Komárom-Esztergom megye

címke rss

Lecsapott a vihar Komárom-Esztergom megyére

Itthon2017.07.24, 18:30

A viharos idõjárás és a felhõszakadás miatt Komárom-Esztergom megye több településén kidõlt fákhoz riasztották a tûzoltókat - közölte honlapján a Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság hétfõn.

Teljesen megújul a bajnai kastélyegyüttes

Itthon2017.07.25, 12:50

Másfél milliárd forintot fordítanak a bajnai Sándor-Metternich-kastély felújítására a nemzeti kastély- és várprogram keretében - mondta el a program végrehajtásáért felelõs miniszteri biztos hétfõn a kastély udvarában tartott sajtótájékoztatón. Virág Zsolt hozzátette, hogy programban 55 milliárd forint felhasználásával 39 épület rekonstrukciója valósulhat meg, 19 várat és 20 kastélyt fejlesztenek, köztük olyanokat is, mint a Bajnán található épület, mely eddig elhanyagolt állapota miatt nem bírt komoly idegenforgalmi vonzerõvel. A tájékoztatón felszólalt Völner Pál, a térség országgyûlési képviselõje is. Pallagi Tibor, Bajna polgármmestere ...

Harminc kilométeren pusztít a tûz Komárom megyében

Itthon2017.07.17, 00:01

Hetven tûzoltó oltja a tüzet Komárom és Kisbér között a vasútvonal mentén, ahol kilenc helyen kaptak lángra a növények. A tûz már harminc kilométeres szélességben pusztít, és már az erdõkre, termõföldekre is átterjedt.

Tizenötezer ezer csirke égett el Császáron

Itthon2017.01.18, 11:30

Kigyulladt egy hetven méter hosszú csirkeól, legalább tizenötezer csirke égett el elevenen a Komárom-Esztergom megyei Császáron.

Árokba csapódott a furgon, egy ember meghalt Kocson

Itthon2017.01.03, 10:09

Megcsúszott és árokba borult egy kisteherautó a Kocs és Dad közötti úton, utasa belehalt a balesetbe.

Az ország legszebb fekvésû települése a levegõbõl

[origo] utazás2016.11.12, 10:44

Az Origo olvasói nemrég a Komárom-Esztergom megye délnyugati csücskében, de már a Magas-Bakony elõterében fekvõ Súrt választották meg Magyarország legszebb fekvésû településének. Most madártávlatból is megcsodálhatjuk az 1200 lakosú falut az õszi színekbe öltözött dombok között, mégpedig a megyei Prima díjas, Súrban felnõtt Semes-Bogya Eszter faszobrász és dalénekes zenéjére, aki többek között a klipben feltûnõ, az evangélikus templom mellett felállított életfát is faragta.

Játékunk alatt alig fõztek a súri asszonyok

[origo] utazás2016.10.24, 09:47

„Ez a játék számunkra nem szólt másról, mint a közösség erejének megmutatásáról. Mi összefogtunk, ezért nyerhetett Súr” – mondta a Komárom-Esztergom megyei kistelepülés polgármestere, Sógorka Miklós. Majd felültünk egy traktor vontatta ekhós szekérre, akarom mondani kicsiny kocsira, hogy nekiinduljunk megtekinteni Magyarország legszebb fekvésû települését. Faltuk a szõlõt, csodáltuk a tájat, számoltuk a domboldalról látható falvakat, és bosszankodtunk, hogy a cseszneki vár sziluettje elbújt elõlünk az õszi homályban. A játéknak vége, a férfiak végre mehetnek dolgozni, az asszonyok meg fõzni. Vagy fordítva. Riport Súrról, amely az Orrigo ...

A negyedik legnagyobb adózó Komárom-Esztergom megye

Gazdaság2016.10.21, 08:37

Komárom-Esztergom megyében 2015-ben 20 milliárd forinttal nõtt a magánszemélyek jövedelme, az átlagos jövedelem 2 millió 380 ezer forint volt, 5,4 százalékkal több a tavalyinál, a megyék között ezzel Komárom-Esztergom a negyedik helyet tudhatja magáénak - közölte a NAV megyei igazgatóságának sajtóreferense.

Olvasóink megválasztották a legszebb fekvésû falut

[origo] utazás2016.10.13, 16:15

Még az utolsó órákban is rendkívül szoros volt a verseny a második helyért.

Ilyen egy negédes rendõrségi közlemény

Itthon2016.07.18, 16:54

Tíz percig bolyongott az utcán egy kétéves komáromi gyerek, de a figyelmes rendõrök hazavezették. A hétköznapi csodáról a Komárom-Esztergom Megyei Rendõr-fõkapitányság számolt be, mesébe illõ stílusban.

3,5 milliárdos beruházásra készül az E.ON

Gazdaság2016.04.18, 13:51

Új hálózatok kiépítésére, alállomások telepítésére, valamint karbantartásra mintegy 3,5 milliárd forintot ruház be az áramszolgáltató 2016-ban Komárom-Esztergom megyében.

