Koltai Róbert

címke rss
Egymást szidja Pogány Judit és Koltai Róbert

Egymást szidja Pogány Judit és Koltai Róbert

Az egykor népszerű színészházaspár, Pogány Judit és Koltai Róbert feltehetően nem a legszebben vált el egymástól. Ez az ő dolguk természetesen, de láthatóan mindezt a nyilvánossággal is meg akarják osztani.

Felépüléséről vallott Koltai Róbert: már beszélni és járni is alig tudott

Life.hu2023.06.22, 15:25

Nehéz időszakon van túl Koltai Róbert. Tavaly év végén komoly műtéten esett át, de szerencsére mostanra tejesen felépült.

Újabb részletek Koltai Róbert súlyos agyműtétjéről

Tévé2023.04.06, 20:09

Mint azt korábban írtuk, nem volt túl jó egészségi állapotban Koltai Róbert, akiről kiderült, hogy súlyos agyműtéten is átesett. A színész most elárulta, hogy miért kellett operálni és hogyan javul állapota a beavatkozás után.

Koltai Róbert és Pogány Judit nem váltak el: "Most is egymásnak a szurkolói vagyunk"

Life.hu2022.11.30, 10:52

Koltai Róbert és Pogány Judit már nem élnek házaspárként, de hivatalosan sosem váltak el egymástól.

Járni sem tudott Koltai Róbert, mielőtt megműtötték - elmondta, mi volt a baj

Life.hu2022.11.28, 20:08

Komoly műtéten van túl a Jászai Mari-díjas színművész, aki a procedúra alatt végig bizakodva nézett szembe a megpróbáltatásokkal.

Szerelméről mesélt Koltai Róbert: így jöttek össze Ildikóval

Life.hu2022.10.06, 08:31

Koltai Róbert és a rendező Gaál Ildikó hat éve alkotnak egy párt. Most elmesélték, hogyan indult a kapcsolatuk. 

Alig tud járni Koltai Róbert: nincs túl jól a színész

Life.hu2022.08.31, 10:03

Koltai Róbert ülve vette át az életműdíjat a Bujtor István Filmfesztiválon. A színész nincs túl jól.

Koltai Róbert súlyos beteg, nagy fájdalmai vannak

Tévé2022.08.31, 10:20

Oyan fájdalmai vannak egy rejtélyes betegségtől, hogy muszáj volt beszélni róla. 

Pogány Judit bevallotta: többször öngyilkos akart lenni, gyermekét is magával vitte volna a halálba

Life.hu2022.02.21, 10:04

A színésznő egész életében elégedetlen volt magával, külsejét sosem tudta igazán elfogadni, úgy érezte, hátrány éri amiatt, hogy nem úgy néz ki, mint szeretne. 

Koltai Róberttel hangolódnak az ünnepekre Európa kilenc országában - Videó

Life.hu2021.11.28, 21:37

Koltai Róberttel hangolódnak az ünnepekre Ausztriában, Csehországban és Lengyelországban is. 

Koltai Róbert bolondos, ódivatú öregúr lesz a TV2 sorozatában

Tévé2021.10.04, 19:12

Új szerepben láthatja a közönség Koltai Róbertet, a SuperTV2 sorozatában fog feltűnni.

Koltai Róbert is megkapta a koronavírus elleni védőoltást

Tévé2021.03.18, 13:05

Koltai Róbert a hivatalos Facebook oldalán számolt be arról, hogy beoltották a koronavírus elleni vakcinával.

Megkapta a vakcinát Koltai Róbert is, nagyon örült neki a fia

Life.hu2021.03.17, 17:26

Koltai Róbert is megkapta a koronavírus elleni vakcinát, így végre hamarosan találkozhat fiával, aki már nagyon várja.

„Soha nem késő újrakezdeni” – Koltai Róbert új párkapcsolatáról vallott

Life.hu2020.11.05, 17:18

Koltai Róbert és Pogány Judit hosszú házasság után döntött a különválás mellett. A színész ekkor még nem is sejtette, hogy újra szerelmes lesz, pedig már 4 éve él boldog párkapcsolatban.

