költségvetés 2013

címke rss
Ezermilliárdos megszorítások következnek

Ezermilliárdos megszorítások következnek

A Start munkaprogramra, az árva-, az özvegyi, a rokkantsági és a korhatár alatti ellátásokra, valamint a családi pótlékra is kevesebb jut az ideinél a 2017-es büdzsében. 

Varga örül a 200 milliárddal kisebb hiánynak

Gazdaság2014.01.03, 12:19

A 2013-as költségvetési hiány a többször megemelt tervnél közel 200 milliárd forinttal kisebb, de az eredetileg elfogadottnál jó 80 milliárd forinttal nagyobb lett. Egy-két bank vonulhat ki Magyarországról a nemzetgazdasági miniszter szerint.

Hatodszorra írták át az idei költségvetést

Gazdaság2013.09.24, 12:19

Az Országgyûlés kedden elfogadta az idei költségvetés hatodik módosítását. A változtatásra egyebek mellett a pedagógusbér-emelés finanszírozása, az E.ON magyarországi gázüzletágának megvásárlása és a takarékszövetkezeti integrációval összefüggõ tõkeemelés miatt volt szükség.

Apró trükkel gyorsít Kövér László

Itthon2013.09.22, 17:14

Nem egy kétnapos, hanem két egynapos ülést tart a héten a parlament, amire azért van szükség, hogy a költségvetés módosítását, az idei hiány növelését még a héten el tudják fogadni a képviselõk. A héten emellett a számoké lesz a fõszerep, az ellenzékiek legalábbis konkrét összegekre kérdeznek rá, elkezdhetik tárgyalni a következõ hét év drogstratégiáját, és elõkerül egy remek tájleíró képviselõ is. A hét parlamenti legjei.

A vegzálás visszaüt

Gazdaság2013.09.03, 12:40

A cégek nagy részét adóprés nyomta az elmúlt három évben, ami már a markát tartó államra is visszacsap: a vállalkozóktól származó bevételek durván elmaradnak a remélttõl. A rezsicsökkentéssel a kormány maga alatt is vágta a fát.

Hét hónap elég volt az egész éves hiányhoz

Gazdaság2013.08.09, 09:24

Egy hónap alatt, júliusban 130 milliárdos mínusz a költségvetésben, holott ebben a hónapban általában többlet szokott összejönni. Hét hónap alatt kis híján elérte a deficit az egész évre engedélyezett szintet.

Hat hónap alatt 10 hónapnyi hiány a költségvetésben

Gazdaság2013.07.08, 17:28

Júniusban 162 milliárd forintos hiányt termelt a kormány, ezzel fél év alatt az egész évre tervezett deficit 82 százaléka halmozódott fel.

Varga Mihály 120 milliárdot vár a csomagjától

Gazdaság2013.06.18, 08:45

A nemzetgazdasági miniszter szerint akár 120 milliárddal is nõhetnek a bevételek a hétfõn bejelentett csomagtól.

Piros pontot kapott a Varga-csomag

Gazdaság2013.06.10, 14:53

Csökkenti a hiányt, és hozzájárul az államadósság csökkenéséhez - így értékelte a Költségvetési Tanács az uniós deficiteljárás miatt megalkotott Varga-csomagot.

Szerény költségvetési hiányt hozott május

Gazdaság2013.06.06, 17:19

A 2010-es kormányváltás óta most jött össze a legkisebb hiány májusban a költségvetésben, 31 milliárdos lett a deficit.

Nagyon nem jön a tranzakciós adó

Gazdaság2013.05.22, 17:26

27 milliárd forintnak kellene havonta átlagosan bejönnie tranzakciós illetékbõl ahhoz, hogy az egész éves terv teljesüljön, ehhez képest februárban és márciusban a fele, áprilisban még ennyi sem csordogált az államkasszába.

A kormány a stadionépítéseket is hajlandó feláldozni

Gazdaság2013.05.10, 13:57

A kormány háromlépcsõs javaslatot fogadott el annak érdekében, hogy az EU által elvárt szint alá vigyék a költségvetési hiányt.

Tovább nõhet a csekkadó

Gazdaság2013.05.10, 11:20

Miután Orbán Viktor felkérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozzon ki egy kiigazító csomagot, Varga Mihály arról beszélt, hogy a tranzakciós adót növelhetik.

Orbán kérésére készül a Varga-csomag

Gazdaság2013.05.09, 16:56

A kormány gazdaság- és társadalompolitikájával összeegyeztethetõ és egyben az Európai Unió számára is elfogadható lépések kidolgozására kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert annak érdekében, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól - közölte a kormányszóvivõ csütörtökön.

Meglódultak a költségvetési kiadások

Gazdaság2013.05.07, 16:46

Nagyon elszaladtak áprilisban a központi költségvetési kiadások, elsõsorban azért, mert már az állam fizeti a tanárok és orvosok bérét, az iskolák és kórházak rezsijét. A közlekedési cégek is kaptak állami támogatást.

