Kobe Bryant

címke rss

Bryant sérült ujja miatt kihagy egy hetet

Sport2004.01.31, 18:32

Elvágta ujját, így legalább egy hétig ismét nem léphet pályára Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapatának klasszisa. A kaliforniai együttes nélküle ismét vereséget szenvedett, ezúttal otthon, a Staples Centerben a Minnesota Timberwolves ellen. A csapat másik (szintén sérült) klasszisa elégtételt kapott, a Salt Lake Cityben egy hete játszott meccsn történt kifigurázásért a Jazz 15 ezer dolláros büntetést kapott.

Bryant kimozdította a gödörből a Lakerst

Sport2004.01.26, 09:20

Hatmeccses kihagyás után visszatért a Los Angeles Lakersbe Kobe Bryant, és három vesztes mérkőzés után győzelemre vezette csapatát az ugyancsak régóta bukdácsoló Utah Jazz ellen. A San Antonio Spurs nagy meglepetésre otthon kapott ki a a New Orleans Hornetstől.

Grizzly-pofonba szaladt bele a Lakers

Sport2004.01.23, 09:44

Hasonló forgatókönyv szerint szenvedett vereséget a Los Angeles Lakers és a New Orleans Hornets kosárlabdacsapata az NBA szerdai játéknapján. A közös vonás lényege, hogy a két gárda három negyedet is megnyert, ám a harmadik 12 perc annyira kritikussá vált, hogy az a kihagyás mindkettőnek a győzelmébe került.

NBA: fekete nap Los Angelesben

Sport2004.01.17, 13:27

Hazai pályán a Miami Heattől kapott ki a Clippers, Sacramentóban húszpontos zakóba szalad bele a Lakers az NBA legutóbbi játéknapján, azaz alaposan rájárt a rúd a Los Angeles-i csapatokra. A bajnok Spurs ezúttal Indianapolisban szenvedett vereséget, Lenny Wilkens edzővel szárnyra kapott a Knicks. Rodman három és fél éves kihagyás után 14 lepattanóval tért vissza a kosárlabdapályára.

Bryantet Coloradóban megbüntették a nézők

Sport2004.01.08, 08:19

Klasszisai nélkül továbbra is csak szenved a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata, amely ezúttal Denverben szenvedett 113-91-es vereséget. Az NBA szerdai játéknapján kikapott a Sacramento Kings is, Stojakovicékat a Seattle leckéztette meg. Memphisben ismét elmaradt a meccs.

Hat meccséből ötödször kapott ki a Lakers

Sport2004.01.07, 07:16

December 23-a óta hat NBA-találkozót játszott a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata, s a Minnesota Timberwolves otthonában elszenvedett 106-90-es zakóval ötödik vereségét könyvelhette el. A sérült O'Nealt és Malone-t nélkülöző kaliforniaiak mérlege 21-10-re romlott. Az Indiana nagy csatában verte az Orlandót, simán nyert a Spurs és a Kings. A Portland-Memphis csata az időjárási viszontagságok miatt elmaradt.

A Clippers nyerte a városi derbit

Sport2004.01.05, 07:53

Sérült centereit, Shaquille O'Nealt és Karl Malone-t nélkülözve 101-98-ra kikapott a Los Angeles Lakers csapata a helyi rivális Clipperstől az NBA vasárnapi játéknapján. Harmincegy pontos sikert könyvelhetett el viszont a Sacramento Kings, amely 130-99-re győzött a Seattle ellen, s meglépett a Lakers elől a Nyugati főcsoport élén.

Meglepte a Lakerst a Houston

Sport2003.12.26, 12:29

Karácsonyi meglepetésre hazai pályán bukott a Los Angeles Lakers kosárlabda-csapata, amely a december 25-i játéknapon 99-87-re kikapott a Houston Rockets együttesétől. Az Orlando hazai pályán csak hosszabbításban gyűrte le a Clevelandet, a Dallas Sacramentóban is nyerni tudott.

Visszavágott a Spurs a Clippersnek

Sport2003.12.24, 12:01

December elsején meglepetésre kikapott a bajnok San Antonio Spurs kosárlabdacsapata a Los Angeles Clippers otthonában, ám a "visszavágón" Duncanék már nem kegyelmeztek a kaliforniaiaknak. Az NBA keddi játéknapján nyert az alsóházban tanyázó Cleveland és Atlanta is, a Lakers viszont elvérzett a Golden State Warriors otthonában.

Malone negyvenévesen sérült meg először

Sport2003.12.22, 07:56

Szinte hihetetlen, de 18 éves NBA-pályafutása alatt mindig elkerülték a komoly sérülések Karl Malone-t, a Los Angeles Lakers veterán, negyvenéves centerét. A játékos eddig 1458 meccset játszott, s mindössze 11-et hagyott ki különböző okok miatt, most viszont lehet, hosszabb időre kényszerül, miután a Phoenix elleni, vasárnapi bajnokin jobb térde miatt le kellett cserélni.

NBA, NHL 2003

Sport2003.12.20, 17:33

Meglepő Spurs-siker a kosarasoknál, valamint egy bírósági ügy, a nemi erőszakkal vádolt Kobe Bryant főszereplésével. Ördögök emelhették magasba a Stanley-kupát, valamint visszatért a jégre a Dominátor. Kosárlabda és hoki felsőfokon: ez volt Amerika 2003-ban.

Otthon legyőzhetetlen a Lakers

Sport2003.12.10, 09:23

Még három győzelem, s utoléri az örökranglistán a Minneapolis együttesét a Los Angeles Lakers kosárcsapata. Az NBA keddi játéknapján Bryanték 98-90-re verték a New York Knicks együttesét, s zsinórban 27. sikerüket érték el hazai pályán. Az abszolút csúcsot a Chicago Bulls 1996 óta tartja, Phil Jackson akkori csapata 44 meccsen nem kapott ki otthon.

Tartja remek hazai formáját a Lakers

Sport2003.12.01, 08:53

Két mérkőzésre került sor az NBA vasárnapi fordulójában, ezeken a hazai csapatok arattak diadalt. A Sacramento Kings a New Jerseyt verte 105-92-re, a Los Angeles Lakers pedig 99-77-re az Indianát.

