költségvetés 2010
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Oszkó Péter
- Bajnai Gordon
- Fidesz
- Orbán Viktor
- gazdasági válság
- legfrissebb
- legrégebbi
Százmilliárdokért kezdhet tiszta lappal az új kormány
A később jelentkező veszteségek elhallgatásával vádolta meg a kormányt a Fidesz elnöke, aki szerint a 2010-re tervezettnél mintegy 900 milliárddal nagyobb a reális költségvetési hiány. Az eltérés nagy része azonban nem bizonyos kiadások eltitkolásából adódik, hanem politikai döntések, illetve a gazdasági válság lefolyásának függvénye. Ha az új kormány tiszta lappal szeretné kezdeni a ciklust, az biztosan százmilliárdokkal rontaná az egyenleget.
Varga: A Fidesz sem tolerál 7 százalékos hiányt
A Fidesz reagált a hétfői IMF kijelentésre, amely szerint a Nemzetközi Valutaalap nem engedi a 7 százalékos vagy nagyobb költségvetési deficitet. Varga Mihály fideszes képviselő szerint az ellenzéki párt "sem tolerál" hiánynövelést célzó gazdaságpolitikát.
Nagyobb szigort várnak el a büdzsé őrei
A költségvetési tanács áttekintette a 2010. évi költségvetési törvényjavaslat eddigi tárgyalási folyamatát. A testület megállapította: bár az eddig elfogadott módosító javaslatokkal kiegészített, illetve korrigált törvénytervezet jelentős előrelépésnek tekinthető a korábbi évekhez képest, az csak részben felel meg az államháztartási törvény, valamint a költségvetési felelősségi törvény - eddigieknél szigorúbb elvárásokat tartalmazó - előírásainak.
Nem volt kegyelem az ellenzék költségvetési javaslatainak
Közel 10 milliárd forintot rendeztek át a jövő évi költségvetés tervezetében az MSZP-s módosító indítványok, amelyeket hétfőn fogadott el az Országgyűlés. A Fidesz és a KDNP 1900 módosító javaslatát mind lesöpörte a parlamenti többség, egy olyan indítvány azonban mégis átment, amit a kormány nem támogatott.
"Hadigazdálkodásra" készül 2010-ben Bajnai
Kemény évet és valóságos "hadigazdálkodást" jósolt a következő évre Bajnai Gordon miniszterelnök, aki a gazdasági válság hatásairól tartott előadást kedd délután Budapesten. Bajnai a politikusok hataloméhségét hibáztatta az ország állapotáért, és a foglalkoztatás növelését nevezte a legfontosabb célnak.
Egy tucat MSZP-s elég volt a párt és a kormány ellen
A Baranya megyei szocialisták nyomására szavazott meg hétfőn az Országgyűlés egy kormány által nem támogatott költségvetési módosító javaslatot. Egy félreszavazó képviselő szerint a Pécs közelében található autópálya fejlesztése érdekében próbáltak meggyőzni mindenkit, akit csak lehetett. Többek között Gyurcsány Ferenc, Szili Katalin és Puch László is a kormány ellen szavazott.
Orbán kitartásra buzdította az MTV-t
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Magyar Televízió reggeli műsorában arra biztatta a költségvetési elvonás miatt megszorult köztévét, hogy "húzzák ki" a választásokig. Orbán kitért a kérdés elől, hogy leülne-e vitázni az MSZP új miniszterelnök-jelöltjével, Mesterházy Attilával.
Ismert közgazdászok kritizálják a büdzsét - Oszkó szerint elfogultak a levélírók
Több országos napilapban megjelentett nyílt levélben a jövő évi költségvetés elutasítására kéri az országgyűlési képviselőket számos ismert közgazdász, akik közül többen az Fidesz-kormány alatt töltöttek be vezető tisztséget. Oszkó Péter pénzügyminiszter a levélre reagálva elmondta: a dokumentum politikai elfogultságot tükröz, szerinte akiben van szakmai, illetve az ország sorsa iránti felelősség, az megszavazza a jövő évi büdzsét.
Elfogadta a parlament a 2010-es költségvetést
Elfogadta az Országgyűlés a 2010-es költségvetést. Hétfő este 201 képviselő szavazott igennel, 179 nemmel. Bajnai Gordon miniszterelnök sikernek nevezte a költségvetés elfogadását.
Nem nyújt be új törvényt a kormány
A parlament hétfőn elfogadta a 2010-es költségvetést, a kormány már nem nyújt be új törvényjavaslatokat az áprilisra várható választásokig. Az [origo]-nak nyilatkozó szocialisták szerint a vereség elkerülhetetlen, de azért nem siettetnék. A kudarc beismerésénél még a szószban maradni is jobb.
- címkék:
- választás
- költségvetés 2010
- MSZP
- Címkefelhő »