Koltai Róbert megmutatta kedvesét - Fotó

Life.hu2020.05.15, 10:44

Koltai Róbert hosszú idő után újra szerelmes: megmutatta kivel él együtt.

Koltai Róbert Szilágyi István megöléséről: "Sajnos ez a levegőben volt"

Life.hu2020.05.04, 09:29

A 82 éves színészt, Szilágyi Istvánt minden valőszínűség szerint saját fia ölte meg vasárnap reggel, az otthonában. A tragédia természetesen színésztársait is megérintette: így fejezték ki részvétüket és sajnálatukat az Indirektnek.

Hét magyar filmklasszikus, ha vidámságra vágysz a karanténban

Life.hu2020.04.10, 18:16

A Nemzeti Filmintézet és a Filmarchívum a saját oldalán összesen kilencven magyar filmklasszikus ingyenes, online hozzáférésének biztosításával járul hozzá a koronavírus miatt otthon maradni kényszerülők tartalmas szórakozásához. Közülük ajánlunk most néhányat, amelyek biztosan jókedvre derítenek a nehéz időkben is.

Dörner György és Koltai Róbert kapják idén a Madách-díjat

Kultúra2020.01.20, 12:39

Kedden tartják a Madách-ünnepséget Balassagyarmaton, ahol a hagyományoknak megfelelően átadják a Madách-díjakat is. Az elismeréseket idén Koltai Róbert színművésznek és Dörner György színművész-színházigazgatónak ítélték oda.

Korábbi játékfüggőségéről vallott Koltai Róbert

Archívum2019.03.06, 18:28

Őszintén vallott Koltai Róbert az életének arról az időszakáról, amikor játékfüggő volt.

Andy Vajna a magyar film aranykorát hozta el - rendezők és színészek emlékeznek

Kultúra2019.01.22, 19:08

Andy Vajna rendbe hozta a szétesett magyar filmgyártást - mondta Szabó István filmrendező. Koltai Lajos operatőr, rendező egyebek mellett egy amerikai közös vacsora emlékét idézte fel. Szász János rendező négy napja vacsorázott együtt Andy Vajnával. Goda Krisztina rendező azt mondta: szeretett vitázni a producer, és jó volt vele beszélgetni, mert teljesen másként látott bizonyos dolgokat. Koltai Róbert A miniszter félrelép című film forgatásának kulisszatitkairól beszélt, Gesztesi Károly pedig a Szabadság, szerelem című film egyik különös forgatási napjáról és a bemutatóról. Andy Vajnát 2011-ben nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnöök ...

Koltai Róbert súlyos alvási zavarban szenvedett: levegőt sem kapott

Archívum2018.12.05, 11:41

Koltai Róbert ma már rendkívül energikus, de nem volt ez mindig így és ez nem is csoda: nem kapott levegőt. 

Meghalt Spindler Béla

Kultúra2018.09.01, 17:34

Meghalt Spindler Béla, Jászai Mari-díjas színész, Érdemes Művész. A 63 éves színész haláláról színésztársa, Koltai Róbert számolt be a saját közösségi oldalán – derül ki a Ripost cikkéből.

Koltai Róbert betöltötte a 74. életévét: még most is játszik

Archívum2018.07.16, 14:46

Koltai Róbert 74 éves lett, de még most is olyan energikus és szenvedélyes, mint egykor, és esze ágában sincs visszavonulni. Elárulta, mi a titka.

Sztárok, akik feladták házasságukat egy újabb szerelemért: Ördög Nórától Stohl Andrásig

Archívum2018.02.23, 14:47

Manapság a holtomiglan holtodiglan már nem tart a sírig. Vannak, akik csak a második vagy a sokadik próbálkozásra találják meg az igaz szerelmüket és az is előfordul, hogy a nagy ő akkor toppan az életünkbe, amikor még bőven tart a frigy... Ahogy ezeknél a sztároknál történt: Ördög Nóra és Varga Feri is véget vetett kapcsolatának, amikor rátalált az igazi, nem hezitáltak. Berki Krisztián és új szerelmének kapcsolata sem indult simán: a hölgyemény ugyanis még házas!

