költségvetés 2011

címke rss

Gyurcsány türelme és pornófilmes a Nemzetiben - parlamenti ülés percről percre

Itthon2010.11.22, 21:00

Az új alkotmány előkészítése és a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazása miatt is bírálták a kormányt a parlament hétfői ülésén. A Jobbik szerint az új, "pártpolitikai alkotmány" már ott is van Orbán Viktor miniszterelnök fiókjában, de azt is kifogásolták, hogy múlt heti botránya után miért nem rúgják ki azonnal Alföldi Róbertet, a Nemzeti Színház igazgatóját. Az MSZP továbbra is a magánnyugdíjpénztárakért aggódott, a folyosón pedig bundáskenyeret ettek a képviselők. A képviselők várhatóan éjszakába nyúlóan tárgyalják a költségvetést.

Az ellehetetlenüléstől tartanak a független színházak

Kultúra2010.11.23, 21:35

Állami támogatásuk drasztikus csökkentésétől, a független szféra ellehetetlenülésétől tartanak az előadóművészeti törvény VI-os kategóriájába sorolt társulatok vezetői - hangzott el a jogszabály módosításáról szóló keddi sajtóbeszélgetésen Budapesten. Az érintett társulatok képviselői aláírásgyűjtést indítottak, petíciójukban a kőszínházi és független színházi szakma egységességét hangsúlyozzák.

Minden ellenzéki javaslat elbukott - költségvetés percről percre

Gazdaság2010.11.24, 18:00

A költségvetési vita szerdán bizottsági tárgyalásokkal folytatódott. A költségvetési módosítók közül egy ellenzéki sem kapott még egyharmadot sem, vagyis szavazni sem fog róluk a ház. A Költségvetési Tanács támogatásának csökkentésével a bizottság kormánypárti többsége egyetértett, vagyis a módosító indítvány a parlament elé kerülhet, a kormány azonban még nem döntötte el, hogy támogatja-e az indítványt, vagy sem. Az ülés után kialakuló vitában az egyik fideszes képviselő áttételesen elismerte, hogy összevonhatják a költségvetési és gazdasági bizottságot.

800 milliós éket vert fideszes képviselők közé a Macika

Itthon2010.11.24, 23:44

Egy cigányokat támogató alapítvány költségvetése miatt alakulhat ki feszültség a Fidesz frakciójában. A romatámogatásokat felügyelő miniszteri biztos, Farkas Flórián megszüntetné az alapítványt, míg egy frakciótársa plusz 800 millióval támogatná működését. Vezető fideszes politikusok nyilatkozatai alapján Farkas ötlete el fog bukni. A képviselő nem kívánta kommentálni a kialakult helyzetet az [origo]-nak.

BNP Paribas: Leminősítéssel fenyegetnek a magyar nyugdíjlépések

Archívum2010.11.25, 19:18

A BNP Paribas francia bankcsoport londoni szakértői szerint a magyar nyugdíjpénztári rendszerben tervezett változtatások növelik Magyarország leminősítésének kockázatát, mivel nem javítják a magyar költségvetés szerkezetét.

Rogán lenullázná a Költségvetési Tanács támogatását

Gazdaság2010.11.27, 10:11

Rogán Antal a maradék 10 millió forintos támogatást is elvenné a Költségvetési Tanácstól, és az Országgyűlés Hivatalának adná - derül ki a politikusnak a költségvetéshez benyújtott kapcsolódó módosító indítványából.

Nem támogatja saját ellehetetlenítését a Költségvetési Tanács

Archívum2010.11.29, 18:00

Nem javasolja elfogadásra a Költségvetési Tanács azt a költségvetési módosító javaslatot, amely megvonná a saját működtetésére szánt pénzt. A testület szerint az indítvány nem felel meg a kötelező ellentételezés elvének, mivel a kérdéses összeg új céljának eltérő adóvonzata miatt 360 millió forinttal megrövidíti a jövő évi bevételeket.

Művészetfinanszírozás: a szocializmus utolsó bástyája

Vélemény2010.11.30, 14:10

A magyar filmes, színház- és kortárs művészeti szakma saját létét érzi fenyegetve azáltal, hogy az állam drasztikusan csökkentette a fenntartásukra fordított pénzeket. Tényleg indokolt-e a művészet állami támogatásának fenntartása Magyarországon és kitől kell példát vennünk egy új és működő modell létrehozásához?

"Senkit sem sikerült meggyőzni" - spórolás kell a bóvli kategória elkerüléséhez

Gazdaság2010.12.06, 14:53

A Moody's hitelminősítő hétfőn a kedvezőtlen költségvetési kilátások miatt két osztályzattal lerontotta a magyar adósbesorolást, ezzel már csak egy kategória választja el Magyarországot a befektetésre nem ajánlott, bóvli ketagóriától. Elemzők szerint a lépés azt jelzi, hogy a kormány nem tudta meggyőzni a piacot, és a további leminősítés elkerüléséhez nem átmeneti, hanem tartós kiadáscsökkentésre lenne szükség. A Moody's bejelentése után gyengülni kezdett a forint.

A parlament kisöpörte a Költségvetési Tanácsot

Gazdaság2010.12.07, 08:20

Megszavazta a parlament a Költségvetési Tanács támogatásának lenullázását - vagyis a jövőben díjazás nélkül dolgozik a tanács három tagja, titkárságuk pedig megszűnik. A javaslatot számos kritika érte, hétfőn a Financial Timesban az angol, a svéd és a holland költségvetési tanács elnökei tiltakoztak ellene.