kivitelezés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- pénz
- pályázat
- hiba
- Népszabadság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Indulhat az új Duna-híd kivitelezése
Megkezdődhet a Kalocsa és Paks között, a Dunán átívelő híd kivitelezése, de nem csupán folyami átkelő létesül Közép-Európa meghatározó folyója felett, hanem mintegy 25 kilométernyi úthálózat is.
Tücsiék több millió forintot buktak egy simlis kivitelező miatt
Alig várta Tücsi és vőlegénye, hogy beköltözhessenek kislányukkal az új otthonukba, azonban számításaikat szépen keresztülhúzta a kivitelezőcég, akikkel dolgoztak. -írja a Ripost.
Mire figyelj lakásfelújításnál? - Praktikus tanácsok
A lakásfelújításba szinte senki nem az egyik napról a másikra vág bele. A nyílászáró- és fűtőtestcsere, nem beszélve a vezetékek áthúzásáról, esetleg a válaszfalak áthelyezéséről, senkinek nem az álma, ugyanis mindez hatalmas felfordulással jár, és alaposan megbolygatja a napi rutinunkat. Ettől függetlenül időnként szükséges rászánni magunkat, és ha minden elkészül, az kárpótol bennünket a korábbi kellemetlenségekért. Ráadásul, ha mindent előre megtervezel és megfelelő sorrendben végzel vagy végeztetsz el, sokkal hatékonyabban és szebben dolgozhatsz, és a felújítással töltött idő is lerövidül.
Elindult az első magyar online üzleti közösség az országban
Az Origo korábban megírta, hogy tesztidőszak zajlik a Brillit.com oldalán, amely vállalkozások ezreit képes összekapcsolni árajánlatok, üzleti kapcsolatok egymásra találása céljából. Az első magyar online üzleti közösség tesztje a dél-alföldi régióban sikeresen lezajlott, így mostantól az ország bármely vállalkozása ingyen használhatja a weboldal szolgáltatásait.
Tokió 2020: csúszik az uszoda és az evezősközpont kivitelezése
Az előkészületekkel szinte teljesen a terveknek megfelelően haladnak a 2020-as tokiói olimpia rendezői, ám két versenyhelyszín kivitelezése az eredeti ütemezéshez képest csúszásban van.
- címkék:
- olimpia
- csúszás
- kivitelezés
- Tokio 2020
- Címkefelhő »
Már nem menő a kerti betonkeverő
Kinek mi jut eszébe először a betonozásról? Hangos, kicsit horpadt, bizonytalan színűvé fakult keverő, amelyikbe apa lapátolja a sódert meg a cementet, aztán amikor a száraz anyagok jól összekeveredtek, mehet rá a víz. Először csak kevés, nehogy túl folyós legyen. Majd a megkevert beton ment a vödrökbe, az egészet pedig a csigára akasztva felhúzták az emeletre, ahol a gondosan elhelyezett betonacélok közé öntve elkészült a födém. Kellett még tömöríteni, locsolni, és természetesen fohászkodni, hogy a következő napokban ne szakadjon az eső és pár hétig ne legyenek fagyok.
Demszky Gábor idején voltak a botrányos négyesmetró-szerződések
Összeférhetetlenség, fejetlenség jellemezte a négyes metró beruházást az OLAF, az unió csalás elleni hivatalának jelentése szerint. A Figyelő birtokába került dokumentum szerint a szabálytalan szerződések a beruházás 60 százalékát teszik ki – 452,6 milliárdból 272,8 milliárd forintot. Gyakorlatilag minden kifogásolható ügy Demszky Gábor főpolgármestersége idejére esett.
Felmondta a műjégpálya építési szerződését a főváros
Nem teljesített a szerződésnek megfelelően, ezért felmondta a szerződést a főváros a Városligeti Műjégpálya rekonstrukciójával megbízott céggel.
