Komárom

címke rss

120-szal száguldozott egy autós Bakonybánkon

Itthon2023.01.03, 15:01

300 ezer forintos bírsággal sújtották a rendőrök azt a sofőrt, akit Bakonybánkon mértek be, ahol a megengedett 50 km/h helyett 120 km/h-val hajtott. Egy másik sofőrt a komáromi rendőrök kaptak el, miután 100 km/h-val hajtott.

Tíz nő fizetett a komáromi társkeresős csalónak

Itthon2022.12.20, 17:01

Márciusig biztosan nem szabadulhat ki a rácsok mögül az a komáromi férfi, akit sorozatos csalások miatt tartóztattak le még tavaly novemberben azután, hogy több embert is megismert internetes társkeresőkön keresztül és aztán kicsalta a pénzüket.

Úgy megütötte barátnője volt férjét, hogy annak kiesett a foga

Itthon2022.11.17, 16:18

Egy komáromi férfi láthatásra ment a gyerekéért a volt feleségéhez, amikor a nővel lévő férfival összeveszett, majd az úgy megütötte, hogy kiesett az egyik foga.

Reklámtevékenységről szóló fiktív számlákkal csaltak ÁFÁ-t

Itthon2022.11.08, 16:00

Költségvetési csalás és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki két társa segítségével 2016-2017-ben közel százharmincötmillió forint ÁFÁ-t nem fizettet meg.

Sokkoló baleset Komáromban: betonelemnek ütközött egy autós

Life.hu2022.10.22, 12:48

Meghalt egy autós, miután járművével betonelemnek ütközött pénteken késő este Komárom belterületén - közölte honlapján a rendőrség.

Eltűnt egy kislány az ácsi gyerekotthonból

Itthon2022.10.13, 14:07

A komáromi rendőrök a 13 éves Szegvári Erina eltűnése ügyében nyomoznak, aki egy ácsi gyerekotthonból tűnt el. Várják azok jelentkezését, akik esetleg láthatták őt valahol.

Közel két hete keresnek egy kamaszlányt Komáromban

Itthon2022.10.13, 14:03

A komáromi rendőrök a 14 éves, helyi Váradi Rebeka Ketrin eltűnése ügyében nyomoznak és a lakosság segítségét kérik a megtalálásához.

Eltűnt egy kislány Komáromban

Itthon2022.10.12, 15:24

A komáromi rendőrök a 14 éves Borsos Virgínia eltűnése ügyében nyomoznak és a lakosság segítségét kérik.

Eltűnt egy lány Komáromban

Itthon2022.10.10, 14:30

A 17 éves Hajnal Alida szeptemberben indult el a komáromi gyermekotthonból, azóta pedig nem adott életjelet magáról. A rendőrök most a lakosság segítségét kérik a megtalálásához.

Kegyetlenül gyilkoltak meg egy férfit Komáromban

Itthon2022.10.03, 16:16

Életfogytiglan börtönre ítélte a Tatabányai Törvényszékazt azt a két férfit, akik két éve egy komáromi lakásban brutálisan kegyetlenül végeztek az egyik ismerősükkel, aztán napokig a szabad ég alatt hagyták a holttestét. Az ítélet a fellebbezések miatt még nem jogerős.

Megszökött egy kisfiú az ácsi gyermekotthonból

Itthon2022.09.29, 16:56

A komáromi rendőrök a 13 éves Horváth Adrián eltűnése ügyében nyomoznak és a lakosság segítségét kérik megtalálásához.

45 ország építészete egy helyen: lenyűgöző a komáromi Európa Udvar színkavalkádja

Life.hu2022.09.16, 12:28

Révkomárom (Komarno) Szlovákia legdélibb települése. Átruccanni egy-két napra a legegyszerűbben a magyar Komáromból lehet, amitől a Duna választja el. Ha azonban azt gondolod, elég pár óra megnézni a nevezetességeit, tévedsz, ugyanis nem csupán a város központjában felépített Európa Udvart és a kicsit kijjebb fekvő erődöt érdemes meglátogatni, hanem remek kikapcsolódást kínál egy séta vagy nagyobb túra a Duna-Vág és a Vág-Ipoly torkolatánál is. Cikkünkben most az Európa udvarra fókuszálunk, ami különleges formáival és színeivel igazán szemet gyönyörködtető látványosság. 

