Kökény Mihály

címke rss

Potencianövelőben utaznak az MSZP-s politikusok

Kökény Mihály és Székely Tamás is érintett Kyäni-termékek forgalmazásában – írja az Atv.hu. A televíziós csatorna hírportáljának riporterét a cég egyik ügynöke kereste meg, ő beszélt neki arról, hogy a multilevel marketing rendszerben működő hálózathoz többek között a két korábbi egészségügyi miniszter is kapcsolódik. Lamperth Mónikát Herényi Károly hívta a céghez, előbbi ezt egyáltalán nem bánta meg, mert jók a termékek, a cégnél pedig korrekt mentalitást tapasztalt.

Részeges fiatal lányokra figyelmeztette a Fideszt Kökény

Itthon2010.02.17, 20:47

A fiatal hölgyek körében terjed a hétvégi iszákosság - figyelmeztette Kökény Mihály, az MSZP egészségpolitikusa a Fideszt, amely a múlt héten felvetetette, hogy egy adott mennyiségig legális legyen a házi pálinkafőzés. Kökény szerint egyre gyakrabban rúgnak be a diszkóban a fiatal lányok, ami korábban nem volt jellemző.

Nyilvánosak lesznek a vakcina-szerződések

Itthon2009.11.04, 19:13

A bizalom erősítése érdekében a kormány nyilvánosságra hozza az influenza elleni védőoltások gyártójával, az Omninvest Kft-vel kötött szerződéseket. A miniszter szerint eddig azért voltak titkosak, mert gyártási technológiákat is tartalmaznak.

T�bb jut az eg�szs�g�gynek j�v�re

Gazdaság2009.10.02, 15:22

A j�v� �vi k�lts�gvet�s tervezete szerint j�v�re az idein�l t�bb p�nz jut az eg�szs�g�gynek - jelentette ki az Orsz�ggy�l�s eg�szs�g�gyi bizotts�g�nak szocialista eln�ke p�nteken Egerben. Ez is mutatja a korm�nyzatnak azt a t�rekv�s�t, hogy priorit�sk�nt kezeli a szektort - mondta sajt�t�j�koztat�n K�k�ny Mih�ly. Ugyanakkor sz�ks�gesnek tartj�k a t�kebevon�st az �gazatba, ez�rt olyan jogszab�ly k�sz�l, amely szab�lyozza a mag�nszektor szerepv�llal�s�t az eg�szs�g�gyben - tette hozz�.

Ősszel dönt a parlament a dohányzási tilalmakról

Itthon2009.05.27, 15:14

Tilos lesz a dohányzás az éttermekben, az aluljárókban, a játszótereken, a vonaton és a zárt légterű buszmegállókban, ha a parlament ősszel elfogadja a most beterjesztett törvénymódosítást. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának javaslata azt is szabályozza, hogyan lehet cigarettát árusítani, illetve a dohánytermék dobozán milyen szöveget és képet kell kötelezően feltüntetni. A szabályok megszegése miatt kiszabható bírságok összege is emelkedik.

MN: Botrány Mikola miatt a Fideszben

Itthon2008.07.12, 10:01

Botrányt okozott Mikola István fideszes egészségpolitikus saját pártjában. Mikola ugyanis Kökény Mihály  szocialista képviselő társaságában ment el a kiskunhalasi kórházba, melynek működtetőjét, a Hospinvestet számos támadás érte. Rádaásul a Hospinvestről azt mondta Mikola: a HospInvestet nem tartja profitérdekelt pénzszivattyúnak. Mikola szavai miatt több fideszes politikus is felháborodott - írja a Magyar Nemzet.

Visszavonhatják az egészségbiztosítási törvényt

Gazdaság2008.05.06, 09:15

Nincs döntés arról, hogy visszavonnák a februárban meghozott egészségbiztosítási törvényt - mondta a Világgazdaságnak Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke, cáfolva ezzel a sajtóban megjelent híreket. A szocialisták arról sem határoztak még, hogy egy újabb törvényben hatálytalanítanák-e a jogszabályt, ugyanis egyelőre szakmai viták folynak a biztosítási rendszer jövőjéről - tette hozzá az elnök.A lap szocialista forrásból úgy értesült, az MSZP-ben többen vannak azok, akik a törvény visszavonása mellett vannak.

Édesanyját ejtette túszul egy férfi Kökényben

Itthon2008.04.14, 16:42

Édesanyját ejtette túszul egy férfi Kökényben, majd élelmiszert és autót követelt, s hogy láthassa családját. A fiatalembert a kommandósok lebeszélték akciójáról, majd elfogták. Egyelőre nem adott magyarázatot tettére.

MSZP: Új modell az egészségbiztosításra

Itthon2008.04.08, 22:01

Szakmai egyeztetést kezdett az MSZP az egészségbiztosítás általa javasolt új modelljéről; a hatályos jogszabály májusig nem változik - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője és Kökény Mihály, a párt egészségügyi szakpolitikusa kedden Budapesten, az MSZP-frakció ülése után.

Véget ért a koalíciós egyeztetés

Itthon2008.03.26, 20:34

Több javaslat is van a koalíciós pártok asztalán az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény módosítására - közölte Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa a koalíciós egyeztetés után.

Előző
Következő