Kolumbia

címke rss

Külön válogatottat állít ki Peru a magaslati meccsekre

Archívum2007.10.28, 14:15

Tavasszal nagy visszhangot váltott ki, amikor a FIFA bejelentette, hogy orvosi okok miatt nem engedélyezi a válogatott mérkőzések rendezését a tengerszint feletti 2500 méteres magasság felett. Az Andok országainak tiltakozása miatt a nemzetközi szövetség engedett a megszorításból, Bolíviával pedig kivételt tett, Perunak azonban ugyanezt nem sikerült elérnie, így a perui nemzeti csapat érdekes módszerrel készül a novemberi két vb-selejtezőjére - gyakorlatilag két válogatottat állítanak össze.

Legalizálná a drogokat a walesi főrendőr

Nagyvilág2007.10.17, 10:42

Minden kábítószert legalizálna Észak-Wales főrendőre, mert a jelenlegi, tiltáson alapuló politikát eredménytelennek tartja - írja az Independent. A brit miniszterelnök ugyanakkor jelezte: nem pártolja a liberalizációt.

Dunga megvédte csapatát

Archívum2007.10.16, 13:09

Dunga, a brazil futballválogatott szövetségi kapitánya védelmébe vette csapatát, amely csak gól nélküli döntetlenre volt képes Kolumbia vendégeként a vasárnapi világbajnoki selejtezőn, s ezért erőteljes sajtótámadás érte a nemzeti együttest.

Brazília döntetlennel kezdett a vb-selejtezőn

Sport2007.10.15, 07:32

Csupán gólnélküli döntetlenre futotta a brazil labdarúgó-válogatott erejéből a világbajnoki selejtezők dél-amerikai zónájának 1. fordulójában. A Ronaldinho vezette sztáralakulat Kolumbiában lépett pályára, s a szerencsének köszönhette, hogy 0-0-ra végzett.

Potenciális gyilkost leplezett le egy show

Tévé2007.10.12, 12:16

A Nothing but the Truth című tévéshow-t törlik Kolumbiában, miután egy nő a fődíjért bevallotta, hogy felbérelt valakit a férje megölésére. 

Eltűnt egy repülőgép Kolumbiában

Nagyvilág2007.10.09, 07:27

Kolumbia déli részén veszett nyoma egy repülőgépnek. A gépen tizenöt katona és három civilt tartózkodott.

Manu Chao kedvence a West-Balkánban

Partytár2007.10.05, 19:53

A Che Sudaka a többek között remek zenészeiről is ismert Argentína és Kolumbia szülötteiből áll össze. Dolgoztak már együtt a Manu Chao egyik tagjával is, kedden pedig Budapestre látogatnak. Az estét a legkorszerűbbnek tartott hazai népzenei formáció, a Zuboly nyitja meg.

Látták a láthatatlan törzset az Amazonasnál

Nagyvilág2007.10.03, 12:42

A külvilággal eddig kapcsolatban nem lévő törzsre bukkantak a múlt hónapban az Amazonas-menti dzsungelben, Peru és Brazília határán - írja a The Guardian. Szakértők szerint a pálmakunyhóban élő 21 ember - akiket repülőről láttak - a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató mascho piro törzs tagjai lehetnek. Létezésük rögzítésének azért van jelentőssége, mert a környezetvédők eddig erre a nem látott törzsre is hivatkozva küzdöttek a területen beruházásokat tervező perui állam, fakitermelők és olajtársaságok ellen.

Ismeretlen indián törzset kaptak lencsevégre Peruban

Tudomány2007.10.03, 12:46

Valószínűleg soha nem látott indián törzsre bukkantak kutatók Peruban. Egy frissen készült fotográfia újabb hullámokat korbácsolhat abban a vitában, amely a kormányzat és a környezetvédők között folyik arról, hogy a dél-amerikai ország egyre nagyobb területeken engedélyezi kőolaj-kitermelő cégek működését az Amazonas vízgyűjtő területein.

A Föld tíz legszennyezettebb helye 2007-ben

Tudomány2007.10.01, 10:21

Ismét megjelent a világ legszennyezettebb helyeinek tízes listája. Földünk legélhetetlenebb településein ezúttal hét ország osztozik, a szennyezésben mintegy 12 millió ember érintett - a mérgezések genetikai problémákat, koraszüléseket, születési rendellenességeket okoznak.

