 14:06

A népszerű rapper, Lil Nas X kedden Atlantában lépett fel. A koncert egy pontján váratlanul eltűnt a backstageben, ugyanis fontos dolga akadt a mellékhelyiségben.

Ringo Starr az összes észak-amerikai koncertjét törölte

Life.hu2022.10.04, 10:54

Ringo Starr elkapta a koronavírust, ezért törölte most zajló észak-amerikai turnéjának következő állomásait.

Tóth Andi rosszul lett a koncert után: barátnője vigyázott rá

Life.hu2022.10.04, 09:48

Tóth Andi már a ValMar hétvégi koncertjére is betegen ment, de semmi sem tarthatta vissza attól, hogy szerelme, Marics Peti mellett legyen. A koncert után azonban rosszabbodott az állapota, végül egy barátnője sietett a segítségére.

L.L. Junior fiatal szerelme a legnagyobb sztárok nyomdokaiba lépett

Life.hu2022.10.04, 09:46

Bár csak néhány napja vált nyilvánossá LL. Junior és 18 évvel fiatalabb kedvese, Dárdai Blanka kapcsolata, a 23 éves énekesnő már nagy plénum előtt is egyértelművé tette, hogy teljes mellszélességgel támogatja párját.

Tóth Andi rosszul lett, barátnője sietett a segítségére

Tévé2022.10.03, 18:54

Nagy a szerelem Marics Peti és Tóth Andi között, aki lázas betegen is képes volt elmenni párja fontos fellépésére. A Valmar duó múlt szombaton adott egy nagyobb koncertet, mely épp Marics Peti születésnapjára esett, ezért az énekesnő is elkísérte őt.

Baj van? A Beatles 82 éves dobosa az utolsó pillanatban mondta le a koncertjét

Life.hu2022.10.03, 20:33

A Ringo Starr & His All-Starr zenekar kénytelen volt lemondani a szombat esti koncertet, miután Ringo Starr olyan rosszul érezte magát, hogy nem tudott színpadra állni.

Hat év után visszatér Magyarországra Robbie Williams

Life.hu2022.10.02, 17:55

Hat év után ismét Robbie Williams-koncert lesz Magyarországon. A brit popsztár új, XXV című európai turnéja keretében 2023. március 14-én lép fel a Budapest Sportarénában.

Robbie Williams lemondta a régóta várt koncertjét

Tévé2022.09.28, 16:49

Robbie Williams új dalait promotálja vadiúj koncertturnéján, és tavasszal hazánkban is koncertet ad. De máris visszamondott egy koncertet. 

A visszaszámlálás elkezdődött: hatalmas koncert lesz a Puskás Aréna Szoborparkban

Gazdaság2022.09.28, 09:36

A visszaszámlálás elkezdődött: 3 nap múlva a Puskás Aréna Szoborparkban újra Szuperkoncert lesz, amely idén a 65 éves Ötöslottó születésnapját is ünnepli. Az eseményre a korábbiaknál nagyobb színpaddal, és grandiózusabb show-elemekkel készül a Szerencsejáték Zrt. A koncert élőben is követhető, így aki személyesen nem tud a helyszínre menni, az sem marad le az exkluzív koncertélményről - írja a cég közleménye.

Hatalmas új koncertterem épült Budapesten

Kultúra2022.09.27, 17:57

Elköltözik a Barba Negra, az új helyszín befogadóképessége az egykori Petőfi Csarnokot is felülmúlja. A szórakozóhely Csepelen nyitja meg a kapuit, a háromezer fős koncertterme új távlatokat nyit a klub életében és a korábbiaknál is nagyobb világsztárok fellépésére kínál lehetőséget.

Újra Budapesten koncertezik Robbie Williams

Life.hu2022.09.27, 20:47

Hat év után ismét Robbie Williams-koncert lesz Magyarországon. A brit popsztár új, XXV című európai turnéja keretében 2023. március 14-én lép fel a Budapest Sportarénában.

Billy Idol megalázta a fiatalokat Budapesten

Kultúra2022.09.26, 17:24

Vérprofi koncertet adott Billy Idol, az angol énekes még mindig kicsattanó formában van. A Budapest Park tízezres közönségét az eső sem tartotta vissza, néhány rajongónak azonban nem sikerült tartani a mértéket alkoholfogyasztás tekintetében, és egészen szürreális pillanatokat okoztak.

Váratlanul, az utolsó pillanatban lemondta a fellépését L.L. Junior

Tévé2022.09.25, 18:37

L.L. Junior váratlanul lemondta szekszárdi fellépését, hiába várták a helyszínen.

Tóth Gabinak Böjte Csaba adott erőt koncert előtt - fotók

Tévé2022.09.25, 11:17

Tóth Gabi nemrég még kórházban volt, de a szegedi koncertje nem maradt el, az Instagram-posztja szerint tízezer ember előtt lépett fel a Dóm téren. Az énekesnőnek Böjte Csabával is volt alkalma találkoznia, erről így írt: "A szegedi koncert előtt Böjte atya áldása és ölelése erőt adott, és megerősítette a hitemet. A hitemet abban, hogy a szeretet legyőzi a gyűlöletet." A találkozásról és a fellépésről több képet is mutatott egy lapozható Instagram-bejegyzésben, íme.

Újabb hírek Zorán egészségi állapotáról

Tévé2022.09.23, 20:20

Sokan aggódtak Zoránért, miután betegség miatt lemondta egy koncertjét – mostanra viszont az is kiderült, hogy nincs komoly baja. "Sajnos a hangszálaim nem viselték jól ezt a szeptemberi hideget, pár napig pihentetnem kellett őket. Azért is döntöttünk a Magyar Zene Házával a halasztásról, mert fontosnak tartjuk, hogy mindig az önök által elvárt minőségben szólaljanak meg a dalok. Most is és a turné többi állomásán is" – írta a Facebookon.

Kiderült, Zorán miért mondta le fellépését hirtelen

Life.hu2022.09.23, 19:49

Hideg zuhanyként érte a hír Zorán rajongóit: az énekes visszalépett szeptember 22-re, a Magyar Zene Házába szervezett koncertjétől, ám azt eddig senki nem tudta, miért.

Rúzsa Magdi elárult egy nagy titkot

Tévé2022.09.21, 19:34

Rúzsa Magdi idén februárban adott életet hármas ikreinek, mégsem látszott rajta egyetlen plusz kiló sem. Fél évvel a szülés után már újra koncerezett, egész nyáron fellépésekre járt a három kisbaba mellett is.

Könnyeivel küszködve magyarázkodik cserbenhagyott rajongóinak Lady Gaga

Tévé2022.09.20, 11:37

Az énekesnő a két éve húzódó turnéjának utolsó állomásán, Miamiban koncertezett, viszont nem tudta úgy befejezni a műsort, ahogy azt előre eltervezték és szerette volna. Emiatt nagyon feldúlt volt és könnyeivel küszködve magyarázkodott egy videóban, melyet közösségi oldalán osztott meg.