Koltai Róbert elárulta, ki miatt lett színész

Archívum2017.12.11, 12:27

Koltai Róbert újabb díjat söpörhetett be a napokban, amelynek átvétele után elárulta, kinek a hatására választotta a színészi pályát.

Kiderült, miért nem vált el 10 év különélés után Koltai Róbert és Pogány Judit

Archívum2017.08.31, 06:23

Koltai Róbert szerint van egy különleges összetartó erő közte és felesége között, ami akkor sem engedi őket szabadulni egymástól, ha már nem élnek együtt.

Karinthy bőrébe bújik Koltai Róbert

Archívum2017.07.07, 16:36

Hajnali részegség címmel Kosztolányi Dezső, Harmos Ilona és Radákovich Mária szerelmi háromszögét dolgozza fel egy színdarab augusztus elején a szegedi REÖK Szabadtéri Színpadon.

Csonka András: Anyu, ugye hallasz? Ledrazséztak!

Life.hu2016.03.14, 07:39

Ez Csonka András hétfői blogja a  Life.hu -n.

Koltai Róbert: "A legjobb sztori kimaradt a műsorból"

Life.hu2015.09.03, 18:45

Koltai Róbert remek sztorikkal szórakoztatja a nézőket a Fábry-show csütörtöki adásában. Az  általa egyik  legjobbnak ítélt sztori végül kimaradt, de a Life.hu olvasóival most megosztotta.

Koltai Róbert megtalálta a tökéletes partnernőt

Life.hu2015.04.16, 13:48

Megviselte a hétvégén bemutatott színdarab Koltai Róbertet, akivel még sohasem fordult elő, hogy hónapokig tanulta volna a szöveget. Fiatal partnernőjétől viszont teljesen el van ájulva.

Szabó Győző pucér fenekét rejtegetik Amerikában

Film2015.03.31, 12:52

A múlt héten nemcsak Mundruczó Kornél Fehér Isten című kutyás filmje indult meghódítani az amerikai közönséget, hanem három évvel ezelőtti magyar vígjáték is, a Koltai Róbert rendezte Magic Boys.  

Újabb fordulat a Koltai-perben: megdőlni látszik a fiktív filmgyártás vádja

Life.hu2015.03.18, 13:20

Koltai Róbert és Pogány Judit fiát, P. Koltai Gábort 2010-ben vádolták meg adócsalással, öt hónapon keresztül volt előzetes letartóztatásban milliárdos összegű fiktív számlázás és pénzmosás gyanúja miatt.

Egyedül is boldog Pogány Judit: "Mi nagyon viharosan éltünk Robival"

Life.hu2015.03.12, 11:31

Kilenc éve él férfi nélkül Pogány Judit. A színésznő azt állítja, remekül érzi így magát: energikus és boldog. 

Koltai Róbert: "Élnék a mentelmi jogommal" - fia tárgyalásán magába zuhant

Archívum2014.12.19, 07:36

Bár élt a mentességi jogával, s nem kívánt nyilatkozni a fia és társai ellen indított csalási ügyben Koltai Róbert.

Gyerekkel dobott kosárra az államtitkár

Itthon2014.11.29, 10:43

Fúvószenekar és kosárlabdázó gyerekek kísérték a Tüskecsarnok átadását, az ünnepség után még Simicskó István is palánkra dobott. Az egyetemi csapatok szombattól játszhatnak a csarnokban, amelynek uszodarészét jövő októberben fejezhetik be – tudta meg az Origo.

Éder Krisztián szeretné meghódítani New Yorkot

Archívum2014.10.07, 15:04

A tehetséges fotós annak ellenére, hogy rengeteg munkát kap itthon, úgy döntött, szeretne harapni egyet a „nagy almából" és Amerikában próbál szerencsét.

Koltai Róbert is szerepet kapott a Játékkészítőben

Archívum2014.10.06, 16:05

A konzervatív öreg királyt fogja alakítani az év legnagyobb színházi produkciójában Koltai Róbert.

