kkv-szektor

címke rss

Sok a kkv hazánkban, de arányuknál kevesebbet tesznek hozzá a gazdasághoz

Számarányuknál lényegesen kisebb a kis- és középvállalkozások gazdasági súlya: miközben a vállalkozási szférában foglalkoztatottak csaknem kétharmadának (65,2 százalék) biztosítottak munkalehetőséget, a hozzáadott érték 44, a nettó árbevétel 42, a nemzetgazdasági beruházások 31 százalékával járultak hozzá a működő vállalkozások összteljesítményéhez 2017-ben - állapította meg a szektor jellemzőiről tavalyi előzetes adatok alapján összeállított legfrissebb elemzésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Eltűnt a minőségi munkaerő a kkv-k szerint

Gazdaság2018.11.30, 11:03

Jelentős az aggodalom a kkv-szegmens munkaerőpiac keresleti oldalán: bevallottan nehéz minőségi munkaerőt találni. A minőségi munkaerő megtalálása mellett az automatizálás és a feladatok kiszervezése sem könnyű. A vállalkozások jelentős része a létszámbővítésen túl vezető- és tulajdonosváltással is számol – derül ki az UniCredit és az Inspira közös, magas üzleti potenciállal bíró kkv-kat célzó kutatásának HR vonatkozású adataiból.

Együttműködik az MFB és az Eximbank a kkv-szektor fejlesztésében

Gazdaság2018.10.11, 16:24

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az Eximbank, melynek értelmében a két intézmény együttműködik a kkv-szektor hatékony finanszírozása, a magyar vállalkozások regionális terjeszkedésének támogatása, illetve a garancia termékek széles körű elterjesztése terén. A jövőben szakértői munkacsoport dolgozik majd a rendelkezésre álló források és eszközök összehangolásán.

A legmegbízhatóbb cégeket választják beszállítónak a kkv-k

Gazdaság2018.09.21, 12:01

Nem könnyű a kis- és középvállalkozók beszállítójává válni ma Magyarországon, 10-ből 6 kkv ugyanis a már bevált, jól ismert alvállalkozókkal dolgozik együtt – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Ha mégis új beszállítópartnert kell keresni, a cégek elsősorban saját ismertségi körükből választanak, mivel a döntésnél a megbízhatóság a legfontosabb szempont.

Fontos a bérfelzárkóztatás a kisvállalkozói szektorban is

Gazdaság2018.01.07, 13:54

Fontos a bérfelzárkóztatás a kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban is – hangsúlyozta Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.

14,5 milliárd forint támogatást kapnak a kkv-k

Gazdaság2017.06.09, 10:28

Összesen 14,5 milliárd forintot nyert el 590 mikro-, kis és középvállalkozás a versenyképességének erősítésére, beruházások végrehajtására, illetve kutatásfejlesztésre. A fejlesztéseik összértéke eléri a 28,5 milliárd forintot - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára.

A kkv-szektor felzárkózása 3-5 százalékkal húzná a GDP-t

Gazdaság2017.05.29, 15:18

Ha a magyar kis- és középvállalati (kkv) szektor termelékenysége elérné a régió átlagát és közelítene a nagyvállalatokéhoz, akkor a jegybank becslése szerint ez 3-5 százalékkal növelné a magyar GDP-t mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója.

Júniusban startol a milliárdos képzéstámogató pályázat

Gazdaság2017.05.17, 16:09

Munkahelyi képzéseket támogató, 24 milliárd forintos keretösszegű uniós pályázat indul júniustól. 

300 kis- és középvállalkozás léphetne a tőzsdére

Gazdaság2017.02.24, 18:37

A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója szerint 300 kis- és középvállalkozás léphetne a tőzsdére.

Van, amikor megnyugtató az állami jelenlét

Gazdaság2017.01.23, 12:37

A vártnál nagyobb mértékben ösztönözte a hazai magánbefektetői kör tőkepiaci aktivitását a Széchenyi Tőkebefektetési Alap tőkekonstrukciója. Így az elmúlt három évben az Alapnak köszönhetően a kkv-k tucatnyi olyan hazai magánbefektetőtől vonhattak be addicionális tőkeforrást, amelyek az SZTA befektetési tevékenysége nélkül valószínűleg nem fektettek volna be a cégekbe.

