Kölyökidő

címke rss
Íme a Kölyökidő nagy sztárjai 20 év után: videó

Íme a Kölyökidő nagy sztárjai 20 év után: videó

Ördög Nóra nagysikerű műsorában, a Vigyázat! Gyerekkel vagyok című sztáros-gyerekes vetélkedőben ezúttal az egykori Kölyökidő sztárjai mutatták meg magukat és csemetéiket.

Hová tűnt a kölyökidős Kovács Robi?

Tévé2015.03.26, 10:22

Gyermekként, 1987-ben került képernyőre A világ legrosszabb gyereke, egy évvel később pedig az Öcsi, a sztár című tévéfilmben. A Kölyökidő-ben szerzett országos ismertséget, a műsor egyik vezéralakjává vált. Kovács Róbert felnőttként is maradt a tévénél, később színházi szerepeket kapott, majd rendezőként és koreográfusként is kipróbálta magát. Az Origónak elmondta, hogy szívesen visszatérne a képernyőre, de jelenleg túl elfoglalt ahhoz, hogy ezt a tervét megvalósítsa.

Hová tűnt a kölyökidős Acél Réka?

Tévé2015.02.13, 09:26

A Kölyökidő című gyerekműsor hozta meg számára az országos ismertséget, de később feltűnt az M1-en futó Főtér-ben és a Deko TV műsorvezetője lett. Acél Réka az Origónak elmesélte, hogy két éve váltotta valóra tinédzserkori álmát: saját kávézót nyitott Budán, ahova reggeltől estig betérhetnek az emberek. Két gyermek boldog édesanyja, és bár mostanában nem néz tévét, visszavágyik a képernyőre.

Vászonra vele: Lass Bea

Film2009.08.10, 07:42

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Lass Bea a Tea című tévésorozatban kezdte pályafutását, mostanában az általunk már többször dicsőített KOMA Társulatban játszik, amit színművészetis évfolyamtársaival együtt alapított. Legfőbb ismertetőjele kócos szőke haja és pikáns arcocskája, amelyek segítségével egy villanásnyi pillanatba bele tudja sűríteni a túlfűtött vamp erotikáját és az ötéves kislány szendeségét. Legjobb barátnőt már játszott mozivásznon, most jöjjenek a nagy szerepek! (A számozás nem jelent semmiféle rangsoroláást, ...

Előző
  • 1
Következő