Chile kiadja Perunak Fujimorit

Nagyvilág2007.09.21, 16:51

Kéteves procedúra után a chilei fellebbviteli bíróság úgy döntött, kiadják Perunak az ország volt elnökét, Alberto Fujimorit. Az exelnök 2000-ben mondott le posztjáról, azóta hazájában korrupcióval és emberi jogok megsértésével vádolják.

Százak lettek rosszul a perui meteorittól

Nagyvilág2007.09.19, 15:06

Hatszáz ember betegedett meg Peruban, mert mindannyian közelébe kerültek egy meteoritnak, amely egy elhagyott területen csapódott a földbe. A harminc méter széles kráter bűzös gázokat bocsát ki magából - közölték perui hivatalos források.

76. Kiss Adorján - Medellin, Kolumbia

iWiW-vel a világ körül2007.09.15, 10:10

Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra.  Ma a kolumbiai Medellin városából jelentkezik Kiss Adorján. 

Rászívja magát Európára a lefejezhetetlen polip

Nagyvilág2007.08.27, 11:05

Az augusztus közepi hatszoros duisburgi gyilkosság irányította a figyelmet az olasz csizma orrában honos 'ndranghetára. Pedig a bűnszervezet már régóta túllépte szülőföldje határait, és a hírhedt szicíliai maffia főlé nőtt. Európában már piacvezető a drogkereskedelemben, Kolumbiában szinte csak vele üzletelnek a kokaintermelők, és a hatóságok nem tudják megfékezni őket. Az 'ndrangheta ugyanis egyszerre polip és medúza: Calabriában szinte mindenütt ott van, de nincs központi vezetése, így ha egy klánt sikerül is lefülelni, több mint 150 marad. Ráadásul a bűnözői kapcsolatokat tovább erősíti a vér: a klánokat a többi szervezetnél jóvaal ...

Menekülnek az emberek Kolumbiából

Nagyvilág2007.08.27, 19:41

Az eddigi legnagyobb menekültáradatban eddig 1600 nő és gyermek hagyta el Kolumbiát a szomszédos Ecuador San Lorenzo városába. Menekülésük okának az illegális kokainültetvényeknek a lakóhelyük, Narino tartomány kikötővárosa, Tumaco közelében megkezdődött felszámolását adták meg. Az akciók során gyakran súlyos tűzharcra került sor a kolumbiai haderő és a baloldali lázadók között, nem kímélve a civil lakosságot sem.

Lepipálják a világot az ópiumtermelő afgánok

Nagyvilág2007.08.27, 17:52

Harmincnégy százalékkal ugrott meg a tavalyihoz képest Afganisztánban az ópiumtermesztés - derül ki az ENSZ erre szakosodott jelentéséből. A dokumentum szerint Afganisztánban nagyobb területen termesztik az ópium alapanyagául szolgáló mákot, mint Kolumbiában, Peruban és Bolíviában együttvéve.

Utórengések nehezítik a perui mentőakciót

Nagyvilág2007.08.17, 20:45

Feltehetően több mint félezren vesztették életüket, több mint kétezren sérültek meg és tízezrek maradtak fedél nélkül Peruban a szerda esti heves földrengés után. Csordultig telt kórházak és halottasházak, romba dőlt épületek, megrongálódott utak jellemzik a helyzetet, Sok helyütt nincs áram, ivóvíz, fogytán az élelem és a gyógyszer. A segélyakciókat és mentési munkát heves utórengések hátráltatják, amelyek akár három hétig is elhúzódhatnak.

Több mint 400 halott a perui földrengésben

Nagyvilág2007.08.16, 20:47

400 fölé emelkedett a szerda esti perui földrengés halálos áldozatainak száma. A földmozgás miatt házak dőltek össze, megszakadtak a telefonvonalak és leállt az áramszolgáltatás. Több mint 1500-an sérültek meg.

A kolumbiai taposóaknák a leggyilkosabbak

Nagyvilág2007.07.26, 15:48

Több mint ezer embert öltek meg tavaly - tizenötször annyit, mint hét éve - a taposóaknák Kolumbiában, és ezért a FARC (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők) baloldali lázadói a felelősek - állítja a Human Rights Watch emberjogi szervezet. Kolumbia így világelső lett a taposóaknák áldozatainak számát tekintve. A HRW szerint a helyben fabrikált aknák ráadásul nehezen felderíthetők és robbanékonyabbak a hagyományos taposóaknáknál.

