kommunista

címke rss

Repülő csészealj a város felett

Life.hu2014.04.07, 08:44

A repülő csészealjra hasonlító emlékművet az 1878-as bolgár-török csata színhelyére, az 1441 méter magas Buzludzha-hegy csúcsára építették. Az épületet 1981-ben nyitották meg, majd mindössze nyolc évvel később be is zárták. Azóta üresen áll. Elhagyatott helyek című sorozatunkban a homokkal teli szellemváros és a Nara Dreamland japán vidámpark után most a Bulgáriában található Buzludzha emlékművet mutatjuk meg. 

Akasztott bábukkal kampányolnak a kommunisták ellen Prágában

Nagyvilág2013.10.22, 19:10

Egy civil szervezet sajátos akcióval próbálja elérni, hogy minél kevesebben szavazzanak a cseh utódpártra. A cseh kommunisták akár 20 százalékot is kaphatnak a hétvégi választásokon.

Nácik vertek kommunistát Párizsban

Nagyvilág2013.06.06, 13:27

Az agyhalál állapotában van az a 19 éves szélsőbaloldali aktivista, akit három bőrfejű bántalmazott Párizs belvárosában. A tettesek elmenekültek a helyszínről.

Túl sok a kínai kommunista

Nagyvilág2013.05.20, 14:36

Egy kínai szakértő szerint veszélyesen magas a kommunista párt tagjainak száma. És ezt a pártlapban írta le.

Titokban még egyszer elbúcsúztak Cipőtől

Life.hu2013.03.26, 21:26

Nem úgy temették el a Republic frontemberét, Cipőt, ahogy szerette volna. Ezért családja titokban, még egyszer elköszönt tőle a kistarcsai temetőben.

Jó konyakozást, elvtársak!

Itthon2013.01.13, 13:50

Mire voltak rákkattanva a szocialista káderek, mielőtt elkezdtek Mercedeseket gyűjteni? Miért volt sanyarú az ÁVH-sok élete? Miért nem volt tanácsos gangos házba titkosszolgálati lakást telepíteni? Minden kérdésre választ kaphat, aki elmegy a Budapest Pop Ap csoport különleges helytörténeti sétájára, amely a főváros közelmúltjának szürke zónájába kalauzol. Szombat déli túrájuk az Újlipótváros állambiztonsági múltja köré szerveződött. Láttunk szájatlan munkásvezért, és kiderült az is, miért szerették annyira a Margit híd környékét a kommunisták.

Dübörög a vörösturizmus Kínában

[origo] utazás2012.10.19, 08:46

Kína megnyitja a látogatók előtt azt a kísérleti telepet, ahol több mint fél évszázaddal ezelőtt megkezdték az ország első atombombájának kifejlesztését. Bár a bázis messze van Pekingtől, azt várják tőle, hogy hozzájárul a mára már 20 milliárd dolláros üzletté vált vörösturizmus további felfutásához.

Tíz lányt erőszakolt meg egy kínai politikus

Nagyvilág2012.05.27, 10:04

Rendőrségi kihallgatásán bevallotta a kínai kommunista párt egyik helyi vezetője, hogy megerőszakolt tíz lányt. Egyelőre nem tudni, hogy hány évesek voltak az áldozatok.

Mobilforradalom zajlik a kommunista diktatúrában

Techbázis2011.11.21, 15:00

Néhány éve még súlyosan büntették a mobiltelefonok használatát Észak-Koreában, az év végére azonban az előrejelzések szerint már egymillió ember csatlakozik majd a helyi 3G-hálózatra, bár a rádiótelefon továbbra is a jobb jövedelmi viszonyú emberek kiváltsága marad - számolt be a Reuters hírügynökség.

A kommunista párt betiltását kezdeményezné a cseh kormány

Nagyvilág2011.07.20, 18:42

A cseh kormány a belügyminisztertől kéri annak a beadványnak az elkészítését, ami megnyitná az utat a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) működésének felfüggesztése előtt. A belügyminisztérium szakértői szerint azonban nincs rá bizonyíték, hogy a párt tevékenysége sértené az ország alkotmányát, törvényeit és a demokratikus államberendezkedést.