kkv

címke rss

A vitakultúra hét szintje

Archívum2014.04.10, 15:11

A kkv-szektor egyik leggyakoribb alakzata a családi vagy baráti vállalkozás. A kezdet kezdetén nagy támasz lehet az évek óta természetes bizalom, a terep viszontagságai azonban könnyen kikezdik a stabilnak hitt kötelékeket. A közös biznisz nehéz feladatok tucatjait hozza magával, gyakran örökös feszültségforrás. Hogy ne őröljék fel a szakmai akadályok a baráti viszonyt, a családi kapcsolatokat, a másikba vetett bizalmat, érdemes megtanulni vitatkozni.

Minden vállalati életszakaszban más jelent veszélyt

Archívum2014.04.10, 11:52

Egy ma Magyarországon megalakuló vállalat átlagosan 8, legfeljebb 10 évig fog működni, pedig egy százalékuk sincs, amelyet 1990 előtt hoztak volna létre. Bár a cégek életkori sajátosságai jól kirajzolódnak, kevés vezető készül fel tudatosan arra, melyik milyen veszélyt hordoz.

Szolid optimizmus a kkv-szektorban

Gazdaság2014.04.10, 10:41

Az év első negyedévében alig változtak a kkv-k egy évre előremutató várakozásai, a K&H kkv bizalmi index jelenleg -11 ponton áll. Ez csupán 2 pontos növekedés az előző negyedévhez képest, ugyanakkor hatalmas ugrás az egy évvel korábbi eredményekhez viszonyítva, és csak közel 4 éve sikerült ennél jobb eredményt elérni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. 

Formatervezési díjra nevezett pénztárgép gyártójával állapodott meg a Telekom

Gazdaság2014.04.11, 09:18

Rendkívül vonzó megjelenésű és innovatív pénztárgép forgalmazójával állapodott meg a napokban a Magyar Telekom. Az ipari formatervezési díjra jelölt, magyar tervezésű CashCube pénztárgép a Telekom saját fejlesztésű szolgáltatáscsomagjával együtt, versenyképes megoldást jelent a pénztárgépcserében érintett cégeknek.

JEREMIE-injekció egy egészségipari cégnek Miskolcon

Archívum2014.04.08, 15:10

360 millió forint kockázati tőkét fektet be a DBH Investment az innovatív vérelemző-rendszerek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Norma Instruments Zrt.-be. A DBH 5 milliárd forintos tőkelapot kezel, invesztíciói főként a technológia-intenzív iparágakat érinti.

Suzukin tanulnak a jövő autószerelői

Archívum2014.04.07, 14:51

Tizenöt éve működik együtt a Magyar Suzuki és a váci Király Endre Ipari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. A gyár évente felajánl egy  autót az autótechnikus, autószerelő és karosszérialakatosnak tanuló diákoknak.

Banánhéjon csúszik el minden harmadik megrendelés

Archívum2014.04.04, 16:15

Minimális erőfeszítéssel bármelyik cég elkerülhetné azokat a tipikus balfogásokat, amelyeken aztán bukják a tervbe vett beszállítói üzletet, számol be a Táblázat nevű beszerzési szakportál egy mélyreható elemzés eredményeként. Sorra vesszük a leggyakoribb tévedéseket és félreértéseket, kukába a banánhéjjal.

Ingyenes szemináriumok a kézműves élelmiszeripar szereplőinek

Archívum2014.04.04, 13:02

Folytatja kétnapos edukatív rendezvénysorozatát az Élelmiszerklub Alapítvány. Marketinget érintő, értékesítési és jogi ismeretek díjmentesen.

Ma díjazták a hónap vállalkozásait

Archívum2014.04.04, 12:04

Második éve értékeli a Nemzetgazdasági Minisztérium a magyar gazdaság lelkét-motorját adó kkv-szektor szereplői közül a legsikeresebb beruházót, a legeredményesebb céget, és a legígéretesebb induló vállalkozást. A soros legkiválóbbakat ma díjazta Varga Mihály.

A XIXO lett Az Év Terméke

Gazdaság2014.04.04, 11:31

Nem egészen egy éve, tavaly májusban lépett piacra a XIXO jegestea család, idén pedig a maga kategóriájában elnyerte az „Az Év Terméke 2014” díjat.

Barátunk, a vírusvideó

Gazdaság2014.04.04, 09:48

Évek óta az egyik leghatásosabb online marketing eszköz, az emailes megosztásoknak hála előbb létezett, mint a YouTube, a hazai palettán mégis előfordulhatna sokkal gyakrabban.

Ősszel jöhet a startup-adócsomag

Archívum2014.04.03, 09:38

A tavaly alakult BudapestHUB munkacsoport javaslatain alapul majd a kifejezetten az „applikációs gazdaság”-ban dolgozók számára készülő intézkedéscsomag, írja a Napi Gazdaság.