Földrengés volt a Komárom-Esztergom megyei Bábolnán

Life.hu2015.12.15, 21:25

A 2,3-es erõsségû rengést a lakók is érezték.

Nem a turul itt a legérdekesebb látnivaló

Archívum2015.07.12, 07:02

Egy szervizút alig jelölt házában gyönyörû veteránautó-gyûjteményre bukkantam, a bányászmúzeumban ma is hivatásuknak elõ bányászok voltak kalauzaim, a lezárt apátsági romok közé beengedett a különös gondnok, a komáromi erõd falai között pedig úgy éreztem magam, mint egy szabadulós játék helyszínén. Komárom-Esztergom megyét nemcsak a közismert látnivalók miatt érdemes felkeresni.

A vártnál gyengébb lesz a mai vihar

Life.hu2015.07.08, 15:53

Az Országos Meteorológiai Szolgálat módosította figyelmeztetõ elõrejelzését: Gyõr-Moson-Sopron megyében elsõ-, három megyében pedig másodfokúra változtatták a riasztást.

Az egész megyében nem találtam látogatható kastélyt

[origo] utazás2015.06.16, 21:52

Amikor elkezdtem az országos kastélyfeltáró túrát, eleinte a szép, neves épületek vonzottak. Késõbb egyre inkább megszerettem az elhagyatott, romos épületeket is, és már nem annyira a híres kastélyok kipipálása, hanem sokkal inkább a felfedezés öröme vonzott. Most, amikor a hatodik megyénél tartok, rájöttem, hogy ebben az egész túrában talán az emberi történetek a legérdekesebbek. A találkozás a lelkes kastélytulajdonosokkal vagy gondnokokkal, akik életre keltik a látottakat.

Baltával támadt a Jézus-szoborra

Itthon2015.05.30, 11:41

Most baltával támadt egy Jézus-szoborra, míg korábban egy kereszttel sétált a Komárom-Esztergom megyei gyanúsított. 

Szabolcsig üldözték az embercsempészt

Itthon2015.03.22, 18:04

Az M1-es autópálya 73. kilométerénél állítottak meg egy román embercsempészt, aki gyalogosan menekült el a rendõrök elõl. Pár héttel késõbb Szabolcsban találtak rá.

Több út nehezen járható a hófúvás miatt

Itthon2015.02.08, 20:00

Hófúvások nehezítik a közlekedést Komárom-Esztergom-, Zala- és Somogy megyében. Több utat le is zártak. Aki teheti, ne induljon el, kérik a hatóságok.

Bemutatkozott a betörõ

Itthon2015.01.14, 08:45

Két hétvégi házat tört fel egy szlovák férfi kedden, Esztergom-Aranyhegyen. A második betörésnél beszélt néhány helybélivel, akiknek bemutatkozott, és azt is elmondta, honnan jött. Nem sokkal ezután elkapták.   

Vasúti átjáróban ütköztek

Itthon2015.01.05, 11:12

Két autó ütközött Nyergesújfaluban egy helyi vasúti átkelõben,a mûszaki mentés jelenleg is tart.

Azért kell még egy matrica, mert elrontották a térképet

Gazdaság2015.01.05, 08:19

Olvasónk arra hívta föl a figyelmet, hogy ha megyei matricával szeretnénk igénybe venni az M1-es rövidke Fejér megyei szakaszát, annak ellenére is két matricát kell vásárolnunk, hogy csak egyetlen megyét érintünk. Az ok feltehetõen az, hogy a nagy kapkodásban az illetékesek elnézték a térképet, és kihagyták az egyik megyei csomópontot.

Ilyen trafikrablókat még nem látott a világ

Itthon2014.11.26, 10:29

Fordítva vette fel a kabátját két ácsi férfi, így akarták kirabolni a helyi trafikot. A kapucnival takarták el az arcukat, de így is felismerték, és három óra alatt elkapták õket. 

Törött sodrófával támadott a dühös feleség

Itthon2014.10.14, 10:40

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt kaphat felfüggesztett börtönt egy oroszlányi nõ, aki egy törött sodrófával rontott az élettársa kocsijára. Azt kiabálta, hogy szétver mindenkit. 

Sörrel öntötte le volt barátnõjét a féltékeny férfi

Itthon2014.09.16, 08:54

Szakítani akart a barátnõje egy 36 éves esztergomi férfival, aki azonban nem fogadta el a döntést, és féltékenységi rohamot kapott. Zaklatni kezdte a volt kedvest, nem is akárhogyan.

Komplex hulladékközpont épül Tatabányán

Archívum2014.03.07, 12:04

A Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás új projektje összesen 17 milliárd forintba kerül. Önkormányzati önrész nélkül, 90 százalékban uniós forrásból, 1,7 milliárd forint állami támogatással valósul meg, jelentette be a térség országgyûlési képviselõje, és a polgármester sajtótájékoztatón.

