Komár László
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Komár László volt felesége ötmillióra perli a TV2-t
Az énekes volt felesége szerint sértő kijelentések hangoztak el róla a Frizbi-ben, ötmilliót követel.
Adósságot örökölt az özvegye Komár után
Hatmillió forintos jelzáloghitelt hagyott özvegyére Komár László. Az asszony azonban fogadkozik, visszatörleszti a tartozást és megtartja azt a házat, amelyben együtt éltek és amelyhez megannyi emlék fűzi.
Komár titkos hangfelvételt hagyott lányára
A nagybeteg Komár László már idén februárban felkészült rá, hogy hamarosan meg fog halni. Épp ezért készített három darab nyolcvanperces hangfelvételt kislánya számára, amelyek segítségével biztosította Karolina jövőjét - tudta meg a Life.hu a Frizbi felvételén.
Komár László legnagyobb csalódása
Komár László, a rock 'n' roll magyarországi letéteményese ötvenéves zenei múlt és 3 millió eladott lemez után sem kaphatta meg azt, amire igazán vágyott. Hogy miről van szó, arról Komár pályatársa, Szikora Róbert mesélt a Life.hu riporterének.
Megmaradtunk koppintós bandának - Danyi Attila, a Scampolo vezetője a Quartnak
A Scampolo egykori zenekarvezetője, Danyi Attila elmesélte, hogyan lett Komár László nagyképű, nyers modorú gyerekből az egyik legjobb barátja, és azt is, hogy miért nem a Scampolo futotta be az Illés vagy az Omega karrierjét. Kiderül, miért nem akar találkozni többet Arató Andrással, és hogy mi kellett ahhoz, hogy valaki a hetvenes években disc-jockey legyen.
Gyógyíthatatlan betegségben szenved a népszerű magyar sztár
Gyógyíthatatlan betegségben szenved Aradszky László, akire emiatt váratlanul törnek rá rettenetes rosszullétek. Az énekesnek a gyógyszerek sem segítenek. Akár egy front, vagy egy kisebb stressz is súlyos veszélyt jelent számára, ezért orvosa megtiltotta, hogy részt vegyen Komár László temetésén.
Újabb kulisszatitkok derültek ki Komár temetéséről
A legnagyobb titokban érkezett meg édesapja temetésére és állt megrendülten apja sírjánál Komár László második házasságából született nagyfia, Balázs.
- címkék:
- Komár László
- temetés
- fiú
- szertartás
- Címkefelhő »
Így búcsúztatták el barátai Komár Lászlót
"Ismét telt házat csináltál, Laci!" - így búcsúzott el barátjától és pályatársától Szikora Róbert. Több ezer rajongó búcsúztatta az énekest azÚj Köztemetőben, akinek koporsója tetejére helyezett fekete-fehér fellépőcipője emlékeztetett arra, hogy itt a "Táncoló fekete lakkcipők'" atyjától, a rock 'n' roll hazai királyától búcsúzunk.
- címkék:
- Komár László
- betegség
- halál
- temetés
- énekes
- Címkefelhő »
Délután temetik Komár Lászlót
Az énekes utolsó útját - kérésének megfelelően - egy hetvenes évekbeli Cadillac gyászautóban teszi meg az Újköztemetőben.
- címkék:
- Komár László
- halál
- Új köztemető
- Címkefelhő »
Eltemették Komár Lászlót
Az októberben 67 évesen elhunyt énekes temetésén Szikora Róbert, Benkő László és számos egykori slágerének szerzője is beszédet mondott.
- címkék:
- Komár László
- halál
- temetés
- Címkefelhő »