Veteránok verték a memphisi Grizzliket

Sport2003.11.24, 07:24

Bár a sérült Shaquille O'Neal nem léphetett pályára, a Los Angeles Lakers nélküle is brillírozott a Memphis elleni hazai NBA-bajnokin. A Toronto otthon mindössze 62 pontot dobva kapott ki, a Chicago egy félidőnyi előnyt adott a Sacramentónak, idegenben, Detroitban nyert a New Orleans.

Újonc kosarasa mentette meg a Raptorst

Sport2003.11.17, 08:55

Három mérkőzésen három hazai siker született az NBA vasárnapi játéknapján. A Lakers, Kings, Raptors trió egyaránt győzött, a legkönnyebben a Kobe Bryant vezette kaliforniaiak, akik a Miamit verték 22 ponttal. A Sacramento Bobby Jackson triplájával szoros meccsen múlta felül a Golden State Warriorst, a Toronto kétszeri hosszabbítás után gyűrte le a Houstont.

Barkleyt meggyűrűzi a Suns

Sport2003.11.11, 09:19

Phoenixi pályafutása elismeréseként a klub becsület gyűrűjét kapja Charles Barkley, a Suns NBA-csapatának korábbi klasszisa. A szurkolók az elismerés mellett a csapat idegenbeli sikerének is örülhettek, csakúgy, mint a bajnok Spurs, amely ezúttal hazai pályán a Utah ellen diadalmaskodott. Zsinórban másodszor kapott ki a Lakers, a kaliforniai gárda Memphisben kapott ki 105-95-re.

Már nem hibátlan a Lakers sem

Sport2003.11.08, 15:51

Elvesztette veretlenségét a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata, miután az NBA pénteki játéknapján 114-95-re kikapott a  New Orleans Hornets otthonában. Első győzelmét aratta a Los Angeles Clippers, még mindig nyeretlen a Cleveland Cavaliers.

Továbbra is veretlen a Lakers

Sport2003.11.07, 09:35

Ötödik mérkőzésén is veretlen maradt az NBA-ben szereplő Los Angeles Lakers, miután a címvédő San Antonio Spurs otthonában is győzni tudott, igaz csak kétszeri hosszabbítást követően.

Duncan nélkül csak vergődött a Spurs

Sport2003.11.05, 10:55

Miután a hétfői, memphisi mérkőzésen bokasérülést szenvedett Tim Duncan, s három hétre a pályán kívülre szorult, a San Antonio Spurs bajnokcsapata is megsínylette sztárja távollétét. Az NBA-bajnok ugyan győzött 80-73-ra, de a sikert a leggyengébbnek titulált Miami Heat ellen érte el. A Lakers négyből négy sikernél jár, a Milwaukee Bucks elleni 113-107-es idegenbeli győzelem kulcsembere ismét Kobe Bryant volt. Az Indiana Pacers 71-60-ra verte a Denvert, míg a New Jersey Nets meglepetésre hazai pályán kapott ki a Houston Rocketstől (86-75).

Kobe Bryant pontparádéval tért haza

Sport2003.11.03, 14:15

Harmadik mérkőzését is megnyerte a még százszázalékos Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata, amely hazatérve a Staples Centerbe 87-72-re verte a Golden State Warriorst. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a 21 pontos Kobe Bryant volt.

Bryant a legjobbkor tért vissza a Lakersbe

Sport2003.11.02, 13:22

A szezonban először pályára lépő Kobe Bryant és Shaquille O'Neal vezérletével, szoros csatában győzött a Lakers a Phoenix Suns otthonában az NBA legutóbbi játéknapján. A New Jersey Washingtonban tartott kosárbemutatót, a Dallas 127 ponttal szórta meg a vendég Utah Jazzt.

Kobe, LeBron és a maradék: az 58. NBA-start

Sport2003.10.28, 19:22

Míg a sajtó a ma este rajtoló 58. NBA-szezon előtti három hónapban szinte kizárólag a szuperújonc LeBron Jamesszel, illetve a nemi erőszak vádjával bíróság elé állított szupersztár Kobe Bryanttel foglalkozott, a csapatok páratlanul aktív játékos- és edzőbörzén vettek részt, hogy aztán minden maradjon a régiben: a 2003/04-es szezon döntőjét a legtöbb szakértő szerint a San Antonio Spurs és a New Jersey Nets fogja játszani, és az előbbi nyer. Mert a kosárlabda egy olyan játék, amiben a nyugatiak győznek.

Bryanttel sem győzött a Lakers

Sport2003.10.24, 12:08

Kobe Bryant először lépett pályára az NBA előidényben, a Los Angeles Lakers kosárcsapata ennek ellenére vereséget szenvedett, ráadásul éppen városi riválisától, a Clipperstől.

Vádat emelnek Kobe Bryant ellen

Sport2003.10.21, 11:47

Frederick Gannett, a Colorado állambeli Eagle megye bírája úgy döntött, hogy Kobe Bryantnek bíróság elé kell állnia. A vád a következő: a Los Angeles Lakers 25 éves kosarasa 2003. június 30-án megerőszakolta egy edwardsi szálloda 19 esztendős hölgyalkalmazottját.

Bryant visszatérésére vár a Lakers

Sport2003.10.17, 20:49

A Kobe Bryant-LeBron James párharc ugyan nem jöhetett létre az NBA előszezonjának Los Angeles Lakers- Cleveland Cavaliers összecsapásán, ám a hazaiak a sztárbedobó nélkül, Karl Malone vezetésével is nyertek. Phil Jackson vezetőedző viszont reméli, magyar idő szerint szombaton hajnalban, a Phoenix Suns ellen már ismét számolhat Bryanttal.

Női alsónemű mentheti meg Kobe Bryantet

Sport2003.10.16, 13:40

Ismét elnapolták a vádemelést Kobe Bryant perében. Az NBA-ben szereplő Los Angeles Lakers nemi erőszakkal vádolt sztárjának védőügyvédje új bizonyítékkal rukkolt elő, miszerint a sértett alsóneműjén talált sperma és szeméremszőr nem Bryanttől származik. A következő tárgyalási napot hétfőre tűzték ki.

Jordan a Lakersben térhet vissza

Sport2003.10.08, 09:26

Három visszavonulás után lehet, még mindig nem fejeződött be Michael Jordan fényes kosárlabda-pályafutása. Ugyan a hír erősen kacsajellegűnek tűnhet, de maga Phil Jackson, a Los Angeles Lakers trénere is megerősítette: felmerült már benne is, ha a 2003-2004-es szezonban mégsem számíthat a nemi erőszakkal vádolt Kobe Bryantre, akkor megkéri legkedvesebb tanítványát, segítsen.

