klímakonferencia

címke rss

Újabb kiszivárogtatással folytatódik a klímagate

Időjárás2011.11.23, 15:09

Ismét több ezer e-mailt szivárogtattak ki a Kelet-angliai Egyetem klímaszakértőinek levelezéséből. A levelek egy orosz szerverről voltak letölthetők, és akárcsak 2009-ben, az ENSZ soron következő nemzetközi klímakonferenciája előtt hozták nyilvánosságra őket.

Üvegházgáz-rekord árnyékában startol a durbani klímacsúcs

Időjárás2011.11.22, 15:16

Rekordot ért el a szén-dioxid légköri szintje az ENSZ hétfői bejelentése szerint. Rossz bevezető ez az egy hét múlva kezdődő újabb klímacsúcshoz, ahol valamit le kellene tenni az asztalra a 2012-ben lejáró kiotói egyezmény helyett. Az egyik legfontosabb cél, hogy a ma már a kibocsátás több mint feléért felelős fejlődő országok is vállaljanak csökkentést.

Obama rákényszerülhet az amerikai klímaprogram elhalasztására

Nagyvilág2011.02.28, 15:57

A költségvetési megszorítások miatt elképzelhető, hogy az amerikai elnök rákényszerül arra, hogy két évvel elhalassza kormánya környezetvédelmi programját. Ha nem sikerül megállapodnia a republikánusokkal, akkor Barack Obama nem tudja betartani választási ígéretét, amelyben száznyolcvan fokos fordulatot ígért a klímapolitikában.

Az alkalmazkodásról tárgyalt a klímacsúcs Szentendrén

Időjárás2011.01.20, 16:58

A klímaváltozás hatásai elleni védekezés célja, hogy minél kevesebb üvegházhatású (ÜHG) gáz kerüljön a levegőbe, legyen szó ipari vagy lakossági kibocsátásról. Az alkalmazkodáshoz viszont olyan beruházások szükségesek, amely miatt megnőhet az ÜHG-szint - többek között ennek a dilemmának a feloldásával foglalkozott az a tanácskozás, amelyet klímacsúcs néven már harmadszorra szervezett meg a Klíma Klub.  

Olimpikonok a Lánchídon - kezdődik a szentendrei klímacsúcs

Időjárás2011.01.19, 09:28

Olimpikonok részvételével szervezett "földmentő" felvonulást a Klíma Klub január 18-án Budapesten, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatos magatartás fontosságára. Az esemény a Klub szerdai klímacsúcsának előrendezvénye volt. A tanácskozás célja a társadalom klímatudatosságát előmozdítani.

A klímaváltozás fékezésére keresi a megoldásokat a III. Magyarországi Klímacsúcs

Időjárás2011.01.11, 12:34

A szentendrei Regionális Környezetvédelmi Központ nulla szén-dioxid-kibocsátású épületében szervezi meg a Klímaklub a III. Magyarországi Klímacsúcsot. A tanácskozásra 2011. január 19-én kerül sor.

Egy fokot még le kell faragni: mire elég a klímacsúcson kötött megállapodás?

Időjárás2010.12.14, 11:56

A tárgyalásokat megelőző pesszimista hangulat ellenére több kulcskérdésben is előrelépés történt az ENSZ klímakonferenciáján Mexikóban. Ám a Cancúnban kötött egyezség csak kiindulási alap, mert a jelenlegi szén-dioxid-csökkentési vállalásokkal is 3,2 Celsius-fokkal lenne melegebb a Föld az iparosodás előtti állapothoz képest, a még biztonságosnak tekintett 2 fok helyett.  

Mégis sikerült megállapodni a klímakonferencián

Nagyvilág2010.12.11, 17:37

A cancúni klímacsúcson a részt vevő országok miniszterei is rábólintottak a megállapodástervezetekre, amelyek részben a Kiotói Jegyzőkönyv folytatását, részben pedig egy új klímaegyezményt tartalmaznak.

Mégis vállal szén-dioxid-csökkentést a füstölgő Kína

Időjárás2010.12.11, 10:10

Önkéntesen vállalná szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését a Föld legnagyobb üvegház-termelő állama, Kína. A cancúni klímakonferencián tett bejelentés hozzájárulhat ahhoz, hogy 2012 után új, nemzetközi egyezmény váltsa le a jelenleg csak a fejlett ipari államokat kötelező, üvegházgáz-korlátozó egyezményt.  