Calabriai maffiavezért fogtak az olaszok

Nagyvilág2007.07.17, 06:46

1997 óta körözte az olasz rendőrség gyilkosság és bűnszövetkezetben való részvétel miatt Giuseppe Belloccót, akit hétfőn fogtak el Olaszrszág déli részén. A férfi a kokainkereskedelemből meggazdagodott calabriai maffia egyik vezetője, az ország 30 legveszélyesebb bűnözőinek egyike.

Futballcsapat a világ tetején

Archívum2007.07.11, 10:00

A közelmúltban a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség intézkedést hozott, hogy 2500 méteres tengerszint feletti magasságban már nem lehet nemzetközi tétmérkőzést rendezni. A döntést óriási felháborodás fogadta az Andok országaiban, különösen az ecuadoriak és a bolíviaiak érezték hátrányosnak a javaslatot. A FIFA orvosi bizottságának javaslatára történt módosítás több, mint meglepő, hiszen a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) korábban semmilyen módon nem korlátozta tagországait ezen a téren. Mi több, az előző, Peruban rendezett Copa Américán például a 3400 méteren fekvő Cuzcóban is rendeztek egy mérkőzést. Néhány nappal később a FFIFA ...

Tucatnyi halottja van egy perui buszbalesetnek

Nagyvilág2007.07.11, 06:43

Súlyos buszbaleset történt a perui Andokban. A szerencsétlenségben tizennégy utas - köztük két litván turista - életét vesztette. A sérültek száma huszonöt.

Argentína és Mexikó lemosta ellenfelét a Copán

Sport2007.07.09, 10:50

Mexikó válogatottja könnyed, 6-0-s győzelemmel jutott elődöntőbe a labdarúgó Copa Américán, miután a duplázó Nery Castillo vezérletével elgázolta Paraguayt a legjobb nyolc között. A közép-amerikai együttes ellenfele Argentína lesz, amely 4-0-ra győzött Peru ellen.

Brazília egy hatossal, Uruguay egy négyessel elődöntős

Sport2007.07.08, 12:42

Nem okozott csalódást a látványos támadófutball híveinek a Copa América első két negyeddöntője, hiszen a két szombati összesen 12 találat született. A tornán eddig gyengébben futballozó Uruguay és Brazília teljesítménye is ugrásszerűen feljavult, így a két gárda egyaránt gólzáporos diadalt aratott, a két vasárnapi összecsapás azonban sokkal szorosabb küzdelmet ígér.

Argentína tovább menetel a Copán

Sport2007.07.06, 13:46

A Copa América csoportmérkőzéseinek utolsó két találkozója egyaránt 1-0-s végeredményt hozott, Kolumbia az USA, Argentína pedig Paraguay ellen nyert ilyen arányban Mindez azt jelenti, hogy a C csoportot az albiceleste nyerte meg, és így a legjobb négybe kerülésért elkerülte Mexikót. A torna szombaton folytatódik a negyeddöntőkkel.

Egyszemélyes csapat lett a brazil válogatott

Sport2007.07.05, 10:32

Az A csoportot záró Venezuela-Uruguay találkozóhoz hasonlóan ezúttal Mexikó és Chile játszott nagyon is békés, gól nélküli döntetlent a Copa Americán, így mind a két együttes bejutott a negyeddöntőbe. Ecuador nem tudott meglepetést okozni, 1-0-ra kikapott Brazíliától, így pont nélkül búcsúzik, a selecaónak azonban Robinhón kívül a harmadik meccsén sem akadt olyan játékosa, aki képes lett volna a kapuba találni. Noha a C csoportból még hátravan két mérkőzés, már eldőlt, hogy mely csapatok alkotják a legjobb nyolc mezőnyét. A csütörtöki mérkőzések közül így az Egyesült Államok-Kolumbia találkozónak csak a presztízs lesz a tétje, Argenntína ...

Rabszolgákkal termeltették a biobenzint

Nagyvilág2007.07.04, 07:05

Rabszolgasorsban tartott parasztokkal termeltette az etanolhoz szükséges cukornádat egy brazil vállalat. A cég észak-brazíliai földbirtokán ezer, nyomorúságos körülmények között tartott, ingyen dolgoztatott földművest szabadítottak ki a hatóságok.

Pizarro megmentette Perut, kieshet a selecao

Sport2007.07.04, 13:03

Megszületett az idei Copa América első gól nélküli döntetlenje, amely egyben a torna leggyengébb mérkőzését hozta - bár azok után, hogy az A csoport utolsó fordulójában Bolívia és Peru döntetlent játszott, sejteni lehetett, hogy a Venezuela-Uruguay összecsapáson valami hasonló történik, lévén az egy pont mind a két együttesnek megfelelt. Szerda este több izgalom várható, főleg a Brazília-Ecuador találkozón, hiszen utóbbi együttesnek legalább két góllal kellene nyernie ahhoz, hogy maradjon esélye a továbbjutásra.