Eltemették a Rám-szakadékban lezuhant tûzoltót

Itthon2013.11.08, 14:50

Több száz kollégája búcsúztatta a Rám-szakadékban lezuhant tûzoltót pénteken Dorogon. A hõsi halottnak nyilvánított tûzoltó temetésén Pintér Sándor belügyminiszter is megjelent.

Megcsúszott a Rám-szakadékban lezuhant tûzoltó

Itthon2013.11.05, 16:48

Minden szabályszerûen történt, amikor múlt pénteken meghalt egy tûzoltó, miközben embereket mentettek a Rám-szakadékból. A tûzoltók belsõ vizsgálata szerint a tûzoltó halála baleset volt, megcsúszott, amikor kikötési pontot akart létesíteni.

Nõtt a jövedelem Komárom-Esztergom megyében

Archívum2013.10.11, 10:13

A benyújtott adóbevallások szerint Komárom-Esztergom megyében mintegy 5 százalékkal emelkedett tavaly a jövedelem, tájékoztatta a NAV az MTI-t.

Foglalkoztatási program ötven felettieknek Komárom-Esztergom megyében

Archívum2013.09.10, 15:02

Kétszáz ötven év feletti és alacsony iskolai végzettségû álláskeresõnek fordulhat a sorsa Komárom-Esztergom Megyében egy munkaügyi programnak köszönhetõen, tájékoztatta az MTI-t Pákozdi Szabolcs, a helyi Munkaügyi Központ igazgatója.

Kerthelyiségbe hajtott egy autó Lábatlanban

Itthon2013.08.31, 22:08

Többen megsérültek, amikor egy presszó kerthelyiségébe hajtott egy személyautó Lábatlanban.

Nagy árhullám érkezik a Dunán

Itthon2013.06.02, 22:09

Emelkedik a Duna vízszintje, Komárom környékén hétfõn már harmadfokú készültség lesz, Budapesten pedig megkezdõdtek a védekezési munkálatok. Ausztriában és Németországban kritikus az árvízhelyzet, Passau óvárosa máris vízben áll.

Bozótvágóval támadtak a szalonnázó fiatalokra

Itthon2013.05.02, 11:23

Baseballütõ és bozótvágó volt annál a testvérpárnál, akik egy szalonnát sütõ társaságra támadtak Oroszlány mellett. Egy korábbi sérelmet akartak megtorolni, csak eltévesztették a célpontot.

Hó temette be egy kocsi rendõr házát

Itthon2013.03.18, 18:20

A harmincórás, rendkívüli idõjárásban töltött szolgálat után még egy jó adag lapátolás várt arra a tatai rendõrre, akinek a háza elé közel kétméteres hóakadályt hordott a szél, amíg dolgozott.

33 millióért tankolt fõnöke üzemanyagkártyájára

Itthon2013.02.16, 16:46

Egy munkáltatója által korábban eladott kamion üzemanyagkártyáját dézsmálta meg a volt sofõr. Bõ fél év alatt közel 33 millió forintért tankolt, majd az üzemanyagot ismerõseinek adta el olcsón.

A fiával hozatta a drogot a 70 éves díler

Itthon2012.12.06, 16:38

A nyugdíjas férfi a fiával hozatta az árut külföldrõl, a fiút még keresik.

Ácson fagyoskodott egy spanyol hajléktalan

Itthon2012.11.08, 17:05

Rendõrök mentettek meg a kihûléstõl egy spanyol férfit a Komárom-Esztergom megyei Ácson.

Négy embert sebesített meg egy harci kutya

Itthon2012.10.26, 10:13

Az állatot egy nõ engedte szabadon, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértéssel gyanúsítják. Az áldozatok között van egy 11 éves kisfiú is.

Másfélmilliós gázszámlát kapott

Itthon2012.10.16, 20:16

Lejárt mérõóra adatai alapján számlázott a szolgáltató, és hiába bizonygatta a fogyasztó, hogy nem tud 41 ezer köbmétert elfogyasztani, tartozás miatt kikapcsolták nála a gázt.

Királypiton kúszott egy neszmélyi kertbe

Itthon2012.10.01, 11:20

Mire a rendõrök kiértek, egy falubeli lakos már befogta és egy hordóba tette az állatot.

Az út menti bozótosban termesztettek cannabist

Itthon2012.09.20, 17:50

Kábítószer termesztése miatt indult büntetõeljárás egy dorogi testvérpár ellen, akik a kesztölci út mellett a bozótosban nevelgettek 45 tõ cannabist május óta. Már szüretre készültek, amikor egyiküket rajtakapták a járõrök, ahogy az ültetvényt öntözi.

Elvonult az éjszakai vihar

Idõjárás2012.07.20, 06:41

Fákat és hirdetõtáblákat döntött ki a szél Budapesten, leállt a Nyugati pályaudvar. Az OMSZ este nyolc megyére harmadik fokozatú, piros fokú riasztást adott ki, de péntek reggel már csak elsõ fokú, sárga riasztás volt érvényben. Heves zivatarokkal, 90 kilométeres széllel, jégesõvel érkezett a hidegfront Magyarországra.