kivizsgálás

címke rss

Pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá Abe Sindzó korábbi japán kormányfő gyilkosát

Nagyvilág2022.07.23, 22:16

Pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá Abe Sindzó korábbi japán kormányfő gyilkosát - jelentette a japán sajtó szombaton a területileg illetékes, narai bíróság döntését ismertetve.

Carlos Sainz a pályabírók munkájának a kivizsgálását kéri

Gphírek2022.07.12, 09:13

Carlos Sainz a tűzzel és a gravitációval is harcolt, miközben igyekezett minél gyorsabban elhagyni a Ferrariját az Osztrák Nagydíjon. Miután majdnem teljesen beborították a lángok a spanyol versenyzőt, aki hiába várt a pályabírók érkezésére, a spanyol arra kéri az F1-et, hogy vizsgálják felül a rendezést, és a motorhibája során fellépő rendkívül veszélyes helyzet menedzselését is.

Fogorvosi kezelésre menekült egy Amazon-alkalmazott egy drónbaleset vizsgálata elől

Gazdaság2022.05.19, 14:38

Az elektronikus kiskereskedelem óriása, az Amazon már többször próbálta elkerülni, hogy a hatóságok kivizsgálhassák, mi okozhatta a Prime Air szolgáltatása keretében tesztelés alatt álló drónjainak balesetét. Ezúttal egy valóban kreatív és megdöbbentő indokkal hozakodtak elő – írja közérdekű adatigénylés útján megszerzett dokumentumokra hivatkozva az Insider.

Hogyan történik az allergia kivizsgálása?

Life.hu2022.04.12, 09:56

Az allergiát nem szabad félvállról venni, mert nemcsak kellemetlenséget, hanem komolyabb szövődményeket is okozhat. Nem érdemes addig várni, amíg a kezdeti „elviselhető" tünetek addig súlyosbodnak, hogy már nem tudunk aludni az orrdugulástól, vagy esetleg már nem tudunk szabadtéri programot szervezni. A megfelelő kezelés a kivizsgálással kezdődik. Összeszedtük, mit érdemes tudni a vizsgálatokról.

Szilágyi Liliána apját vizsgálja a bizottság: erről írt levelet a szövetség

Life.hu2022.01.06, 09:33

Szilágyi Liliána kiejelentései után a Magyar Úszószövetség vizsgálatot indított az apja ellen.

Kórházba vonult II. Erzsébet királynő: ezt közölte a palota szóvivője

Life.hu2021.10.22, 10:00

A Buckingham-palota csütörtök éjszaka tájékoztatott arról, hogy II. Erzsébet királynő szerda délután kereste fel a kórházat, hogy vizsgálatokat végezzenek rajta. Csütörtökön azonban már visszatérhetett Windsorba.

Veszélybe került Schobert Norbi édesanyjának az élete - "Rettegtem, hogy elveszítem"

Life.hu2021.06.16, 09:00

Az orvosok egy rutinvizsgálat során elváltozást találtak Schobert Norbi édesanyjának a nyakában. Az életmódszakember azonnal kivizsgálásra vitte. 

A világ legnagyobb gázrobbanása: egy vonat fékezése megsemmisített egy egész völgyet

Tudomány2021.06.04, 22:39

1989. június 4-én helyi idő szerint kora hajnalban vakító tűzgömb oszlatta el a szibériai éjszaka sötétségét. A transzszibériai vasútvonal déli szárnyán, a cseljabinszki területen, az Ufa és Asa között történt gázrobbanásnak olyan nagy volt az ereje, hogy a légnyomás a robbanás epicentrumától 13 kilométerre fekvő Asa városában betörte az ablakokat. Az iszonyatos detonáció akkor következett be, amikor két, nyaralásra utazó iskolásoktól zsúfolt szerelvény haladt el egymás mellett. A közlekedéstörténet egyik legsúlyosabb balesetének 780-1000 áldozata is lehetett.

Ezzel küzd Gelencsér Timi: amint hazatér, kivizsgáltatja magát

Life.hu2021.05.31, 14:07

Gelencsér Timi meglepő dolgot árult el Instagram-oldalán: kiderült, hogy egy ideje hajhullással küzd és bármit próbált, semmi sem segített a problémán. 

