kockázati tőkebefektetés

címke rss
Ezekben a befektetésekben hisznek leginkább a kockázati tőkebefektetők

Ezekben a befektetésekben hisznek leginkább a kockázati tőkebefektetők

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint 2018-ban 191 tranzakcióban 346 millió euró összértékű kockázati- és magántőke-befektetést hajtottak végre Magyarországon, 141 százalékkal többet az előző évinél. Összértékét tekintve a befektetések közel kétharmada két szektorba, az informatika-kommunikáció-távközlés (ICT), illetve a fogyasztói termékek és szolgáltatások szektorába érkezett.

Most már bátrabban fektettek be a kockázati tőkebefektetők

Gazdaság2018.12.13, 13:07

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint 2018. július-szeptember időszakban 43 tranzakció során 42 vállalkozás jutott 3,49 milliárd forint összértékben tőkéhez Magyarországon. A tranzakciók döntő többségét (38-at) kockázati tőkebefektetők végre, magántőke befektetésből öt történt. Átlagosan 85 millió forintot fektettek be ebben az időszakban, ami 27 százalékkal magasabb összeg az előző negyedévhez képest. A befektetett összeg csupán 50 százaléka kötődik első körös befektetéshez, míg a második negyedévben ez 81 százalékot tett ki. 5 alaphoz köthető, 15 kiszállást regisztrált a HVCA és új forrásbevonásra is ...

Leszámol-e a Forma-1-gyel a mezőny Terminátora?

Gphírek2018.03.18, 11:25

Öt év alatt sorozatban négy világbajnoki címet nyert a Mercedesszel az F1-es körökben korábban nem kifejezetten ismert Toto Wolff, és egyelőre nem látni, hogy megtörne a lendülete. Ki is a sikeres osztrák cégvezető, és miért más ő, mint a hagyományos csapatfőnökök?

Itt az 50 legígéretesebb startup listája

Gazdaság2017.03.06, 16:52

A Snapchat és sok más vállalkozás sikerét látva nem csoda, hogy a befektetők szeretnék előre tudni, hogy mely cégek lesznek a jövőben a legsikeresebbek. Most összeállították annak a közelmúltban indult 50 vállalatnak a listáját, amelyek közül a legnagyobb eséllyel fog kikerülni a követező aranyat tojó tyúk.

Egyedülálló partner lehet a magyar vállalkozás

Gazdaság2016.02.05, 14:22

Az európai gyógyszerforgalmazó cégeknek a gyógyszerek mellékhatásainak kutatása mellett orvosi irodalomfigyelést is végezniük kell az európai szabályok szerint. Ezért vált elkerülhetetlen szolgáltatássá a gyógyszercégek számára a farmakovigilanciai irodalomfigyelés. A magyar ComFit Europe Kft. ezen a területen készül európai szinten egyedülálló szolgáltatást nyújtani a piacon, amelyhez a Széchenyi Tőkealaptól összesen 85 millió forint értékű kockázati tőkét vont be.

180 milliót fektetett fogászatba a Széchenyi Tőkealap

Gazdaság2015.11.26, 10:18

A Széchenyi Tőkealap 180 millió forint értékű kockázati tőkét fektet az innovatív fogászati csontimplantátumot gyártó OrthoSera Dental Kft.-be.

170 millió eurót fektettek magyar cégekbe

Archívum2015.09.03, 12:43

Az Európai Kockázati és Magántőke Egyesület adatai szerint 2014-ben rekordszámú, mintegy 290 közép-kelet-európai cég jutott kockázati- és magántőkealapok befektetéséhez a régióban. A befektetések értéke 66 százalékkal haladta meg az előző évi szintet, elérte az 1,3 milliárd eurót.

Rugalmasabbá válnak a kockázati tőkebefektetés szabályai (1. rész)

Archívum2014.01.23, 23:07

A márciusban hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv nem csupán új polgári kódex, hanem a társasági jogi szabályokat is módosítja – hívta fel a figyelmet az Origó háromrészes sorozatában a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Bejó Ágnes rámutatott: ezzel egyidejűleg márciustól a társasági jogi szabályokat is áthatja a Ptk. általános, megengedő jellege, és innentől kezdve, bizonyos kivételektől eltekintve, a társaságok tagjai felhatalmazást kapnak arra, hogy a Ptk. társasági jogi szabályaitól eltérjenek és tagsági viszonyaikat a maguk elképzelése szerint szabályozzák. Most az első részt olvashatják.

Kockázati tőkebefektetések: a határ a csillagos ég? (2. rész)

Archívum2014.01.23, 22:58

A márciusban hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv nem csupán új polgári kódex, hanem a társasági jogi szabályokat is módosítja – hívta fel a figyelmet az Origó többrészes sorozatában a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Bejó Ágnes rámutatott: a jelenlegi Gt. mereven meghatározza egy társaság szervezeti felépítését, eltérést nem engedő módon nevesíti az egyes szervek felépítését és hatáskörét. Ez a merevség sokszor akadályozta a múltban a befektetők által kialakítani kívánt társasági irányítási viszonyokat. Most a második részt olvassa, az első rész itt érhető el.

Kockázati tőkebefektetések: már a jövő sem régi (3. rész)

Archívum2014.01.23, 22:58

A márciusban hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv nem csupán új polgári kódex, hanem a társasági jogi szabályokat is módosítja – hívta fel a figyelmet az Origó többrészes sorozatában a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Bejó Ágnes a sorozat befejező részében hangsúlyozta: az új Ptk. számos további olyan rendelkezést tartalmaz, amely befolyásolni fogja a kockázati tőkebefektetések jogi struktúráját. Az első és második rész itt olvasható.

Előző
  • 1
Következő