Kincset kapott születésnapjára Koltai Róbert

Life.hu2013.12.21, 18:36

Ritka kincset kapott ajándékba Koltai Róbert, akit a Thália Színházban színésztársai köszöntöttek fel 70. születésnapja alkalmából - tudta meg a Life.hu.  

A mozi sztárjai is szavaznak a bejglire

Life.hu2013.12.05, 07:42

A Life.hu száguldó riportere, Katz Dávid ezúttal a magyar mozi sztárjait faggatta arról, melyik bejgli a kedvencük: a mákos vagy a diós.

Le kellett vágni a cipőt Koltai lábáról

Archívum2013.06.24, 11:22

Nem Gubás Gabi az egyetlen színész, aki megtapasztalta, milyen érzés sérülten estéről estére színpadra állni. Kollégája, a Starfactory szereplője, Koltai Róbert is átélte ezt a kellemetlen helyzetet - tudta meg a Life.hu.

Kés alá fekszik Koltai Róbert

Life.hu2013.05.09, 22:16

Már zavarja az erős fény Koltai Róbert szemét, ennek ellenére remekül érzi magát a színpadon a sok-sok fiatal énekes, színész társaságában. Június elején bemutatóra készül, utána viszont kés alá fekszik.

Koltai Róberten nem fog az idő

Life.hu2012.12.15, 20:30

A napokban ünnepli hatvankilencedik születésnapját Koltai Róbert.

Több száz milliót bukott a népszerű magyar színész

Life.hu2012.11.28, 00:41

Hiába a médiafelhajtás és a világhírű mellékszereplők, Koltai Róbert Magic Boys című filmjére nem kíváncsi a magyar közönség. A színész- rendező, aki részben saját pénzből finanszírozta a produkciót több száz millió forintot bukott.

Egyrészt nem vagyok kötőjel

Film2012.11.14, 18:15

<div><object width="645" height="150"><param name="movie" value="//www.mixcloud.com/media/swf/player/mixcloudLoader.swf?feed=http%3A%2F%2Fwww.mixcloud.com%2Fvferi%2Ffilmklub-podcast-8-szabo-kimmel-tamas%2F&embed_uuid=39c04cc9-cdf5-4f20-a3fc-df3b93c518aa&stylecolor=&embed_type=widget_standard"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="wmode" value="opaque"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="//www.mixcloud.com/media/swf/player/mixcloudLoader.swf?feed=http%3A%2F%2Fwww.mixcloud.com%2Fvferi%2Ffilmklub-podcast-8-szabo-kimmel-tamas%2F&embed_uuid=39c04cc9-cdf5-4f20-a3fc-ddf3b93c518aa&stylecolor=&embed_type=widget_standard" ...

Amerikában kezd új életet az RTL Klub-ról ismert műsorvezető

Archívum2012.10.22, 16:14

Az RTL Klub egyik legnépszerűbb műsorvezetőjeként ismertük meg Pokrivtsák Mónikát, aki 12 éven át volt több műsor házigazdája a csatornán. Az egykori tévés ma már Amerikában él, és másfél éve hozzáment amerikai származású producer férjéhez, aki többek közt Koltai Róbert Magic Boys című filmjének is a producere - tudta meg a Life.hu.

Magic Boys filmpremier

Life.hu2012.10.17, 12:58

Végre bemutatták a Koltai Róbert rendezésében készült Magic Boys című filmet. A vetkőzős film premierjére a szereplők és készítők mellett, sok hazai sztár is elment, többek között olimpiai úszónk, Gyurta Dániel is kíváncsi volt az új magyar komédiára.

Nem jöttek el a díszbemutatóra a Magic Boys külföldi színészei

Life.hu2012.10.22, 15:32

Sztárparádé volt, de nem minden szereplő jött el kedden este Koltai Róbert legújabb filmjének, a Magic Boysnak a bemutatójára. A Life-hu megtudta, a külföldi színészek miért nem jelentek meg.