Alaposan kivizsgálták a koronavírust leküzdő Gór Nagy Máriát: ezt mondták neki

Life.hu2021.04.01, 17:31

Gór Nagy Mária tavaly év végén esett át a koronavírus-fertőzésen. A színésznő sokat szenvedett a betegség miatt, most pedig kiderült, maradt-e szövődménye.

Autóbalesete után a mentő vitte el Vitray Tamást

Life.hu2021.02.17, 05:54

Vitray Tamás tegnap okozott balesetet Budapesten, az Andrássy úton. Szemtanúk szerint a Volvóját telibetalálta oldalról egy másik személyautó, melynek sofőrje vétlen volt. A legendás tévés nem vett észre egy haladási irányt jelző táblát. Személyi sérülés nem történt, Vitray Tamást mégis kórházba szállították.

Átlőtt fejjel találtak rá az 56-os magyar forradalmat vizsgáló ENSZ-diplomatára

Tudomány2020.11.26, 01:33

Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot brutálisan leverő szovjet katonai invázió mélyen felháborította a szabad világ közvéleményét. A szovjet agresszió ügye az ENSZ Közgyűlése elé került, amely 1957 januárjában különbizottság felállítását határozta el a magyar forradalom eltiprásának, és az azt követő törvénytelenségeknek a kivizsgálására. Az úgynevezett Ötös Bizottság másodtitkára, Povl Bang-Jensen dán diplomata megtagadta annak a több mint száz, zártan kihallgatott tanú nevének a nyilvánosságra hozatalát, akik súlyosan terhelő vallomást tettek a szovjetekre és magyar politikai csatlósaikra. 1959. november 26-án, amikor a „magyyar ...

Kivizsgálása alatt a fél kórházat kifosztotta egy pécsi férfi

Itthon2020.04.29, 12:26

Kifosztás miatt vádolnak egy pécsi férfit, aki kivizsgálása során több kórházi szobából is lopott.

Hasi fájdalmai miatt fordult orvoshoz Weisz Fanni

Life.hu2020.01.30, 14:28

A gyönyörű modell Instagramon osztotta meg követőivel, mi történt vele.

Dévényi Tibor úgy döntött, kórházba vonul egészsége érdekében

Life.hu2019.10.24, 10:55

Az ország Tibi bácsija úgy döntött, tetőtől talpig kivizsgáltatja magát, és végigcsinálja a szűréseket, nehogy később sokkal nagyobb baj miatt kelljen szenvednie. -írja a Blikk.

Vasvári Vivien élete, egy kivizsgálást követően örökre megváltozott

Life.hu2019.10.12, 14:14

Vasvári Vivien mostanában válásával kapcsolatosan került a középpontba, azonban most egészsége romlásáról számolt be a fiatal kétgyermekes anya.

Második világháborús repüléstörténeti relikvia csapódott a földbe

Tudomány2019.10.03, 17:06

2019. október 2-án a második világháború egyik leghíresebb és repülőképesként fennmaradt Boeing B-17 típusú négymotoros nehézbombázója sétarepülésre indult a Bradley Nemzetközi Repülőtér betonjáról. A felszállás után a személyzet műszaki problémát észlelt, ezért úgy döntött, félbeszakítja a programot, és visszatér a repülőtérre. A leszállási manőver közben azonban a gép a földnek csapódott, és kigyulladt. A Boeing B-17, a legendás „Flying Fortress" vagyis a „repülőerőd" az egyik legnagyobb számban gyártott amerikai bombázógép volt, amely a második világháború csaknem valamennyi hadszínterén bevetésre került.

Lángcsóvát húzva emelkedtek a halálba

Tudomány2019.07.26, 00:02

2000. július 25-én késő délután döbbenetes hír járat be a világsajtót: az Air France Párizs és New York között közlekedő 4590-es járata nem sokkal a Charles de Gaulle Nemzetközi Repülőtérről történt felszállása után, alig néhány kilométerre a reptértől a földbe csapódott. A katasztrófát senki sem élte túl. A legendás Concorde-nak, a polgári légi forgalom első szuperszonikus utasszállító típusának 27 éves szolgálata alatt ez volt az egyetlen, halálos áldozatokat követelő balesete. A katasztrófa körülményeit kivizsgáló bizottság döbbenetes végkövetkeztetésre jutott: a 113 halálos áldozattal járó balesetet egy futópályára esett kis fémmdarab ...