Népirtással vádolták a fejlett államokat a klímacsúcson

Időjárás2010.12.11, 10:08

Újabb nehéz napra és éjszakába nyúló tárgyalásokra készülnek a diplomaták és környezetvédelmi szakértők az ENSZ klímakonferenciájának utolsó napján a mexikói Cancúnban. Bolívia elnöke "ökonépirtással" vádolta azokat a fejlett államokat, amelyek jelen formájában fel akarják mondani az üvegházgáz-kibocsátást korlátozó kiotói egyezményt.

Oxfam: 21 ezer halottja van a klímaváltozásnak 2010-ben

Időjárás2010.12.11, 10:09

Összesen 21 ezer ember életét követelték világszerte az éghajlathoz kapcsolódó időjárási katasztrófák az Oxfam segélyszervezet szerint idén január és szeptember között. A halottak száma kétszer annyi az idén, mint 2009-ben volt.

Csúfos kudarccal fenyeget a cancúni klímakonferencia

Időjárás2010.12.11, 10:12

Tovább folyik a diplomáciai adok-kapok a cancúni ENSZ-klímakonferencián. A helyzet nagyban emlékeztet a 2009-es koppenhágai patthelyzetre, azzal a különbséggel, hogy most senki sem vár el új, nemzetközi klímaegyezményt a tárgyalófelektől. Az sem lenne tragédia, ha 2011-ben sem sikerülne a 194 tagállamnak megállapodnia, és az üvegházgáz-korlátozó kiotói egyezmény jórészt kimúlna - állítja a gödőllői egyetem egyik klímagazdaság-kutatója.

Megkezdődött a koppenhágai klímakudarc romjainak eltakarítása

Időjárás2010.11.30, 07:23

Az utolsó előtti körben tanácskoznak az ENSZ-tagállamok környezetvédelmi miniszterei arról, milyen megállapodás váltsa le az üvegházgázok kibocsátását korlátozó kiotói egyezményt, amely 2012-ben érvényét veszti. A koppenhágai klímakonferencia folytatásától látványos eredményt nem várnak, és az sem kizárt, hogy 2011-ben sem sikerül megállapodni a klímaváltozás lassításáról.  

Minisztériumot kap a Földanya Bolíviában

Időjárás2010.04.26, 14:25

Felállítják az "Földanya minisztériumát" Bolíviában. A új kormánytestület a Föld jogainak védelmét fogja ellátni - jelentette be Evo Morales elnök a Földanya jogairól szóló nemzetközi tanácskozáson.

Milliárdos népszavazással és a Földanyával a klímaváltozás ellen

Időjárás2010.04.21, 16:29

A Föld napján ér véget Bolíviában a klímaváltozással kapcsolatos csúcstalálkozók Woodstockja. A dél-amerikai ország a Földanya istennő napját ünnepli április 22-én. Elnöke, Evo Morales kétmilliárd fős népszavazással szándékszik nyomást gyakorolni a nemzetközi klímadiplomáciára.

Patthelyzet: késnek a klímatörvények az USA-ban és itthon is

Időjárás2010.04.16, 13:57

Éghajlatváltozásra reagáló energiatörvény sok helyen van készülőben, de Nagy-Britannián kívül még sehol nincs elfogadott. Az amerikai demokraták a korábbi hírekkel ellentétben egyelőre mégsem adják fel, Magyarországon viszont már biztos, hogy nem lesz klímatörvény a következő országgyűlési ciklus előtt.

Klímaalapot javasol az IMF

Időjárás2010.03.29, 10:33

A Nemzetközi Valutaalap feje szerint a világ országainak ki kell dolgozniuk egy kvóta-rendszert, amely biztosítja a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás szükséges pénzforrásait.

Újra egyharmados szén-dioxid-stopot fontolgat az EU

Időjárás2010.03.16, 14:53

Kötelező lenne minden EU-tagországnak 30 százalékkal visszafognia szén-dioxid-kibocsátását - ezt az intézkedést fontolgatják az unió környezetvédelmi miniszterei, de még további hatásvizsgálatokra várnak.

Elvesztették hitüket a klímaegyezményért küzdők

Nagyvilág2010.02.07, 09:31

Régi ellentétek és egy hibás tudományos megállapítás is nehezíti a klímaváltozás elleni hatékony fellépést. A decemberi, csalódást keltő koppenhágai klímacsúcs végén még arról volt szó, hogy a szennyezőanyagok csökkentéséről szóló nagyon várt globális megállapodást egy éven belül tető alá hozhatják, de ennek esélyei 2010-ben sem jobbak, mint tavaly. Az ellenzők egyre jobban bekeményítenek, a pártolók reményei pedig lassan elúsznak.

