Komáromi Zoltán (DK)

címke rss

Nem tetszik Komáromi Zoltán DK-s háziorvosnak, hogy túl sok beteg hívja fel a rendelőjét

Itthon2021.03.28, 17:48

A DK egészségpolitikusa, Komáromi Zoltán háziorvos azzal került a köztudatba, hogy néhány hónapja megpróbálta elbizonytalanítani az embereket a koronavírus elleni oltásokban. Újabban azért háborog, mert szerinte túl sok kínai vakcinát kap, és a keletről érkezett oltóanyagokat továbbra sem ajánlaná. Szerinte az is baj, hogy a betegek túl gyakran telefonálnak a rendelőbe.

Komáromi Zoltán felfüggesztését kéri az újbudai Fidesz László Imre polgármestertől

Itthon2021.03.25, 15:20

A Fidesz újbudai csoportja csütörtökön közzétett nyílt levelében azt kérte László Imre DK-s polgármestertől, hogy azonnali hatállyal függessze fel Komáromi Zoltán feladatellátását a Szent Kristóf Szakrendelőben. Mint ismert, a házi orvosként tevékenykedő politikus a baloldal oltásellenes kampányának fő arca, korábban azt nyilatkozta, hogy egyes vakcináknál még az is jobb, ha megfertőződik az ember. 

Lebukott a hamisítással, de folytatja oltásellenes kampányát Gyurcsány háziorvosa

Itthon2021.03.23, 15:23

Folytatja oltásellenes kampányát Komáromi Zoltán, Gyurcsány Ferenc egészségügyi politikusa, aki erőteljesen támadta a Sinpoharmot és az újonnan engedélyezett vakcinákat a Klubrádió tegnap esti műsorában. Kedd reggel számoltunk be róla, hogy hiába a minden eddiginél erősebb harmadik hullám, Gyurcsány Ferenc pártja nem hajlandó figyelembe venni ezt.

Már a legalapvetőbb tudományos adatokat is hamisítják Gyurcsányék

Itthon2021.03.23, 08:31

Minden eddiginél erősebb a harmadik hullám, a brit mutáns koronavírus Magyarországon is csúcsokat dönt, a Demokratikus Koalíció azonban erről nem hajlandó tudomást venni, és egyre erősebben folytatja oltásellenes kampányát. Arató Gergely frakcióvezető-helyettes gátlástalanul ismételgette a parlamentben a már többször megcáfolt hazugságokat, Komáromi Zoltán háziorvos, Gyurcsány egészségügyi szakpolitikusa már fél nappal az engedélyeztetésük után támadta az új vakcinákat, emellett hamis adatokat közölt a vírusról és a vakcinák hatásmechanizmusáról, hogy a kínai vakcina ellen hergeljen. Magyarország a második helyen áll az Európai Unióóban ...

Így kampányol az oltás ellen Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakpolitikusa

Itthon2021.03.09, 08:59

Több százezer eldugott nyugati vakcina, összeroskadt egészségügy, munkaügyi perek tömkelege, kényszerből alkalmazott kínai vakcina, "emberkísérlet" - egészen abszurd vádakat fogalmaz meg a közös védekezéssel kapcsolatban Komáromi Zoltán, a DK egészségügyi szakpolitikusa, aki a napokban még azt az állítását is megerősítette, miszerint egyes vakcináknál az is jobb, ha az ember elkapja a koronavírust. Gyurcsány Ferencék oltásellenes kampánya a csúcsra ért, mutatjuk a részleteket! 

Hiába áll Magyarország kiválóan a vakcinációban, a DK egészségügyi politikusa folytatja lejárató kampányát

Itthon2021.03.07, 13:50

A legfrissebb nemzetközi összesítések szerint Magyarország kiválóan áll az átoltottság tekintetében, Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció (DK) egészségügyi politikusa mégis folytatja a közös védekezés akadályozását célzó kampányát. Mint ismert, a háziorvosként dolgozó politikus korábban arról beszélt, hogy egyes oltásoknál még az is jobb, ha koronavírusos lesz az ember. 

Egy lakossági fórumon is az oltás ellen agitált Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakpolitikusa

Itthon2021.03.05, 12:03

Hiába elképzelhető, hogy több bejelentés miatt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai eljárást indíthat ellene, Komáromi Zoltán lakossági fórumot tartott az oltóanyagokról, illetve azok beadásáról Erzsébetvárosban, ahol megint a kínai vakcinát támadta. Mint ismert, a Demokratikus Koalíció (DK) egészségügyi szakpolitikusa egy televíziós műsorban azt mondta, hogy bizonyos oltásoknál a koronavírus is jobb. 

A Jobbik egészségügyi szakpolitikusa azzal kérkedik, hogy nem regisztrált az oltásra

Itthon2021.03.04, 13:04

Gyakorlatilag nincs olyan nap, amikor valamelyik baloldali politikus ne próbálná meg akadályozni a közös védekezést és a járványhelyzetből való kilábalást. Ezúttal Lukács László Györgyön volt a sor, aki tegnap azzal dicsekedett, hogy még nem regisztrált a vakcináért. A nyilatkozat azért volt különösen meghökkentő, mert Lukács a Jobbik egészségügyi szakpolitikusa. Éppen tegnap számoltunk be arról, hogy Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakpolitikusa, az egyébként háziorvos Komáromi Zoltán is folyton hergel az oltóanyagok ellen. 

Így hergelt az oltás ellen Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakpolitikusa

Itthon2021.03.03, 19:01

A Demokratikus Koalíció (DK) politikusai minden eddiginél intenzívebben, gyakorlatilag napi szinten hergelnek az életmentő vakcinák ellen, különösebb szégyenérzet nélkül. Nem véletlen az agresszív kommunikáció: egyre többen oltatják be magukat, egyre inkább lehet reménykedni, hogy nem húzódik el a járvány. De ahogy az egyik baloldali elemző elmondta a Politicónak: nekik az a jó, ha kevesen oltatják be magukat, mert annak a következményeit a kormány fogja viselni. Mindenesetre, Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakpolitikusát orvoshoz méltatlan hazugságokra vette rá. Ugyanis azt nehéz lenne feltételezni, hogy egy gyakorló háziorvos magáától ...

Kiállt a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Kincses Gyula a kínai vakcina mellett

Itthon2021.03.02, 16:25

Etikai vizsgálatot indít a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a DK egészségpolitikusának, Komáromi Zoltánnak a vakcinaellenes kijelentése miatt, ám a szervezet elnöke, Kincses Gyula – aki korábban maga is a DK elnöke mellett politizált, hiszen Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt volt egészségügyi államtitkár – orvosként nem akarta elmondani a véleményét kollégája megnyilvánulásáról. De mondatai inkább elhatárolódásnak tűntek. Emellett Kincses Gyula a Pesti TV-ben egyértelműen állást foglalt a kínai vakcina mellett.