költő

címke rss

Betiltották, rehabilitálták, aztán hazát váltott

Kultúra2017.03.30, 16:51

Fenyvesi Ottó élő legenda – ezt mondják róla. A Vajdaságban született költő, képzőművész. Egyetemista korában dolgozott a nagy hírű irodalmi folyóiratnál, az Új Symposionnál. Később az egyik verse miatt leállították a Sympo nyomtatását, és közvádló elé akarták állítani. Pártbizottsági üléseken külön napirendi pont volt a személye és a verse. Később betiltották az egész szerkesztőséget. A Milosevics-hatalom akarta rehabilitálni őket. Azt mondták, ők voltak az igazi kommunista ellenállók, és csinálják tovább a lapot, de Fenyvesiék nem fogadták el ezt az ajánlatot. Nem folytatták az irodalmi lap készítését. Aztán jött a délszláv háborúú, ...

Nyolcvanévesen szelte át szerelméért az óceánt

Kultúra2017.10.19, 01:45

Nincs olyan középiskolás diák, aki ne találkozna a tanulmányai során azoknak a múzsáknak a nevével, akik a világirodalom nagy alkotóit inspirálták. Dante és Beatrice, Petrarca és Laura vagy Hölderlin és Diotima neve a köztudatban is összeforrt, és egyetlen érettségiző sem kerülheti meg, hogy pontosan tudja, ki volt Júlia, akinek Balassi Bálint "így köszöne", vagy mely nagy magyar költők életművének alakulásában volt elévülhetetlen szerepe Szendrey Júliának, Lédának, Csinszkának, Kozmutza Flórának vagy Gyarmati Fanninak. Nőnap közeledtével most három ritkábban emlegetett történetet elevenítünk fel: kiderül, hogyan inspirálta a Bánk bbán ...

Levi a művészvilág mocskos titkait feszegeti...

She2017.09.28, 11:11

Az összeesküvés elméletek trükkje az, hogy a hihetőség határán egyensúlyoznak, és olyan dolgokat állítanak, amelyek akár még valóságosak is lehetnének. Arra építenek, hogy az emberek pont ugyanannyira szeretik a rejtélyeket, mint megoldani azokat.

Horváth Benji kapja a 2017-es Dunajcsik Mátyás Lehetőséget

Archívum2017.02.24, 14:28

Horváth Benji költő, slammer, a kolozsvári Helikon folyóirat szerkesztője kapja a Libri Kiadó által felkínált 2017-es Dunajcsik Mátyás Lehetőséget.

A robbanás határán

Unikornis2017.01.01, 08:45

Törésteszt címmel jelent meg az eddig költőként ismert Szabó T. Anna első novelláskötete. A történetek karakterei többnyire saját vágyuknak kiszolgáltatott vagy éppen tárgyakba csimpaszkodó nők és férfiak, akik ezért vagy azért, de a robbanás határán állnak. Szabó T. Annával a kötet ürügyén arról is beszélgettünk, hogy miért jó üvölteni, miben gátol a hiúság, és hogyan távolít el a humor saját hülyeségeinktől. És persze az is szóba került, hogy felmerül-e a szakmai féltékenység egy íróházaspárnál.

Meghalt Pálinkás György író, költő

Archívum2016.09.26, 15:01

Hetvenéves korában hunyt el Pálinkás György, aki ismert író, költő és szerkesztő volt, a Kijárat Kiadó alapítója és igazgatója.

Tragédia! Meghalt a magyar költő, Csoóri Sándor

Life.hu2016.09.12, 12:03

Életének 87. évében vasárnap éjszaka meghalt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő.

Akaratomon kívül világpolgár lettem

Itthon2016.07.17, 17:21

"Tamási Áron jut eszembe, aki Ábel Amerikában című regényében azt írja: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Ez a valahol számomra két kontinenst, Európát, Észak-Amerikát és a Karib-tengeri szigetet, Barbadost jelenti. Akaratomon kívül világpolgár lettem" - mondta Böszörményi Zoltán az Origónak adott interjújában. A költészet, a vers szerinte mágia. "A nagy verset Isten íratja velünk. A többi természetesen tudás és ihlet keveréke, képzet és akarat terméke."

Elhunyt Yves Bonnefoy francia költő, irodalomtörténész, műfordító

Life.hu2016.07.02, 13:57

Kilencvenhárom éves korában elhunyt Yves Bonnefoy, a francia kortárs irodalom egyik legnagyobb alakja, aki művészettörténészként és műfordítóként is jelentős életművet hagyott hátra - közölte szombaton a College de France, amelynek professzora volt. A Nobel-díjra többször is jelölt költőt pénteken érte a halál - erősítette meg a sajtóértesüléseket a nagy presztízsű párizsi intézmény.

Meghalt Lars Gustafsson, svéd író

Life.hu2016.04.04, 10:44

Vasárnap hunyt el 79 éves korában a művész, aki költő, író és filozófus is volt. Legismertebb műve az Egy méhész halála című regény.