Ami eddig csak jó volt

Gazdaság2014.04.03, 16:29

Alig egy hónapja, március elején nyílt meg Budapesten a Brit Kereskedelmi Központ (British Business Centre). A kezdeményezés ötletgazdája Jonathan Knott, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete. Mint az Üzletrésznek elmondta, azért, mert eddig kiaknázatlan maradt az angol-magyar kisvállalkozói együttműködésben rejlő potenciál.

„A vállalkozások alapproblémáit szeretnénk megoldani”

Gazdaság2014.04.02, 08:00

A felhőalapú szolgáltatások csak a második lépés a kisvállalkozókkal való együttműködésben, mondja Lakatos Péter, a Telekom kis- és középvállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese, aki szerint az első az informatikai alapok lerakása.  

Egyre fontosabbak a pályázatok a vállalkozásoknak

Archívum2014.04.01, 15:01

Bár az új kiírásokra még ősz elejéig várniuk kell, a kkv-k növekvő mértékben keresik ezt a lehetőséget. Annál is inkább, mert a 2014-2020 költségvetési ciklusban a gazdaságfejlesztés és a munkahelyteremtés áll majd fókuszban. Kardinális tehát, hogy a források mennyire húzhatják felfelé a munkaerőpiac szempontjából megkerülhetetlen szektor volumenét.

Gólerős vállalkozók, figyelem!

Archívum2014.04.01, 12:00

Áprilisi tréfáról szó sincs: akit a versenyszellem egyszer megcsapott, az csak a pályát látja – akkor is, ha műfüves és kicsi. Ha egy vállalkozó összetrombitál egy ugyancsak vállalkozókból álló férficsapatot, indulhatnak a Kkv foci ligában.

Ekkora buli vállalkozni

Gazdaság2014.03.30, 09:37

Egy huszonnyolc éves New Orleans-i üzletember, Colin Grussing néhány hete meghökkentően kreatív maratonra szánta el magát. Úgy döntött, egy teljes éven át minden áldott héten céget alapít. Bár a 52businesses - avagy 52b - nevű projektbe nem egyedül vágott bele, elismerő pillantásokból és szkeptikus megjegyzésekből egyaránt bőségesen jut neki mostanában.

A kényszervállalkozó siralmasan kevés nyugdíjra számíthat

Gazdaság2014.03.27, 17:32

Nem a társadalom elöregedése a nyugdíjrendszer egyetlen problémája. Magyarországon minden harmadik adófizető csak a minimálbér után fizet adót és nyugdíjjárulékot.

Nem bírunk elszakadni a csoki tojástól

Archívum2014.03.27, 08:40

A húsvéti időszakban évről-évre nagyobb édességforgalmat bonyolít a kiskereskedelem. A szezon sztárjai töretlenül a tojás- és a nyúlforma: a mennyiséget tekintve előbbi régóta vezet, értékben pedig tavaly először meghaladta a nyusziból származó eladási adatokat, adja hírül a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe. 

1 milliárd euróra bővült az EHP kerete

Archívum2014.03.26, 12:52

Az Eximbank exportélénkítési hitelprogramjának kerete 750 millió euróról 1 milliárdra bővült, és az igények szerint tovább is bővíthető – jelentette be Varga Mihály szerdán Budapesten.

Mennyi igaz a fizetős facebookozásból?

Archívum2014.03.25, 11:46

Sokszor elterjedt már, hogy a Facebook egyszer csak hátba támadja a felhasználóit, és megszünteti az ingyenes regisztrációt. A nyitó oldalon azonban az áll, ingyenes, és mindig is az marad. Pedig bizonyos szempontból valóban egyre inkább fizetős a Facebook – például a kkv-knak.

Tanuljunk felhőül

Archívum2014.03.25, 09:22

Az Üzletrész néhány napja írt arról, hogy a kis- és középvállalatok döntéshozói túl óvatosak a felhőszolgáltatás bevezetésével. Hosszú távon pedig tényleg semmi nem szól az eszközök elavultsága mellett. A Telekom és az IT Factory megelégelte a tipródást: április 15-én Kisvállalati mindent bele címmel ötven órás tanfolyamot indít.

A vállalkozó varázsigéje legyen az egyszerűség

Archívum2014.03.22, 08:45

„Az egyszerűség a kifinomultság csúcsa.” Többek közt ez a Leonardo da Vinci-gondolat alapozta meg a Növekedés egyszerűen című konferenciát a vállalkozásfejlesztésről. Barna Tamás, a Republic Group ügyvezető igazgatója arról prezentált, hogyan teheti hatékonnyá a marketingkampányt az egyszerűség.

„Ezekből a tálakból cseppet sem hiányzik a hús”

Gazdaság2014.03.21, 16:00

Hogy kell átalakítani egy gyerekruha bizományit vega salátabárrá úgy, hogy a családból egyre többen szálljanak be? Hogy veszi le a lábukról a vendégeket ebben a húsrajongó országban a kézműves krémleves, a cukor- és lisztmentes nyers édesség? Mi olyan varázsos a Nemsütiben?

Kkv-tanácsot gründolt a Facebook

Archívum2014.03.18, 16:35

A közösségi szájt ezzel egy újabb határozott lépést tett afelé, hogy szorosabbra fűzze a viszonyát a több mint 25 millió kkv-felhasználójával. Most végignézzük, hogy az utóbbi hónapokban mit tett még ezért.