Még mindig az okostelefon és a PC jelenti az informatikát a kkv-knál

Gazdaság2016.09.28, 12:25

Teljesen új lendületet adhat a kis-és középvállalati szektor informatikai felfogásának az a feltörekvő, már a modern technológia világában szocializálódott nemzedék, amely a közeljövőben egyre nagyobb részt vállal majd a cégek vezetésében. A kis- és közepes méretű vállalkozások többsége ugyanis csak a vezetők otthoni kütyüiket, vagy megoldásaikat viszik tovább a céges hétköznapokba, honlappal is a megkérdezett kisebb cégek mindössze 40 százaléka rendelkezett.

Az új cafeteriával nem lehet itthon tartani az alkalmazottakat

Gazdaság2016.07.04, 15:41

Örülnek a kis-és középvállalkozások a nyár elején elfogadott új cafeteriaszabályoknak. A VOSZ szerint a munkabért terhelő adók és járulékok csökkentésére is szükség van, azért, hogy a kkv-k közép-európai szintű béreket tudjanak fizetni alkalmazottaiknak. 

Megtorpant a bizalom

Gazdaság2016.07.04, 12:34

A hazai kkv-k egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index stabil képet mutat, jelenleg -8 ponton áll. Egyedül a közterhekkel kapcsolatos álláspont javult számottevően, miközben nagyobb pesszimizmus a vállalat pénzügyeit illetően tapasztalható. A középvállalkozások mellett már az ipari és a mezőgazdasági szektor várakozásai is a pozitív tartományban van.

Egy kockás füzetből indult Matolcsy csodafegyvere

Gazdaság2016.06.10, 09:00

Nagyságrendileg 3-6 százalék közötti hitelkamatokra számít a kkv-szektorban a növekedési hitelprogram, azaz az nhp kivezetését követően Balog Ádám, aki három gazdasági kulcspozícióból, a gazdasági minisztérium helyettes államtitkáraként, majd a jegybank alelnökeként, jelenleg pedig az MKB Bank elnök-vezérigazgatójaként követte és követi figyelemmel a gazdaságélénkítő kezdeményezést. Az Origónak adott exkluzív interjújában nem csupán értékeli a hitelprogramot, és beszél a program születésének körülményeiről, hanem felhívja a figyelmet a pénzügyi tervezés fontosságára, mivel erre a kis- és középvállalkozások sokszor nem fordítanak eleegendő ...

Hirtelen módosítják a reklámadót

Itthon2015.05.27, 11:23

Kivételes eljárásban, egyetlen nap alatt módosul a reklámadó. A kormány az Európai Bizottság folyamatban lévő vizsgálata miatt döntött a kifogásolt rendelkezések megváltoztatásáról a jogvita mielőbbi lezárása érdekében. Az ellenzék szerint az EU kényszerítette ki a módosítást, ami ezúttal a magyar kkv-kat sújtja azzal, hogy az adóalapot 500 millió forintról 100 millió forintra szállítja le. A napirend előtti felszólalások után a vezérszónoki felszólalások végéig követtük a vitát.

A cégvezetők nehezen engedik el a stafétabotot

Gazdaság2014.10.29, 16:04

Egyre több cégvezető gondolkodik távlatokban, és készít stratégiai tervet. A vezetők közel kétharmada egy-két évre előre tekint, és egyre több kérdés eldöntésébe vonja be munkatársait. A tervezés erősödését mutatja, hogy akik gondolkodtak a staféta átadásán, sokan már ki is jelölték az erre alkalmas személyt. Pénzügyekben is látszik a tervezés fontossága: a cégek irányítói egyértelműen igénylik a külső tanácsadók véleményét, tanácsát – derül a CIB Bank és a GfK közös kutatásából.

Európai Bizottság: Magyarország stagnál

Gazdaság2014.10.03, 17:11

Magyarország leszakadóban, nincs hitel, nincs innováció, rossz az infrastruktúra és a bürokrácia megfojtja a kis- és közepes vállalkozásokat. Megjelent az Európai Bizottság jelentése.

K&H: Egyre bizakodóbbak a magyar kkv-k

Archívum2013.07.09, 12:41

Az előző negyedévhez képest rendkívüli, 15 pontos emelkedést követően jelenleg -11 ponton áll a hazai vállalkozások egyéves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index. Ez az utóbbi évek legnagyobb pozitív irányú változása. Az optimizmus főként azzal magyarázható, hogy a vállalkozások a vállalati hitelkamatokat, a gazdaságpolitikát valamint a versenyhelyzetet tekintve is jóval bizakodóbbak lettek - derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

A cégtulajdonosok a zsebükbe nyúlhatnak

Gazdaság2013.04.30, 16:52

Közel 200 ezer cégnek kellene 3 millió forintra emelnie a törzstőkéjét.