Matolcsy György elvégezte a piszkos munkát

Gazdaság2013.04.16, 16:00

A kormány arra számít, hogy megszorítások nélkül is három százalék alatt maradhat a költségvetési hiány. Így végre kikerülhetnénk a túlzottdeficit-eljárás alól. Már csak az a kérdés, hogy mindezt Brüsszelben is elhiszik-e. A pedagógus-életpályamodell akár el is indulhat, de más közalkalmazott biztos nem számíthat nagyobb bérre. Maradnak a különadók is.

Az év végéig kihúzná a tartalékaiból a kormány

Gazdaság2013.04.16, 12:42

Nem tervez új megszorításokat a kormány, még az idén beindulhat a gazdasági növekedés, a költségvetési hiány a szükséges 3 százalék alatt marad - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Hétfõn kiderül, jön-e újabb megszorítás

Gazdaság2013.04.15, 08:37

Ha biztosra akar menni a kormány, akkor valahonnan újabb forrásokat kell szerezni az idei költségvetésbe. Hogy ezt pontosan hogyan csinálja, kiderülhet a hétfõn nyilvánosságra hozott konvergenciaprogramból.

Félévnyi hiány három hónap alatt

Gazdaság2013.04.08, 16:28

Márciusban bõ 150 milliárd forintos hiány jött össze a költségvetésben, három hónap alatt így már az egész évre jóváhagyott deficit több mint fele felhalmozódott. A kormány a mostani adatok fényében dönthet arról, akar-e új intézkedéseket hozni.

Örülni lehet a 337 milliárdos hiánynak

Gazdaság2013.03.07, 16:34

Két hónap alatt 340 milliárd forinttal költött többet a kormány a bevételeinél, ezzel az egész évre tervezett deficit 40 százaléka már megvan. Tavaly rosszabbul állt a büdzsé.

Brüsszel nem bízik a magyar számokban, újabb megszorítások jöhetnek

Gazdaság2013.02.22, 12:36

Három százalék feletti költségvetési hiányt jelez elõre Magyarországnak az Európai Bizottság 2013-ra és 2014-re. A kormány újabb megszorítási kényszerbe kerülhet.

Kiderül, kell-e idén megszorítani

Gazdaság2013.02.21, 20:20

Péntek délben kiderül, hogyan látja a magyar gazdaság helyzetet az Európai Bizottság. A téli prognózis több szempontból is fontos. Kiderül, hogy van-e esély kikerülni a túlzottdeficit-eljárásból, és hogy a Bizottság szerint szükség lehet-e újabb megszorításokra.

Júliustól e-útdíjat akar a kormány

Gazdaság2013.02.14, 08:39

A nyár közepére már készen kell állnia az e-útdíjnak. Egy most megjelent rendelet az ütemezést írja elõ, arról nem szól, hogyan alakítják ki a rendszert.

736 milliárd forint kockázat van a költségvetésben

Gazdaság2013.02.12, 15:56

Kovács Árpád a Költségvetési Tanács elnök egy budapesti konferencián beszélt elõször a KT számára, az idei költségvetésrõl szóló elemzésükrõl. Szerintük a kockázatok összesen 736 milliárd forintot tesznek ki, amivel szemben 500 milliárdos tartalék és egy 30 milliárdos pluszbevétel áll.

Máris módosították a költségvetést

Gazdaság2013.02.12, 12:02

Az E.ON üzletágának megvásárlása miatt kellett máris átírni a költségvetést. Az állam közel 300 milliárd forintig kezességet vállalt az MVM üzletére.

350 milliárdot fizetünk az E.ON-nak

Gazdaság2013.02.08, 18:44

Az E.ON-gázüzletágának megvásárlása miatt kell kiemelten sürgõs eljárásban átírni az idei költségvetést. A cégnek 350 milliárd forintot fizet vagy az MVM, vagy a magyar állam.

Máris módosíthatják az idei költségvetést

Gazdaság2013.02.08, 17:30

Hétfõn kezdõdik a parlament tavaszi ülésszaka, a kormány máris át akarja íratni az idei költségvetést, amelyrõl azt mondják, nincs vele semmi gond.

Matolcsy: Nem okoz gondot az e-útdíj késése

Gazdaság2013.02.06, 20:39

Jelentõs tartalékok vannak a 2013-a költségvetésben, ezért tartható a 2,7 százalékos hiánycél Matolcsy György szerint, és ezt az e-útdíj bevezetésének késlekedése sem befolyásolja.

Sose költött még el így milliárdokat a kormány

Gazdaság2013.02.05, 19:59

Januárban máris elköltött 13 milliárdot a kormány az általános tartalékból. Ezek szerint már most olyan dolgok történtek, amelyeket decemberben még nem lehetett látni. Ezek a dolgok viszont nem tûnnek elõreláthatatlannak: a Fradi-stadion építése, a veszprémi járási hivatal vagy a Magyar Turizmus Zrt. marketingkiadásai sem most merültek fel elõször.

Még a tanárok fizetésére is juthat

Gazdaság2013.01.25, 12:42

A költségvetésben jelentõs tartalék van, a növekedést konzervatívan becsülték, és a pénztárgépek bekötésébõl származó bevétel is be fog folyni. Nincs alapjuk a költségvetést ért kritikáknak - érvelt Giró-Szász András.