Dennis Rodmant hívja a Nuggets

Sport2003.10.06, 16:05

A tengerentúlon az NBA történetének két védekezőspecialistája került az újságok címlapjára. A Denver Nuggets azt tervezi, próbajátékra invitálja a 42 esztendős Dennis Rodmant, aki három éve nem játszott tétmérkőzést. A New Jersey Nets közben felbontotta a 38 éves Dikembe Mutombo szerződését.

Kobe nincs jól, s nem edz a Lakersszel

Sport2003.10.03, 07:00

Szeptember 30., azaz kedd óta folyik a Los Angeles Lakers edzőtáborozása Hawaii-on, s csütörtökön már a csapat veteránjainak - Shaquille O'Neal, Kobe Bryant, Karl Malone, Gary Payton, Derek Fischer - is jelentkezniük kellett a Csendes-óceáni szigeten. A sztárokat szállító különgépen azonban nem volt ott Bryant, akinek a tartózkodási helyéről egyelőre a csapatvezetés sem tud közelebbit.

Iverson álomszerződést kötött a Sixersszel

Sport2003.09.24, 18:30

Allen Iverson négy évvel meghosszabbította szerződését a Philadelphia 76ersszel, amely 2005 és 2009 között 76,7 millió dollárt fizet majd neki, amivel a "Válasz" a liga öt legjobban fizetett játékosa közé tartozik majd. Egy másik multilmilliomos sztár, Kobe Bryant bírósági ügye a liga vezetője szerint nem gátolja őt a kosárlabdázásban.

Gyilkossági szál keveredett a Bryant-ügybe

Sport2003.09.19, 10:52

Letartóztattak Kaliforniában egy svájci testépítőedzőt, aki 3 millió dollárt kért Kobe Bryanttől, a Los Angeles Lakers sztárjától. Az összeg fejében a tréner felajánlotta, hogy megöli azt a nőt, aki szexuális zaklatással vádolja Bryantet.

Malone helyett Martin került a Dream Teambe

Sport2003.08.20, 13:46

Az utolsó pillanatban újabb csapás érte a magyar idő szerint csütörtök hajnalban kezdődő olimpiai selejtezőre készülő amerikai férfi kosárlabda-válogatottat. (Mint ismeretes, előbb Shaquille O'Neal utasította vissza a felkérést, majd Kobe Bryant esett ki operációja, illetve a nemi erőszakkal kapcsolatos bírósági ügye miatt.) Az NBA-profikból verbuvált alakulat 40 éves korelnöke, Karl Malone (Los Angeles Lakers) kedden lemondta a szereplést, mert édesanyja augusztus 13-án bekövetkezett halála olyan súlyosan megviselte.

McGrady kioktatta Bryantet

Sport2003.08.08, 08:35

Az elmúlt bajnokságban örökre emlékezetes csatát vívott egymással a gólkirályi címért Tracy McGrady, az Orlando Magic és Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers szupersztárja. Az NBA két csillaga néhány nap múlva együtt szerepelt volna az Egyesült Államok válogatottjában a Puerto Ricó-i olimpiai selejtező tornán, Kobe azonban - amint kipattant a házasságtörési ügye - visszalépett a viadaltól. McGrady - aki amúgy Kobe cimborájának vallja magát - most meglehetősen kioktató hangnemben bírálta a bajba került kosarast.

Hét percig tárgyalták a Bryant-ügyet

Sport2003.08.07, 19:29

Megkezdődött a nemi erőszakkal vádolt Kobe Bryantnek, az NBA-ben szereplő Los Angeles Lakers kosarasának tárgyalása a Colorado állambeli Eagle-ben. Nem tartott sokáig, folytatás októberben. Időközben az átigazolások is folytatódnak: Derrick Coleman maradt ugyan Philadelphiában, de Keon Clark révén megszerezte első új játékosát idén a Utah Jazz.

Kobe Bryant nem úszhatja meg a tárgyalást

Sport2003.08.01, 20:56

Jövő szerdán lesz Kobe Bryant bírósági tárgyalása a Colorado állambeli Edwardsban. A vád erőszakos nemi közösülés, amit - a feltételezések szerint - június 30-án követett el a Lodge & Spa at the Cordillera nevű luxushotelben, a szálloda egy 19 éves alkalmazottjával szemben.

Élőben közvetítik Bryant tárgyalását

Sport2003.07.28, 15:19

Augusztus 6-án tárgyalják Kobe Bryant ügyét Eagle County bíróságán, és a bíró engedélyezte az élő televíziós és rádióközvetítést. A Lakers sztárját - aki lemondta a szereplést az USA válogatottjában - nemi erőszakkal vádolják.

Webber kihagyja a szezonkezdést

Sport2003.07.18, 17:23

A Kings legjobbja, Chris Webber minden valószínűség szerint csak november végén csatlakozhat a csapatához, részben térdsérülése, részben bírósági ügye miatt. Szintén bajban van Kobe Bryant: a Lakers-szupersztár szintén a törvénnyel került szembe, csapattársa, Rick Fox pedig szalagszakadás miatt kezd később, mint a többiek. Az egykori főbajkeverő, Dennis Rodman saját állítása szerint a Kingsben fejezné be pályafutását.

Payton és Malone a Lakersben

Sport2003.07.11, 12:42

Amit az előzetes hírek alapján sejteni lehetett, az most bekövetkezett: a Los Angeles Lakersnél folytatja pályafutását két veterán kosárlabdázó, Gary Payton és Karl Malone.

Nem egyértelmű a Bryant-vád

Sport2003.07.08, 11:37

Továbbra sem egyértelmű, hogy mivel vádolják Kobe Bryantet. A Los Angeles Lakers kosarassztárja pénteken adta fel magát a denveri rendőrségen, miután egy nő feljelentette őt szexuális zaklatás miatt.

Nemi erőszakkal vádolják Kobe Bryantet

Sport2003.07.07, 11:11

Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers kosarassztárja feladta magát a denveri rendőrségen, miután egy nő feljelentette őt nemi erőszak miatt.