Kkv-konferencia kizárólag kérdésekből

Archívum2014.03.17, 15:52

Kissé rendhagyó módon szervez szektortalálkozót a KKVHÁZ. A rendezvény egyszerre szeminárium, fórum, szakértői fogadóóra és networking esemény. A házigazda több témában számít arra, hogy érdemi párbeszéd indul el.

Exportfinanszírozás akár egy éven belül

Archívum2014.03.17, 11:24

Nemzetközi piacra készülő kkv-k számára nyit új, akár egy éven belül megvalósuló lehetőséget az Eximbank a K&H-nál már elérhető Rövidtávú Refinanszírozási Hitelkerete, adják hírül közleményben.

Innovatív vállalkozások, pályázzatok!

Archívum2014.03.13, 14:24

„Az év legizgalmasabb üzleti innovációs kalandjaként” jelöli meg az Üzletfejlesztési Portál az Üzletfejlesztési Díjat, amelyre április 30-áig várják a nevezéseket számos kategóriában – bizonyos feltételekkel akár olyanban is, amely a felhívásban nem szerepel.

Hamarabb fizetnek egymásnak a vállalkozások

Archívum2014.03.12, 12:08

A soros negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás szerint kedvezően hat a szektor likviditására, hogy mind a vevői, mind a szállítói számlákat rövidebb határidővel teljesítik, mint az elmúlt években, számolnak be közleményben.

Ha egy ajtó bezárul…

Archívum2014.03.11, 10:20

Aki nem ment tönkre legalább egyszer, nem is igazi befektető. Erre a megnyugtató André Kosztolanyi-gondolatra fűzi fel legfrissebb posztját a reconcept.blog, amely a céges újrakezdésről szól.

Aki ad, az nyer! Aranycsapat a kkv-szektorban

Gazdaság2014.03.10, 16:04

Az üzleti életben nem lehet túlbecsülni a kapcsolati háló jelentőségét, potenciálisan bármelyik kézfogásban ott simul egy sokmilliós tranzakció. Erre épül a hazánkban 2008 óta működő networking klub, a BNI Magyarország működése. A múlt héten jött létre a legújabb csoportjuk, szám szerint a négyszázötös. A nevük Aranycsapat.

Milyen az optimális exit?

Gazdaság2014.03.10, 08:55

Nemcsak ezer okból, de nagyon sokféleképpen is meg lehet válni egy cégtől. A tőkebefektető az egyik legjobb dolog, amely a vállalkozással történhet – de abban egészen biztos lehet mindenki, hogy alaposan át fogja világítani előtte a kiszemelt céget. Mindkét fél érdeke a hatékony felkészülés. Módszeresen, lépésről lépésre, és úgy is, ahogy magától nem jutna eszünkbe.

Ezen mind múlhat a cégünk sikere

Archívum2014.03.08, 08:50

A kis- és középvállalkozások sok esetben anyagi szűkösséggel küzdenek, és takarékosságra kényszerülnek. A tendenciák szerint ilyenkor leginkább azokon a területeken spórolnak, amelyeken éppen nem kellene. 

Mit csináljunk másképp, ha rátaláltunk a befektetőre?

Archívum2014.03.07, 09:34

Az üzleti terv a befektetők nyelve. A pénzügyi elemző ennek alapján számol vállalatértéket, kalkulálja ki, mit lehet és kell elkérni a tőkéért. A csütörtökön megrendezett Piac és Profit „Befektetőkereső. Indulás, fejlesztés befektető segítségével” című konferenciáján minden prezentáció azt járta körül, mit tehet a tulajdonos és ügyvezető, hogyan érdemes készülnie a cégvezetésnek, mennyi pénzt szánjon milyen stratégiára. Az üzleti terv must have, hiányára nincs mentség.

Valahol a cégemre egy befektető vár

Gazdaság2014.03.06, 17:24

Ha a gazdasági siker útjába hengeredő problémák és akadályok kerülnek szóba, a vállalkozások meglepően egybehangzóan hivatkoznak a forráshiányra. Nem mintha nem volna reális a leírás: tőkét szerezni kemény dió. De léteznek forgatókönyvek arra, honnan tudhatjuk, ki a mi emberünk, hol érdemes keresnünk, és mit várhatunk tőle.

Új labor, tudás- és kutatóközpont Budapesten

Archívum2014.03.05, 10:35

A fővárosban is felállít kutató-fejlesztő központot a közel-keleti Armanious Group. Az EBEDI KFt., a magyar leányvállalat jelentős előrelépés a mind gyógyszeriparban, mind kozemtológiában 120 új munkahelyet teremt, adják hírül közleményben.