Megvan a megoldás az e-útdíj beszedésére

Itthon2013.01.23, 14:54

Az állam saját hatáskörében valósítja meg az elektronikus útdíjszedési rendszert - jelentette be a kabinet döntését Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Vásárosnaményban, a kihelyezett kormányülés után tartott sajtótájékoztatón.

Nem számolnak nyugdíjasbónusszal

Gazdaság2013.01.23, 08:55

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint tartani fogják az idén is a költségvetési hiánycélt. A korábbi cikkünkben jelzett kockázatok egy részét korábban kezelték, vagy nem is léteznek - állítják. Pár tételre pedig nem mondtak semmit.

Üres zsebbõl osztogatna Orbán

Gazdaság2013.01.21, 10:53

Alig telt el három hét az évbõl, máris temérdek olyan tételt lehet azonosítani, amely miatt fejre állhat a költségvetés, hiába is faragta több mint fél éven át, és épített bele õsszel három megszorító csomagot a kormány. A kockázatos tételek 5-600 milliárd forintot tehetnek ki. Ha a kormány ki akar kerülni az unió szorításából, akkor április végéig ezeket ellensúlyozó intézkedéseket kell bejelentenie, de nagy kérdés, hogy a választás elõtti évben ez megtörténik-e.

Gyorsan kiszórt 17 milliárdot a kormány

Gazdaság2013.01.04, 11:00

Kiürítette a kormány a tavalyi, százmilliárd forintos tartalékot, az év utolsó napjaiban csaknem 17 milliárd forintot osztott szét, a legnagyobb nyertes Matolcsy tárcája volt.

Matolcsy az idén is rekorder lett

Gazdaság2012.12.30, 10:22

Idén is a nemzetgazdasági tárca javaslatára fogadta el a legtöbb törvényt az Országgyûlés, Matolcsy György a 225 megszavazott jogszabály ötödét kezdeményezte. A parlament tízszer módosította a költségvetést és háromszor az alkotmányt. Ellenzéki javaslatból nem lett törvény.

Orbán: Magyarország erõs ország

Itthon2012.12.24, 15:24

Ma Magyarország valójában erõs ország, jobban állja a válság viharait, mint sok szerencsésebb múltú és erõsebb gazdasági hátterû ország - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök. Szerinte Magyarország az IMF nélkül is megáll a saját lábán, a gazdasági mutatók közül egyedül a GDP-adat nincs rendben, jövõre ezen kell változtatni.

Két kézzel szórja a pénzt a kormány

Gazdaság2012.12.21, 14:21

A kormány, miközben õsszel három adóemeléseket tartalmazó megszorítócsomagot is elfogadott, és már az idén decemberben növelte a jövedéki adót, karácsony elõtt költekezni kezdett.

35 milliárd jut a sportra a jövõ évi költségvetésben

Sport2012.12.19, 07:53

Jelentõsen nõ az sportcélokra fordított összeg a 2013-as költségvetésben az ideihez képest - írja a Világgazdaság szerdai számában.

Tartós forintgyengülést jósol Oszkó

Itthon2012.12.19, 13:39

Borús gazdasági prognózist adott a következõ évekre Oszkó Péter volt pénzügyminiszter. Szerinte jövõre minimális lesz a növekedés a kormány lépései miatt, 2016-ig pedig tartósan gyengülõ pályán lehet a forint.

Sokkal több pénzhez jut a Miniszterelnökség

Itthon2012.12.14, 06:20

A Blikk szerint a Köztársasági Elnöki Hivatal, a Miniszterelnökség és a Magyar Mûvészeti Akadémia lesz a jövõ évi költségvetés nyertese. Ezek a szervezetek sokkal több pénzt kapnak, mint az idén.

Így szedi be és osztja szét az ezermilliárdokat Orbán

Gazdaság2012.12.11, 11:47

Három õszi megszorító csomagot rejt a hét hónap alatt elkészült 2013-as költségvetés, amelyet kedden fogad el a parlament kormánypárti többsége. Az adóterhelést több körben növeli az Orbán-kormány, a gazdaság lefagyott, de nem mindenki fog rosszul járni. A nyugdíjasok járandósága az infláció felett nõhet, többet kap a közmédia és a debreceni futballstadion, a Kossuth tér rekonstrukciójára is több jut, a tömegközlekedésre is lesz forrás. De a költségvetést így el sem fogadhatnák, ha nem változtatja meg a kormány a kezét megkötõ keretszabályokat.

Költségvetési Tanács: A kormány gyengítette a növekedési esélyeket

Gazdaság2012.12.11, 10:33

A Költségvetési Tanács szerint a kormány eddigi lépései kedvezõtlenül hatnak a jövõ évi gazdasági kilátásokra. A KT a jövõ évi költségvetési tervezetet vizsgálva felhívja a figyelmet arra, hogy a kormány nem használhatja fel a tartalékokat, mert azok a már most is látható kockázatok kezeléséhez szükségesek. A testület az adóintézkedések megalapozottsága területén is lát hiányosságokat.