Négy NBA-sztár kés alatt

Sport2003.06.12, 20:50

Az idei NBA-sorozatból már kiesett csapatok több sztárja is megműtteti hosszabb-rövidebb ideje húzódó sérülését: a napokban fekszik kés alá Kobe Bryant, Allan Houston, Chris Webber és Gerald Wallace.

A szakadék szélére került a Lakers

Sport2003.05.14, 09:26

Kevés hiányzott a Lakers-bravúrhoz San Antonióban, ahol a hazai Spurs együttese 25 pontos előnyről majdnem elveszítette a Nyugati főcsoport elődöntőjének ötödik mérkőzését, végül azonban 96-94-re nyerni tudott, így összesítésben 3-2-re vezet. Keleten is a hazai csapat diadalmaskodott: a Dallas Mavericks 112-93-ra nyert a Chris Webbert nélkülöző Sacramento Kings ellen.

Mélyrepülésben a Boston, szépített a Lakers

Sport2003.05.10, 13:01

Győzelmi kényszer alatt is megállta a helyét a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata, amely 2-0-s összesített hátránya miatt le kellett, hogy győzze a San Antoniót, ez pedig a 39 pontos Kobe Bryant vezetésével sikerült is.  Nem áll ennyire fényesen a Boston Celtics, amely a söprés szélére került: a New Jersey Nets a két hazai összecsapás megnyerése után Bostonban is győzni tudott, s már csupán egy győzelemre áll a keleti döntőtől.

Vereséggel kezdte az elődöntőt a Lakers

Sport2003.05.06, 12:35

Tim Duncan MVP-hez méltó játékkal rukkolt elő az NBA Nyugati főcsoport-elődöntőjének első összecsapásán, így a San Antonio Spurs nagy csatában 87-82 legyőzte a bajnok Los Angeles Lakerst. A másik konferencia-elődöntőben a New Jersey Nets vette jobban az első akadályt, s 97-93-ra verte a Boston Celtics együttesét.

Négy újabb továbbjutó a NBA-ben

Sport2003.05.02, 15:22

A Sacramento Kings után a New Jersey Nets, a Boston Celtics, a San Antonio Spurs és a címvédő Los Angeles Lakers is kiharcolta a továbbjutást az NBA  rájátszásának első fordulójából.

Harmincpontos Lakers-diadal Minnesotában

Sport2003.04.30, 08:22

Kobe Bryant és Shaquille O'Neal hozta a formáját, Derek Fisher pedig pluszban 24 pontot tett hozzá a Los Angeles Lakers kosársikeréhez, így a bajnok 120-90-re nyert a Minnesota Timberwolves otthonában. Keleten a Boston írt történelmet: az NBA playoffja során még sohasem fordult elő olyan eset, hogy egy csapat ne dobott volna pontot a hosszabbítás során.

Vereséggel folytatta a Lakers

Sport2003.04.23, 07:19

Nem tudta folytatni az első mérkőzésen mutatott intenzív támadójátékát a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata, amely az NBA-playoff negyeddöntőjének második mérkőzésén nagyon sima, 28 pontos vereséget szenvedett a Minnesota Timberwolves otthonában. Egyenlített viszont a Milwaukee, amely Gary Payton vezérletével értékes sikert aratott New Jersey-ben.

Az iszlámról adott elő Olajuwon

Sport2003.04.19, 13:39

Az iszlám vallásról tartott előadást a houstoni rendőröknek a város NBA-ben szereplő csapatának egykori klasszis kosárlabdázója, a nigériai származású Hakeem Olajuwon.

Kevin Garnetté az [origo] MVP-cím

Sport2003.04.17, 17:06

A Minnesota Timberwolves csatára végzett házi rangsorunk élén, azaz az [origo] szerint KG volt az NBA 2002/03-as alapszakaszának leghasznosabb játékosa. Második a San Antonió-i Tim Duncan lett, harmadik az L. A. Lakers motorja, Kobe Bryant.

Michael Jordan végleg visszavonult

Sport2003.04.17, 08:54

Egy legendás karrier ért véget Philadelphiában, ahol a Sixers fölényes győzelme másodlagos értelmet nyert szerda este az NBA alapszakaszának utolsó fordulójában. A Washington Wizards csapatában ugyanis utoljára lépett pályára Michael Jordan, aki 28 pályán töltött perce alatt 15 pontot szórva vonult be a halhatatlanok közé. A Lakers idegenben gyűrte le a Golden State-et, így megcsípte a Nyugati főcsoport ötödik helyét, s elkerülte a rájátszás első körében a Dallast.

Lakers-sikerért imádkozik Dallas

Sport2003.04.16, 11:15

Huszonkét pontos győzelmet aratott a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata az NBA utolsó előtti alapszakasz-fordulójában, s a szerda esti, Golden State elleni összecsapás dönt majd arról, ötödik vagy hatodik helyen végez-e a rájátszásban. Amennyiben a Lakers kikap, már az első körben összekerül a hónapokon keresztül listavezető Dallasszal. Nagyobb a tét a Philadelphia számára, a Sixers ugyanis meglepően simán kikapott Chicagóban, s ha nem nyer az utolsó játéknapon, akár ki is eshet a főcsoport legjobb négy csapata közül, azaz nem otthon kezdheti meg a playoffot.

Az utolsó playoff-hely a Phoenixé lett

Sport2003.04.14, 11:16

Már csupán két mérkőzése van vissza az NBA alapszakaszából, de eldőlt, a Phoenix Suns jutott be tizenhatodikként a rájátszásba. A Lakers kikapott Portlandben, így minden bizonnyal a Nyugati főcsoport alsó ágán végez; a Detroit Memphisben győzött kétszeri hosszabbítást követően.

Három hely még kiadó az NBA-playoffban

Sport2003.04.11, 13:12

Újabb rangadót nyert a Los Angeles Lakers csapata, amely az NBA csütörtöki játéknapján meggyőző játékkal fektette két vállra a főcsoport-második Sacramentót. A nap másik összecsapásán a Philadelphia Bostonban nyert. A még üres rájátszás-helyekre szinte biztos, hogy a Phoenix, Orlando, Milwaukee hármasfogat fut be. Az amerikai szövetség újabb két játékost kért fel az olimpiai csapatban való részvételre, várhatóan Allen Iverson és Jermaine O'Neal is csatlakozik a Dream Teamhez.