Azonnali kivizsgálásra utasította a Wizz Air ügyében a Fővárosi Kormányhivatalt Tuzson Bence

Itthon2019.07.10, 21:12

A Wizz Air légitársaság W6 2222 járatának, június 6-án London Gatwick-Budapest útvonalon történt incidenseinek azonnali kivizsgálására utasította Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár a Fővárosi Kormányhivatalt.

Úgy csapódtak az óceánba, hogy fogalmuk sem volt, mi történt velük

Tudomány2020.03.04, 16:04

Kereken egy évtizede történt az Air France légitársaság történetének legsúlyosabb légi szerencsétlensége. A népszerű Airbus A330-as típus történetében pedig az AF 447-es járat balesete volt a legelső, utasforgalomban elszenvedett halálos kimenetelű tömegszerencsétlenség. Csaknem három évet vett igénybe az öt magyar áldozatot is követelő tragédia okainak mindenre kiterjedő feltárása. A vizsgálat végkonklúziója számos elgondolkodtató megállapításra jutott, és újfent fókuszba állította a repülés automatizálásával kapcsolatos kérdéseket.

Teljes kivizsgálásra ment Sváby András: kórházból posztolt

Archívum2019.01.26, 10:53

Kórházi kivizsgálásra ment Sváby András. A műsorvezető időről időre megnézeti, nincs-e gond az egészségével. 

Teljes körű kivizsgálást kér az ELTE a kollégiumtűz miatt

Itthon2018.09.11, 17:03

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet hétfő este a XI. kerületi Dayka Gábor utcai kollégiumban. Az ELTE teljes körű kivizsgálást kért az illetékes hatóságtól, ezt közölte az intézmény kedden az MTI-vel.

Ez volt a magyar történelem legnagyobb vasúti katasztrófája

Tudomány2017.12.01, 17:24

Százegy éve, 1916. december elsején éjfél után huszonnégy perccel a Bécsből Budapest felé tartó gyorsvonat a herceghalmi pályaudvar közelében csaknem teljes sebességgel belerohant a Budapest- Grác közötti közlekedő személyvonatba. Hetvenhat ember vesztette életét, és száznyolcvanan sérültek meg a magyar történelem legnagyobb vasúti katasztrófájában.

Veleszületett szívproblémákra figyelmeztethet a serdülőkori ájulás

Tudomány2017.07.12, 13:07

A nyári forróságban megszaporodnak az ájulásos esetek, nem csak az idősek, hanem a serdülőkorúak körében is. Az utóbbi korcsoportnál a nyári melegeben ismétlődő eszméletvesztések akár veleszületett szívproblémára is utalhatnak.

Csak három holttest érkezett vissza a kozmoszból

Tudomány2017.06.30, 22:33

1971. június 30-án, több mint háromhetes küldetés után a Szojuz-11 űrhajó problémamentes landolást hajtott végre a kazahsztáni sztyeppén. Az űrhajó fedélzetről a földi irányító központba beérkező adatok nem jeleztek semmilyen műszaki problémát. A fékezőernyők rendben kinyíltak, és az űrkabin előírásszerűen ért földet. A kabin ajtaját felnyitó műszaki személyzet azonban megdöbbenve látta, hogy három halott, üléseikbe szíjazott asztronauta tekint vissza rájuk, megüvegesedett szemekkel.

Alattomosan leselkedett több mint tízezer méteres magasságban a halál

Tudomány2017.05.26, 12:43

2002. május 25-én helyi idő szerint délután fél négy után a China Airlines Tajpejből Hongkongba tartó 611-es járatával – huszonöt perccel a felszállás után –, az irányítás elvesztette a kapcsolatot. Két órával később a Boeing 747-es eltűnési körzetéből a légierő egyik járőrgépe a tenger felszínén sodródó roncsdarabokról és kiterjedt olajfoltról adott le rádiójelentést. A rejtélyes baleset okára csak az alapos vizsgálat derített fényt.