Magyar ember így vetkőzik

Film2012.10.03, 18:01

Koltai Róbert Magic Boys című, régen várt vetkőzős akciókomédiáját az elsők között látva jelentjük, Steven Soderbergh mégsem lopott a  magyaroktól, viszont Pindroch Csaba alteste figyelemre méltó a csillámos tangában. Az angol-magyar-kanadai koprodukcióban készült filmet hétfőn mutatták be Szegeden.

A Kultkikötő darabjai mellé bor is jár

[origo] utazás2012.07.12, 10:17

16 színházi előadást, 5 kamara produkciót, 24 gyerekdarabot és 2 koncertet kínál az idén a Kultkikötő programsorozata Balatonföldvári Szabadtéri Színházban. Az elismert művészek mellett a kiállítások és dél-balatoni borok miatt is érdemes beiktatni egy színházi estét.

Koltai Róbertéktől nyúlták volna a Magic Mike-ot?

Film2012.07.11, 17:32

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=6pLM5tT8VfZbwQJP A Magic Boys a Facebook-oldalon található összefoglaló szerint arról szól, hogy "két magyar gyári munkás (és egyben lúzer) egy maffiagyilkosság szemtanújaként csak úgy mentheti meg az életét, ha Londonba utazik és sztriptíztáncosnak áll". A Magic Boys bemutatója az év vége felé várható, de az első teaser P. Koltai közlése szerint hamarosan már látható lesz a mozikban. Mint korábbi cikkünkben leírtuk, a Magic Mike-ot az a rövid időszak ihlette, amit Channing Tatum sztriptíztáncosként töltött Floridában a 90-es évek végén. A filmben Magic Mike Tatum figurájának művészneve, de Tatum ...

Channing Tatum lealjasodik egy húszasért

Archívum2012.04.19, 11:07

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=6pLM5tT8VfZbwQJP A Magic Mike-ban Channing Tatum alakítja a címszereplő jóhírű sztrippert, akiért bolondulnak a nők. Nem elég, hogy a Matthew McConaughey karakterének tulajdonában lévő bárban estéről estére elkápráztatja a hölgyvendégeket tánctudásával és kidolgozott felsőtestével, de még házhoz is megy egy kis rendőrjelmezes akcióra. Rutinos táncosként pedig új feladata, hogy betanítsa az újonc Alex Pettyfert (A negyedik). A fenékrázáson kívül persze lesz itt még szerelmi szál (Cody Horn játssza a megértő barátnőt), és a vetkőzéssel kapcsolatos morális kérdések alapos kitárgyalása is. A film részben ...

Stohl András: Nem tudok magamért korteskedni

Film2011.05.30, 10:20

Az utóbbi időben szinte kizárólag a büntetőperével foglalkozott a sajtó, de mi most inkább a színészi munkáira voltunk kíváncsiak. Stohl András az Európa expresszt kínosnak tartja, de a Rosszfiúkra és a Presszóra büszke. Elmesélte, hogyan vágták ki egy Szabó István-filmből, milyen érzés volt, amikor Thaiföldön filmsztárként kezelték, és hogy a rendezőknek már egy szavát sem hiszi. Szerinte a kollégái pontosan tudják, hogy ő nem drogos alkoholista, az Alföldi Róbertet támadóknak pedig azt javasolja, hogy vegyenek egy tükröt. Végül arra is vállalkozott, hogy kameránk előtt válaszoljon egy személyiségteszt kérdéseire.

Koltai Róbert cáfolja a tanúvallomásáról szóló hírt

Itthon2010.12.27, 19:57

Közleményben cáfolta a rendőrségi tanúvallomásáról megjelent információkat Koltai Róbert. A színművész közölte, hogy a fia ellen folyó nyomozás során hetekkel ezelőtt tett vallomást, és hozzátette: "A vallomásomban foglaltak és a médiumokban megjelentek teljes mértékben ellentétesek egymással."

Koltai Róbert szerint ártatlan adócsalással gyanúsított fia

Itthon2010.12.16, 11:03

Koltai Róbert színművész szerint ártatlan fia, P. Koltai Gábor, akit adócsalással és okirat-hamisítással gyanúsítanak. P. Koltai jelenleg előzetes letartóztatásban van, szülei azóta nem beszélhettek vele - írja a Bors.