Robinho a hátán vitte a selecaót Chile ellen

Sport2007.07.02, 11:33

A B csoportból került ki a Copa América csoportkörének első továbbjutója, ám az előzetes várakozásokkal ellentétben ez a gárda nem Brazília, hanem Mexikó válogatottja lett: a közép-amerikaiak Ecuador 2-1-s legyőzésével jutottak a legjobb nyolc közé. A brazilok is tettek egy lépést a negyeddöntő felé a Chile elleni győzelemmel, de teljesítményük még mindig nem az igazi. A hétfői játéknapon Argentína Kolumbia ellen játszik, Paraguay pedig az Egyesült Államok ellen lép pályára.

Brazília már nem hibázhat a Copán

Sport2007.07.01, 17:49

A Venezuelában zajló labdarúgó Copa Américán teljesen nyílttá vált a továbbjutás kérdése az A csoportban a szombati mérkőzések után, hiszen még egyik válogatott sem tudta beverekedni magát a legjobb nyolc közé - viszont mindegyiknek van rá esélye. A házigazdák némi játékvezetői segítséggel győzték le Perut, Uruguay pedig meglehetősen szerencsésen szerezte meg a három pontot Bolívia ellen. Ami a vasárnap esti mérkőzéseket illeti, szinte mindenki a brazilokra kíváncsi, akiknek a Mexikó elleni vereség után Chile ellen kellene javítaniuk.

Peru máris továbbjuthat a Copán

Archívum2007.06.30, 16:51

A rövid szünet után a csoportmérkőzések második fordulójával folytatódik a Copa América, és szombaton akár az első továbbjutó kilétére is fény derülhet: ha ugyanis Peru legyőzi Venezuelát, akkor a legjobb nyolc között érezheti magát. A meglepetésre csak döntetlennel kezdő házigazdák persze javítani szeretnének, akárcsak az uruguayiak, akik számára Bolívia ellen csak a győzelem elfogadható.

Hernán Crespo utolérte Diego Maradonát

Archívum2007.06.29, 11:02

Két gólzáporos találkozóval zárult a Copa América csoportkörének első fordulója, és a győztesek kiléte ezúttal nem okozott meglepetést - legfeljebb az egyik mérkőzés gólkülönbsége. Arra ugyanis előzetesen nem lehetett számítani, hogy Paraguay ilyen simán győzi majd le Kolumbiát, míg az argentinok a vártnál jobban megszenvedtek az Egyesült Államok ellen, bár végül ők is magabiztos győzelmet arattak.

Trópusi óriáspingvin-fosszíliák Peruból

Tudomány2007.06.29, 09:03

A közelmúltban felfedezett dél-amerikai ősmaradványok alapján a nagytermetű, repülésre képtelen madarak jóval korábban vándoroltak be a trópusokra, mint azt eddig gondolták.

Öt éve elrabolt túszokat öltek meg kolumbiai gerillák

Nagyvilág2007.06.28, 18:34

Tizenegy olyan helyi törvényhozót végeztek ki kolumbiai szélsőbaloldali gerillák, akiket több mint öt évvel ezelőtt raboltak el a dél-amerikai országban

Mexikó a brazilok mumusa lett

Sport2007.06.28, 12:16

Tovább folytatódott a meglepetések sorozata a Copa Américán, hiszen a B csoportban mind a két mérkőzésen az esélytelenebbnek tartott csapat gyűjtötte be a három pontot. A címvédő brazilok Mexikó ellen veszítettek, míg a legutóbbi két világbajnokságon is szerepelt Ecuador úgy kapott ki Chilétől, hogy tíz perccel a lefújás előtt még vezetett. A mai mérkőzésekkel befejeződik a csoportkör első fordulója: a szuperfavorit Argentína az Egyesült Államokkal, Paraguay pedig Kolumbiával találkozik.

Meglepetések a Copán, kezdenek a brazilok

Sport2007.06.27, 10:58

Rögtön két meglepetéssel kezdődött a Copa América 42. kiírása, hiszen az első játéknapon előbb Peru győzte le váratlanul simán az esélyesebbnek tartott Uruguayt, majd a házigazda nem bírt a mezőny leggyengébbnek tartott válogatottjával, Bolíviával. Ami a mai programot illeti, a B csoportban rangadót rendeznek, a címvédő Brazília Mexikó ellen játszik - és egy vereség mindkét oldalon erősítheti majd a kritikus hangokat.