A majdnem választási költségvetés

Vélemény2012.12.11, 09:54

A gazdaság lefagyott, elsõsorban a kormány gazdaságpolitikája miatt. A jövõ évi költségvetés több százmilliárdos megszorító csomagokból áll, adóemelés adóemelést követett az õszi akciótervekben, miközben a nyugdíjasok az inflációt meghaladó emelést kapnak, gazdagnak és szegénynek is jár a rezsicsökkentés. A durva választási kampány nyáron fog felpörögni, de már most látszik, sokba fog ez kerülni. Nekünk. A szlovákok vagy csehek még jobban fognak élni, mint mi.

Elfogadták a tündérmese-költségvetést

Gazdaság2012.12.11, 15:10

Hét hónappal az elsõ kapavágás után elfogadta a parlament kormánypárti többsége a 2013-as költségvetést, amely legalább három megszorítócsomagot rejt. A gazdaságpolitikai vezetés szerint a magyar út sikeres és tündérmesébe illik.

600 milliárd önkormányzati adósságot vállal át a kormány

Gazdaság2012.12.09, 09:16

Idén 100, jövõre 500 milliárd forint önkormányzati adósságot vállal át a költségvetés. Ezek az összegek nem érintik az Európai Uniós elszámolás szerinti államháztartási hiány összegét, mert mind a bevételi, mind a kiadási oldalon megjelennek.

Tél tábornok a parlamentben támad

Itthon2012.12.09, 13:16

Az év egyik legfontosabb szavazásával, a jövõ évi költségvetés elfogadásával folytatja munkáját hétfõn a parlament, amely emellett a héten az új Polgári törvénykönyv módosítóit és a Nemzeti Dohánybolt kialakításának szabályait is megszavazza. A kétnapos ülésen azért vidámabb percekre is számíthatunk: egy szocialista képviselõ Tél tábornokot emlegeti, a volt jobbikos szóviccel támadja le a vidékfejlesztési minisztert, és meglepõ módon egy fideszes polgármester fakad ki a járhatatlan utak miatt. A hét parlamenti legjei.

Feltûnt a kormánynak, hogy a saját törvényét szegné meg

Gazdaság2012.12.07, 16:11

A jövõ héten elfogadandó költségvetés megszegte volna a stabilitási törvény egyik pontját - írtuk péntek reggeli cikkünkben. A kormány most jelezte, hogy megváltoztatja a stabilitási törvényt.

Saját törvényét szegi meg a kormány

Gazdaság2012.12.07, 15:12

A kormány dolgozta ki, és fogadtatta el a parlamenttel a stabilitási törvényt tavaly, most pedig megszegi a 2013-as költségvetéssel. Ha akarják, átírhatják az elõbbit, de ha nem csinálnak semmit, akkor sem lesz szankciója a két törvény ütközésének.

400 milliárdos tartalékkal készül 2013-ra a kormány

Gazdaság2012.12.06, 16:47

A kormány véglegesíti a jövõ évi költségvetést. A megszorításokat átvezetik a költségvetésbe, a tartalék 400 milliárdos lesz, a költségvetési hiány pedig 2,7 százalék. A kabinet arra számíti, hogy jövõre közel 1 százalékkal nõ a magyar gazdaság.

Bemegy Orbán a szocialista jó tanácsért

Itthon2012.12.02, 13:13

Orbán Viktornak is válaszolnia kell az azonnali kérdésekre a parlament hétfõi ülésén, ahol egy szocialista megmondóember jó tanácsot akar neki adni, a Jobbik alelnöke pedig a megszorításokról kérdezi. A parlament háromnapos ülésén a költségvetési módosítók elfogadása mellett az alaptörvény harmadik módosítása is napirenden lesz, ezt azonban még be se nyújtották a parlamentnek. Hétfõn egy MSZP-s közmondásokkal akarja zavarba hozni a fejlesztési minisztert, az LMP beveti legújabb képviselõjét, és elõkerül egy jobbikos szájkaratés.

Oszkó: Jövõre is marad a recesszió

Gazdaság2012.11.22, 12:37

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint a jövõ évi hiánycél tartható lehet, de marad a recesszió, és magas lesz az infláció.

December közepére lesz elfogadott költségvetés

Gazdaság2012.11.22, 18:18

Az elsõ változatban már a nyáron összeállított költségvetést december közepére fogadhatja el az Országgyûlés az NGM szerint. A kormány devizakötvény-kibocsátásra készül, és nagy tartalékok tervezésével pótolná a késõ IMF-megállapodás jótékony hatását.

Újabb megszorítást jelentett be Orbán

Gazdaság2012.11.16, 12:57

Az elmúlt két napban újabb hiánylefaragó lépésekrõl döntött a kormány, hogy 2,7 százalékra szorítsa a jövõ évi hiányt. Ezzel a harmadik kiigazító csomag is megérkezik, igaz, ez már elvileg csak 60 milliárdos lesz az elõzõ 764 milliárd után.

Újabb csomagról dönthet a kormány

Gazdaság2012.11.14, 13:51

A kormány szerda délutáni ülésén tárgyal a 2013-as költségvetés végleges kereteirõl - közölte Orbán Viktor. A miniszterelnök kijelentette, a mai magyar gazdasági modell legnagyobb sikere, hogy az ország megszorítások nélkül fog kijutni a válságból. A szerdai ülésen az önkormányzatok adósságának átvállalásáról is határozhat a kabinet.  