A mobilitáson is múlik a versenyképesség

Archívum2014.03.04, 09:44

Egy vállalkozás akkor mondható informatikailag mobilnak, ha bárhonnan tud működni. Ha olyan eszközparkot szerez be, amellyel nincs röghöz kötve a saját irodájában. Ez a hazai szektor hetedéről mondható el, az IT-infrastruktúra fejlesztése jellemzően sokadik kérdés a prioritási listán. Pedig teljes üzleteket lehet bukni a hiányán – és elnyerni másokat, ha a cégek a kellő figyelmet fordítják a kérdésre.

A kkv-k nagyon is rajta vannak a munkahelyteremtésen

Archívum2014.02.25, 15:07

A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán tavaly is, idén is a keret több mint kétszeresére jeleztek igényt a vállalkozók.

Már lízinget is igényelhetnek a kkv-k a Növekedési Hitelprogramban

Archívum2014.02.25, 10:02

Remélhetőleg javít a jelenleg kétségtelenül pangó vállalkozói lelkesedésen a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjának (NHP) kiterjesztése a lízingcégekre, tájékoztat a Budapest Lízing közleményben. Tekintve, hogy a lízinghez elegendő az alacsonyabb önerő, és hogy az ütemezés igazítható a bevételekhez, a program során egyre több vállalkozás juthat kedvező forráshoz.

Szeretnénk boldogan dolgozni, főnök úr

Gazdaság2015.09.30, 14:57

Gyakran találkozunk azzal a gondolattal, hogy a magyar gazdaságot mintegy 70 százalékban a vállalkozói szektor viszi a vállán. A kkv-vezetőket tehát egyszerre terheli kiemelt felelősség, és állnak egyre szebb lehetőség előtt. Most pedig készül a szcéna részletes rajza: előreláthatólag az év végéig tartó projekt keretében Magyarország menedzsment-térképén dolgozik egy szakértői csapat.

Versenylehetőség női startupoknak

Gazdaság2014.02.21, 10:04

A H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ, Józsefváros új inkubátorháza, versenyt hirdet. Azokat az ötletgazdákat, startupvezetőket és startupcsapatokat várják, amelyek Közép-Kelet Európából hódítanák meg a világot, és amelyekben a tulajdonosok vagy az alapítók legalább fele nő.

Pirike megint felmondott

Gazdaság2014.02.21, 16:04

– avagy miért fontos a megfelelő kommunikációs és konfliktuskezelési eszköztár cégen belül?

Csillogó számokkal dönget a Szallas.hu

Archívum2014.02.20, 11:12

A magyar online piacot már zsebre tette, most karnyújtásnyira áll a román és a szlovák élvonaltól a magyarok kedvenc szálláshelyportálja, tájékoztatnak közleményben.

Export-tréning kkv-knak

Archívum2014.02.20, 08:48

Ha a vállalkozásod már tett egy próbát a nemzetközi piacon, érdekelhet a HITA tavaszi képzése.

7 milliárd forintból nevelődnek a fiatal menedzserek

Archívum2014.02.19, 15:07

Átlagon felül kockázatos annak a cégnek a működése, amelynek vezetője még nem töltötte be a harmincat, többek közt ez derül ki az Opten legfrissebb felméréséből. Ezen is segíthet az a program, amely két fázisban készíti fel a fiatal vezetőket a stabilabb üzleti jelenlétre.

Ha nő vagy, és vállalkozol, gyere velünk!

Gazdaság2014.02.18, 09:52

2011 óta létezik Magyarországon egy szervezet, amely a vállalkozni vágyó nőket segíti. Támogatás nélkül működnek, és eddig jobbára észrevétlenül is, most viszont úgy döntöttek, hogy megcélozzák a nagy nyilvánosságot.

Négyfős csapat mutatott fityiszt a válságnak

Archívum2014.02.14, 18:12

A NemaradjLe.hu kizárólag utazási kedvezményekkel foglalkozik. Idén januári forgalma 50 százalékkal meghaladta a tavalyit, ami a kkv-szektorban ma meglehetősen ritka eredmény.

Kezd erőre kapni a hazai dokumentumkezelés

Archívum2014.02.13, 17:45

A nyomtatók piacát még mindig dominálják a használt berendezések, a nem eredeti kellékanyagok. Mégis egyre több vállalkozás ismeri fel azt, hogy hosszú távon jobban megéri új gépekbe befektetni, mint használt berendezéseket beszerezni kedvező áron: amint belépnek a fenntartási és szervizelési költségek, már az olcsóbb lesz a drága. Az a vállalat tehát, amelyik stratégikusan gondolkozik, új gépekre és technológiára fog költeni. És ilyenből egyre több van.

A vállalatok nem költenek, nőtt a betétállomány

Archívum2014.02.12, 15:37

A K&H nagyvállalati felmérése szerint a vállalati betétállomány lendületes növekedésével párhuzamosan a cégek egyre érzékenyebbek a betéti kamat mértékére. Részben azért, mert a beruházási kedv pillanatnyilag nem szárnyal a szektorban.

Ha beruházásról van szó, a vállalkozók nem túl lelkesek

Archívum2014.02.11, 17:38

Bár 2012 júniusa óta folyamatosan növekedett a kkv-szektor beruházási hajlandósága, a tavalyi utolsó negyedévben ismét visszaesett: jelenleg a cégvezetők 58 százaléka gondolkozik fejlesztésben. Az új beruházások között a legnépszerűbb terület az IT.