1700 cég akar új munkahelyeket teremteni

Archívum2013.04.24, 12:47

21,8 milliárd forint értékben pályáztak a kkv-k a munkahelyteremtő pályázaton, de összesen csak 10 milliárd forintot fognak kiosztani.

Bíznak az EU-s pénzekben a vállalkozások

Gazdaság2013.03.20, 11:00

Az agrárcégek 62 százaléka látja úgy, hogy van esélyük az uniós pályázatokon, a szolgáltató cégek 49 százaléka vélekedik ugyanígy.

Megnyílt az első magyar kereskedőház Bakuban

Gazdaság2012.12.05, 15:12

Átadták az első magyar kereskedőházat Azerbajdzsánban. Jövőre újabb, a kkv-kat segítő házak nyílhatnak többek között Kínában és Oroszországban.

Magyar kereskedőház nyílik Szaúd-Arábiában

Gazdaság2012.11.30, 12:51

Moszkvában, Pekingben és Rijádban is magyar kereskedőházak nyílnak a jövő évben, hogy segítsék a magyar kkv-k érvényesülését. Szijjártó Péter szerint Európában verseny indult a keleti szövetségesekért.

Nem bővül a foglalkoztatás a vállalkozásoknál

Archívum2012.10.29, 14:21

Az elkövetkezendő egy évben a magyarországi kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) többsége az alkalmazotti létszám stagnálását valószínűsíti, de a létszámbővítésben gondolkodó vállalkozások többsége is csupán néhány fős munkaerő-felvételt prognosztizál, ezért a kkv-szektorban továbbra sem várható a foglalkoztatás látványos bővülése - derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatásából.

Még az idén tíz új kockázati tőkealap indulhat

Gazdaság2012.10.29, 21:21

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) eredményt hirdetett az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok pályázati felhívásában, ennek eredményeként még az idén tíz kockázati tőkealap kezdheti meg működését, 41 milliárd forint forrással támogatva az innovatív mikro-, kis- és középvállalkozásokat - közölte az NFÜ.

Állami agrárbank lehet a Takarékbankból

Gazdaság2012.02.16, 18:21

A hvg.hu kormányzati forrásokra hivatkozva azt írja, hogy állami részvényfelvásárlással agrárbankká alakítanák a jelenleg országosan 1600 fiókkal működő Takarékbankot.

Több reklám sem javított a cégek karácsonyi forgalmán

Gazdaság2012.10.24, 11:29

A Marketing Commando kutatása szerint válságban létkérdés a marketing a kis- és középvállalkozások számára, aki nem költ rá, még stagnálást sem tud elérni. Azok a cégek járhatnak jól, akik a közösségi médiát is használva és e-mail kampányokkal hívják fel magukra a figyelmet.

Ipari kémek ellen védené az állam a vállalkozásokat

Gazdaság2012.01.27, 11:24

Két kormányzati szervezet döntött együttműködésről annak érdekében, hogy elősegítsék a kis- és középvállalkozások külpiaci megjelenését és nemzetközi együttműködését, valamint, hogy tanácsokkal lássák el a szektor szereplőit az iparjog kérdéseiben.

Irodahálózat támogatja majd a kkv-k külföldi terjeszkedését

Archívum2012.01.18, 21:22

A külgazdasági hivatal és a kereskedelmi kamara között létrejött megállapodás szerint a hálózat Horvátországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és Ukrajnában segíti majd a magyar cégek terjeszkedését.

Elkeseredettek a magyar vállalkozók

Gazdaság2012.01.11, 16:41

A válság kezdete óta a legalacsonyabb értékre süllyedt a K&H kkv bizalmi indexe. A felmérés alapján az elmúlt hónapok gazdaságpolitikai intézkedései és gazdasági eseményei megtépázták a hazai vállalkozások bizalmát. Az OTP kis- és középvállalkozói konjunktúraindexe szerint is tovább csökkent a hazai kkv-szektor cégvezetőinek jövőbe vetett bizalma.