Vita nélkül dönthetnek az új költségvetésrõl

Gazdaság2012.11.07, 09:03

Egy módosítás szerint a kormány a zárószavazás napján is benyújthat a költségvetés fõ összegeit érintõ javaslatokat, amelyeket így akár vita nélkül is megszavazhatnak.

Újabb megszorítás felé sodródik a kormány

Gazdaság2012.11.07, 14:51

Egy jó hírrel lepte meg a magyar kormányt szerdán az Európai Bizottság: az októberben bejelentett megszorítások elegendõek lesznek ahhoz, hogy a kormány tartani tudja idei hiánycélját. A bizottság országjelentése azonban a távolabbi jövõt nem látja ennyire biztatónak. Ha a mostani politikáját folytatja a kormány, akkor már jövõre megugorhat, két év múlva pedig elszállhat a hiány. Ha a kabinet makacskodik, akkor elbukja az EU-s támogatásokat, ha szót fogad, akkor újabb, akár 60 milliárdos megszorítás is jöhet hamarosan. A kormánynak most az uniós pénzügyminiszterek tanácsára, az Ecofinre kell figyelnie.

Szuperszerda jön

Gazdaság2012.11.06, 16:00

Több sorsfordító döntés is november 7-én szerdán dõl el. Magyrar idõ szerint hajnalban kiderülhet ki lesz az Egyesült Államok következõ elnöke. Koradélután eldõl, hogy az Európai Bizottság szükségesnek lát-e egy újabb magyar megszorító csomagot, este pedig az athéni parlament szavaz az ottani megszorításokról - ha elbukna a javaslat, újra fellángol az euróválság. Ráadásként a magyar kormány dönthet az önkormányzati adósságok átvételérõl.

Készül a kormány a költségvetés átírására

Gazdaság2012.11.02, 09:59

Újabb törvénymódosítással ágyaz meg a kormány annak, hogy félredobhassa a költségvetés "stabilitási okból" példátlanul korán elfogadott fõszámait.

Újabb magyar csomagra számítanak Londonban

Gazdaság2012.10.30, 13:49

Az Európai Bizottság a vártnál erõteljesebb álláspontra helyezkedett a magyar államháztartási deficitcél ügyében, ezért valószínûsíthetõ, hogy a magyar kormány hamarosan újabb egyenlegjavító lépéseket jelent be - vetítették elõre kedden londoni elemzõk. Várakozásuk szerint 150-200 milliárdos kiigazításra lehet szükség.    

Lehet, hogy tartós lesz a magyar recesszió

Gazdaság2012.10.25, 16:58

Magyarországon nincsenek meg a gazdasági növekedés feltételei, lenne értelme megkötni az IMF-fel és az EU-val a megállapodást, és a megszorító csomagokkal teljesíthetõ a jövõ évi hiánycél - mondta a Költségvetési Tanács elnöke, Kovács Árpád.

Még kevesebbet adhatnak a bankok

Gazdaság2012.10.24, 14:17

A bankszövetség újból figyelmeztetett, hogy a kormányzati megszorító lépések, elsõsorban a változatlan bankadó miatt kevesebb pénz juthat a gazdaságba.

Miért csuklóztatja Európa Orbán Viktort?

Gazdaság2012.10.24, 12:24

Az október 23-ai négynapos ünnep elõtt Brüsszelben jelentette be Orbán Viktor, hogy az uniós elvárásoknak az elmúlt két hétben bejelentett két megszorító csomag egyike sem tesz eleget. Pedig a második kiigazítással a kormány elvben túl is lépte a brüsszeli elvárásokat. Utánajártunk, miért ugráltatja az Európai Unió a magyar kormányt.

Mivel keseríti meg az életünket a kormány?

Gazdaság2012.10.18, 08:07

Négy új adó és e-útdíj, tucatnyi meglevõ adó emelése, szabályok szigorítása, segélyplafon, spórolás a közszolgákon - a kormány öt megszorító, bõven 1000 milliárd forintos csomagja ezekbõl áll össze. De a kabinet ügyel arra, hogy egy-két lépésével pénzt is hagyjon az embereknél vagy a kisvállalkozásoknál.

Gazdasági összeomlástól tart a Bankszövetség

Gazdaság2012.10.18, 10:56

A Bankszövetség negyedévvel elhalasztaná a tranzakciós adó emelésének bevezetését. A szövetség fõtitkára szerint az újabb kiigazító csomag eredményeként a magyar GDP 10 százalékkal is csökkenhet.

Ennyi pénzbõl még osztogathat is Orbán

Gazdaság2012.10.18, 17:21

A padlóra küldheti a gazdaságot, de néhány jóléti intézkedésnek is megágyazhat a szerdán bejelentett adócsomag, amelyet ezúttal mintha szándékosan ráhagyással terveztek volna. Kommunikációs taktika, elõvigyázatosság vagy a hangulatjavító intézkedésekhez szükséges helyteremtés áll a háttérben? Sorra vettük a lehetséges magyarázatokat.