Elkaszált áfaszabály: fellebbezésre fel!

Archívum2014.02.11, 13:06

Bár a június megnyugtatóan távolinak tűnik, cseppet sem korai felkészülni az unión kívüli export termékek határidő-mulasztásával kapcsolatos áfa-visszatérítésre.

Forduljunk a NAV-hoz az egyszerűsített bevallással

Archívum2014.02.11, 11:33

Akinek nem a munkáltatója készíti el az szja-bevallást, február 17-éig kérheti az adóhatóság segítségét is, tájékoztat a NAV közleményben.

Hello India

Archívum2014.02.05, 17:56

Indiai üzleti központ nyílt Budapesten, az ázsiai ország nagykövetségének épületében.

Mennyit ér most a céges ingatlanunk?

Gazdaság2014.02.05, 12:15

Cégvezetőként tisztában kell lennünk azzal, mennyit érnek a vállalkozásunk eszközei, legyen szó ingó vagy ingatlan vagyonról. Stratégiai döntésekhez ismernünk kell azt a tőkemennyiséget, amelyet megtestesítenek, és amely indokolt esetben felszabadítható belőlük. Ingatlanok esetében ez komoly feladat. Az amortizált bekerülési érték és a pillanatnyi piaci érték között nagy különbség állhat fenn, a könyvelésben szereplő ár ilyenkor absztrakció marad. Erről szól a reconcept.blog mai bejegyzése.

Így lehet megoldás a céges reorganizáció

Gazdaság2014.02.04, 14:09

Business magic, avagy hogyan növeljük üzemi eredményünket a felére csökkent árbevétel mellett? A válasz egyetlen szó: átszervezés.

Bizonytalanságot is hoz jócskán az új Ptk.

Archívum2014.01.29, 19:52

Közel 40 ügyvéd dolgozott közel fél évig az új Polgári törvénykönyvön, habár maga a folyamat 15 évvel ezelőtt indult el. A szakemberek szerint az elvek és a szándék felől előre mutató kódex lett. De kontúrtalanság is akad bőven, és kritika is éri.

Pályázat kkv-knak munkahelyteremtő beruházásokra

Archívum2014.01.29, 09:35

2014. január 9 – február 14. között pályázat nyújtható be a KKV-k piaci pozíciójának erősítése, valamint a foglalkoztatottság előmozdítása, az elmaradott térségek felzárkóztatásának támogatása érdekében új berendezések, felszerelések, immateriális javak beszerzésére, valamint új épület, épületrész felépítése támogatására.

Nem mind startup, ami fénylik

Gazdaság2014.01.21, 15:22

Évente több tízezer első vállalkozás indul el. Ezeknek a cégeknek azonban 99 százalékuk a legjobb esetben is mikrovállalat marad, és csupán töredékük mondható startupnak, derül ki az OPTEN mai közleményéből.

Hány óra dolgozás számít igazi munkának?

Archívum2014.01.19, 13:05

Miközben egyre több kreatív ötletünk van arra, hogyan és honnan és milyen eszközökkel dolgozzunk a megszokott formák helyett, miközben a foglalkoztatottság mint olyan szünet nélkül átalakul és innoválódik, egyetlen szempont tartja magát, mint csatában a derék. Az a bizonyos nyolc óra hossz.

Jót akarsz a cégednek? Fejlessz alkalmazást!

Archívum2014.01.17, 22:53

Ha a tavalyi évben több alkalmazást töltöttél le, mint 2013-ig összesen, nem vagy egyedül. A Flurry Analitics, egy applikáció-analitikai cég szerint tavaly 115 százalékot nőtt az app biznisz.

Csongrád megye nagyon számít a vállalkozóira

Archívum2014.01.17, 16:26

A Nemzetgazdasági Minisztérium idén is pályázatot hirdetett olyan mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásaira, amelyek munkahelyeket hoznak létre. Összesen 13 milliárd forint  vissza nem térítendő  támogatásról beszélünk, minden fillér gazdára vár.

Mit tud adni idén a marketing a kkv-knak?

Archívum2014.01.17, 11:35

Melyiket tartsunk meg, és mit hagyjunk gyorsan magunk mögött a jól bevált marketingeszközök közül? Miért működik másképp a marketing az eladói, mint a fogyasztói társadalomban? Mennyire van szüksége egy kisvállalkozásnak menő grafikai megoldásokra? Hogyan változott meg az üzleti bizalom? Mi a hangsúlyos egy kkv számára a brandingben?

