Klaus Iohannis

címke rss

Bőröndbe csomagolták a román elnök elleni korrupciós vádak dokumentumait

Nagyvilág2018.11.05, 16:34

Klaus Iohannis államfő elleni vádaskodással reagált Liviu Dragnea, a szociáldemokrata párt (PSD) vezetője és a Képviselőház elnöke arra, hogy a hétvégén őt lejáratni próbáló kiszivárogtatások nyilvánosságra hozatalát harangozta be a Rise Project nevű tényfeltáró lap.

Juncker egész Európával megünnepeltetné Erdély és Románia egyesülését

Nagyvilág2018.10.25, 10:27

Kedden Klaus Iohannis román államfő Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén az Európa jövőjéről folyatott vitán vett részt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének a meghívására. Az „isiászban" szenvedő, vélhetően alkoholista Juncker az EP előtt elmondott beszédében kijelentette, hogy szerinte Erdély és Románia „egyesülésének" centenáriuma nemcsak román, hanem európai ünnep is, amit az EU-s tagállamoknak közösen kellene megünnepelniük. Juncker tehát velünk, magyarokkal is „megünnepeltetné" Erdély elcsatolását.

A vezető konzervatív román lap szerint Orbán Viktor a keresztény Európa védőbástyája

Nagyvilág2018.09.19, 12:06

A vezető román konzervatív napilap, a România Liberă véleménycikke szerint a Magyarországot a jogállamiságtól való állítólagos elhajlással vádoló Soros-Sargentini jelentésről tartott európai parlamenti vita annak emblematikus példájaként marad fenn a jelenkor történelmében, hogy miként változtatható egy vád dicsőséggé a magyar nemzet számára.

A román miniszterelnök tanácsadója náciként mutatta be Klaus Iohannis államfőt

Nagyvilág2018.09.04, 16:25

A romániai kisebbségek tiltakozását váltotta ki Darius Valcov, a miniszterelnök gazdasági ügyekért felelős tanácsadója, aki az egyik közösségi portálon egy kisfilmet tett közzé, amely náci szervezetként mutatta be a Romániai Német Demokrata Fórumot (FDGR), és Hitler-bajusszal mutatta Klaus Iohannis román elnököt, a fórum korábbi elnökét.

A román elnök 17 éve érvényes magyar kisebbségi jogokat törölne el

Nagyvilág2018.08.01, 16:16

Érthetetlennek és aggasztónak tartja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátusi frakcióvezetője, Cseke Attila, hogy Klaus Iohannis román államfő 17 éve hatályos, nemzetközi szerződésekben is szereplő kisebbségi jogokat törölne el. Az ActiveWatch nevű bukaresti civil szervezet szerint a 90-es évekbe vetné vissza Romániát a nemzeti kisebbségek jogai szempontjából, ha az alkotmánybíróság helyt adna Iohannis óvásának, és korlátozná a kisebbségek nyelvhasználati jogait.

Felmentették a korrupcióellenes főügyészt Romániában

Nagyvilág2018.07.09, 11:13

Az alkotmánybíróság határozatának eleget téve Klaus Iohannis román államfő felmentette tisztségéből hétfőn Laura Codruta Kövesit, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjét – jelentette be az elnöki hivatal szóvivője.

Klaus Iohannis: Dragneának el kell tűnnie a közéletből

Nagyvilág2018.06.23, 15:52

Klaus Iohannis román államfő szerint Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnöknek második ítélete után el kell tűnnie a közéletből, ahogyan ez még az „éretlen demokráciákban" is ilyen esetben megtörténne.

Nyolc román katona sebesült meg egy afganisztáni merényletben

Nagyvilág2018.04.30, 18:02

Nyolc román katona sebesült meg abban a pokolgépes merényletben, amelyet reggel követtek el egy NATO-konvoj ellen Afganisztán déli Kandahár tartományában - tudatta a bukaresti védelmi minisztérium.

Megtagadta a korrupcióellenes főügyész leváltását a román államfő

Nagyvilág2018.04.16, 18:24

Megtagadta a román államfő a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjének, Laura Codruta Kövesi főügyésznek a leváltását, akinek az elmozdítását a szociálliberális kormánykoalíció igazságügyi minisztere kezdeményezte februárban.

Nagygyűlést szerveznek a román szociáldemokraták a hagyományos család támogatására

Nagyvilág2018.04.16, 15:52

Nagygyűlést szervez május második felében a nagyobbik román kormánypárt, Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy egyértelművé tegye: támogatja a "hagyományos családot", vagyis azt az alkotmánymódosító kezdeményezést, amely "egy férfi és egy nő" házasságaként határozná meg a családot, a jelenlegi alaptörvényben szereplő "házastársak" kifejezés helyett.