Többször rongált és lopott egy komáromi férfi pár óra alatt

Itthon2022.08.25, 16:37

Egy komáromi férfi pár óra alatt betört egy ablakot, betört egy étterem udvarára és feltört egy autót, és több tárgyat, élelmiszert el is lopott.

Drogériából lopott egy nő Komáromban

Itthon2022.08.24, 10:17

Egy komáromi nő bement az egyik helyi drogériába, majd több termékről és lekaparta a lopásgátlót és a táskájába tette azokat.

Elhunyt a Komáromi Jókai Színház tagja: csak 29 éves volt

Life.hu2022.08.13, 22:01

Mindössze 29 évesen vesztette életét a Komáromi Jókai Színház tagja, Usleber Ádám.

Meghalt a komáromi színház 29 éves tagja

Kultúra2022.08.13, 13:10

Fiatalon, 29 éves korában váratlanul meghalt Usleber Ádám, a Komáromi Jókai Színház munkatársa.

Börtönbe is becsempészte a drogot egy díler banda

Itthon2022.07.28, 14:17

Új pszichoaktív anyagok terjesztői, illetve vásárlói ellen emeltek vádat Komáromban. Közülük két férfi a börtönből irányította azt a két nőt, akik terjesztették a bódító hatású anyagokat.

Elnézést kért áldozatától egy kocsmai verekedő, és több mint 2000 eurót is fizetett neki

Itthon2022.07.28, 11:31

Tevékeny megbánás miatt megszüntették a büntetőeljárást azzal a szlovák férfival szemben, aki decemberben úgy megvert egy másik férfit egy diszkóban, hogy annak eltört az álkapcsa. A férfi a közvetítői eljárás során elnézést kért, és 2.300 eurót fizetett jóvátételként.

Kétszer is elkapták, ahogy részegen vezetett, de ez sem tartotta vissza

Itthon2022.07.27, 20:27

Nem tanult az esetből egy nő, akit korábban kétszer is eltiltottak a vezetéstől, mert részegen vezetett. harmadszor is megtette, ami miatt most börtönbe kerülhet.

Prostituáltaknak adta ki bérlakásait egy komáromi nő

Itthon2022.07.20, 10:44

Épület rendelkezésére bocsátásával elkövetett prostitúció elősegítése és más kábítószer birtoklása miatt emelt vádat a Komáromi Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki két komáromi lakásban is bordélyházat üzemeltetett.

Komáromban fulladt vízbe egy 20 éves fiatal

Life.hu2022.07.19, 17:17

A 20 éves Richard barátaival a Holt-Vághoz ment szórakozni és fürdőzni a hétvégén. Néhány társával együtt bement a vízbe, de amikor kifelé úszva a fiatalok hátranéztek, Richard már nem volt sehol.

20 éves fiú fulladt a Holt-Vágba Komáromnál - videó

Nagyvilág2022.07.19, 12:11

Meghalt egy 20 éves fiú, aki szórakozni és fürödni ment a barátaival a Holt-Vághoz Komáromnál. Nem tudott visszaúszni a parta és elsüllyedt a vízben - számolt be róla a TV JOJ.

Cserbenhagyásos baleset okozott egy sofőr az M1-es autópályán

Itthon2022.07.15, 14:21

Pénzbüntetés, és vezetéstől eltiltás várhat arra a férfira, aki tavaly ősszel elfelejtett elsőbbséget adni egy másik sofőrnek, aki emiatt balesetet szenvedett, és megsérült. Ráadásul segítség helyett elhajtott a helyszínről.

Túl hangos volt a komáromi férfi, ezért barátai megölték: napokig együtt éltek a holttesttel

Life.hu2022.06.20, 09:46

Két férfi halálra verte harmadik társukat, majd egy szőnyeggel takarták le a holttestét. Három nappal később hívták csak ki a mentőt.