"Megmutatta az új világhatalmi egyensúlyt" - interjú a klímacsúcsról az Európai Klíma Alapítvány igazgatójával

Itthon2010.03.10, 15:53

Megerősödött kínaiak, csalódott európaiak és bizonytalan jövő - így néz ki a klímaváltozás elleni küzdelem a sikertelenül zárult koppenhágai konferencia után az Európai Klíma Alapítvány igazgatója, Jules Kortenhorst szerint. Az egykori holland parlamenti képviselő az [origo]-nak adott interjújában azt mondta, a klímacsúcs ugyan minden eddiginél jobban megmutatta, hogy átalakult a világhatalmi egyensúly, de úgy ért véget, hogy nem mutatta meg a tovább vezető utat.

Valami alakul a klímacsúcson

Itthon2009.12.18, 10:05

Bár még mindig rengeteg kérdés megoldatlan a koppenhágai klímacsúcson, a péntekre virradó éjszaka állítólag nagyon gyümölcsöző tárgyalások folytak a világ vezetői között. Az utolsó pillanatban Kína és az USA is tett engedményeket, amelyek segíthetik a megállapodást, de az ígéretek egyelőre homályosak. Kérdés, mire jutnak a kaotikus jeleneteket is produkáló csúcstalálkozó utolsó óráiban, és hogy mit tud hozzátenni ehhez a pénteken csatlakozó Barack Obama amerikai elnök. Helyszíni tudósítás a koppenhágai konferenciáról.

"Nem katasztrófa a kudarc" - interjú Thomas L. Friedmannal a klímacsúcson

Itthon2009.12.21, 09:59

A klímakonferencia nélkül is nagyon izgalmas dolgok történnek a nap- és a szélenergia felhasználásához hasonló tiszta technológiák fejlesztésében, ezért olyan nagyon nem kell aggódni Thomas L. Friedman világhírű publicista szerint, aki a koppenhágai csúcson adott interjút az [origo]-nak. Azért a New York Times munkatársa sem teljesen optimista, csak akkor nyugodna meg, ha az Egyesült Államok állna a klímaváltozás elleni harc élére.

Egy elitklub tárgyalt a klímáról a célegyenesben

Itthon2009.12.18, 23:54

A csütörtök esti királyi vacsora után ült össze az a több mint 20 országból álló elitklub, amely megkísérelte rendezni a klímaváltozás elleni globális harcot gátoló konfliktusokat. Tárgyaltak éjjel kettőig, majd reggel folytatták kiegészülve Barack Obamával. Így nézett ki a klímacsúcs a legfőbb vezetők megérkezése után.

Állóháborúvá fajult a klímacsúcs

Itthon2009.12.21, 09:57

A péntek kora délutáni állás szerint egyre kisebb az esélye, hogy érdemi megállapodás szülessen a koppenhágai klímakonferencián. A fejlett és a fejlődő országok, azon belül is különösen az USA és Kína nem tudnak megállapodni egy kulcskérdésben, és ezen megbukhatnak a dán fővárosban zajló, a hivalos program szerint péntek este véget érő tárgyalások. Helyszíni tudósítás a koppenhágai klímakonferenciáról.

Jövőre tennék kötelezővé a klímaalkut - élő közvetítés Koppenhágából

Itthon2009.12.19, 12:07

Háromoldalas egyezményt sikerült összehozniuk a világ vezető országainak a koppenhágai klímacsúcson. Az egyezség Barack Obama amerikai és Nicolas Sarkozy francia elnök szerint sem tökéletes, azt nem is sikerült egyhangúan elfogadni sem. A klímacsúcs résztvevői hajnalig tartó vita után végül "tudomásul vették" a dokumentumot, az ENSZ főtitkára szerint pedig csupán jövőre teszik a benne foglaltakat kötelezővé. Kövesse élőben a koppenhágai klímakonferencia végjátékát!

Bajnai nem akar klímás szemrehányást a gyerekeitől

Itthon2009.12.21, 09:55

Bajnai Gordon miniszterelnök sem bízik abban, hogy áttörés lesz a klímacsúcson, de szerinte valamilyen megállapodást muszáj megkötni - derült ki a konferencián elmondott beszédéből. Bajnai közölte, nem szeretné, ha a gyerekei húsz év múlva arról kérdezgetnék, mi járt a fejében, amikor meg kellett volna oldalni a klímaproblémát.

Csak 90 civil vehet részt a klímacsúcs legfontosabb napján

Időjárás2009.12.17, 11:17

Egyre szigorúbbak a biztonsági intézkedések a vége fele közeledő klímacsúcson Koppenhágában. A környezetvédelmi szervezeteket egyaránt frusztrálják a toporogva haladó tárgyalások és a konferenciaközpontba belépők megválogatása.