Jeremie: Több mint tízmilliárd a kkv-szektornak

Gazdaság2011.12.14, 14:38

Az év végéig több mint tízmilliárd forintot utalhat ki a Jeremie-programban szereplő nyolc alapkezelő a kis- és középvállalkozásoknak - közölte a Primus Capital szerdán.

Magyar cégek külföldi boldogulásához ad pénzt a kormány

Gazdaság2011.12.12, 14:00

A kis-és középvállalkozások külpiacra lépését és exporttevékenységük bővítését célozza a Nemzeti Külgazdasági Hivatal új pályázata.

Orbán: A bankok most visszahozzák a korábban kivitt pénzeket

Gazdaság2011.10.24, 11:12

Olyan rendszer kidolgozását szorgalmazza Orbán Viktor, amely részben vagy egészében pótolja a banki hitelezést a kis- és középvállalkozások esetében. Orbán szerint a problémát a vasárnapi EU-csúcson rajta kívül több más európai kormányfő is felvetette.

Szabadúszókat és rugalmas munkaidőt vállaló dolgozókat keresnek a cégek

Állás 20112011.10.05, 14:08

A megkérdezett hazai vállalkozások ötvenegy százaléka növelni készül alkalmazottai létszámát a következő két évben - derült ki a Regus Business Confidence Index kutatásából. A felmérés szerint a hazai cégek körében egyre inkább nő az igény a rugalmas formában foglalkoztatott munkavállalók iránt.

Októbertől ötszázmilliós hitelre pályázhatnak a kisvállalkozások

Gazdaság2011.09.26, 17:46

Technológiafejlesztésre, logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztésére ötszázmillió forintig pályázhatnak a jövő héttől a kis- és középvállalkozások kombinált hitelgarancia eljárásban. A cégnek a projekthez szükséges összköltség 25 százalékával kell rendelkeznie önerőként, 25 százaléka vissza nem térítendő uniós támogatásból, a másik 50 százalék pedig kedvezményes bankhitelből áll. A programhoz eddig négy bank csatlakozott.

Százmillió forintot nyerhetnek el az üzemek felújítására pályázó cégek

Gazdaság2011.08.15, 14:25

Már benyújthatók a kérelmek az egyik legnépszerűbb uniós támogatásra, a telephely-fejlesztési pályázatra, amelynek keretében mintegy százmillió forintot is el lehet nyerni az üzemek felújítására, fejlesztésére - közölte a K&H Bank. A pályázat egyik feltétele, hogy legalább egy új munkavállalót kell alkalmazni.

A magyar Hama lesz a Tesco régiós beszállítója

Gazdaság2011.06.24, 17:08

A magyarországi Hama Kft. nyerte el a jogot arra, hogy régiós szinten a Tesco beszállítója legyen. A jelentős forgalomnövekedést generáló megbízásnak munkahelymegőrző hatása is van.

Másfél millió eurós pályázat kkv-knak a román piac meghódítására

Gazdaság2011.06.21, 19:01

Magyar nagyvállalatok akár ötmillió eurót is nyerhetnek pályázaton, míg a kkv-k másfél millió eurót kaphatnak romániai beruházásaikra egy uniós beruházásösztönző program keretéből. A támogatásokra az építőiparban, illetve a termelő szektorban működő kis- és középvállalkozások pályázhatnak még hatvan napig - közölte az M27 Absolvo pályázati tanácsadó cég kedden.

Ritkábbak lehetnek a munkaügyi ellenőrzések a kis- és középvállalkozásoknál

Gazdaság2011.06.07, 14:55

A múlt pénteken benyújtott új munkaügyi törvénycsomag alapján a BDO tanácsadó cég úgy véli, hogy a munkaügyi ellenőrzések fő csapásiránya a kis- és középvállalkozásokról a nagyobb foglalkoztatók irányába tolódik.

Vállalkozás-fejlesztésre igénylik a legtöbb támogatást az Új Széchenyi-tervben

Gazdaság2011.06.01, 07:54

A mikro-, kis- és középvállalkozások vállalkozás-fejlesztését támogató konstrukció a legnépszerűbb az Új Széchenyi-tervben, amelynek keretében még közel kétszáz pályázatot hirdetnek meg idén. A vállalkozás-fejlesztés mellett a zöldgazdaság-fejlesztési programok is kedveltek. Január óta eddig összesen 380 milliárd forint támogatást igényeltek a cégek projektjeikhez.