Agyonverte barátját két komáromi férfi, majd három napig éltek a holttesttel

Itthon2022.06.20, 07:49

Két férfi kegyetlenül összevert egy harmadikat, majd a testet letakarták egy szőnyeggel. A megvert férfi még aznap este meghalt, de mentőt csak három nap múlva hívtak hozzá - írta a Borsonline. 

Kamion alá kapaszkodott egy migráns Komáromnál, meghalt

Itthon2022.06.14, 10:49

Kamion alá kapaszkodott, majd miután elindult a kerekei alá esett egy migráns kedd reggel Komáromban. A férfi a helyszínen meghalt - írta honlapján a rendőrség.

Meghalt egy motoros, miután elütötte egy autó Komáromban

Nagyvilág2022.06.13, 12:40

Halálos baleset történt a szlovákiai Komáromban - közölte az ujszo.com.

Késsel és tőrrel támadt volt élettársára egy férfi Komáromban

Itthon2022.06.07, 09:52

Késsel és tőrrel fenyegette volt élettársát és családtagjait egy férfi Komáromban. Egy légpuskával pedig több lövést is leadott.

Exkluzív videó: futva menekültek a migránsok a komáromi Erzsébet hídon

Itthon2022.06.03, 15:13

Egy migránsokat csempésző teherautó okozott balesetet Komáromban, majd a sofőr és a migránsok is menekülni próbáltak. Egy gyalogos videóra vette az esetet, és eljuttatta az Origónak.

Meglátogattuk a felújított Csillagerődöt

Travelo2022.04.25, 13:05

Kora tavasszal jártuk be a felújított Csillagerődöt Komáromban. Akkor amikor még csendes volt a környék, és csak azokkal a hozzánk hasonló lelkes érdeklődőkkel találkoztunk, akik kifejezetten a vezetett túrára érkeztek. Korán jöttünk, körbe néztünk, aztán fejest ugrottunk az ókori törénelembe. 

20 percen keresztül nem engedte el a szirénázó mentőt az Audi sofőrje az M1-es autópályán - videó

Auto2022.04.24, 16:01

A Bp-i Autósok Közössége osztotta meg az a videót, amelyet egy szirénázó mentőautóból rögzítettek. Az elképesztő felvételen az autós ahelyett, hogy a külső sávba húzódva elengedné a fény- és hangjelzést használó mentőt, a gyorsabb haladás reményében előtte marad, emellett még mutogatott is.

Világháborús bombákat találtak egy munkaterületen Komárom és Ács között

Itthon2022.03.25, 14:33

Világháborús robbanótesteket találtak a vízvezetékrendszer kialakításán dolgozó munkások a Komárom és Ács közötti erdős területen - közölte a Magyar Honvédséd tűzszerész ezrede Facebook-oldalán pénteken.

Lerobbant egy menekülő család autója, rendőrök segítettek rajtuk

Itthon2022.03.17, 14:30

Az M1-es autópályán, Komárom területén állt le az ukrán menekültek autója, úgyhogy a nyolctagú család nem jutott el Svájcig, ahová menni akart.

Új biodízelüzemet adtak át Komáromban

Gazdaság2022.03.11, 10:38

Komáromban átadták a Rossi Biofuel Zrt. 45 millió eurós, barnamezős beruházással épült üzemét, melyben évente 50 ezer tonna, legfejlettebb technológiával készülő biodízel üzemanyagot állítanak elő - közölte a Mol csoport pénteken az MTI-vel.

Elkezdődik a komáromi elkerülő út tervezése

Itthon2022.02.23, 16:52

A Komáromot és Szőnyt délről elkerülő út megvalósítása érdekében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kidolgozza az útszakasz tanulmánytervét és környezetvédelmi hatástanulmányát - mondta el szerdán Komáromban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Teljesen elhanyagolta a rábízott állatokat, az egyik kutya el is pusztult - fotók

Itthon2022.02.22, 12:25

Megúszhatja egy felfüggesztett börtönbüntetéssel az a nő, aki 2020 szeptemberén olyan szinten elhanyagolta a rábízott kutyákat és malacokat, hogy azok súlyosan megbetegedtek, egyikük pedig el is pusztult. Az állatok se ételt, se vizet nem kaptak rendszeresen, és állatorvos sem látta őket.