Káprázatos Lakers-hajrá Memphisben

Sport2003.04.05, 12:38

Három negyeden keresztül mintha a pályán sem lett volna a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata, amely az utolsó negyedben, szenzációs játékkal, huszonhárom pontos hátrányt dolgozott le, s nyert 102-101-re Memphisben.

Bryanté az új idénycsúcs

Sport2003.03.29, 15:54

Kobe Bryant 55 pontot dobott a Los Angeles Lakers 108-94-es győzelmét hozó, Washington Wizards elleni mérkőzésen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján. Ebben az idényben ennél többet senki sem ért el.

Bryant-triplaparádé Atlantában

Sport2003.03.26, 11:04

A Los Angeles Lakersben 28 pontig jutó Kobe Bryant az utolsó negyedben egymás után dobott négy triplájával pecsételte meg a házigazdák sorsát Atlantában az NBA legutóbbi játéknapján.

Kisöpörte a Spurs a bajnok Lakerst

Sport2003.03.24, 08:33

Negyedszer találkozott vele, s negyedszer győzött a San Antonio Spurs kosárlabda-csapata a bajnok Los Angeles Lakers ellen - az NBA vasárnapi játéknapján a hazai együttes 98-89-re diadalmaskodott. Utoljára ez a "söprés" az 1993-94-es évadban adatott meg az együttesnek. A Sacramento második csapatként elérte szezonbeli ötvenedik győzelmét, a New Jersey meglepetésre a csontutolsó Cleveland otthonában vérzett el.

Nagytesó húszezer pontot szórt

Sport2003.03.21, 10:25

A Sacramento Kings az utolsó négy percben tizenhat pontot dobott és csupán hármat kapott, így magabiztosan győzte le a címvédő Los Angeles Lakerst az NBA legutóbbi játéknapján. A vendégeknél Shaquille O'Neal 28 pontot dobott, ezzel a liga történetének 28. játékosa, aki elérte a húszezres határt.

A veterán Sabonis vezette győzelemre a Blazerst

Sport2003.03.18, 07:12

Bár az első három negyedben mindössze 12 percnyi lehetőséget kapott, mégis az Indiana-Portland összecsapás hősévé nőtte ki magát Arvydas Sabonis. A 38 éves litván center a záró játékrészben ugyanis tizenkét pontot szórt, ezzel segítve a Blazerst 95-88-as sikerhez. A nap másik két NBA-találkozóján a Phoenix otthon, a Lakers "idegenben" győzött.

Újra nyert a Lakers

Sport2003.03.15, 15:15

A mesterlövészek listáján második Kobe Bryant 30 ponttal vezette győzelemre a Los Angeles Lakerst Minneapolisban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján. Shaquille O'Neal 26 ponttal járult hozzá a címvédő sikeréhez.

Ismét bukott a Lakers, szárnyal a Spurs

Sport2003.03.13, 08:02

Zsinórban másodszor kapott ki a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata, amely az NBA szerdai játéknapján Detroitban bukott el. A Minnesota Timberwolves zsinórban 17 megnyert hazai összecsapása után a San Antonio Spurs ellen veszített.

Címvédőt vertek a Bika-bébik

Sport2003.03.12, 08:52

Nagy meglepetésre 17 pontos vereséget szenvedett a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata a Chicago Bulls otthonában, s ami még furcsább: a Shaquille O'Nealt soraiban tudó bajnokcsapat kevesebb lepattanót szerzett a Baby Bullsként emlegetett keleti együttesnél. A Washington nagy csatában, egy ponttal verte az Orlandót, a San Antonio a Milwaukee otthonában diadalmaskodott.

Bryant az élen az [origo] MVP-címéért

Sport2003.03.12, 14:37

Házi pontszámításunkban azt próbáljuk megjeleníteni, ki az NBA leghasznosabb játékosa. A Lakers szupersztárja, Kobe Bryant elsősorban pontgyártásban jeleskedik, de köszönhetően a pálya többi részén is megmutatkozó tehetségének a legmagasabb pontszámot érte el összesítésben. Az [origo] MVP a sokoldalúság fontosságát emeli ki, így az első öt helyen csupa "all-around player" található.

Garnett tripladuplát ért el három negyed alatt

Sport2003.03.10, 07:52

Szenzációs játékkal rukkolt elő Kevin Garnett, a Minnesota Timberwolves klasszis kosarasa, aki Phoenixben már három negyed után tripladuplát ért el, végül pedig a 29 pont, 14 lepattanó, 12 asszisztos teljesítményével a csapat is nyert 105-98-ra. A Lakers O'Neallel és Bryanttel verhetetlen, Jordan utolsó New York-i meccsén 39 pontot szórt.

Bryant négy tizedre McGradytől, Kidd kettőre Paytontól

Sport2003.03.04, 15:17

A Lakers fantasztikus sorozatot maga mögött tudó szupersztárja már csak hajszálnyival van lemaradva a góllövőlistát vezető orlandói dobógéptől, de még kisebb a különbség a két irányítófenomén között.

Véget ért Bryant nagy sorozata

Sport2003.02.26, 08:56

Zsinórban tizedik alkalommal már nem érte el a negyven pontos álomhatárt Kobe Bryant, aki éppen a városi rangadón, a Lakers-Clippers derbin "hibázott" - már amennyiben a harminckét pontos teljesítmény megérdemli ezt a titulust. A Wizards Jordan vezérletével Indianapolisban is győzni tudott, a Dallas Orlandóban, a New Jersey Clevelandben kapott ki.

Bryant és McGrady különversenyt vív

Sport2003.02.24, 07:59

Ha hinni lehet az amerikai sajtópletykáknak, úgy Kobe Bryant (Lakers) és Tracy McGrady (Orlando) a két legesélyesebb kosaras az alapszakasz MVP címére. Hogy melyikőjük lesz a legértékesebb, egyelőre még a jövő zenéje, tény, hogy Bryant ezúttal 41, McGrady 46 pontot dobott, s mindketten győzelemre vezették csapatukat.

Varázslatos pontgyártás az NBA-ben

Sport2003.02.22, 12:59

Mágikus éjszaka - csak így emlegeti a sajtó az NBA pénteki játéknapját. A kosárlabda-bajnokság tíz mérkőzése közül ötön ugyanis fantasztikus teljesítményt láthatott a közönség: Kobe Bryant (Lakers) 40, Allen Iverson (Philadelphia) 41, Michael Jordan (Washington) 43, Jamal Mashburn (Hornets) 50, Tracy McGrady (Orlando) pedig 52 pontot termelt.