Pokoli lángtengerré változott a felszállópálya

Tudomány2017.03.28, 10:01

Negyven éve, 1977. március 27-én a Kanári-szigetekhez tartozó tenerifei Los Rodeos repülőtér szörnyű eseménynek, a repüléstörténet mindmáig legtöbb halálos áldozatot követelő katasztrófájának vált a helyszínévé. A holland KLM és az amerikai Pan American légitársaság két Boeing 747-es óriásgépe a felszállópályára borult sűrű ködben egymásnak rohant, és felrobbant. Az összetett, ám egymásra épülő okok miatt bekövetkezett, és 583 halálos áldozatot követelő balesethez vezető folyamat olyan volt, mint egy görög sorstragédia.

Tudja, miért lekerekített az utasszállító gépek ablaka?

Tudomány2017.02.21, 16:46

A brit De Havilland repülőgépgyártó cég történelmet írt, amikor a vállalat DH 106 Comet nevű, négy sugárhajtóműves utasszállító gépének prototípusa 1949. július 27-én a magasba emelkedett. A Comet volt ugyanis a repüléstörténet első sugárhajtású utasszállítója, 1952. május 2-án állt szolgálatba. A Comet repülésével vette kezdetét a jetkorszak, ám a zajos kezdeti sikernek váratlan balesetsorozat vetett véget: alig egy éven belül három Comet is súlyos légi katasztrófa áldozata lett.

Risztov Éva: "Befekszem a kórházba"

Life.hu2016.08.16, 11:35

A hosszútávúszók 10 km-es versenyében Risztov Éva a 13. helyet érte el a riói olimpián. A versenyző elégedett, nagy teljesítmény ez.

Félmeztelenül pózol az ország kedvenc színésze, Csonka András

Archívum2016.03.22, 14:10

A Life.hu sztárszerzője egészségtudatosan él, így nem feledkezett meg a tavaszi kivizsgálásokról sem. A sztárt ritkán látni ruha nélkül. 

Szövettani eredményére vár Verebes József futballedző

Archívum2016.01.13, 09:04

A legendás sportedző még karácsony előtt fordult orvoshoz tünetei miatt. A vizsgálat lezajlott, Verebes József jelenleg az eredményekre vár, hogy megkezdhessék a kezelését.

Törőcsik Mari kórházban fekszik: Szokásos kivizsgálásain vesz részt

Life.hu2015.09.15, 14:11

A szokásos évi kivizsgálásai miatt néhány napra kórházba került a kétszeres Kossuth-díjas színésznő.

Rákban halt meg az asszony, akit orvosai folyamatosan félrediagnosztizáltak

Life.hu2015.08.07, 12:47

Claudine Tshiela családja szerint többször panaszkodott mellkasi fájdalomra, orvosai azonban mindig hazaküldték azzal, hogy nincsen semmi komolyabb baja. Az 5 gyerekes édesanya múlt hónapban halt meg kezeletlen, kettes stádiumú limfómája miatt

Megdöbbentő vallomás! Négy veséje van az RTL Klub egykori műsorvezetőjének

Life.hu2015.08.06, 11:00

Az RTL Klub egykori műsorvezetője egy ritka fejlődési rendellenességgel született, ami állandó tüneteket okoz számára, ezért vigyáznia kell magára.

Súlyosbodó betegsége megnémította Jakupcsek Gabriellát

Life.hu2015.06.19, 11:56

A műsorvezető nagyon megijedt, amikor rémisztő tünetek jelentkeztek nála a betegsége miatt.

Sarka Kata kórházba került

Archívum2015.05.07, 13:24

A kommentelők nem értik, miért kellett Sarka Katának kivizsgáláson járnia, ha semmi baja.

Kivizsgálták az Irigy Hónaljmirigy tagjait

Archívum2015.03.23, 12:36

Intim fotók készültek az irigy Hónaljmirigy tagjairól, akik megengedték, hogy orvosi kivizsgálás közben kapják lencsevégre őket.  

Kórházban fülelték le Korda Györgyöt

Archívum2014.11.14, 13:07

A magunk részéről el nem tudjuk képzelni, hogy ha egy ismert embert pillantanánk meg a kórház folyósóján, azonnal telefonért, billentyűzetért nyúlnánk és eme fontos információt egy napilappal is megosztanánk. Pedig állítólag így történt. Az aktuális áldozat Korda György. 

Kropkó Péter: Tudd meg, miért fáj!