Bajnai is kap három percet a klímacsúcson

Itthon2009.12.17, 16:40

Csütörtök délután várhatóan Bajnai Gordon miniszterelnök is felszólal a koppenhágai klímacsúcson, ahol egy nappal a hivatalos zárás előtt továbbra is akadoznak a tárgyalások. Mivel rengeteg állami vezető mond beszédet, így Bajnainak is csak néhány perc jut. A tárgyalásokon Magyarország mozgásterét behatárolja, hogy tagja a merész klímacélokat megfogalmazó Európai Uniónak. Helyszíni tudósítás a koppenhágai klímacsúcsról.

"Nem lesznek kiváltságaid"

Itthon2009.12.17, 13:10

Évtizedekkel ezelőtt is biciklivel jártak, nem nézik el, ha szemét van az utcán, és ugyan lenne pénzük drága autókra, de beérik egyszerűbb kocsikkal is. Dánia ideális helyszínnek tűnik az eddigi legnagyobb szabású klímakonferenciához, és ennek titka talán valahol a dánok lelkének mélyén van elrejtve - derül ki az [origo] riportjából.

"A pénz nem fogja megállítani a tengert" - süllyedő szigetek a klímatárgyalásokon

Itthon2009.12.16, 12:20

Miközben a legtöbb ember legfeljebb a tévében hallott a klímaváltozás káros következményeiről, addig van jó néhány apró sziget, amelyeknek már a létét fenyegeti az éghajlat átalakulása. Süllyedő szigeteknek hívják magukat, és mindent megtesznek azért, hogy felhívják a figyelmet életveszélyessé vált helyzetükre, de egyelőre nem túl sok kézzelfogható eredményt értek el. Az [origo] tudósítója ilyen szigetlakókkal találkozott a koppenhágai klímakonferencián.

Zűr és tanácstalanság uralja a klímatárgyalásokat

Itthon2009.12.16, 20:32

Kritikus 24 óra következik az egyik főtárgyaló szerint a koppenhágai klímakonferencián, ahol péntekig meg kéne egyezni a klímaváltozás elleni globális küzdelemről. Az EU szerint már csak a kínaiaknak és az amerikaiaknak kéne egy kicsit engedniük a csúcstalálkozón, amelyet rendbontások sora és tanácstalanság jellemez. Az [origo] helyszíni tudósítása a klímakonferenciáról.

Castro édenkertje

[origo] utazás2009.12.16, 16:33

A koppenhágai klímacsúcs egyik fontos témája, hogy miként vessenek véget az esőerdők pusztításának, pedig van egy ország, ahol nemhogy az erdőirtást sikerült megállítani, de 50 éve folyamatosan új erdőket telepítenek, többek közt a munkanélküliséget csökkentendő. Ne találgassanak, a kommunista Kubáról van szó.

Boris Johnson hátizsákja menti meg a bolygót

Itthon2009.12.15, 20:02

Egy nagydarab hátizsákkal a vállán érkezett meg a koppenhágai klímacsúcsra Boris Johnson londoni polgármester, és az [origo]-nak azt mondta, hogy azért olyan nagy a csomag, mert benne van a megoldás a bolygó problémáira. A brit politika fenegyereke a biciklizésre is felszólít mindenkit videós beszámolónkban.

Nagyhatalmak totojáznak a klímaharcban

Itthon2009.12.15, 12:16

Nagyon szeretne a klímaharc hőse lenni az Egyesült Államok, de egyelőre csak valahol a második vonalban szerencsétlenkedik. Fél szemmel Kínára tekint, amely a világ legnagyobb gázkibocsátója lett, mégsem lehet mindenért őt okolni. Az [origo] a koppenhágai klímakonferencián nézett utána, mihez is kezd az emberiség legnagyobb kihívásával a történet két kulcsszereplője.

Felrázná a lelassult klímatárgyalókat az ENSZ-főtitkár

Itthon2009.12.16, 07:55

Az akadozó klímatárgyalások résztvevőit próbálta felrázni kedd este Koppenhágában Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, aki szerint senki ne számoljon azzal, hogy minden követelése teljesülni fog. A fejlett országok ugyan megegyeztek a szegény államoknak adandó anyagi segítségről, de még maradtak vitás kérdések a hét hátralévő részére. Az [origo] helyszíni tudósítása.

Magyarokat is előállítottak a koppenhágai klímatüntetésen

Nagyvilág2009.12.13, 12:49

Körülbelül száz magyar vett részt a szombati tüntetésen Koppenhágában, ahol közel ezer embert állított elő a rendőrség. Az előállítottak között legalább négy magyar is volt. Erről egy magyar tüntető számolt be, akit ugyancsak őrizetbe vettek. A rendőrök vasárnap 13 ember kivételével mindenkit szabadon engedtek.