Koltai Róbertet is lecsukhatják többmilliárdos adócsalás miatt?

Life.hu2010.12.11, 10:44

P. Koltai Gábort, a híres színész fiát adócsalással vádolják: közös cégük 2,3 milliárd forintnyi fiktív számlát gyártott, hogy igazolni tudja a filmkészítésre kapott állami támogatásokat.

Pogány Judit: A szerelemből nem lehet kiöregedni

Film2010.12.09, 16:52

Pogány Judit színésznő mesélt nekünk arról, hogy a mai napig rendszeresen kérik, köszönjön el a kis Vuk hangján, hogy nem érdekli, ha a nézők úgy emlegetik, mint Koltai Róbert volt feleségét, viszont rossz érzés, hogy sokan csak a filmvígjátékokból ismerik. Szóba került, hogy milyen volt a saját férjével boldogtalan házaspárt alakítani a Panelkapcsolatban, hogy milyen benyomást tett rá Michael Haneke, valamint az is, hogy miért kérték fel egy műfogsorrögzítő krém reklámozására. Szerda este az interjú jóváhagyásakor a Kossuth-díjas színésznő tőlünk tudta meg, hogy adócsalás gyanújával őrizetbe vette a rendőrség a fiát. Elmondta, hogyy ...

Fizetés nélkül léptek le Koltai Róberték

Film2009.10.08, 15:07

A Délmagyarország online kiadása, a Délmagyar.hu ma arról adott hírt, hogy Koltai Róbert és stábja, a Magic Boys című film több héten keresztül Szegeden zajló forgatása után úgy távozott több szálláshelyről, hogy nem egyenlítette ki a számlát, és így összesen mintegy ötmillió forinttal tartozik különböző szállásadóknak a városban. Michael Madsen és Koltai Róbert a Magic Boys forgatásán A cikk szerint az 50 és 60 fő közti stáb kilenc különböző helyszínen éjszakázott a városban, amely közterületeket és közintézményeket biztosított a film forgatásához, valamint 8 millió forinttal támogatta a stábtagok elszállásolását. A ...

Színpadra léptek Koltai Róbert chippendale fiúi

Film2009.08.29, 21:16

Szombat hajnalban Szegeden elkezdték forgatni Koltai Róbert Magic Boys című filmjét. A vígjáték csúcspontját jelentő koncertjelenetet vették fel hajnali egy körül a Szegedi Ifjúsági Napok nagyszínpadán, ahol a neves r&b énekesnő Jamelia adott elő egy Hrutka Róbert-szerzeményt, amit a chippendale-jelmezbe öltözött Pindroch Csaba és Szabó Győző táncprodukcióval kísért. Libor Anita, a filmhu-ból ismert száguldó riporter a helyszínen volt és most beszámol élményeiről a Filmklub olvasóinak. Szabó Győző, Jamelia és Pindroch Csaba a Szegedi Ifjúsági Napok nagyszínpadán | Fotó: Mohos Angéla "Egy fára ragasztott hirdetésből derüült ...

Hol a fenében vannak a nők?

Film2009.02.24, 16:42

Michael Madsen, a Kutyaszorítóban Mr. Drappja, idén nyáron Magyarországon forgat Koltai Róbert legújabb vígjátékában. A Magic Boys apropóján jelenleg is Budapesten tartózkodó amerikai színész, az alkotógárdával együtt hétfőn vezette be a filmet a köztudatba egy sajtótájékoztató keretében. Az angol-magyar-kanadai koprodukcióban készülő alkotásban Szabó Győző és Pindroch Csaba főszereplése mellett Adrian Paul, a Hegylakó sorozat sztárja is feltűnik mint Londonban élő magyar.