Zebrán gázolt el egy gyalogost egy figyelmetlen sofőr Komáromban

Itthon2022.02.02, 20:11

Felfüggesztett börtönre ítélhetik, ezen kívül egy ideig nem is vezethet az a sofőr, aki későn vett észre, és elütött egy zebrán átkelő gyalogost Komáromban, aki emiatt maradandó fogyatékossággal járó sérülést szenvedett.

Drónnal vadásztak a szabálysértőkre Komáromnál

Itthon2022.01.31, 11:26

Hét autós lépte át a záróvonalat, amit helyszíni bírsággal büntettek a rendőrök. Emelett egy körözött férfit is megláttak az egyik szabálytalankodó kocsiban. 

Magyarországra járt biciklit lopni egy szlovák férfi

Itthon2022.01.20, 13:54

Egy 50 éves szlovák férfi több biciklit is lopott Komáromban és annak környékén. A rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig két napja elrendelte letartóztatását.

Szlovák testvérpár holttestét találhatták meg a Dunában

Itthon2022.01.13, 10:42

Még tavaly szeptemberben jelentették be egy 44 éves testvérpár eltűnését Komáromból. Elképzelhető, hogy őket találták meg - írja az Újszó.

Ököllel ütötték ki egy férfi fogát Komáromban

Itthon2021.12.23, 10:30

Maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Komáromi Járási Ügyészsége azzal a férfival szemben, aki tavaly októberében ököllel arcon ütött egy embert. 

Bedrogozott sofőrt fogtak a rendőrök Almásfüzitőn

Itthon2021.12.20, 15:31

Őrizetbe vették azt a tatabányai férfit, aki jogosítvány nélkül, bedrogozva ült volán mögé Almásfüzítőn.

Óvszert akart lopni egy fiú Komáromban

Itthon2021.12.17, 12:48

Egy komáromi áruházból akart fizetés nélkül óvszereket haza vinni egy 14 éves, ácsi gyerek. A biztonsági őr tetten érte, lopás miatt indult ellene eljárás.

Kamionnal ütközött egy autó az M1-esen Komáromnál

Itthon2021.12.13, 12:38

Kamion és személyautó ütközött össze hétfő délelőtt az M1-esen Komáromnál.

Eltűnt kamaszlányt keresnek Komáromban

Itthon2021.12.07, 15:19

A komáromi rendőrök a 15 éves Cseh Alexandra eltűnése ügyében nyomoznak és a lakosság segítségét kérik a megtalálásához.

246 millió forint értékű hamis ruhát foglaltak le Komáromnál

Itthon2021.12.01, 10:24

Egy török kamionban 246 millió forint értékben hétezer darab hamis, luxusmárkának feltüntetett ruhadarabot foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M1-es autópálya komáromi szakaszán.

A Komáromi Csillagerőd kapta a 23. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj első díját

Gazdaság2021.11.24, 17:24

A Komáromi Csillagerőddel pályázó Városliget Zrt. kapta a 23. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat, valamint az örökségvédelmi kategória I. díját - közölte a szervező, a nemzetközi ingatlanszövetség (FIABCI, Fédération Internationale des Administrateurs de Bien-Conselis Immobiliers) magyar tagozata.

3 nap a legszebb kutyákkal: vár a komáromi nemzetközi kutyakiállítás

Petplace.hu2021.10.14, 17:45

Ha szeretnél találkozni Magyarország és a szomszédos országok legszebb kutyáival, akkor október 22-től 24-ig látogass el Komáromba, ahol nemzetközi kutyakiállítást rendeznek.

Halálra vertek egy hajléktalan férfit Komáromban

Itthon2021.10.15, 15:17

Meghosszabították a letartóztatását annak a férfinak, aki társával együtt úgy összeverte hajléktalan ismerősét tavaly nyáron Komáromban.

Előző
Következő