Magára talált a Shaq nélküli Lakers

Sport2003.02.20, 12:21

Második mérkőzésén nem játszott Shaquille O'Neal, mégis nyert a Los Angeles Lakers bajnok kosárlabdacsapata az NBA legutóbbi játéknapján. A nyugati partiak ezúttal a Utah Jazzt leckéztették meg, Bryant zsinórban hetedik mérkőzésén dobott minimum negyven pontot. A nap másik két szoros összecsapásán a Seattle a New Yorkot, a Clippers a Bucksot győzte le.

Kétszeri hosszabbításban nyert a Lakers

Sport2003.02.19, 09:33

Két mérkőzés sem fejeződött be a rendes játékidőben az NBA keddi játéknapján. A nagy érdeklődéssel várt Lakers-Houston találkozón elmaradt a Shaquille O'Neal-Jao Ming párharc, miután a bajnok óriás, sérülés miatt nem léphetett pályára. Nélküle megszenvedett a sikerért a csapat, s csupán kétszeri hosszabbításban, a zseniális Kobe Bryant 52 pontjával tudott győzni. A másik túlórán a Memphis Grizzlies 108-103-ra verte az Indiana Pacerst.

Bryant 44 pontja is kevés volt a sikerhez

Sport2003.02.15, 11:49

Kobe Bryant hetek óta tartó szenzációs dobóformája ellenére nem tudott nyerni hazai pályán a Los Angeles Lakers az NBA pénteki játéknapján; a bajnok 103-95-re kapott ki a San Antoniótól. Hosszabbításban nyert az Indiana, a 37 éves Reggie Miller ismét régi fényében csillogva hét triplát szórt. Nyert a Utah, amely harminckét ponttal verte Jordan Washingtonját.

Revans egy nap alatt, Jordan negyvenéves

Sport2003.02.13, 12:30

Alig huszonnégy órával azt követően, hogy hazai pályán hosszabbításban kikapott, Utah-ban máris visszavágott a Houston Rockets kosárlabdacsapata. A Steve Francis vezérelte gárda 106-76-ra szinte kiütötte a Jazzt, amely a nyitómérkőzés óta nem játszott ennyire rosszul. Sorozatban hetedszer dobott 35 pont felett Kobe Bryant, a Lakers klasszisa a Denver elleni sikerből ezúttal ötveneggyel vette ki részét.

Már pozitív a Lakers mérlege

Sport2003.02.07, 08:24

A címvédő Los Angeles Lakers 114-109-re verte a New York Knicks együttesét az NBA legutóbbi játéknapján, így a playoffért hajtó Jackson-csapat hosszú idő után ismét pozitív mérleggel rendelkezik (24 győzelem, 23 vereség). A hosszú alapszakasz-hajrát nyitó kaliforniaiak újabb sikeréért ezúttal a 46 pontig jutó Kobe Bryant tette a legtöbbet, míg Shaquille O'Neal 33 pontja mellett hét gólpasszával hívta fel magára a figyelmet.

Bostoni rekordvereség az NBA-ben

Sport2003.02.01, 15:29

Történetének legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Boston Celtics az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján. A keleti-partiak hazai pályán kaptak ki a Detroit Pistonstól 118-66-ra, Paul Pierce csak 23 pontig jutott, a szeptemberben Budapesten járt Antoine Walker pedig mindössze egyszer talált a gyűrűbe a mezőnyből.

Célegyenesben a Sacramento

Sport2002.04.06, 13:34

Most már csak óriási balszerencse "mentheti meg" a Sacramento Kings csapatát attól, hogy megszerezze az alapszakasz bajnoki címét. A közép-kaliforniai gárda a Delta Centerben kosárzáporos meccsen verte a Utah Jazzt - ahol nem játszott a térdét kúráló Karl Malone -, s mivel Peja Stojakovic is felépült, s már játszott, méghozzá remekül, immár minden körülmény amellett szól, hogy a Királyok kezdjék az élről a rájátszást, s ekként mindvégig birtokolják a hazai pálya előnyét. Ilyesmi még sohasem történt meg a csapat életében. S mivel a Los Angeles Lakers - Shaquille O'Neal nélkül - nagyon kikapott a Fleet Centerben, szinte behozhatatlannná ...

Jordan számára befejeződött a szezon

Sport2002.04.04, 09:29

Ami egyre valószínűbbnek tűnt, szerdán bekövetkezett. Michael Jordan cipónyira dagadt térde miatt a sérültek listájára helyeztette magát, egyúttal bejelentett: nincs értelme tovább szenvedni, ebben az évadban többet nem játszik a Washington Wizards 39 éves 23-asa. Ez volt reggel, este pedig Milwaukee-ban súlyos vereséget szenvedett a vezéregyéniségét vesztett Wizards, s gyakorlatilag kiesett a playoffért folyó versenyfutásból. Jordan döntése azt követő reggelen született, hogy a Los Angeles Lakers elleni, az MCI Centerben elveszített mérkőzésen megdöntötte karrierje minimumrekordját 2, azaz kettő ponttal.

Phoenixben elbukott a Lakers

Sport2002.03.28, 08:15

A playoffból már gyakorlatilag kiesett Phoenix Suns az alapszakasz végére kezd magára találni, sorozatban harmadik meccsét nyerte a gárda, s nem akárki: a bajnok Lakers ellen. Phil Jackson edző csapata utolsó hat meccséből csak hármat tudott megnyerni. Shawn Marion, az idei indianapolisi világbajnokságra a Team USA-be jelölt fiatal phoenixi bedobó fantasztikus egyéni teljesítménnyel (32 pont, 18 lepattanó) vezette csapatát, a másik oldalon Kobe Bryant 36-ot dobott, de az utolsó negyedben egyet sem. Viszont 20-ból 18 büntetőt értékesített, annyit, amennyit még senki sem ebben a szezonban.

Sacramentóban győzött a Lakers

Sport2002.03.25, 07:04

Az Arco Arenában, 17 316 néző előtt hamisítatlan playoff-hangulatban csapott össze vasárnap a liga két legjobb csapata, a listavezető Sacramento Kings és a bajnoki címet védő Los Angeles Lakers. Hazai győzelem esetén óriási lépést tett volna a Kings az alapszakasz megnyerése felé, így viszont, hogy a vendégek nyertek, újra teljesen nyílt a versenyfutás: a Kings mérlege 49-19, a Lakersé 49-20, a Spursé és a Mavericksé 48-21, 48-21. A Lakers az utolsó 14, Sacramentóban rendezett derbi közül 11-et megnyert.