Kovács Zoltán: Shyamalannak szívesen vágnám bármelyik filmjét

Film2009.01.07, 18:20

Megkerestünk egy tucatnyi filmest, akik az elmúlt évben valami klasszat csináltak, és kifaggattuk őket 2008-as sikereikről, kudarcaikról és filmélményeikről, illetve 2009-es vágyaikról, mániáikról, terveikről. Kovács Zoltán üstökösként robbant be a magyar filmbe. Ebben az évben két remek film vágásáért felelt: A nyomozóért és a Kaméleonért. Előbbiért azonnal kiérdemelte a legnagyobb szakmai elismerést, az Arany Olló-díjat. Kovács Zoltán - Zolika, ahogy mindenki hívja - azonban egyáltalán nem a semmiből jött: 1999 óta ül a vágóasztal mögött, előbb különféle televíziós produkciókban, majd reklámfilmek készítőjeként. Később felvették aa ...

Koltai Róbert szerfelett érdekesen főz

Tévé2008.09.30, 12:26

Múlt héten tartotta előnyét az RTL Klub, de a TV2 is szállított jó pár erős, nézett műsort. Az RTL-es Vacsoracsata sávjában egyeduralkodó, számokkal bizonyítható, hogy izgalmas, miképp készít rántást Péter-Szabó Szilvia, milyen fűszert használ Koltai Róbert.

Udvaros Dorottya táncol, Horváth Éva szenved

Tévé2008.09.04, 17:58

Sajtótájékoztatón mutatta be őszi műsorstruktúráját az RTL Klub: a pesti szállodához tartozó bárban annyi képernyőst, celebet vonultattak fel, hogy egy idő után szűkös lett a tér, zsúfolttá vált az egység, alig fértek el egymás mellett Koltai Róbert, Csomor Csilla, Lagzi Lajcsi, Oszvald Marika és a többi húsz-harminc médiaszemélyiség. Lesz sztártánc, utazós-sztáros reality és sztárfőzős show, és persze jönnek az új és régi sorozatok.

Fenyő Miki megszólal

Archívum2008.06.13, 17:29

Szabó Kimmel Tamást kis túlzással már a fél ország ismeri, hiszen tavaly szerepelt a Megy a gőzös című Koltai Róbert-komédiában. A fiatal színész első abszolút főszerepe előtt áll: a Fenyő Miklósról mintázott Ricky nevű figurát alakítja Fonyó Gergely Made in Hungária című, júliustól forgó zenés filmjében. Felhívtuk Szabót, hogy máris meséljen nekünk röviden a Hungária zenéjéhez való viszonyáról, a feladat várható nehézségeiről és persze arról, hogy év eleji kívánságai teljesültek-e.

Koltai Róbert: A közönség ügyet sem vet a filmkritikára

Vendégszoba2007.12.28, 18:40

Koltai Róbert Megy a gőzös című filmje kapcsán beszélgetett a csetelőkkel. A színész-rendező elmagyarázta, hogy producer fiával vitatkozni miért olyan, mintha saját magával folytatna szócsatát, elárulta, hogy ki lenne a kedvenc politikusa és még azt sem titkolta előlünk, hogy Kern András levetett ruháiban jár.

Szexéhes tinik, pisztolyos Jodie Foster

Film2007.10.18, 12:48

Hét új filmet is kapunk a héten, és gyanítjuk, hogy közülük csak párnak sikerül majd említésre méltó számú nézőt toborozni: szüzességük elveszítésén dolgozó kamaszsrácok, New York utcáin önbíráskodó Jodie Foster, Koltai Róbert vasutasparádéja, kerekesszékesek, '56-os fiatalok, üres franciák és kuriózumként egy szürreális észt rajzfilm.

Időutazás gőzössel

Film2006.09.01, 00:37

Bosszúszomj, szerelem, kapzsiság és vonatok is lesznek Koltai Róbert új, szatirikus hangvételű filmjében, a Megy a gőzös-ben. A jövő hétfőn kezdődő forgatás előtt az [origo] filmklub tudósítója megismerkedett a szereplőkkel, köztük a férfi főhőst alakító bájos újonccal, Szabó Tamással.

Jetix-gála, megasztárokkal

Tévé2006.06.13, 13:59

Oroszlán Szonja és Koltai Róbert a magyar gyerekek két kedvenc színésze, de inkább ifjú énekesek, Lola és a megasztárok képei kerülnek fel a kicsik falára.

