költözés
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Bálnába költöztették volna a Színművészetit
Volt kórház, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság központja, de még a Bálna is felmerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem új épületének lehetséges helyszíneként. A beruházás az első becslések szerint 16 milliárd forintba kerül majd, és akár már 2017-ben elkezdődhet.
Bangó Margit unokája elköltözik a művésznőtől
Tina évekkel ezelőtt a nagymamájához "menekült", amikor elvált. Új párjával, Emilióval és kislányával már régóta együtt élnek az énekesnővel, de most mégis a költözés mellett döntöttek.
- címkék:
- Bangó Margit
- költözés
- család
- énekesnő
- unoka
- Címkefelhő »
Elképesztő panoráma! Ezt látja új lakása ablakából Osvárt Andrea
A színésznő képmegosztó oldalán mutatta meg, milyen csodálatos látvány tárul elé új otthonából.
Nem dobozolnak a vidékre küldött minisztériumokban
Nem készülnek a költözésre sem a Földművelésügyi, sem a Honvédelmi Minisztériumban. A munkatársak biztosra veszik, hogy a korábbi tervekkel ellentétben Budapesten maradnak a tárcák, és ezt erősítik a hivatalos válaszok is. Az agrár-vidékfejlesztési államtitkárság százfős állományából mindössze 31-en vették fel a munkát Kecskeméten, ahol ugyan fel lehetett tölteni a hiányzó helyeket környékbeli szakemberekkel, Debrecen és Székesfehérvár esetében azonban ez már erősen kérdéses.
Oroszlán Szonja: "Nyughatatlan természet vagyok"
Oroszlán Szonja szerint az élet is egyfajta játék, és csupán rajtunk múlik, hogyan éljük meg. Ő például rendületlenül hisz abban, hogy „a bátraké a szerencse". Valódi harcos természet, akinek időről időre szüksége van rá, hogy új kihívásokban bizonyítson – többek közt ezért költözött nemrég külföldre.
Sztárban sztár - Nagyot változott a világ Peter Sramek körül
A Rising Star szlovák anyanyelvű és magyarul alig tudó versenyzőjét beválasztották a legnézettebb hazai produkcióba, a Sztárban sztárba. Levált a családjáról, Budapestre költözött, és egyre jobban beszél magyarul. A nézők pedig hétről hétre díjazzák szorgalmát és tehetségét, rengetegen szavaznak rá.
Hoppá! Zimány Linda és Kedves Ferenc családot alapítanak?
A modell úgy döntött, lezárja amerikai karrierjét, hazaköltözik és a családalapításra koncentrál.
Biztonságosabb épületbe költözik a Charlie Hebdo szerkesztősége
Még néhány nap, és új irodába helyezik át a világhírű szatirikus magazint.
Újra megnyílik a Jégbüfé
A hírek szerint már októberben fogadhatja első vendégeit a legendás Jégbüfé, amely csupán néhány sarokkal arrébb fog költözni a régi megszokott helyétől.
Majka és Dundika elhagyják az országot?
Majka és Dundika jelenleg is Amerikában nyaralnak és elképzelhetőnek tartják, hogy legjözelebb nem csak egy rövid vakációra utaznak Kaliforniába. Gombos Edináék után ők lesznek a következők, akik hosszabb időre távoznak Magyarországról?
- címkék:
- Majka
- Majoros Péter
- Dundika
- utazás
- költözés
- Címkefelhő »