Salt Lake Cityben kapitulált a Lakers

Sport2002.03.07, 10:33

Karl Malone és John Stockton legszebb napjaikra emlékeztető játékkal rukkoltak elő a címvédő Los Angeles Lakers ellen, Phil Jackson együttesének Salt Lake City-i fellépésekor. A két veterán összesen 42 pontig jutott, Malone ráadásul - rá nem igazán jellemző módon - még triplát is vállalt a Lakers legyőzése érdekében.

Bryant nélkül is győzött a Lakers

Sport2002.03.06, 12:36

Az NBA keddi játéknapján tíz mérkőzésből kilencen hazai győzelem született. Az eltiltott Kobe Bryant nélkül kiálló címvédő Shaquille O'Neal ponterős játékával a mostanság remeklő New Jersey gárdáját, a sérült Jordantől "mentes" Washington Courtney Alexander remeklésével a gyengécske Chicago csapatát verte. Zsinórban tizenkettedszer kapott ki a Toronto, Vince Carter hiába szórt egyéni szezoncsúcs-beállító 43 pontot.

Bunyó a Staples Centerben

Sport2002.03.02, 13:43

Alighogy befejeződött a Los Angeles Lakers-Indiana Pacers mérkőzés (a 2000-es döntő ismétlése), Kobe Bryant és Reggie Miller megindult egymás felé. Először senki sem gondolt semmi rosszra, csak az volt a furcsa, hogy mindkettejük szája géppuskasebességgel jár. Amikor egymás mellé értek, Kobe ökle meglendült, Reggie pedig rávetette magát a Lakers hátvédjére. Mindketten rázuhantak a zsűriasztalra, s csak nagy nehézségek árán sikerült szétválasztani őket. A meccset mellesleg a Lakers nyerte.

Phil Jackson: "A vereség megbocsáthatatlan"

Sport2002.02.28, 15:31

"Hét nap alatt öt városban játszottunk, négyszer győztünk, és csak egyszer kaptunk ki, ma Minneapolisban, 112-101-re. Ez nem rossz mérleg, ötből egy vereség megbocsátható" - mondta Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers szupersztárja. Erre Phil Jackson edző lakonikus tömörséggel válaszolt: "A vereség sohasem megbocsátható."

Kobe: győztes kosár a végén

Sport2002.02.23, 17:37

23 799 néző - Charlotte-ban ritka telt ház - volt kíváncsi a bajnok Lakers, és az 1996-ban eredetileg a Hornets által draftolt, majd a kaliforniaiakkal elcserélt Kobe Bryant vendégjátékára. S bár az utolsó pillanattól eltekinve végig sikerült Kobe-t kordában tartani, az ördöngős hátvéd a lefújás pillantában szerzett, 5 méterről elengedett dobásával csikarta ki a 96-94-es vendéggyőzelmet.

Bryant legyőzte Jordant

Sport2002.02.13, 09:01

Kedden este játszott először Michael Jordan Phil Jackson csapata ellen. A Washington Wizards a STAPLES Centerben vendégszerepelt, és 103-94-re kikapott tripla-duplát elérő Kobe Bryant vezette bajnoktól.

Kobe keserédes hazatérése

Sport2002.02.11, 10:27

Két és félmilliárd tévénéző szeme láttára rendezték vasárnap - magyar idő szerint hétfőn hajnalban - a philadelphiai First Union Centerben (a csarnokban 19 581-en ültek) az NBA 51. All-Star mérkőzését. Bár a legnagyobb sztárok közül a lábujját fájlaló Shaquille O'Neal helyes kis simléderes sapkában, öltönyben ült a kispadon, Vince Carter és Karl Malone pedig még ott sem, azért jutott extraklasszis a parkettra is bőven. Számolatlanul potyogtak a kosarak - Kobe Bryant vezérletével a nyugatiak dobtak többet, s nyertek 135-120 arányban. Az MVP az élete negyedik All-Star gáláján szereplő Kobe lett.

Különös hullámvasút Philadelphiában

Sport2002.01.31, 09:53

Rendkívül változatos mérkőzést vívott az Iverson vezérelte Philadelphia és a Szczerbiak vezette Minnesota az NBA legutóbbi játéknapján. Az első negyedet a vendég minneapolisiak nyerték hét ponttal, majd egy 16 pontos Sixers-szakaszgyőzelem következett. A harmadik játékrész ismét a vendégeké volt (tíz pont oda), végül egy hatpontos Philly-siker, így alakult ki az összességében ötpontos hazai győzelem.

Tinédzser parti az NBA-ben

Sport2002.01.31, 10:38

Az NBA első tinijét Moses Malone-nak hívták, bár a 209 centis, és napjainkban már legalább 140 kilós Mr. Malone-ról - aki pár éve hazánkban is járt - nagyon kevés embernek ugrik be a jelző: tini. Márpedig egyszer még egy ilyen nagydarab ember is tizenéves volt, 1974 nyarán pedig kiváltképp, amikor a Utah Stars kiválasztotta az NBA akkori rivális szervezete, az ABA (American Basketball Association) draftjának harmadik körében. Egy évvel később átszerződött St. Louisba, majd 1976-ban Malone átpártolt az NBA-be, a Portland együtteséhez, amely azon mód elcserélte a Buffalóval. Akkor azonban már egy éve a Philadelphia 76ers játékosa voltt ...

Ismét kikapott a Lakers

Sport2002.01.28, 09:27

A NBA vasárnapra rendeltetett két mérkőzésének egyikén - a tavalyi bajnoki döntő visszavágóján - a Philadelphia 76ers legyőzte a Los Angeles Lakers együttesét, s ezzel megkímélte Phil Jacksont, a vendégek edzőjét attól, hogy február 9-én vissza kelljen mennie a First Union Centerbe. Az All-Star mérkőzésen ugyanis Don Nelson, a Dallas veterán mestere dirigálhatja a nyugati szuperválogatottat, mert vereségével a Lakers a Mavericks mögé szorult a kritikus vasárnapi dátumon.