Nem semmi

Film2017.09.08, 14:35

Kész, vége, innentől többé nem szeretném hallani, hogy a magyar közönségfilm műfaját fel kell támasztani, a becsületét vissza kell szerezni, új magyar sztárokat kell nevelni. Megtörtént. És ehhez nem a régi klasszikusok újrahasznosítása kellett, nem a Heti hetes szereplőinek százszor lenyúzott bőre, nem Koltai Róbert 15 éve változatlan figurája, és végképp nem Kern András csupasz feneke.

Galla Miklós: Gyermeteg lélek vagyok

Vendégszoba2005.11.09, 12:57

A humorista, miközben úgy reklámozza új estjét, mintha egy kereskedelmi tévé reggeli műsorában lenne, és csak öt percet kapott volna, beszél a magyar futball kiábrándító állapotáról, a L'art pour l'art csoportból való kilépésének okairól, a címadás módjairól, a progresszív zenéről, amerikai jellegű tévézési szokásairól. Naiv, optimista, infantilis léleknek tartja magát, akinek végtelenül egyszerű a filozófiája: szeretni kell a tehetséget. Mesél Koltai Róbertről, fiatalkori ambícióról, igazi példaképeiről - és a végére még egy poént is elenged.

Aranycsirkét nyert Koltai Róbert és a Kontroll

Tévé2005.04.01, 12:19

A legjobb közönségfilm kategóriában a Kontroll, míg az alkotások főszereplői közül Koltai Róbert nyerte az idén először, csütörtök este, gálaműsor keretében a Budapest Kongresszusi Központban átadott Aranycsirke-díjakat.

Vágó volt a kedvenc a Kamera Hungárián

Tévé2003.12.03, 08:53

Idén negyedik alkalommal osztották ki a hazai televíziózás legnagyobb versenyén, a Kamera Hungária Televíziós Fesztivál díjait. A magyar televíziózás teljes vertikumát megmozgató felhívásra 359 nevezett alkotás jelentkezett, ezek közül 86 mű került a döntőbe. A Koltai Róbert vezette zsűri döntése, valamint a közönségszavazatok alapján a kedd esti Díjátadó Gála keretében osztották ki a legjobbaknak járó díjakat.

Új sorozatot tervez a Barátok közt producere az RTL Klubnak

Tévé2003.07.14, 16:09

Az [origo] értesülése szerint az RTL Klub - a Survivor és szokásos sikerműsorai mellett - legkorábban ősztől egy új heti sorozatot is indít. Az egyre népszerűbb MTV szintén folytatásos történettel akarja tovább emelni a nézettségét. A tv2 a romantikus realityben hisz.

Koltai Róbert és a Budai milliárdosok az MTV pályázatán

Tévé2003.04.17, 10:46

Közel ötven pályázat érkezett a közszolgálati televízióba szórakoztató sorozat készítésére. Neves film- és színházi rendezők pályázatai mellett a beadott művek között van a Blikk alapítójának könyve alapján készült sorozatterv is.

Politikailag kiegyensúlyozzák a Heti hetest

Tévé2003.02.17, 11:39

Farkasházy Tivadar a jövőben nem tartozik a Heti hetes alapcsapatába. Az RTL Klub változtatni akar a műsor egyoldalú politikai beállítottságán, ezért Balázs Péter, Koltai Róbert és Betlen János is felbukkan majd a szereplők között. Ónodi György, a Heti hetes főszerkesztője nem ért egyet műsora megítélésével.

Új arcok a Heti hetesben

Tévé2003.02.07, 10:08

Farkasházy Tivadar a jövőben nem tartozik a Heti hetes azon tagjai közé, akiket Kolosi Péter, az RTL-Klub programigazgatója továbbra is rendszeresen szeretne látni a képernyőn. A csatorna a napokban döntött úgy, hogy bizonyos változtatásokat eszközöl a műsorban, először is új arcokat hív, így Balázs Péter, Koltai Róbert és Betlen János is felbukkan majd a szereplők között.

Előző
  • 1
Következő