Zavargás lett a klímatüntetésből Koppenhágában

Nagyvilág2009.12.13, 12:15

Jórészt békésen zajlott a klímaváltozás elleni határozott fellépést sürgető demonstráció Koppenhágában, de egy kisebb csoport törni-zúzni kezdett. A rendőrség 900 embert állított elő, részben megelőző intézkedésként. A felvonuláson a szervezők szerint százezren vettek részt, köztük számos ismert ember.

"A bankoknak mennyit adtak?" - tudósítás a koppenhágai klímatüntetésről

Itthon2009.12.13, 12:15

A valaha volt talán legbonyolultabb egyenletet kellene megoldaniuk a koppenhágai klímacsúcson a világ vezetőinek, akiket egy szombati tömegtüntetés is emlékeztetett a probléma súlyosságára. Ha a bankok megmentésére dollárbilliókat költöttek, akkor miért sajnálják a milliárdokat az éghajlatváltozás által leginkább sújtott szegény országoktól?  - tették fel a kérdést a tüntetők, akik közül ugyanakkor többen is kétkednek a koppenhágai konferencia sikerében. Az [origo] helyszíni tudósítása a nagy történelmi kérdéseket is feszegető felvonulásról.

Nem tudtak megegyezni a klímapénzről az EU-tagok

Itthon2009.12.13, 12:16

Mindeddig nem tudták eldönteni az Eu tagállamai, hogy ki mennyivel járuljon hozzá a fejlődő országok klímaváltozás elleni küzdelméhez. A brüsszeli EU-csúcson lökést akartak adni a koppenhágai klímakonferencián folyó tárgyalásoknak, de eddig nem jutottak dűlőre.

Ufók szólítják le a tárgyalókat Koppenhágában

Időjárás2009.12.11, 15:46

Bingó, itt a RINGO és a YOUNGO: előszeretettel dobálóznak a trükkös mozaikszavakkal a klímacsúcs aktivista résztvevői, de vannak itt ufónak öltözött, jó szándékú lobbisták, klímamenekültek és olvadó maszáj harcosok is.

Őrizetbe vettek 35 tüntetőt a koppenhágai klímacsúcson

Nagyvilág2009.12.11, 15:04

Pénteken őrizetbe vettek 35 tüntetőt Koppenhágában, amikor egy klímavédelmi aktivista csoport arra készült, hogy blokád alá vesz helyi vállalatokat. A dán fővárosban tartják az ENSZ-klímakonferenciát.

Hatmillió euróval támogatjuk a szegények klímaharcát

Itthon2009.12.12, 14:13

Magyarország három év alatt hatmillió euróval támogatja a fejlődő országok éghajlatvédelmi erőfeszítéseit. Ezt Bajnai Gordon kormányfő jelentette be Brüsszelben. Mi olcsón megúsztuk, a szomszédos Ausztria például 120 millió eurót szán ugyanerre a célra. Az EU összesen 7,2 milliárd eurót ajánlott fel, és azt reméli, a felajánlás lökést ad a koppenhágai klímatárgyalásoknak. Közben Koppenhágában elkészült a zárómegállapodás első hivatalos piszkozata.

A bűnbánat milliárdjairól is dönteni kéne Koppenhágában

Itthon2009.12.10, 18:25

A saját meggazdagodásukkal okozott károkért is vezekelnének a fejlett országok, ha a koppenhágai klímacsúcson meg tudnának állapodni egy pénzalapról, amely a szegény államokat segítené az éghajlatváltozás következményeinek elviselésében. Egyelőre sok a bizonytalan tényező, és a korábbi tapasztalatok sem túl jók, a gazdasági válság azonban adott egy nyomós érvet a fejlődő világ kezébe: ha a gazdag országok képesek voltak hatalmas összegeket fizetni a saját bankjaik megmentésére, akkor valamennyit csurgathatnak a harmadik világnak is.

Korlátozná a gépek károsanyag-kibocsátását az easyJet

[origo] utazás2009.12.10, 12:17

Az easyJet diszkont légitársasága, a légiközlekedési vállalatok között elsőként követelte a repülőgépek károsanyag-kibocsátásának szigorúbb és kötelező érvényű maximalizálását, amely a repülőgépek következő generációjánál már 40 százalékos széndioxid kibocsátás-csökkenéssel járna.

Obama beleszólt a klímavitákba

Nagyvilág2009.12.13, 12:17

Az esőerdők védelmében szólt bele először a koppenhágai klímakonferencián zajló eseményekbe Barack Obama amerikai elnök. A csúcsra csak egy hét múlva érkezik meg.