Iverson 58 pontos válasza

Sport2002.01.16, 08:42

Kedd a bámulatos egyéni teljesítmények napja volt az NBA-ben, de a sok bravúros produkció közül is kiemelkedett Allen Iversoné: a Philadelphia 76ers hátvédje 58 pontot dobott a Houston Rockets elleni meccsen, megjavítva saját egyéni karriercsúcsát, egyben Kobe Bryant 24 órával korábban felállított 56 pontos NBA-idényrekordját.

Kobe: 56 pont három negyed alatt

Sport2002.01.15, 09:03

Vajon hány pont lenne az átlaga Kobe Bryantnek egy gyengébb csapatban, ha nem lenne mellette Shauille O'Neal, aki estéről estére "elvesz" tőle 25-30 pontot? Természetesen akadémikus a kérdés, de némi fogalmat alkothatunk a 23 éves, 2 méteres hátvéd ponttermelő képességéről a hétfői Los Angeles Lakers-Memphis Grizzlies mérkőzésen történtek tükrében. A 120-81-es hazai győzelemmel végződött meccsen ugyanis 56 pontos karrier- és NBA-idénycsúcsot ért el Bryant - úgy, hogy a negyedik negyedben már végig a kispadon pihent!

Szczerbiak Minneapolis új kedvence

Sport2002.01.14, 14:36

A Minnesota Timberwolves 27 győzelemmel és 9 vereséggel vezeti az NBA középnyugati csoportját. Csak egy csapatnak jobb - hajszállal - a mérlege, a Los Angeles Lakersnek (26/8), a Sacramento Kings pedig ugyanúgy áll. Mindezt úgy érte el az Egyesült Államok leghidegebb városának csapata, hogy a kezdő ötös két oszlopa, az irányító Terrell Brandon és a magasbedobó Joe Smith sérült. A sikersorozat - utolsó 13 meccséből 12-t megnyert a csapat - magyarázata egy név: Wally Szczerbiak.

Szczerbiak "leszólózta" Kobe-t

Sport2002.01.12, 13:31

A 19 806 néző szinte "kifolyott" a Target Centerből, de nem bánta meg az a minneapolisi szurkoló, aki jegyet vett a bajnok Los Angeles Lakers vendégjátékára. A hazaiak 120-102-re leverték a listavezetőt, s káprázatos játékukkal bejelentették igényüket a nyugati főcsoport első helyére. A siker kovácsa a 34 pontot szerző Wally Szczerbiak volt, az idény egyértelmű felfedezettje.

Jermaine jobb volt Shaq-nél

Sport2002.01.10, 10:35

Az indianai erőcsatár egyéni összevetésben ugyan jobbnak bizonyult nagyhírű vetélytársánál, csapata ennek ellenére sima vereséget szenvedett hazai pályán a címvédő Los Angeles Lakerstől. Győzelmével Phil Jackson alakulata továbbra is magabiztosan vezeti az NBA mezőnyét.

A Lakers sztárok nélkül verte a Sixerst

Sport2001.12.26, 19:33

Shaquille O'Neal nélkül és a bordáit fájlaló Kobe Bryant mindössze 12 pontjával is meg tudta nyerni a Los Angeles Lakers a júniusi NBA-döntő visszavágóját a Philadelphia 76ers ellen. Karácsony első napján a bajnok bebizonyította: igazi csapat, nem két világsztár, plusz az őket kisegítő statiszták gyülekezete. O'Nealnek a nagylábujjával vannak gonfjai, csakúgy, mint a New York-i Cambynek és a torontói Olajuwonnak. Úgy látszik, ez most a standard centersérülés az NBA-ben. A Knicks egyébként legyőzte a Raptorst kedd éjjel.

A Lakers kikapott Memphisben

Sport2001.12.22, 13:25

Változás történt a tabella élén: a San Antonio Spurs tizedszer nyert megszakítás nélkül, a Los Angeles Lakers viszont kikapott a gyengécske Memphis otthonában, s a két szupercsapat helyet cserélt. A Grant Hill és Tracy McGrady nélküli Orlando sem bírt a Washingtonnal.

Verhető a Lakers, tud nyerni a Heat

Sport2001.12.08, 15:25

A Sacramento Kings "királyi" kosárlabdával, szemet gyönyörködtető csapatmunkával 97-91-re verte a Los Angeles Lakers együttesét, s ezzel megszakította a bajnokcsapat kilenc meccsen át tartó veretlenségi sorozatát. A győzteseknél hat játékos dobott legalább tíz pontot, a veszteseknél csak kettő - O'Neal és Bryant.

Kidd és Bryant az első hónap legjobbjai

Sport2001.12.05, 13:56

A New Jersey Nets irányítója, Jason Kidd és a Los Angeles Lakers akrobatája, Kobe Bryant nyerte el a Keleti, illetve Nyugati konferencia legjobbjának járó elismerést az NBA 2001/02-es szezonjának első hónapjában.

Lakers-henger a rangadón

Sport2001.11.28, 11:05

Sokáig nyílt volt a Lakers-Bucks rangadó, amelyen a Nyugat - és a földkerekség - legjobbja a Kelet éllovasát fogadta. A negyedik negyedet azonban 30-14-re a bajnok nyerte, és végül fölényesen győzött.

Jordan a régi - a Wizards is...

Sport2001.11.17, 14:25

A nagy ellenfél, a Utah Jazz ellen MJ 44 pontja sem volt elég: Washingtonban nyertek Karl Malone-ék. Phoenixben elvesztette veretlenségét a Lakers: Shaquille O'Neal Phil Jackson edzőt kritizálta. A Sacramento 34 ponttal alázta meg a Chicagót. Tovább parádézik a New Jersey, amely hatalmas üzletet csinált, amikor Stephon Marburyt a most is 15 gólpasszt adó jason Kiddre cserélte.

Továbbra is veretlen a Lakers

Sport2001.11.16, 10:53

Továbbra is két, makulátlan mérleggel rendelkező csapat van az NBA-ben, de csak egyiküknél örülnek az egyhangú produktumnak. A Los Angeles Lakers a houstoni Compaq Centerben infarktusos mérkőzésen őrizte meg veretlenségét (7-0), a hosszabbításban egyetlen pont különbséggel sikerült kicsikarni a győzelmet. Eközben a Grizzlies otthonában nem hagyott kétséget afelől: toronymagasan a liga leggyengébb gárdája (0-8).