Matolcsy sokkolta a bankárokat

Gazdaság2012.10.18, 08:47

Kész tények elé állította a kormány a legújabb csomagjával a bankszövetséget, amelynek elnöksége fél nappal a hivatalos bejelentés elõtt értesült a pofonokról. Infomációnk szerint Patai Mihály, a szövetség elnöke felajánlotta a lemondását, ha a csomagból törvény lesz.

Matolcsy mérge lassan öl

Vélemény2012.10.17, 13:56

A legnagyobb probléma az, hogy a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme nulla százalék közeli - ismerte el Varga Mihály, az EU/IMF-tárgyalásokért felelõs tárca nélküli miniszter a Portfolio.hu keddi konferenciáján. Majd egy napra rá a kormány ezt a rátát még lejjebb tolta.

Kiakadtak a bankok Matolcsy lépésén

Gazdaság2012.10.17, 11:42

Megdöbbentette a bankszövetséget az újabb kormányzati megszorító csomag, amely szerint a korábbi ígéretet felrúgva mégsem felezik meg jövõre a bankadót.

Brüsszel újabb csomagot vár el Orbántól

Gazdaság2012.10.17, 07:28

Lépéskényszerbe került az Orbán-kormány, várhatóan újabb megszorításokat lesz kénytelen bejelenteni, mert Brüsszel szerint felülbecsülte nemrég bejelentett csomagjának hatását. A kabinetnek most napokon belül el kell döntenie, honnan szed be 150-200 milliárd forint pluszpénzt jövõre, vagy pontosan min takarít meg ekkora összeget, ha nem akar uniós pénzektõl elesni - értesült az [origo] kormányzati forrásokból.

Rogán: Inkább a bankok terheit növeljük, mint a lakosságét

Gazdaság2012.10.17, 23:46

A Fidesz frakcióvezetõje szerint nem a lakosság, hanem a bankok és a multinacionális vállalatok terhei emelkednek majd a szerdán bejelentett kiigazító csomaggal. Rogán Antal a lépéseket bejelentõ nemzetgazdasági miniszterhez hasonlóan Brüsszelt okolta a megszorításokért és közölte, hogy egy átlagember több borravalót ad egy évben, mint amennyi tranzakciós illetéket fizetnie kell majd. 

Duplájára emelik a csekkadót az új megszorító csomagban

Gazdaság2012.10.17, 14:24

Az Európai Bizottság kevesellte a kormány megszorító csomagját, ezért a kormány felemeli a csekkadó mértékét, nem felezi meg a bankadót, és közmûadót vet ki.

Enyhül Matolcsy nyugdíjtervezete

Gazdaság2012.10.10, 07:44

Az egészségügyi és a felsõoktatási dolgozókra valószínûleg nem vonatkozik majd a Matolcsy György által bejelentett csomag azon része, amely szerint a közszférában dolgozók nem kaphatnak egyszerre nyugdíjat és munkabért - írja a Magyar Nemzet.

Matolcsy: Nem leszünk szolgák

Gazdaság2012.10.08, 08:59

A pénteken bejelentett megszorítócsomag összhangban van a kormány eddigi politikájával Matolcsy György szerint. A 400 milliárdos megszorításnál spórolnak a tanárokon, és bevezetik a segélyplafont is.

Eldugott díjakban jelenhet meg az ATM-adó

Gazdaság2021.11.09, 21:24

A készpénzhasználat után kivetett díj emelésétõl remél költségvetési bevételt a kormány, amelynek számtalan hatása lehet. Mivel az ingyenes pénzfelvétel jó reklám a bankoknak, de nem valószínû, hogy a terhet szívesen lenyelnék, valószínûleg más díjakba dugják majd el a költségeket. Ha a magyarok mégis átszoknának a bankkártya használatára, azzal az állam jól jár, a boltosoknak viszont emelkednek a költségei.

Közszolgákon spórol a kormány, drágább lesz a készpénzfelvétel

Gazdaság2012.10.05, 11:51

A GDP 2,7 százalékára emelte a költségvetési hiánycélt a kormány - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken reggel. Ennek tartásához 397 milliárdos megszorítócsomagra van szükség, a kormány ezért hét intézkedéssorozatot, összesen tíz lépést hoz. Spórolnak a tanárokon, a közszolgákon, jön a segélyplafon, minden pénztárgépet bekötnek a NAV-hoz. 

Örüljünk-e Matolcsy csomagjának?

Vélemény2012.10.05, 13:50

Összeállt hát a csomag, látszólag mindenki megnyugodhat. Ám a pénteken bejelentett költségvetési intézkedéseknek valójában senki sem örülhet.

Vasmarokkal is nehéz lesz ennyit beszedni

Gazdaság2012.10.05, 14:35

Nagyobb mozgásteret adott magának a kormány azáltal, hogy feljebb tolta a költségvetési hiánycélt. A 400 milliárdos kiigazító csomag mérete így akár már elég is lehet a lyuk betömésére, de a csomag elemeivel kapcsolatban nagy a bizonytalanság.