„Jelenleg nekem ez színtiszta szerelem”

Gazdaság2014.01.16, 15:49

A múlt héten járta be a közösségi oldalakat az a nagyon alapos összeállítás, egyben remek olvasmány, amely a bolhapiacok egy speciális esetéről tudósított. „A rendszer lényege, hogy az üzletekben polcokat, fogasokat és vitrineket bérelhetünk, és berendezhetjük őket az eladni kívánt tárgyainkkal. Az eladók eladják nekünk, mindent lekönyvelnek, mi pedig az adott időszak végén felvesszük a befolyt pénzt”, foglalja össze a hvg.hu írása a fedett bolhapiac üzletstratégiáját. Helyiség helyett polc, infrastruktúra helyett készen kapott szolgáltatás, macera helyett elszámolás. Interjú Szabó Ádámmal, a Bolhapalota ötletgazdájával és vezetőjével.

Barátibb kormányzatra számítanak a kisvállalatok

Archívum2014.01.15, 11:39

Az előző negyedévi megingás után újra optimistábbak lettek a hazai kis- és közepes vállalkozások, a következő egy évre vonatkozó várakozásokat jelző K&H kkv bizalmi index 5 ponttal emelkedett. A javulás azzal magyarázható, hogy nagymértékben növekedett a benyújtott uniós pályázatok aránya, és a vevőkkel kapcsolatban is bizakodóbbak lettek a vállalkozások, miközben a gazdaságpolitikával és a közterhek változásával kapcsolatos várakozások nem romlottak tovább.

Újabb újévi feladat az agráriumban vállalkozóknak

Archívum2014.01.13, 13:10

2014. január 1-jétől minden mezőgazdasági és élelmiszeripari fókuszú vállalkozásnak, és azok elosztó hálózatának is meg kell határozni, mely létfontosságú létesítményekkel működik együtt. Önbevallásos rendszer, amelybe olykor besegít a Nébih. Az intézmény hamarosan felveszi a kapcsolatot azokkal, akiket ez érinthet.

„Hogy eljuttassuk ezt a fantasztikus sportot az emberekhez”

Gazdaság2014.01.14, 12:18

Picit restellem, de mielőtt elkészítettem az alábbi interjút a Speedit Kft. vezetőjével, nem hallottam még a gyorstollaslabdáról. Körülbelül nyolc évvel ezelőtt maga a cégalapító is szinte véletlenül bukkant rá: szabad pályát keresett, mert szerette volna feleleveníteni régi hobbiját. Helyette azonban az első gyorstollaslabda szettjét találta és rendelte meg egy svájci weboldalon.

„Változásokat elfogadó kultúra” lennénk?

Gazdaság2014.01.06, 15:55

Ez a magyar családi vállalkozások véleménye. A KPMG és a European Family Business nevű szervezet közös felmérésén, amely rokoni kapcsolatra épülő, európai kiscégeket vizsgált, ezt nevezték meg a válság egyik túlélőeszközeként.

Összefogás-pártiak a magyar kkv-k(?)

Gazdaság2014.01.03, 11:55

Sajnos az erről készült felmérés következtetéseit a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) csak az MTI-nek küldte el, a saját honlapjukra nem rakták fel. Pedig érdekes lenne.

Vállalkoznék, szólok a haveroknak – vagy ne?

Archívum2014.01.02, 11:32

Mi történik, ha egy induló céget család és barátok löknek pályára? Megkerüljük a rideg és embertelen banki hitelezést, minden feltétel emberi és alakítható, ha pedig gond van, joggal számíthatunk megértésre. Ideális a menyasszony, nemde? A reconcept.blog mai bejegyzése a friends, family, fools-támogatás veszélyeit veszi sorra.

„A magának való vállalkozó önellentmondás”

Archívum2013.12.20, 16:50

Bod Péter Ákossal készített interjút a KKVHÁZ. A médiában egyik legaktívabb közgazda, az Antall kormány ipari és kereskedelmi minisztere, hajdani jegybankelnök, egyetemi tanár, számos szakcikk szerzője kissé mintha a kkv-szektor nem hivatalos nagykövete is volna.

„A cégünk viharban született”

Gazdaság2013.12.20, 16:00

Vezetője szerint az eujewel, más néven Elith design ékszerészet szinte egy véletlennek köszönheti, hogy egyáltalán létrejött. Egy sárga gyémánttal kezdődött minden. Szerelem volt első látásra.

Messze a legbizakodóbbak a magyar cégvezetők

Archívum2013.12.18, 15:21

Az EY évvégi Tőkebizalmi Barométer nevű felmérése szerint a hazai vállalkozói szférában ritka optimista a hangulat.

Tető alatt két új hitelszerződés

Archívum2013.12.13, 12:49

Az Európai Beruházási Bank az állam számára 50 millió eurós, míg a Magyar Eximbank Zrt. számára 100 millió eurós hitelkeretet nyújt, a szerződéseket ma írta alá Baranyay László, az EIB alelnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója.

Még nagyobb barátunk lesz a bővülő Széchenyi Kártya

Archívum2013.12.12, 17:28

A kormányzat továbbra is keresi a lehetőségeket, hogy a kkv-k számára legkönnyebben elérhető finanszírozási formát, a Széchenyi Kártya Programot tovább bővítse, mondta el Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón.