Koppenhága lett Európa legzöldebb városa

Időjárás2009.12.10, 16:56

Nem kapnak szemétben landoló ajándékokat a klímakonferencia résztvevői. Koppenhágában autó helyett a kerékpár és a puccos szálloda helyett az ökohostel a divat, de ez utóbbit a legszegényebb küldöttek nem tudják megengedni maguknak. Budapest a 17. legzöldebb európai város Lisszabon, Ljubljana és Pozsony előtt.

Összevesztek a fejlődő országok a klímacsúcson

Nagyvilág2009.12.10, 08:25

Az eddig egységesnek tűnő fejlődő országok két táborra szakadtak a klímacsúcson: a kis szigetországok - amelyeknek a legtöbb vesztenivalójuk van, ha a koppenhágai konferencia kudarcot vall - szigorú intézkedéseket és konkrét megállapodást akarnak. Kína, India és Dél-Afrika viszont saját gazdasági növekedését félti. A legszegényebb országok száját a BBC szerint nem biztos, hogy be lehet majd tömni egy hangzatos politikai nyilatkozattal. A koppenhágai klímacsúcs harmadik napja.

Kiállnak a kitámadott klímakutatók mellett a brit tudósok

Időjárás2009.12.10, 17:22

Több mint 1700 tudományos kutató írta alá azt a nyílt levelet, amely az összeesküvéssel és félretájékoztatással vádolt brit klímakutatókat támogatja.

WWF: Üvegházgáz-csökkentéssel még menthető a tavasz és az ősz

Időjárás2009.12.09, 17:33

Az átlaghőmérséklet a világátlag másfélszeresével emelkedik a Kárpát-medencében, ezért hosszabb távon fel kell készülni arra, hogy Magyarország éghajlata megváltozik: még inkább lerövidül a tavasz és az ősz. Ezért kéne a fejlett országoknak 40 százalékkal csökkenteniük üvegházgáz-kibocsátásukat.

Menekültáradatot okozhat az éghajlatváltozás

Időjárás2009.12.09, 15:53

Legkevesebb 25 millió, de akár egymilliárd ember is földönfutóvá válhat az éghajlatváltozás miatt 2040-ig. Ami bizonyos: az utóbbi húsz évben megduplázódott a természeti katasztrófák száma, és ahogy egyre több üvegházgáz kerül a levegőbe, a helyzet rosszabbodni fog.

Klímacsúcs: jön a Tobin-adó?

Gazdaság2009.12.08, 11:48

A klímaváltozás kapcsán is felvetődött a Tobin-adó néven ismert elképzelés: ezúttal Franciaország melegítettet fel a pénzügyi tranzakciókra kivetett globális adó ötletét, mint aminek révén támogatni lehetne a fejlődő államokat a változó éghajlathoz való alkalmazkodásban.

Melegrekordot döntött a kétezres évtized

Időjárás2009.12.08, 20:52

A legforróbb évtizednek bizonyulhatnak a kétezres évek, ezen felül 2009 valószínűleg az ötödik legmelegebb év lesz. Az üvegházgáz-kibocsátásnak öt éven belül tetőznie kéne ahhoz, hogy a globális felmelegedés ne lépje át a 2 fokot.

Amerikai ajándékkal indult a klímacsúcs

Nagyvilág2009.12.08, 10:08

Az emberre veszélyesnek nyilvánította az amerikai kormány az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, amivel megnyílik a lehetőség arra, hogy az Egyesült Államok hatósági eszközökkel lépjen fel a gázkibocsátás ellen. A hétfőn megkezdődött koppenhágai klímacsúcson üdvözölték a vélhetően szándékosan erre az időpontra időzített döntést.

Dörgő beszédek a klímacsúcs nyitónapján

Itthon2009.12.07, 23:38

Utolsó esélyről, elszalaszthatatlan lehetőségről szóló beszédekkel kezdődött meg a koppenhágai klímakonferencia, ahol 192 ország küldöttei tárgyalnak arról, hogyan fékezzék meg a klímaváltozást. Egyelőre nincs egyetértés abban, kinek mennyi áldozatot kell vállalnia a bolygóért.

"Nincsen B-bolygónk" - kezdődik a klímacsúcs

Itthon2009.12.07, 08:56

Magyarország lehet a klímaváltozás egyik legnagyobb áldozata az ENSZ szerint, ezért különösen fontos, hogy a hétfőn kezdődő koppenhágai klímacsúcson valamilyen értékelhető eredmény szülessen. Megállítható még a klímaváltozás? Ki mit hajlandó tenni ezért? Ki az, aki csak látszólag nagyvonalú? Mit akar Magyarország? És egyáltalán: tudnak-e együttműködni a világ országai egy globális probléma megfékezéséért? Kövesse a klímacsúcs eseményeit az [origo]-n!