Fujimori most Japánban politizálna

Nagyvilág2007.06.27, 21:21

Alberto Fujimori japán származású perui exelnök indulni szándékozik júliusban a japán felsőházi választásokon. Az esetleges újabb politikai karriert csak az akadályozza, hogy a politikus jelenleg chilei házi őrizetben várja, hogy kiadják-e Perunak, ahol bírósági eljárások várnak rá.

Beszállnak a bioüzletbe a kolumbiai gerillák

Nagyvilág2007.06.07, 16:10

Egyre inkább az olajpálma felé fordul a magukat főként kokaintermelésből fenntartó kolumbiai fegyveres csoportok figyelme. A gyakran véres akciókkal elűzött földművesek telkein a bioüzemanyagok egyik alapjának számító, legálisan termelhető és busás haszonnal kecsegtető olajpálmát termesztik. A sötét üzelmekben számos pálmaolajra szakosodott cég is közreműködik, de közben nem csökken a drogtermelő területek nagysága sem.

Ideiglenesen szabadon engedték a FARC "külügyminiszterét"

Nagyvilág2007.06.05, 01:54

A kolumbiai kormány hétfőn ideiglenesen szabadlábra helyezte a legnagyobb gerillaszervezet egyik vezetőjét, hogy segítségével megpróbálja elindítani a béketárgyalásokat, illetve elérje a gerillák által fogva tartott több tucat ember, köztük a francia-kolumbiai állampolgárságú Ingrid Betancourt és három amerikai elengedését.

Kokain-nagyüzemet lepleztek le a bolíviai dzsungelben

Nagyvilág2007.05.31, 07:29

Napi egy mázsa kokain előállítására képes laboratóriumot találtak a bolíviai rendőrök a dzsungelben. A két éve működő labor dollármilliókba kerülhetett. Nyolc embert letartóztattak.

Elnézik a nagyhatalmak a sunyi bombákat

Nagyvilág2007.05.25, 11:15

A fürtösbombák áldozatainak 98 százaléka civil, főként férfiak, de sok köztük a gyerek is - áll egy május közepén kiadott tanulmányban. A Human Rigths Watch és számos nemzetközi szervezet azért küzd, hogy betiltsák az ilyen típusú fegyverek használatát. Az erről szóló nemzetközi egyezményt 2008-ban szeretnék megkötni. A héten 70 ország képviselői tárgyalnak Peruban az ügyről az USA, Oroszország és Kína nélkül.

FARC-gerillákat engednek szabadon Kolumbiában

Nagyvilág2007.05.25, 19:19

Egyoldalú gesztusként baloldali gerillákat engednek szabadon június 7-ig Kolumbiában - jelentette be pénteken Álvaro Uribe elnök.

Tömegsírokat találtak Kolumbiában

Nagyvilág2007.05.06, 09:56

Több mint kétszáz holttestet rejtettek azok a kolumbiai tömegsírok, amelyekre az elmúlt napokban találtak rá. Az áldozatokkal a nyomozók szerint félkatonai szervezetek végezhettek 1999 és 2001 között.

Hosszában úszta át az Amazonast a szlovén halember

Sport2007.04.08, 16:01

Végigúszta a Peruban eredő és Brazíliában az Atlanti-óceánba ömlő Amazonas folyam 5265 kilométer hosszú szakaszát a szlovén Martin Strel, aki korábban a Dunán, a Jangcén és a Mississippin elért hosszútávúszási teljesítményeivel szerzett hírnevet magának.

Vakmerő városok után kullog a fásult Budapest

Nagyvilág2007.04.07, 13:26

London keményen fellép a légszennyezés ellen, Szöulban egy autópályát ástak fel, hogy egy kis levegőhöz és zöldhöz jusson a város, a rozsdásodó Bilbao bevállalt egy-két rendhagyó épületet, Bogotát pedig visszaadták a gyalogosoknak - a sokféle intézkedés célja mind ugyanaz volt: élhetőbb, frissebb, saját arccal rendelkező várost varázsolni a bűzös metropoliszokból, gyárvárosokból. Tartson velünk a világ öt nagyvárosába, amelyek polgármesterei feldúlták városaik korábbi életét egy kis pezsgésért cserébe, majd folytassa a képzelebeli utazást Budapestre, ahol tervek és ötletek szép számmal születnek, de az igazán vakmerő csodák még váraatnak ...