Oszkó: Ötvenezer újabb munkanélküli jöhet

Gazdaság2012.10.04, 15:47

Ha semmit nem csinálna a kormány, akkor csak vegetálna a magyar gazdaság, a versenyszektorban 50 ezer embernek szûnne meg a munkahelye, a költségvetési hiány a beígértnél érdemben pár százmilliárd forinttal nagyobb lehet, az államadósság 80 százalékos szinten ragad be - ezt mutatja az az elemzés, amelyet a Bajnai Gordon volt miniszterelnök nevével fémjelzett Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és a Költségvetési Felelõsség Intézet Budapest készített.

Nyisszantások és nagy vágások a kormány megszorítási listáján

Gazdaság2012.10.04, 13:58

Nem sok ideje maradt a kormánynak, hogy találjon 500-600 milliárd forintot a költségvetésben. Az [origo] megismerte az NGM által készített megszorítási lista legnagyobb elemeit. Szóba jött az áfaemelés, a jegybank adójának és a félszuperbruttónak a megtartása, a bankok további terhelése. A magasabb hiánycél - ahogy az már fel is merült - egy kis segítség lehet a kabinetnek, de a problémát nem oldja meg. Könnyen lehet, hogy a bankok nem ússzák meg, rajtuk is csattanni fog az ostor. Mibõl mennyi pénzre számíthat Matolcsy György?

Elsasszézna a kormány a megszorítások elõl

Gazdaság2012.10.03, 09:18

Az Orbán-kormány által korábban büszkén hangoztatott 2,2 százalékos hiánycél jóval magasabb lehet jövõre. A kormány arra figyel majd, hogy a 3 százalékos határ alatt maradjon a deficit - értesült a Magyar Nemzet.

Hozzá kell nyúlni a költségvetéshez

Gazdaság2012.10.01, 13:26

Jelenleg 300-350 milliárd forintos eltérés van a nemzetközi hitelezõknek és a magyar kormánynak a jövõ évi hiányra vonatkozó becslései között, így a kormánynak ekkora kiigazítási csomagot kell összeállítania - mondta Varga Mihály az Országgyûlés gazdasági bizottságának hétfõi ülésén. A tárgyalásokért felelõs miniszter szerint a nyugdíjakat nem csökkentik, de a közszférából küldhetnek el embereket.

Matolcsy 440 milliárdos problémája

Gazdaság2012.09.27, 14:39

Óriási, 440 milliárd forintos költségvetési kiigazítást kell végrehajtania a kormánynak ahhoz, hogy legyen esélye az IMF-fel és az Európai Bizottsággal való megállapodásra, valamint hogy az uniós források elvesztésével fenyegetõ uniós túlzottdeficit-eljárás alól kikerüljön - ezt üzeni a jegybanki stáb elemzésének az államháztartásra vonatkozó része.

350 milliárd forint hiányzik a büdzsébõl

Gazdaság2012.09.25, 08:11

Idén csökken, jövõre pedig 0,9 százalékkal bõvül a gazdaság a Századvág Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb prognózisa szerint. Az intézet úgy számol, hogy az infláció érdemben meghaladja a három százalékot, a 2013-as költségvetési hiánycél megvalósításához pedig mintegy 350 milliárd forintos további megtakarításra van szükség.

A kormány bármikor a kukába dobhatja a költségvetést

Gazdaság2012.09.24, 18:25

Teljesen felesleges volt a nagy sietség a 2013-as költségvetés megalkotásánál - ezt üzeni a kormány azzal a törvénnyel, amelyet ma fogadott el a parlament.

Mindenki halálra rémül - és bejön még 60 milliárd

Gazdaság2012.09.24, 10:34

Lázasan keresi a kormány, hogyan tudja kigazdálkodni a jövõ évre tervezett munkahelyvédelmi akcióterv költségét. Az eredeti terv két fõ pontjáról már kiderült, hogy nem hoz pénzt. A harmadikról, a hatékonyabb adóbeszedésrõl továbbra sincsenek igazán konkrét tervei a kormánynak - derül ki az [origo] birtokába jutott, friss NGM-es elemzésbõl.

Varga: Adóemelés is szóba jöhet

Gazdaság2012.09.22, 15:02

Egy meglévõ adókulcs esetleges módosítását és a közszféra létszámcsökkentését is említette Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelõs miniszter egy szombati interjúban. Egy kérdésben nagyon éles vita volt az IMF-fel, de szerinte novemberre meglehet a megállapodás.

Átírhatja az IMF a költségvetést

Gazdaság2012.09.20, 17:03

Levették az Országgyûlés honlapjáról a költségvetési szavazások kitûzött dátumait. Egyúttal született egy módosító javaslat, amely lehetõvé teszi, hogy az IMF-megállapodás miatt az utolsó pillanatban átírják a büdzsé fõ számait.

Egy héttel tolták el a költségvetést

Gazdaság2012.09.18, 17:13

Csupán egy-egy héttel halasztotta el a parlament a 2013-as költségvetés két utolsó szavazását, így ha ehhez az ütemtervhez tartja magát a kormányoldal, akkor október elején lesz elfogadott törvény a jövõ évi költségvetésrõl. De a menetrendet bármikor felrúghatják, függõen attól, hogy a kormány mennyire akar megfelelni az IMF-nek és az Európai Bizottságnak.