Romlott a hazai kisvállalkozások versenyképessége

Gazdaság2011.05.24, 19:01

Öt hellyel romlott Magyarország pozíciója a nemzetközi versenyképességi rangsorban - derült ki a K&H-nak a kis- és középvállalkozások körében végzett felméréséből. A kutatás azt mutatta, hogy a következő időszakban jelentős pozitív ugrásra ugyan nem lehet számítani, kisebb javulás azonban várható, igaz, leginkább a közepes vállalkozásoknál.

Az ügyfelek harmada hiába hívja a telefonos ügyfélszolgálatokat

Gazdaság2011.05.19, 14:11

A hívók közel harmada nem kapja meg a szükséges információkat a telefonos ügyfélszolgáltatok felhívása után - derül ki a Magyar Telekom és a Medián közös kutatásából. A vizsgált cégek közül legtovább a szállodák várakoztatják a potenciális vendégeket.

A kamarai tagdíjon és a tagságon csatázik az üzleti és az agrárlobbi

Gazdaság2011.05.17, 16:02

Összecsapott egymással a mezőgazdasági és a vállalkozói lobbi a készülő kamarai törvény miatt. Az előbbi különálló, az utóbbi egységes kamarát szeretne, s mindkét oldal szívesen látná a másik szektor képviselőit saját szervezetében. A vállalkozóknál "kiverte a biztosítékot", hogy az agrártárca egy olyan javaslattal állt elő, amelyben egyes nagy bevételű cégeknek több tízmilliós tagdíjakat kellene fizetniük.

A Kínába tartó vasútvonalra kapcsolódna Magyarország

Gazdaság2011.05.13, 15:06

Magyarország a Németországból Kínába tartó vasútvonalra szeretne kapcsolódni, hogy rövidítse a magyar termékek szállítási idejét. A Külgazdasági Hivatal erről kezdett stratégiai tárgyalást kínai partnerével.

A cégek negyede már munkaerő-felvételt tervez

Gazdaság2011.05.12, 15:13

A javuló konjunktúramutató és a növekvő foglalkoztatásbővítési igény szerint a hazai vállalkozások optimistábban ítélik meg az állapotukat, mint fél évvel ezelőtt - derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (MKIK-GVI) legújabb felméréséből. Ugyanakkor az adatok magas fokú bizonytalanságot mutatnak, amelyet súlyosbít a külpiacok növekedésének megtorpanása is.

Gyorsan átlépnének a tőkebevonásra váró cégek az önértékelésen

Gazdaság2011.05.11, 18:23

A hazai vállalkozások tartanak a kockázati tőke bevonásától, aki pedig mégis érdeklődik, gyakran szeretne gyorsan átlendülni a cégértékelés szakaszán. Pedig a pontos felmérés segít érvelni a tőkebefektetővel szemben, a rossz értékelés viszont komolytalanná teheti a vállalkozást.

Pénzügyi nehézségektől tart a hazai kkv-k fele

Gazdaság2012.10.24, 11:39

A hazai kis- és középvállalkozások vezetőinek több mint fele számít a következő fél évben pénzügyi nehézségekre cége gazdálkodásában. A Policy Agenda és az Ipsos felmérése szerint a kkv-k a legnagyobb problémája a kereslethiány és a megrendelők finanszírozási gondjai, és húsz százalékuk egyáltalán nem reklámozza magát.

Policy Agenda-Ipsos: Borúlátóbbak lettek a vállalkozások

Gazdaság2011.04.06, 10:41

2008. negyedik negyedéve óta nem voltak ennyire pesszimisták a hazai kis- és középvállalkozások - derül ki  a Policy Agenda és az Ipsos által számított kis- és középvállalkozások (kkv) indexéből, amely az idén márciusban 50,2 százalék volt.

Kecskeméten 370 munkahelyet hoz létre egy Mercedes-partner

Gazdaság2011.03.31, 12:23

Egy logisztikai cég 135 millió forintért vásárolt földterületet Kecskeméten a Mercedes-gyár közelében. A vásárlást jóváhagyó közgyűlésen a cégvezető azt mondta, 370 munkahelyet hoznak létre két éven belül.

Útjára indult az Egri Bikavér fehér párja, az Egri Csillag

Gazdaság2011.03.31, 12:45

Az eddig kevés figyelmet kapó egri fehérborok népszerűsítésére helyi borászok létrehozták az Egri Csillag bormárkát. A nevet több mint háromezer javaslat közül választotta ki a felkért zsűri.

Előző
  • 1
  • 2
Következő