Ukrajnában terjeszkedik egy építőiparban érdekelt magyarországi cég
Három ukrajnai városban épít fel közel 28 millió euró értékben egy tea- és kávécsomagoló üzemet, egy tej-, tejpor- és tejsűrítmény-előállító gyárat, valamint egy bortermelő- és palackozó üzemhez acélszerkezetet a magyar családi vállalkozásként indult KÉSZ Csoport.
Lakásépítéseket állít le az OTP Ingatlan Zrt.
Drasztikusan visszafogja tevékenységét az OTP Ingatlan Zrt. Az előkészített, illetve már elindított lakásprojektek több mint kétharmadának kivitelezését vagy el sem kezdik, vagy a szerkezetkész állapotnál leállítják - mondta el a Napi Gazdaságnak Szabó János, a társaság elnök-vezérigazgatója.
Hulladékkezelő épül Győr mellett
Szerdán Győrött aláírták a szerződést a Győr-sashegyi regionális hulladékkezelő központ kivitelezésére.
Vasarely festménye díszítené a tubesi radart
Másfél éven belül üzembe helyezhetik a tubesi radart - írja a Népszabadság pénteki száma. A honvédelmi miniszter azt ígérte a napilap kérdésére felelve: a kivitelezést bárki pontosan figyelemmel kísérheti. A radarellenes civilek azonban nem adják fel: riadólánc szervezésébe kezdenek.
A Betonút és társai építhetik tovább az M7-est
A Betonút-Mota-Engil konzorcium nyerte meg az M7-es Letenye és az országhatár közötti szakaszára a Nemzeti Autópálya Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzési eljárást - tartalmazza a Közbeszerzési Értesítő. A mintegy 1,1 kilométeres szakasz kivitelezését nettó 1,1 milliárd forintért vállalta el a nyertes.
Ránézéssel ellenőrizték a körúti vezetékcserét
Nem volt megfelelő a kivitelezés, az ellenőrzések csak formailag, szemrevételezéssel történtek meg, a műszaki átvétel "protokolláris jellegű" volt - egyebek mellett ezt állapítja meg a csütörtökön nyilvánosságra hozott Combino-jelentés. A dokumentum készítői a nagykörúti felsővezeték-üzemzavarok, és a Margit hídi oszlopdőlés okait keresték. A BKV Felügyelő Bizottságának elnöke szerint ugyanakkor a szakvélemény pontosításra szorul.
2008-ra befejezhetik a Honvédkórházat
12 év szünet után folytatódhat a Honvédkórház 1993-ban félbehagyott építkezése - írja a Népszabadság. A lap szerint a kivitelezést elnyerő cég valamivel kevesebb mint 18 milliárdos ajánlattal nyert, jóllehet mások korábban 28 vagy 31 milliárdért vállalták volna ugyanezt a munkát.
A Sztálin-szobor helyére Nagy Imre kerülhet
Hozzájárulását adta a Fővárosi Közgyűlés ahhoz, hogy a Felvonulási téren, az egykori Sztálin-szobor helyén állítsák fel az 1956-os emlékművet és a Nagy Imréről készült szobrot. A kivitelezésre nemzetközi pályázatot fognak kiírni.
Atomhulladék-lerakó épül Bátaapátinál
Szakértők szerint a Tolna megyei Bátaapáti térsége alkalmas egy kis és közepes radioaktivitású hulladéktároló megépítésére. A földtani kutatások várhatóan 2005-ben zárulnak le, azt követi a kivitelezés, amely a tervek szerint 3 évet vesz igénybe.
- címkék:
- Tolna megye
- igény
- kivitelezés
- Címkefelhő »
Egy évet késhet a német autópályadíj
Akár egy évet késhet a tehergépjárművekre kirótt autópálya-használati díj Németországban, adta hírül a Világgazdaság. A techniai kivitelezésre kiírt pályázatban ugyan már döntés született, azonban az egyik résztvevő megóvta a tendert.
- 1