Life.hu2013.12.18, 16:33

Sokan az időskorral kapcsolják össze az ízületi fájdalmakat, pedig a porckopás nemcsak az idősebbeknek, de a fiatalabbaknak és a hobbisportolóknak is megkeserítheti az életét.

Bejelentés nélkül is vizsgálhatják a munkabalesetet

Állás 20112007.05.22, 08:50

A munkavédelmi törvény módosításának köszönhetően már abban az esetben is elrendelhető a munkabaleset bejelentése és kivizsgálása, ha ezt korábban elmulasztották, vagy a foglalkoztató egyáltalán nem tekinti annak a dolgozó sérülését - derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Elsiklik a HM a gyanús iratmegsemmisítés felett

Itthon2007.05.16, 17:34

Senkit nem vonnak felelősségre amiatt, hogy a Honvédelmi Minisztériumban olyan iratok semmisültek meg, amelyek fontosak voltak egy kartellgyanús ügy kivizsgálásánál. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egy több százmilliós vásárlásnak nézett utána. A HM szerint az iratok megsemmisítésénél még nem volt gyanús az ügy, de elismerik, hogy az előírtnál hamarabb daráltatták le a papírokat.

A Fidesz is kivizsgálná a parkolóbizniszt

Itthon2007.05.11, 17:41

Már nem csak az MDF, hanem a Fidesz is azon a véleményen van, hogy a Centrum Parkoló Kft. ügyének kivizsgálására parlamenti vizsgálóbizottságot kell létrehozni - ezt Dávid Ibolya MDF-elnök jelentette be, aki a múlt héten kezdeményezte a bizottság felállítását a Figyelő cikke nyomán.

Rövid időre kórházba szállították az izraeli elnököt

Nagyvilág2006.11.01, 00:05

Rosszullét miatt kivizsgálásra kórházba szállították kedd este Móse Kacav izraeli elnököt, aki ellen rendőrségi nyomozás folyik nemi erőszak ügyében - jelentette az izraeli katonai rádió.

Madrid vizsgálná a tibeti népirtást

Nagyvilág2006.01.10, 19:14

A spanyol legfelsőbb bíróság illetékesnek nyilvánította magát kedden annak kivizsgálására, hogy az egykori kínai vezetők elkövettek-e népirtást Tibetben.

Másfél ezer elhullott madarat találtak Ukrajnában

Nagyvilág2005.12.02, 20:58

Másfél ezer elhullott madarat találtak Ukrajnában a Krím-félszigeten, a kijevi kormány szakértőket küldött a helyszínre az eset kivizsgálására - közölte az ukrán mezőgazdasági miniszter pénteken egy kereskedelmi televízióban.

Ljajic szigorúbban büntetné az etnikai bűncselekményeket

Nagyvilág2005.10.31, 17:44

Az etnikai gyűlöletet szító falfirkák elleni kampányt indított hétfőn Újvidéken Rasim Ljajic szerbia-montenegrói és Korhecz Tamás vajdasági kisebbségügyi miniszter. Ljajic bejelentette, hogy Belgrádban külön bizottság alakul a kisebbségellenes jogsértések kivizsgálására.

Magyar bíró esküdött fel a Nemzetközi Törvényszéknél

Nagyvilág2005.01.25, 20:29

Felesküdött két új bíró, köztük a magyar Szénási György kedden a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök kivizsgálásával foglalkozó Nemzetközi Törvényszéken.

GKM: jogszerű volt az M6-os közbeszerzési eljárása

Archívum2004.08.28, 14:45

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egy hivatalos közleményben cáfolta a Magyar Nemzet szombati cikkében megjelenteket, mely szerint az M6-os tender elbírálása tisztességtelenül történt volna. A napilap írása szerint "egyre több jel utal arra, hogy Medgyessy Péternek alapos indoka volt az M6-os autópálya versenyeztetésének kivizsgálására".

A Defend-ügy kivizsgálását követelik az őrzővédők

Itthon2003.01.19, 13:03

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követeli az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete (ÉÖDSZ) annak kiderítésére, kit terhel felelősség a Defend Security Kft. veszteségessé tételéért. Az érdekvédelmi szervezet képviselői vasárnap demonstrációt tartottak a Parlament előtt, és átadták petíciójukat a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) képviselőjének.

Előző
  • 1
  • 2
Következő