Bukjon meg a klímacsúcs! - mondja a NASA sztárkutatója

Időjárás2009.12.09, 11:58

Úgy kell harcolni az élhető éghajlatért, mint annak idején a rabszolgaság vagy a nácizmus ellen, mondja James Hansen, a világ egyik legismertebb klimatológusa, aki ezzel együtt úgy látja: unokáink jobban járnának, ha csődösnek bizonyulna a jövő héten kezdődő koppenhágai klímakonferencia.

Számháború: Obama-manőver mentheti meg a koppenhágai klímacsúcsot

Időjárás2009.12.09, 12:01

Még kérdés, hogy Koppenhága a "nagy fordulat" vagy az "elpuskázott lehetőség" címmel kerül be a klímavédelem történetébe. Új fordulatként az amerikai elnök arra készül, hogy ideiglenes szennyezéscsökkentési céllal győzze meg a kétkedőket: az USA is elkötelezte magát. Ezzel együtt valószínűleg a reménykeltő hazugságok fogják jellemezni a dán fővárosban rendezett konferencia-mostrum munkálatait.  

Jelentkezz klímavitára!

365 környezettudatos ötlet2009.11.20, 09:35

Akarsz tenni a klímaváltozás káros hatásai ellen? Jól beszélsz angolul? Szeretnél egy nemzetközi vitafórum részese lenni? Akkor várunk Téged egy nemzetközi csapatban, amely a Koppenhágai Klímaváltozási Konferencia idején virtuális kerekasztalként működve a felmerülő témákat, kérdéseket, problémákat és az elért eredményeket vitatja meg.

Elhalasztották a Föld megmentését

Nagyvilág2009.11.16, 21:41

Legalább fél, de lehet, hogy egy évvel elhalaszthatják az új nemzetközi klímaegyezmény aláírását, amelyet idén decemberben, Koppenhágában akartak megkötni. A többek között a klímára káros gázkibocsátás visszafogásának mértékéről folyó előzetes tárgyalások elakadtak, optimista jóslások szerint fél-egy éven belül eljöhet az áttörés. Miért bukott el már a kezdés előtt a koppenhágai csúcs és mi lesz így a Földdel?

Klímacsőd-veszély Koppenhágában

Időjárás2009.12.09, 12:00

Bármit megteszünk ellene, csak ne kerüljön pénzbe - jó pár budapesti adófizetőnek és számos pénzügyminiszternek ez a véleménye a klímaváltozásról. A dán fővárosban le kéne cserélni azt a nemzetközi klímaegyezményt, amit jelenleg sem tartanak be az érintettek. Összefoglaltuk, mi az érdekes a klímadiplomácia történetének koppenhágai fejezetében.

A kudarc ára

Vélemény2009.11.05, 21:49

A felelőtlen klímapolitika egyik valós következménye lesz, hogy emberek százmilliói hagyják el lakhelyüket. A szegény országok a legkevésbé járulnak hozzá a klímaváltozáshoz, mégis őket érinti a leginkább. Decemberben, Koppenhágában sorsdöntő klímaügyi megállapodást kell hoznia az ENSZ-nek. Mi Magyarország felelőssége az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság globális terjesztésében?

Fagyasztással mentenék meg a korallokat

Időjárás2009.11.03, 10:33

A fagyasztás az utolsó esély arra, hogy meg lehessen menteni a korallzátonyokat. A telepek újjáélesztése sem lesz egyszerű, de ezzel amúgy is várni kell addig, amíg állandósul a globális hőmérséklet.

Feltúrják zsebeiket az EU vezetői

Nagyvilág2009.10.29, 18:05

Egyre valószínűbb, hogy Európának eurómilliárdokat kell fizetnie a fejlődő országoknak, ha rá akarja beszélni őket, hogy csatlakozzanak a világ klímavédelmi egyezményéhez. Csütörtökön kezdődő ülésükön arról vitatkoznak az EU állam- és kormányfői, hogy ebből melyik ország mennyit álljon. Egyeztetések folynak arról is, hogy ki legyen az EU nagyfőnöke, és megpróbálják kitalálni, hogy mit lehet tenni az egész EU átalakulását egyedüliként akadályozó Václav Klaus cseh államfővel.

A válság miatt csökkent a szén-dioxid-kibocsátás

Tudomány2009.10.07, 07:43

A gazdasági válság miatt olyan mértékben csökkent az idén az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása, amire 40 év óta nem volt példa.

