Kocsis Sándor

címke rss

Londonban már készülnek a Puskás-relikviák árverésére

Sport2005.10.21, 10:33

A londoni Bonhams aukciós ház változatlanul készül a Puskás Ferenc által árverésre beadott személyes sportemlékek licitjére, amelynek nincs köze a brit sajtóban, nagy terjedelemben tárgyalt augusztusi budapesti mérkőzés anyagi ügyeihez - mondták csütörtökön a Bonhams londoni központjában, ahol bemutatták a két hét múlva kalapács alá kerülő tárgyak némelyikét.

Puskásék nem tudnak a húszmillióról

Archívum2005.10.18, 13:55

Az augusztusi budapesti Real Madrid - Puskás-válogatott mérkőzés szervezői a jövő héten átutalnak 20 millió forintot Puskás Ferenc családjának, a kórházban kezelt egykori magyar labdarúgó felesége azonban továbbra sem kapott értesítést - írta a keddi The Daily Telegraph. A Puskás-emléktárgyakból tervezett angliai árverés a londoni aukciós ház keddi közlése szerint változatlanul napirenden van.

Havi 300 ezerrel segíti Puskást a Honvéd

Archívum2005.10.15, 17:38

A Budapest Honvéd tulajdonosai, Kiss Zsolt és az olasz Piero Pini úgy döntöttek, hogy havi 300 ezer forinttal segítik a klub élő legendájának, Puskás Ferencnek a családját.

Árverésen Puskás Öcsi emléktárgyai

Sport2005.10.12, 17:07

Puskás Ferenc, az Aranycsapat csatára pályafutásának több mint 100 emléktárgyát bocsátja árverésre Angliában. Az aukción - többek között - megvásárolható lesz a legendás labdarúgónak az a cipője, amelyet az 1952-es helsinki olimpia döntőjében viselt, egy Pelé aláírásával ellátott trikó, továbbá egész sor emléktárgy "az évszázad mérkőzéséről", amelyen a magyar csapat 6-3-ra legyőzte az angolokat 1953-ban, a Wembleyben. A november 2-ai aukcióról, a betegeskedő, 78 éves Puskásról és a tiszteletére augusztus 14-én rendezett, Real Madrid elleni mérkőzés körül kirobbant vitáról szerdán terjedelmes cikkben számolt be a Daily Telegraph címűű ...

Három magyar a fedeles fogathajtó-Vk-n

Archívum2005.09.20, 16:36

Az idei Világkupa-viadalok alapján három magyar, Lázár Zoltán, Dobrovitz József és Bozsik József is bekerült a legjobb tíz közé, így részt vehetnek az októberben rajtoló fedettpályás - szaknyelven fedeles - négyesfogathajtó sorozatban.

Puskás Ferencnek 22,5 millió jut a Real-meccs után

Archívum2005.08.19, 15:26

Összesen 22,5 millió forinthoz jut Puskás Ferenc és családja a vasárnapi Puskás-válogatott - Real Madrid mérkőzés után - hangzott el pénteken a találkozót szervező Trigránit Rt. és TrendSport Kft. közös sajtótájékoztatóján.

Gólzáporral tisztelegne Puskás előtt a Real

Sport2005.08.14, 11:35

A Real Madrid labdarúgói és vezetői is szórakoztató, gólzáporos mérkőzéssel kívánnak tisztelegni vasárnap este Puskás Ferenc előtt, akit Emilio Butragueno alelnök és Raúl is a klub története egyik legkiválóbb alakjának tart.

Négy aranylabdással jön Budapestre a Real

Sport2005.07.15, 12:53

Az augusztus 14-én este 20 órakor rendezendő Puskás Ferenc-válogatott - Real Madrid meccs szervezői pontosan egy hónappal a csúcstalálkozó előtt tartottak sajtótájékoztatót, melynek helyszíne pontosan ugyanaz a luxushotel volt, ahol - az épp csütörtökön világ körüli útra indult - királyi gárda tagjai álomra hajtják majd a fejüket.

1961: Kocsis gólja megmentette a Barcát

Sport2005.04.27, 10:35

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt április 26-án!

Szétlövés döntött a legmagyarabb vb-n

Itthon2004.10.05, 11:19

A szektorlabda világbajnokság hétfői egyéni döntőjében szétlövéssel Mártonfi István (Románia) szerezte meg a világbajnoki címet. Csapatban és párosban a magyar válogatott nyert. A gombfoci legrangosabb ünnepén minden nemzet játékosa magyar volt, a kezdőpöccintést Bajor Imre végezte, és meg lehetett nézni Bozsik József íróasztalra felfestett pályáját.