Fújható technológia: az intelligens szigetelés

Gazdaság2013.12.12, 13:19

Magyarország ingatlanállománya elég rossz helyzetben van, a lakóingatlanok 70%-a elavult. Egyes felmérések szerint a fűtésre fordított energia felhasználása akár 2-3-szorosa is lehet a nyugati, energiatakarékos otthonokénak. Köztudott, hogy erre megoldás lehet a professzionális szigetelés. A KontaktBau Szigeteléscentrum üzleti filozófiája éppen erre épül.

Túlélni tizennégyet

Archívum2013.12.11, 11:44

Magyarországon idén csaknem 31 ezer cég szűnt meg, és még nincs vége az évnek. Döntő többségük az építőiparban, az autókereskedelemben, illetve az ingatlanágban, azaz a válságot leginkább megsínylő területeken tevékenykedett. A pénzügyi restrukturálással foglalkozó Reconcept szerint jövőre nagyobb eséllyel élnek túl a cégek, bár a piaci kereslet még nem indul növekedésnek. Mindenesetre azok, akik átgondolják a Reconcept 4 témába vágó felvetését, nagyobb bizalommal vághatnak neki 2014-nek.

Új vezető a CIB KKV üzletág és a CIB Lízing élén

Archívum2013.12.11, 10:12

2013 decemberétől új vezetőt kap a CIB Lízing Csoport Szabados Richár személyében, áll a bank sajtóközleményében. Szabados Richárd eközben megtartja a CIB KKV divízió vezető pozícióját is.

Szijjártó Péter: „Óriási tartalék van a kkv-exportban”

Archívum2013.12.10, 16:56

Ma mutatták be a Nemzeti Külgazdasági Hivatalban az Enterprise Europe Network hét regionális követét. Az Enterprise Europe Network az Európai Bizottság egyetlen vállalkozásfejlesztési hálózata, amely az európai uniós tagállamokon kívül 25 további országban van jelen.

Zala megye nyerte a kkv-k országos versenyét

Gazdaság2013.12.09, 15:46

A múlt héten ért véget a KKVHÁZ Megyék Versenye nevű játéka a vidék kis- és közepes vállalkozásai számára. „13 megye és Budapest indult a versenyben. Több tízezer szavazat érkezett és 500 feletti vállalat fejezte ki támogatását a regisztrációjával. Remek gondolatok, anyagok születtek”, összegzett a díjátadó kapcsán Gulyás József, a KKVHÁZ vezérigazgatója.

Kapacitásbővítés kétmilliárdból Szolnokon

Archívum2013.12.06, 11:52

A ceglédi Ecseri Kft. szolnoki üzemében autóipari, gépipari, és elektromos ipari nagyvállalatoknak gyárt alkatrészeket belpiacra és exportra az új, mintegy 2 milliárd forintból kialakított és berendezett szolnoki üzemében is a ceglédi székhelyű Ecseri Kft.

Felturbózza a kkv-kat a Jeremie

Gazdaság2013.12.05, 15:53

Fónagy János szerint a Jeremie program hatékony eszköze a hazai kisvállalkozások fejlesztésének. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára erről a kkv-k fejlődését segítő európai uniós forrásokról rendezett konferencián beszélt ma Budapesten.

Versenyképes! Versenyképes mindenek felett

Gazdaság2013.12.04, 17:00

A szektor egyik legnépszerűbb szava a versenyképesség. Nagy kérdés azonban, tudjuk-e mit jelent. A valódi fogalom ugyanis rendkívül komplex, érdemes megismerkedni a finomhangolt változattal. Ez ugyanis az idevágó gyakorlat kulcsa is.

A teljes gazdaságnak az a jó, ha virágzik a kkv-szektor

Archívum2013.12.04, 09:10

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára prezentációja nyitotta meg tegnap az Innen szép nyerni című konferenciát. A rendezvény szervezője a Világgazdaság, témája pedig a kkv-k pillanatnyi fontos státusza, reális elvárásai és jogos reményei.

A fémhab, a pehelypárna, és a kockázatkezelési szoftver

Gazdaság2013.12.03, 18:20

Átadták Az Év Exportőre Díjakat. A beérkező pályázatokat az Európai Regionális Szervezet, a Magyar Külgazdasági Szövetség és a HITA szakértői bírálták el.

Az eddig sikertelen nyelvvizsgázók specialistája

Gazdaság2013.12.04, 09:16

Czifra Éva ugyan nem ezzel a szószerkezettel szokott bemutatkozni, de nyugodtan megtehetné. Huszonöt éve tanít angolt, mégsem ez az érdekes benne. Hanem hogy órái, workshopjai és könyvei nyomán ilyen mondatokkal búcsúznak a hallgatói: „Ha ezt korábban tudom, már 10 éve Angliában dolgoznék.”

370 Milliós fejlesztés egy ajkai kkv-nál

Gazdaság2013.12.02, 08:16

Az autóipari gumitermékek fejlesztésére specializálódott Kókai Kft. 370 milliós k+f projekt elkezdését jelentette be. Az Új Széchenyi Tervből 158 milliós támogatást nyertek hozzá.