Nem hisz a Fehér Ház az új klímaegyezményben

Nagyvilág2009.10.05, 12:04

A Fehér Ház pénteken először mondta ki hivatalosan: nem bízik abban, hogy még idén, a koppenhágai klímacsúcs előtt sikerül tető alá hozni a klímaváltozás elleni törvényjavaslatot az Egyesült Államokban. Koppenhágában nincs esély valódi áttörésre az Egyesült Államok nélkül.

Egy lépéssel közelebb: klímacsúcs New Yorkban

Időjárás2009.09.27, 20:46

Most először Kína is ígéretet tett szén-dioxid kibocsátásának jelentős csökkentésére. Ez a New York-i klímacsúcs hozadéka. Ám a Nagy Koppenhágai Megegyezéshez vezető út még hosszú.

Ban Ki Mun: Drága lesz, ha nem cselekszünk

Nagyvilág2009.09.22, 18:52

Elfogadhatatlan árat fizetünk majd, ha nem teszünk azonnal a klímaváltozás ellen - jelentette ki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár New Yorkban az ENSZ közgyűlésén. A csúcstalálkozón a klímaváltozás megfékezésének lehetőségét keresik a világ országainak vezetői.

Eredményes volt a poznani klímacsúcs

Időjárás2008.12.19, 13:54

Az Európai Bizottság is üdvözölte a december 12-én befejeződött poznani klímakonferencia eredményeit. A konferencia egyik célja volt egy átfogó klímavédelmi megállapodás előkészítése a 2009 végén Dániában megrendezésre kerülő klíma-csúcstalálkozóra, ahol döntenek majd a kiotói jegyzőkönyv lejárta utáni időszak teendőivel kapcsolatban. 

Mega klímakonferencia kezdődik

Időjárás2008.12.01, 09:54

Lengyelország a házigazdája a december 1. és 12. között megrendezésre kerülő klímakonferenciának, amelyen több mint 190 ország 8000 képviselője vesz részt. A konferencia célja többek között a Kiotói Jegyzőkönyv eredményeinek értékelése, és egy átfogó klímavédelmi megállapodás előkészítése a 2009 végén, Dániában megrendezésre kerülő klíma csúcstalálkozóra.

Klímatalálkozó Bangkokban

Időjárás2008.04.01, 13:13

A világ 164 országából érkeztek küldöttek Bangkokba, a hétfőn kezdődött szakértői egyeztetésre. Ez az első ilyen találkozó a 2007 decemberében Balin megtartott klímakonferenciát követően.

Klímakonferencia Balin

Időjárás2007.12.22, 15:17

A 2007 decemberében Balin tartott klímakonferencia fontosabb eseményeiről tájékozódhat Kardos Péter helyszíni tudósításaiból.

Megállapodás született a klímakonferencián

Nagyvilág2007.12.15, 10:09

Megszületett közép-európai idő szerint szombaton reggel a megállapodás a Bali szigetén folyó ENSZ-klímakonferencián. Végül az Egyesült Államok is csatlakozott a kialakult konszenzushoz.

Busht szidták a környezetvédők Kanadában

Nagyvilág2005.12.04, 09:14

Több ezer környezetvédő tüntetett Kanadában a globális felmelegedés elleni fellépést sürgetve. A tüntetést a fővárosban zajló klímakonferencia alatt tartották, és a kanadai kormány több tagja is részt vett benne. A tömeg leginkább George W. Bush amerikai elnököt támadta.

Klímakonferencia: cinikus orosz végszó

Tudomány2003.10.06, 13:06

Hétvégén gyakorlatilag a legcsekélyebb előrelépés nélkül ért véget Moszkvában a harmadik klímaváltozási világkonferencia, a találkozónak otthont adó Oroszország ugyanis kihátrált korábban tett ígéreteiből. Az orosz küldöttség által képviselt álláspontot sokan - köztük környezetvédő szervezetek képviselői - legalábbis igen cinikusnak találták.

Folytatódik az orosz porhintés a klímakonferencián

Tudomány2003.10.01, 15:13

A Moszkvában e héten megrendezésre kerülő harmadik klímaváltozási világkonferencián vezető orosz klímakutatók felszólalásukban bírálták az üvegházhatású gázok és a fölmelegedés közt vont összefüggéseket, s ezzel gyakorlatilag megkérdőjelezték a konferencia alapjait.

Életre kel a Kiotói Jegyzőkönyv

Tudomány2001.12.06, 10:53

A marokkói klímakonferencia résztvevői a teljes szabályozórendszerben megállapodtak, s elfogadtak egy politikai nyilatkozatot a keretegyezmény és végrehajtásának jelentőségéről.

Előző
  • 1
  • 2
Következő