Elhalasztják a költségvetési vitát

Gazdaság2012.09.17, 12:59

Az IMF-tárgyalások iránti elkötelezettségét demonstrálja a kormánytöbbség azzal, hogy a megállapodás megszületéséig - de legfeljebb novemberig - felfüggeszti a 2013-as költségvetés vitáját. Szerdán megy a kormány válasza Brüsszelbe.

Milliárdokat kapnak az orvosok, gyógyszertárak

Gazdaság2012.09.13, 16:13

Pluszpénzt juttat a kormány a háziorvosoknak, fogorvosoknak, védõnõknek, gyógyszertáraknak, és melléteszi a maga részét a települések idegenforgalmi adóbevételéhez.

A polgármesterek visszavágnának Orbánnak

Gazdaság2012.09.12, 16:55

A parlament költségvetési bizottsága nem hagyná, hogy a kormány magához irányítsa a gépjármûadó-bevétel nagyobbik részét, sõt, a települések még a mostaninál is nagyobb részt szakítanának ki az adóból.

NGM: Jövõre 266 forintos euró is lehet

Gazdaság2012.09.11, 15:54

A Nemzetgazdasági Minisztérium arra számít, hogy már november közepén megszületik az IMF-fel a megállapodás. Ennek egyik következmény az lehet, hogy jövõ év végére akár 266 forinton is állhat egy euró.

Elõáll a nagy tervekkel a kormány

Itthon2012.09.10, 09:58

Hétfõn elkezdõdik a parlament õszi ülésszaka, és a napirend alapján a képviselõk nem lassítanak a tavaszi tempón. Orbán Viktor elmondja, hogy mit szeretne az IMF-tõl, majd rögtön nekikezdenek a munkavédelmi akciótervének is. A képviselõk döntenek a szemétszállítási díjról, a dohányárusító trafikokról és a családon belüli erõszak büntethetõségérõl, megmondják, ki lehet gazda, és nekiveselkednek a jövõ évi költségvetésnek is. Lázár János lehet a hét sikerembere.

Rogán: Várhatóan módosítani kell a költségvetést

Gazdaság2012.09.05, 08:57

Várhatóan még az idén megegyezik a kormány a Nemzetközi Valutaalappal, a megállapodás miatt pedig valószínûleg változtatni kell a költségvetésen - mondta Rogán Antal, aki álkonfliktusnak tartja a választási regisztrációról szóló vitát, ám az errõl szóló törvényrõl a kihirdetés elõtt alkotmánybírósági állásfoglalást kérne.

Nem az atombomba a KT egyetlen eszköze

Vélemény2012.08.31, 13:32

Hiába a rohamtempó a 2013-as költségvetés megalkotásához, a törvény a mai formájában szinte biztosan nem lép hatályba január 1-jén. A Költségvetési Tanácsnak nem azt kellene vizsgálnia, hogy megvalósítható-e a költségvetés, hanem azt, hogy megalapozott-e. És a kiszámítható és átlátható mûködés a KT-re ugyanúgy érvényes elvárás, mint a kormányra.

Csökönyös Orbán nehezíti az IMF-tárgyalások folytatását

Gazdaság2012.08.31, 11:13

A kormányfõ tudja, hogy az IMF és az Európai Bizottság alapfeltételül szabta a tárgyalások folytatásához a jegybankadó visszavonását, mégis ragaszkodik a sarchoz. A nemzetgazdasági tárca védi a csak papíron létezõ adóbevételi számokat. A jövõ évi költségvetést ráadásul szeptember végéig le akarja zárni a miniszterelnök.

Az adóhivatallal nyugtatná magát a KT

Gazdaság2012.08.29, 14:44

A jegybanki tranzakciós adóval kapcsolatos számokat elfogadja a Költségvetési Tanács, de vannak olyan intézkedések, amelyek bevételeivel kapcsolatban további számításokat kérnek az adóhivataltól - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerdán a Kossuth Rádió 180 perc címû mûsorában.

Az NGM továbbra is megadóztatná a jegybankot

Gazdaság2012.08.22, 17:56

Bár Cséfalvay Zoltán államtitkár szerint nem kizárt, hogy a kormány eltörli a jegybankra vonatkozó tranzakciós adót, az NGM helyettes államtitkára azt mondta, számolnak ezzel a bevétellel.

Módosítana a kormány a munkahelyvédelmi programon

Gazdaság2012.08.22, 11:21

Nem zárta ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, hogy a 2013-as költségvetés módosításai után a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mentesül a tranzakciós illeték megfizetése alól. Cséfalvay Zoltán szerint a munkahelyvédelmi program egyes részein is változtathatnak, például a kisvállalati adón és a tételes adózáson.

IMF-nek tetszõ költségvetésen dolgozik a kormány

Gazdaság2012.08.07, 09:09

Már jövõ hétre elkészülhet a következõ évi költségvetés módosított verziója, amely a Magyar Nemzet információi szerint már nem számol a jegybanki tranzakciós illetékbõl származó bevételekkel.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