"A legsikeresebb termékünk a hozzáállásunk"

Gazdaság2013.11.29, 10:46

Ismét olyan vállalkozást mutatunk be, amelyik egy felhasználói problémának köszönheti a megalakulását. Hibás a termék? Körülményes a megoldáshoz vezető út? Nyegle az ügyfélszolgálat? Alapítsd meg a konkurenciát! Akár úgy is olvashatjuk, ez vezette Schreiner Balázst a vállalkozásáig. A NyomtassOlcson.hu webáruház hét éve virágzik.

„Kkv-k, egy ideig ne fizessetek adót!"

Archívum2013.11.26, 17:19

A hónap legforróbb gazdasági témája a Horváth András nevéhez fűződő NAV-botrány. Az eset érthető módon az egész országot megrázta, ám különösen közelről érinti a kis- és középvállalkozó szektort. A 8-án, illetve 14-én tartott sajtótájékoztatókat a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége és a Levegő Munkacsoport szervezte, csak ezután robbant a médiában a hír, ezt követte a Horváth Andrással készült interjúk özöne.

Idén kevesebb a káefté, ám jóval több a betéti társaság

Gazdaság2013.11.26, 09:56

A tavalyi évhez képest jelentősen visszaesett az ország káefté-alapító kedve, részvénytársaságból alig kevesebbet hoztunk létre, ám roppant lelkesen állunk a betéti társaságokhoz. A Céginfo.hu az év első tíz hónapját vizsgálta.

Pályázhatnak a kkv-k

Archívum2013.11.25, 18:00

Téged is érinthet az Új Széchenyi Terv keretében kiírt komplex fejlesztési pályázat, ha kkv-d van, ha Pest megyében vagy Budapesten működsz, ha ingatlanfejlesztésre vagy eszközbeszerzésre igényelnél támogatást.

Egy régi álom megvalósulása

Archívum2013.11.22, 14:27

Az Angel Pizza egy testvérpár álma, amelynek realitás-alapját közel tíz év olaszországi vendéglátózás adta. A fivérek elsajátították a legikonikusabb olasz tésztaféle kultúráját, majd eredeti fűszerezésű tapasztalataikat felhasználva Budapestre hozták a szaktudást. Tóth Szilveszter üzletvezetőt kérdeztük a részletekről.

A sikeres vállalkozó titka

Gazdaság2013.11.22, 09:30

A legtöbb hazai vállalkozás megszokta, hogy – jobb esetben – a reklámügynökség megkérdezi tőle, kiket szeretne elérni – például 25-40 közötti városi, gyerekes nő –, és ezzel „le van tudva” a célcsoport, neki többet gondolni rájuk már nem kell.  A legtöbb esetben azonban egy nagyon limitált tudás él cégvezetőkben és marketingesekben arról, hogy valójában mit is értékel oly nagyra a célcsoportnak mondott embertömeg, és miért csökken vagy stagnál a piaci részesedése a vállalkozásnak.

„A kkv-k kiemelkedő szerepet játszanak a nemzetgazdaságok életében”

Archívum2013.11.18, 16:19

Ebben Orbán Viktor miniszterelnök és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, Sir Suma Chakrabarti értett egyet, amikor a kkv-k szerepéről és a technológiák exportjáról egyeztettek a Parlamentben, közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.

Lelkes tervek kkv-fronton

Archívum2013.11.18, 13:54

A GfK Hungária Piackutató Intézet a Lindab megbízásából októberben készült, összesen háromszáz, 10-249 munkavállalót foglalkoztató vállalkozást megkérdező felmérése szerint pezseg a magyar kis- és középvállalati szektor beruházási kedve. A vállalkozások 57 százaléka tervez fejlesztést a következő öt évben, 37 százalékuk akár új építésbe is belefogna a következő egy év során.

Tulajdonképpen mi az a tartalommenedzser?

Archívum2013.11.15, 15:00

A fejlett nyugaton önálló szakma, és bár alapját részben olyan csudidolgok adják, mint egy webinárium, konferencia, workshop, részben pedig még mindig az önképzés, komolyan veszik. Magyarországon mondhatnánk, hogy gyerekcipőben jár, ha a csecsemők kis talpas bokazoknija cipőnek számítana.

Rázva, nem keverve

Archívum2013.11.13, 17:07

Miben hasonlít egy káefté vezetője James Bondra? Mindenki olyan órát szeretne, mint az övé? Hibátlan ízléssel választja a finom megoldásokat? Bizonyos helyzetekben láthatatlan az autója?

Konferencia Miskolcon: az a cél, hogy erősödjenek a kkv-k

Archívum2013.11.13, 13:45

A kis- és középvállalkozások külpiacra lépéséről és finanszírozási lehetőségeiről tartanak ma konferenciát Miskolcon. Billo Kármen, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezető-helyettese itt kitért arra, hogy a tárca a kkv-k regionális piaci pozícióinak erősítésére törekszik.

Kis tőkével jó eredmények

Gazdaság2013.11.13, 13:22

Beszélgetés Csoszánszki Nórával, az AnteMed Poliklinika sebészével